A Power Balance karkötőre valószínűleg egy sort sem vesztegettem volna, ha nem látnám azt, hogy a kb. 7.000 forintba kerülő szilikon pántra egyre több ismerősöm áldoz pénzt. Az indokok elég egyszerűek, és gyakorlatilag semmiben sem különböznek más, gyógyító csodaszerek és csoda-segédeszközök hatásaitól: jobb lesz a közérzet, javul az egyensúlyérzék, több energiát juttat a szervezetnek, gyorsabban múlik tőle a fejfájás, és egyáltalán szinte bármire nagy sikerrel alkalmazható. Már önmagában ez gyanús kellene hogy legyen, de természetesen a többezer elégedett (pláne híres) vásárló boldog mosolya szertefoszlat minden kétséget. Vagy legalábbis majdnem mindet.
A Power Balance karkötőt két szörfös testvér készítette, Troy és Josh Rodarmel. Eredetileg arra találták ki, hogy sporttársaik teljesítményét javítsák, a karkötő ugyanis állításuk szerint javítja viselője egyensúlyérzékét és erejét. (A vásárlóikat is oly módon győzik meg az eladók, hogy fél lábra állítják, majd fellökik őket karkötővel és anélkül. Míg karkötő nélkül a lökésektől felborulnak, addig a karkötő viselése esetén egyensúlyukat megtartják. Természetesen az a személy lökdösődik, aki el szeretné adni a terméket.) Köszönhetően az olyan népszerű kifejezéseknek, mint „keleti gyógymódra alapul” vagy „test energetikája”, eme kis szilikonpánt gyorsan a népszerűség csúcsára hágott mind a sportolók, mind más hírességek között, akikkel egyébként is kifizetődő dolog reklámozni. A karkötő feltalálói szerint úgy működik, hogy szilikonba ágyazott két hologramba vannak beleillesztve azok a frekvenciák, amelyek képesek hatni a test energetikai terére.
Hagyjuk is azokat az apró részleteket, mint a test „energetikai terének” ködös és bizonytalan fogalma. Inkább nézzük meg, mi is az a hologram, avagy holográfia. Az eljárást Gábor Dénes, magyar származású brit fizikus találta fel 1947-ben, s eme találmányért 1971-ben fizikai Nobel-díjjal jutalmazták. Gábor Dénes eljárását 1963-ban Emmett N. Leith és Juris Upatnieks elektromérnökök tökéletesítették, elektronhullámok helyett ugyanis fényt alkalmaztak, s ezzel javították a felvételek felbontását.
Defniníciója szerint „a holográfia a fény hullámtermészetén alapuló olyan képrögzítő eljárás, amellyel a tárgy struktúrájáról tökéletes térhatású, vagyis háromdimenziós kép hozható létre.” Tehát ismétlem: a holográfia egy képrögzítő eljárás.
Érdekes belegondolni, hogy a „képrögzítéseket” a kezdetektől körbelengte valamiféle misztikum. Az őskori barlangrajzok a vadászmágia részét képezték és készítőik hittek abban, hogy hozzásegítik őket az állat sikeres elejtéséhez. A fotográfiát is nagy lelkesedéssel használta fel az éledező new age mozgalom a XIX-XX. század fordulóján. Miért lenne hát a holográfia kivétel? Hiszen érdekes, rendhagyó és ritkább is ahhoz képest, amit megszoktunk. Egy-két fentebb említett szófordulat, és állítólagos varázserejéből tuti biznisz kerekedhet.
A varázserejű csodakarkötő sikerén minden bizonnyal az sem változtat semmit, hogy 2011. január 04-én feltalálói elismerték, hogy hatékonyságát semmilyen tudományos tény nem támasztja alá (egy kísérlet itt). Az üzlet már beindult, az elégedett vásárlók egymásnak adják a kilincset. Tudomány? Ugyan! Nem ez lenne az első eset, hogy tévedett. S ahogy az őskori ember hitte, hogy néhány barlangra festett rajz megkönnyíti a vadászatot, a mai „modern” ember éppígy hisz abban, hogy problémája megoldást nyerhet pusztán attól, ha 7.000 forintért felcsatol egy holografikus képpel ellátott szilikonpántot.
