Tudomány és vallás?

Találtam egy érdekes videópárt, érdemes végignézni mind a kettőt: az elsőn ateista tudósok beszélnek istenről, és indokolják, miért nem vallásosak, míg a másodikon keresztény (vagy istenhívő) tudósok érvelnek a hitük mellett.

A legfeltűnőbb talán az, hogy míg az 50 ateista tudós leginkább a természettudományokban képviselteti magát, ráadásul többen azon belül is igen jelentős eredményeket értek el, addig a 20 keresztény között összesen 7 olyan személy van, aki reál tudományból szerezte a képzettségét, a többi mind filozófus vagy teológus.

A vallásos tudósok félre állítják a józan eszüket, ha hitről van szó. Talán az általam egyébként kedvelt jezsuita George Coyne atyánál a legszembetűnőbb ez a skizofrén szemlélet. A vallásánál a hite bekapcsol a legképtelenebbnek tűnő állításoknál is, míg a tudománynál ezt képes teljes egészében félre tenni. És mindennek abszolút tudatában van. Ám látható a videón olyan "tudós" is, aki már akkor sem használja a józan eszét, ha a szakterületét jelentő tudományról van szó. Legalábbis csak így tartom elképzelhetőnek, hogy genetikus professzorként valaki a kreacionizmust támogassa.

A második video szép példája annak, hogy magasan képzett emberek hogyan képesek szemet hunyni és hazudni maguknak a lelki nyugalmuk érdekében. Dinesh D'Souza mondja ki ezzel kapcsolatban a nagy igazságot 12:10-nél: „I wanted to believe, but my brain was getting in the way.” (Hinni akartam, de az agyam az utamat állta.) Mindaz, amit 11:00-től összehord arról tanúskodik, hogy ez az agy már nem "akadályozza" semmiben. Kérdés csak annyi, vajon mikor származott bármi jó abból, ha valaki agyatlanná vált vagy az eszét vesztette.

"Dupla csavar" II.: James D. Watson védelmében

Most hogy Tériszony jóvoltából (köszönettel) végre elolvashattam James D. Watson könyvét, A kettős spirált a DNS felfedezésének történetéről, komolyan gondolkodóba estem azzal kapcsolatban, hogy vajon ugyanazon könyvet olvastam-e, mint sok Watsont kritizáló ember szerte az interneten. És most elsősorban Rosalind Franklinre gondolok, akit állítólag borzalmasan és felháborítóan negatív színben tűntet fel Watson ebben a könyvben, kihasználva azt, hogy a nő már nem él a könyv megjelenésekor, és a nevén esett foltokat később egy barátnője mossa le a róla írott könyvében. Lehetséges volna, hogy sokan kezükbe sem vették a könyvet, s úgy írnak róla?

De mégis mi volna az a borzalmasan negatív kép? Az, hogy Watson - aki egyébként láthatóan mindenkiről igyekszik objektív képet festeni, ugyanakkor a könyvben több alkalommal felhívja a figyelmet arra, hogy ez csupán az ő szemszöge - elmondja, Franklin nem hangsúlyozta a nőies oldalát? (mily meglepő, egy kimondottan férfiasnak számító területen dolgozó nőtől) Hogy leírja, hogy nem tetszett neki a frizurája? Hogy leírja akkoriban érzett nemtetszését arról, hogy nem működött együtt Maurice Wilkins-szel?

Több helyen olvastam arról is, hogy Franklin szerepét elfelejtették a DNS felfedezése kapcsán. Watson azonban már a könyv elején így ír: "Elsősorban öt ember érdeme: Maurice Wilkinsé, Rosalind Frankliné, Linus Paulingé, Francis Crické és az enyém."

Szeretnék idézni pár sort a könyvből, s akkor talán kiderül: Watson elismerte Franklin érdemeit, habár azt csak később tudta meg, milyen kellemetlen közegben volt kénytelen dolgozni Wilkins mellett.

"Előbb nagyon meghökkentem, hogy Rosy azonnal elfogadja a mi modellünket. Féltem, hogy kemény, makacs gondolkodásával, amely miatt a magacsinálta spirálellenes csapda rabja volt, nem a tárgyhoz tartozó eredményeket kotor elő, ami aztán bizonytalanságot táplál majd a kettős spirál helyességét illetően.(...) Ugyanakkor megszűnt indulatos haragja irántam és Francis iránt. (...) Rosy megalkuvást nem ismerő korábbi megállapításai e tárgyban most elsőrendű tudományról tanúskodtak, s nem holmi fékevesztett kékharisnya ömlengéséről. (...) Az is kiderült, hogy Rosy azért nem jött ki Maurice-szal és Randall-lal, mert nem ismerték el jogos igényét a munkatársaival való egyenjogúságra. Alighogy belépett a King's laborjába, máris fellázadt annak hierarchiája ellen, felháborodott, hogy elsőrendű kristallográfiai képességeit hivatalosan nem ismerik el."

