Vitaindító: ateizmus, mint vallás?

Talán sokan felháborodnak az alábbi gondolataimon, ám az elmúlt hónapok tapasztalatai egyre inkább megerősítik bennem ezt az elképzelést. Ebben a blogban viszonylag sokat írtam arról, hogyan jöttem rá arra, hogy ezoterikus világképem hamis alapokon nyugodott, s információszerzéssel, olvasással, hogyan jutottam végül arra a következtetésre, hogy jelenleg működő világunk nem feltételez semmilyen láthatatlan egyetemes intelligenciát vagy ha úgy tetszik teremtőt. Ez oda vezetett, hogy érdeklődni kezdtem a valláskritika illetve a vallások jogtipró magatartása iránt. Úgy gondoltam, és most is úgy gondolom, hogy ateista vagyok, ami nem jelent mást, mint amit fentebb is leírtam: a következtetést, hogy a Világegyetem köszöni szépen, remekül elvan isten nélkül. Ellenkező bizonyítottság esetén majd revideálom nézeteim, addig azonban azt hiszem ez az álláspont tökéletesen megfelel.

Ám ahogy belemerültem a pusztán valláskritikával majd ateizmussal foglalkozó területekbe, rájöttem, hogy nem mindenki tanulás útján kötött ki ennél a végkövetkeztetésnél. Én is úgy gondolom, hogy az ateizmus nem vallás, mert valaminek a hiányát nem lehet annak nevezni, és ezt a nézetemet többször hangoztattam is. Aztán szétnézve, hova is kerültem, pár dolog aggasztani kezdett.

Először is, én a mai napig úgy gondolom, és mindig is úgy gondoltam, hogy az, hogy ki miben hisz, nem lehet egy ember elsődleges jellemzője. Valakit sosem az alapján fogok megítélni, hogy mi a vallása vagy van-e neki egyáltalán. Az emberek többsége hisz valami természetfeletti erőben, értelmetlen lenne ezért lekezelni, kinevetni valamennyit. Ám számos ateista közösségben a valláskritika eltolódott a vallásos emberek egyfajta értelmetlen sértegetésbe. Rendszeres az intelligens ateisták szembeállítása a buta vallásos emberekkel. Én úgy gondolom, hogy a kép ennél azért árnyaltabb, ha átlag emberekről beszélünk. Önmagában az ateizmus nem tesz okosabbá senkit.

Úgy gondolom, hogy korunkban a vallások visszaszorulása egy természetes folyamat (bár úgy tűnik, hogy nagy divat a spiritualizmus és terjed az iszlám, vagy épp újraéled a kereszténység, a magukat ateistának és agnosztikusnak vallók száma lassan növekszik). Való igaz, hogy minél képzettebb valaki, annál kisebb eséllyel lesz vallásos. Ma az emberek előtt karnyújtásnyira van az információ, csak ki kell érte nyújtani a kezüket. Egyetemet sem kell végezni, de még könyvet sem feltétlenül kell vásárolni ahhoz, hogy tudományos ismereteket szerezzünk, elég bekötni az internetet (és persze nem árt, ha képesek vagyunk különbséget tenni megbízható és megbízhatatlan források között). A gondolkodó ember hamar észreveszi a vallási dogmákban lévő ellentmondásokat, s egy idő után törvényszerűen elfordul tőlük. Aztán mit látok, ahhoz képest, hogy az ateizmus állítólag nem vallás? Az ateizmus felé csábító, szinte térítő jellegű képeket és feliratokat, amelyek átszövik a világhálót. Mégis minek? Miért kellene bárkit is "megtéríteni"? A helyes út nem az volna, ha mindenki magától, a világról alkotott ismeretei bővítésével jutna valami hasonló vagy akár eltérő konklúzióra?

Miközben amellett érveltem, hogy ez nem vallás, egyre több embert láttam magam körül, akik megmutatták, hogy nagyon is lehet ezt vallásként csinálni. Érvek és bizonyítékok nélkül, pusztán istent tagadni, mert ettől lesz valóban szebb az életed, nyitottabb az elméd, gyere közénk, mert Eisntein is ateista volt, mert Carl Sagan is az volt, stb... egy pillanat, mi most ugyanarról beszélünk? Én a dolgot valahogy fordítva képzeltem el: tanulsz, ismereteket szerzel, nyitottabban gondolkodsz, ezáltal egyre értelmetlenebbé és gyermetegebbé válnak a vallások. Arról nem is beszélve, hogy kicsit megkapargatva a felszínt rá kellett jönnöm, hogy az ateisták által hivatkozott tudósok gyakran nem tartják vagy tartották magukat ateistának, hanem inkább az agnosztikus jelzőt használták. A fent említett Carl Sagan és Einstein egyaránt ilyenek, de ide tartozik Neil deGrasse Tyson is.