"Rosalind Franklin 1958-ban, harminchét éves korában meghalt. Minthogy kezdeti - tudományos és személyes - impresszióim (amint azt e könyv lapjaiban megírtam) gyakran hibásak voltak róla, szeretnék valamit elmondani az eredményeiről. King's-beli röntgenmunkáját egyre inkább nagyszerűnek tekintjük. Az "A" és a "B" forma különválasztása önmagában is tekintélyt szerzett neki. Még jobb volt 1952-es bizonyító eljárása, amikor a Patterson-féle szuperpozíciós módszert alkalmazta, s kimutatta, hogy a foszfátcsoportoknak a DNS molekula külsején kell lenniök. Később, amikor Bernal laborjába ment át, a dohánymozaik-víruson kezdett el dolgozni, s a mi spirális szerkezettel kapcsolatos kvalitatív elképzeléseinket gyorsan kvantitatív képpé fejlesztette, pontosan meghatározta a spirális paramétereket és megállapította, hogy a ribonukleinsavlác a központi tengelytől távolabb, félúton helyezkedik el.

Magam az Egyesült Államokban tanítottam, s így nem láthattam oly gyakran őt, mint Francis, akit gyakran felkeresett tanácsaiért, vagy - ha valami ügyes dolgot csinált - azért, hogy biztosítsa őt egyetértéséről. Akkorra a korábbi civakodásaink már feledésbe merültek. Mindketten nagyra értékeltük személyes tisztességét és nemeslelkűségét. Csak évek múltán láttuk át a harcot, amelyet az okos nő vívott, hogy elismerje a tudományos világ, amely a nőket gyakran képtelennek tartja a komoly gondolkodásra. Rosalind példás bátorságát és integritását akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy halálosan beteg volt, s nem panaszkodott, hanem magas szinten dolgozott, még a halála előtt néhány héttel is."

_______________________________________________________________________________

James D. Watson: A kettős spirál, Gondolat Budapest, 1972

"Dupla csavar": DNS

Egy ideje tervezgetem, hogy írok egy bejegyzést Francis Crickről és James D. Watsonról, mert kicsit kellemetlennek érzem, hogy a legtöbb embernek Magyarországon fogalma sincs arról, hogy kik ők, habár nevük legalább annyit jelent a biokémiában, mint Einsteiné a fizikában. Aztán felfedeztem, hogy eme duó (illetve trió, merthogy Crick és Watson mellett Maurice Wilkinsről is illik említést tenni) mellett van egy nő, Rosalind Franklin, aki valahogy lemaradt a Nobel-díjról, és állítólag nem csak azért, mert négy évvel előtte elhalálozott. Nem tudom, mennyire kellemetlen nem ismerni Rosalind Franklint, nekem mindenesetre kimaradt. Franklin mellőzött alakja jó témának tűnt egy szőke nő olyan blogjában, melyet tudományos érdekességekkel tarkít, azonban az olvasott cikkek között egyre nehezebben találtam az egyensúlyt: most akkor egy hímsoviniszta tudósok által elnyomott géniusz, vagy csupán jelentéktelen, ápolatlan kutató, aki nem is volt pontosan tisztában a kezében lévő eredményekkel? Meggyőződésem, hogy a válasz valahol a kettő között rejlik.

Aki még nem találta volna ki, eme négy név a DNS kettős spirálja kapcsán merül fel, mely szerkezetének felfedezéséért Watson, Crick és Wilkins 1962-ben kapott Nobel-díjat. A felfedezés körülményei azonban - ahogy az egyébként nem ritka a tudományos életben - nem tűnnek olyan tisztának.

Az 1950-es évek elején három csoport dolgozott a DNS szerkezetésnek feltárásán: a Linus Pauling vezette csapat az Egyesült Államokban, Crick és Watson Cambridge-ben, valamint Wilkins és Franklin a londoni King's College-ban. Linus Pauling csoportja hamar lemaradt, s ebben közrejátszott az is, hogy az atomfegyverkezés elleni aktív tevékenysége miatt kommunistának tartották Amerikában, így nem kapott vízumot, hogy Londonba utazzon, s kollegáival egyeztesse eredményeit egy konferencián.