Nem tagadom, hogy beálltam a sorba, s valahol most magam ellen is beszélek, ám ezek a tényezők egyre inkább zavartak és zavarnak. És akkor még nem említettem azt az ateista templomot, amit Londonban nyitottak. Akkor mi is a helyzet azzal, hogy az ateisták nem járnak össze közösen nem hinni? Egyre gyakrabban gondoltam úgy, hogy ez az út nem járható. Az ateizmus nem végcél, hanem a megismerés mellékterméke - vagy legalábbis én így látom - hiszen az ember megszabadul egy, a világról alkotott előítéletétől; a Teremtőtől. Úgy gondolom, hogy az ateizmus önmagában terméketlen és ha nem a saját felismeréseink vezettek erre a konklúzióra, hanem csak beállunk közéjük, mert olyan szimpatikus emberek, akkor semmiben sem különbözik a vallásoktól.

Félreértés ne essék, fontosnak tartom a valláskritikát elsősorban az emberi jogok miatt, de ahhoz nem kell ateistának lenni, hogy lássuk, milyen visszásságokhoz vezet, ha az állam nem független az egyháztól, vagy milyen jogtiprásba torkollhat az iszlám még Európában is (Richard Dawkins előtt pedig le a kalappal, hogy annak ellenére, hogy jobbról is balról is ütik azért, mert ezt kimondja, nem hajlandó elhallgatni).

Szóval itt állok most, önmagam által felcímkézett ateistaként, úgy, hogy egyre nehezebben azonosulok sok olyan emberrel, akik szintén ateistának tartják magukat. Számomra nem azon van a hangsúly, hogy minél több ember gondolja azt, hogy nincs isten, hanem azon, hogy minél több ember tanuljon, gondolkodjon, megismerjen és önállóan hozzon következtetéseket.

Ha az ateisták azok, akiknek élte középpontjában az Isten nélküli élet és ennek népszerűsítése áll, akkor én nem érzem magam közéjük valónak. Ez így valóban vallás. Ám ha olyan gondolkodó, világra nyitott emberek, akik azon a véleményen vannak, hogy az univerzum keletkezése és törvényei teremtő nélkül is magyarázhatóak, ám ellenkező bizonyítottság esetén sem omlik össze a világképük, akkor igen, ateista vagyok. A problémám azonban az, hogy egyre inkább az első mondat tűnik igaznak. És köszönöm, akkor én ebből nem kérek.

Van azonban még egy aspektusa a történetnek, amit nem lenne korrekt elhallgatni. Mert bár azt gondolom, hogy önmagában az ateizmus terméketlen és tulajdonképpen beszélni sem kellene róla, nem lehet szótlanul maradni egy olyan társadalmi közegben, ahol éppen azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy országuk a kereszténység alapjaira épül és ezt az ideológiát igyekeznek ráhúzni, ráerőltetni mindenkire. Ilyen esetben úgy gondolom, nem lehet csendben maradni és kötelesség jelezni, hogy nézetük elavult, ráadásul még hamis is. Ez ellen szót kell emelni, s a valláskritika kiemelkedően fontossá válik.

Végezetül még egy video, amint Neil deGrasse Tyson beszél arról, miért nem tartja magát ateistának. És azt hiszem, leginkább a címkék miatt, igaza lehet. Szívesebben állok mások előtt mint Sedith azt ember, semmint Sedith az ateista, mely címkéhez ki tudja mit és hogyan társít a többi ember - sokszor teljesen tévesen.

Bent a koronában

Amikor ma délután leültem, hogy megnézzem végre, mi is okozott országos felháborodást az Alföldi rendezte István a királyban, mindenre számítottam, csak arra nem, amit kaptam. Valami bicskanyitogatóan modern, erőltetett darabra számítottam tele olyan elemekkel, amelyeknek ott helye nincs, suta, művészieskedő, stb. Most meg itt ülök a laptop előtt és azt kérdezem magamtól, mégis mi a fene baja van ennek az országnak?