Az angliai kutatók érdekes egyveleget alkottak: Watson a "csodagyerek", 15 évesen felvételt nyert a chicago-i egyetemre, s 23 évesen már Ph.D.-vel rendelkezett. Nem így Crick, aki 35 évesen még mindig a doktoriján munkálkodott, mivel több alkalommal váltott szakterületet, de még egyikből sem szerezte meg. Watsont mindemellett jelentős adag önbizalommal és pimaszsággal is megáldották génjei, így fiatal kora ellenére nem kellett félteni idősebb kollegáitól.

Rosalind Franklin dolgát jelentősen megnehezítete, hogy nőnek született. Az akkor 31 éves kémikus és fizikus Franklinnek nem lehetett könnyű olyan közegben dolgoznia, ahol kollegája, Wilkins rendszeresen az asszisztenseként bánik vele, és képtelen egyenrangú kutatóként kezelni őt.

Crick és Watson szerették volna térben ábrázolni a DNS-t, és modellt alkotni szerkezetésről. Ehhez fémrudakat és golyókat használtak szemléltetésül. Wilkins és Franklin röntgensugár elhajlási mintákat vizsgáltak a DNS láncon, s csak ők tudtak a szerkezet tisztázására alkalmas felvételeket készíteni röntgendiffrakciós eljárással.

Ebben Franklinnek tagadhatalanul nagy szerepe volt, hisz különös gondossággal és hozzáértéssel készítette el röntgendiffrakciós felvételeit saját készítésű gépével, melyek a téma szekértője, J.D. Bernal szerint akkoriban a valaha készített legszebb felvételek voltak. Franklin mutatta ki, hogy kétféle DNS forma létezik, melyet A és B  jelzéssel illettek. Munkája annak ellenére kifogástalan volt, hogy a közeg, amelyben dolgozott, távolról sem volt az (a King's College-ban állítólag nyílt szexizmus uralkodott, olyannyira, hogy a női munkatársak pl. nem ehettek a nagy ebédlőben, hanem a diákokkal kelett együtt étkezniük - ezt egyébként más források cáfolják).

Franklin legszívesebben egyedül dolgozott, adatait nem nagyon osztotta meg senkivel, s külsős tudósokkal sem tartott kapcsolatot vagy beszélte meg eredményeit. Ezzel jelentősen megnehezítette a saját dolgát, hisz ezalatt Crick és Watson más tudósokkal is beszélt, akiknek segítsége, észrevétele tolta őket előre felfedezésük felé. Frankilnnek mindemellé ott volt Wilkins, aki - lévén visszahúzódó, félénk ember, aki nem nagyon néz mások szemébe - nehezen viselte el kolleganője szinte már-már férfias egyenességét és határozottságát. Franklin valóban nem lehetett épp egy nőies jelenség, Watson egyenesen "rosszul öltözött, bájtalan, frigid kékharisnyaként" aposztrofálja, bár úgy vélem, ez talán elnézhető annak, aki megszállottan dolgozik egy igen fontos tudományos kérdés megválaszolásán. (Franklin sosem ment férjhez és gyerekei sem születtek)

Eközben Crick és Watson munkájában áttörés következett be, amikor 1952-ban Erwin Chargaff meglátogatta őket Cambirdge-ben, és felhívta a figyelmület 1947-ben publikált megfigyeléseire. Chargaff ugyanis "megfigyelte, hogy a négy nukleotid aránya változik a különböző mintákban, de bizonyos nukleotidpárok esetén – adenin és timin, guanin és citozin – a két nukleotid mindig egyenlő arányban mutatkozik." (wikipedia) Bár Chargaff jelentős segítséget adott, mindez még mindig nem volt elég a modell megépítéséhez. Már sejthető volt a DNS kettős helix szerkezete, de a két kutató még mindig keveset tudott a két szál távolságáról, csavarodásának mikéntjéről.

Franklin munkája több ponton segítette őket. Egyrészt Crick kapcsolatain keresztül hozzáférhetett Franklin azon kutatási eredményeihez, melyeket a Orvosi Kutató Tanács elé tárt, és melyek igazoltak egy kettős hélixet a molekula külsején, egymással ellentétesen csavarodó szálakkal. Másrészt Watson Franklin tudta nélkül hozzájutott az 51-es fotóhoz.

Watson: Kettős spirál* című könyvében leírja, hogy 1953. januárjában a King's College-be utazik, kezében Pauling helytelen elképzelésével a DNS szerkezetésre vonatkozóan. Úgy véli, sürgősen össze kellene fogniuk, mielőtt Pauilng felfedezi a hibát, és megelőzi őket a felfedezésben. Wilkins azonban épp nincs bent, így Watson Frankiln felé veszi az irányt, a kutatónőt azonban nem győzik meg Watson érvei, és megtagadja a segítséget. Watsont felháborítja kollegája értetlensége, és a szemére veti, hogy a saját eredményit sem képes értelmezni. Watson ezt követően Wilkinshez rohan, aki kapva kap az alkalmon, s zaklatott barátja elé tárja Franklin röntgendiffrakciós felfvételeit, köztük a híres 51-es fotóval. Itt meg kívánom jegyzni, hogy tény, hogy a fotó Franklin tudta és beleegyezése nélkül került  Watson elé, azonban nem igaz az az állítás, hogy Wilkins Franklin fiókjából lopta ki  képet, hiszen mivel egy csoportban dolgoztak, a felvételekhez hozzáférhetett. (balra: az 51-es fotó)

Bár Franklin felvétele hatalamas segítséget nyújtott, még mindig nem adott választ mindenre. A bázisok szerkezetében voltak hibás pontok, ezt azonban viszonylag hamar sikerült orvosolni. Ezt követően Watson és Crick gyorsan közzétette a megalkotott molekula modellt, mielőtt Franklin felfedezéseiből bármit is publikálhatott volna.

Bár sokan úgy vélik, Franklin már Wason és Crick előtt feldezhette a DNS szerkezetét, valószínűbb hogy, két lépéssel mögöttük járt, mivel alábecsülte a szimmetria jelentőségét, és nem jött rá a bázispárok létezésére. 1953-ban a Nature-ben közzé tett cikkükben, Crick és Watson hivatkozik arra, hogy Wilkins és Franklin kutatása alapját képezik a felfedezésüknek, s Franklin és Wilkins ugyanebben a számban tette közzé saját eredményeit. (lent: Watson és Crick a DNS modelljével)

Crick és Watson még éveket fektetett abba, hogy a modell helyességét igazolják, melynek jutalmaképp 1962-ben Wilkins-szel együtt elnyerték az orvosi Nobel-díjat. Az akkor már négy éve halott Rosalind Franklin nem részesedhetett a díjból, lévén azt nem osztják posztumusz. Nagyobb szégyen, hogy az átadáskor sem emlékeztek meg róla, pedig szerepe a felfedezésben vitathatalan, s minden bizonnyal nagyobb, mint Maurice Wilkins-é volt.

Crick és Watson voltak azok, akik lefektették a molekuláris biológia alapjait.

Watson egész életét ennek szentelte, részt vett a Humán Genom Projektben is, személyisége azonban eredményei ellenére meglehetősen ellentmondásos (E.O. Wilson szerint a legkellemetlenebb ember, akivel életében találkozott). 2007-ben azt nyilatkozta, hogy az afriakiak intelligencia terén különböznek tőlünk (tehát az afrikaiaké alacsonyabb). Állítását tudománytalannak minősítették, nyugdíjba kényszerítették, s több egyetem bezárta előtte kapuit. Számomra felháborító módon egyesek azt követelték, vegyék el tőle a Nobel-díját, hisz még ha Watson valóban rasszista is, a tudományban elért kimagasló eredményeit ez a tulajdonsága semmiben sem befolyásolja.

Francis Crick a molekuláris biológián kívül jelentős kutatásokat folytatott a tudat megismerésére vonatkozóan. Crick igen figyelemfelkeltő jelenség volt. Hangosan és gyorsan beszélt, s kiváló humorral rendelkezett. 1977-től a tudat kutatásában merült el, realizmusa itt is megmutatkozik; a lélek létezését tagadja, azt az agyműködés eredményének tekintette. Bár a pánspermia elmélettel kapcsolatos spekulációit összefüggésbe hozták a kreacionizmussal, Crick természetesen nem tekitnette tudománynak az intelligens tervezettséget. Vallással kapcsolatos nézetei Dawkins-hez hasonló ellenérzéseket kelthetnek egyesekben, hisz véleménye szerint a gyerekeket nem kellene vallásos neveltetésben részesíteni. Crick 2004-ban halt meg, vastagbél rákban.

Rosalind Franklin a King's College-ben tölött hónapokat követően a Birbeck College-ba ment dolgozni, ahol a tobacco mosaic vírust vizsgálta röntgenkrisztallográfiás eljárással. 1958-ban petefészek rákban halt meg, melyet valószínűleg a röntgensugárzás okozott.

Forrás:

Wikipedia

Mellőzött nők a tudomány világában

Kovács Ágnes: Feminista tudománykritika, ismeretelmélet és tudományfilozófia (TDK dolgozat)

________________________________________________________________________

*akinek van egy felesleges példánya ebből a könyvből, örömmel venném, ha rám ruházná, mert egyszerűen még antikváriumban sem találom sehol