A helyzet az, hogy tőlem nagyobb István a király rajongó kevés van. Azon nőttem fel, fejből tudom a szövegét, bármikor jól esik meghallani és ezen a blogon is többször megemlékeztem már arról, hogy nekem Vikidál Gyula A Hang. Épp ezért tudtam, hogy ha kicsit is élvezni akarom ezt a feldolgozást, lehetőleg ne legyenek elvárásaim az énekkel kapcsolatban.

Ezt sikerült is félretennem. Végignéztem a darabot, szórakoztatott, többször felnevettem a találó fricskákon és a görbe tükrökön, végül maradt a talány: hogy akkor most miért is kell annyira felháborodni, sőt, fenyegetni a rendezőt? Nem gondolom, hogy ez valami őrületesen fergeteges darab lenne, amely előtt minden jóízlésű embernek térdre kell hullania, de egy egész jó darab. Találó feldolgozás, és lehet, hogy a hanganyagát nem tenném be vezetés mellé hallgatni (most nagy erőt veszek magamon, hogy ne kezdjem el kritizálni a színészek énektudását), de színészi játékban azért ráver az eredetire (nem véletlen, hiszen itt színészek játszanak, nem énekesek).

A háborgó kommenteket olvasva az a határozott érzésem, hogy hiába olyan nyilvánvaló szimbólumokkal dolgozik a darab, az átlag háborgóhoz annyi sem jutott el Alföldi feldolgozásából, hogy ne a múltba nézve próbálja megérteni, hanem a jelenben. Akkor nem lenne szájhúzogatás amiatt, mennyire lehet hiteles a szereplők viselkedése, ruházata, öltözéke 1000 körül - nyilván semennyire, nem is ez volt a cél. Nem beszélve arról, hogy elég irreális elvárás történelemhűséget elvárni egy egyébként is történelmietlen darabtól. Ám a magyar ember csak mereng vissza a régi kor árnyai felé, s ha valaki a jelenre próbálna rámutatni, arra vak marad.

A másik "probléma", hogy Alföldi nem kezelte szentségként a rockoperát és bátran belenyúlt. Az átlag magyar ezt nem szereti. Nem tetszik neki, hogy Koppány nem dicső magyar úrként, István pedig nem keresztény szentként jelent meg. Nem tetszik neki, ha azok, akikre elődökként gondol, nem erős és pozitív karakterek. Nekem pedig pont ez tetszett: szinte hozzá sem nyúlt a szöveghez, mégis, jóval több mindenről szólt egy-egy jelenet, mint korábban és illett hozzá az ének is. Persze a dicső ősöknek lőttek. Emberek lettek, nem szentek, ráadásul annak sem épp a legjobbak. Megalkuvók. Aztán ott van az is, hogy a papság erőszakos, maffiaszerű bandaként jelenik meg, aki terrorizálja a népet a világító vörös keresztjeivel. Minden igaz magyarnak fel kell ezen háborodnia! Pedig ha belegondolunk, az eredeti verzió igencsak idilli módon ábrázolta, hogyan nyomta le saját népe torkán István külföldi segítséggel a külhoni hitet és vallást. A keresztek által fenyegetett, riadt arcú nép, amint azt énekli a fináléban, hogy "István a mi urunk" közelebb áll a valósághoz, mint az István köré sereglő boldog magyarok tömege. S a végén a Szent Korona alakú börtön... Kifejező.

A helyzet az, hogy véleményem szerint az eredeti darabra megváltoztathatatlan szentségként gondoló emberek kiválóan mutatják, mennyire igaza volt Alföldinek azzal a korona-börtönnel. A mai napig is ott sínylődnek a rácsok között, képtelenek kiszabadulni és gyűlölködve mutogatnak másokra, fenyegetőznek egy színdarab miatt. Mintha ma az lenne az ország legnagyobb problémája, hogy valaki rendezett egy rendhagyó István a királyt. Tiltakozzunk egy volt színház igazgató ellen, hiszen ő most a legnagyobb ellenség, ő jelenti a legnagyobb veszélyt az országra nézve. Addig sem foglalkozunk azzal, mit is csinálnak a politikusaink, nem igaz? 

Nincs vita!

Kicsit csalódott vagyok. Na persze nem mintha nem tudtam volna, mibe ártom magam, most mégis kicsit úgy érzem magam, mint a kisgyerek, akinek fagyit ígértek, és aztán mégsem kapott semmit. Mert valami kis kötekedésre, visszavágóra számítottam. Arról van szó, hogy egy gimnazista kori ismerősöm - aki nem mellékesen egy kis keresztény gyülekezet lelkes tagja gyerekkora óta egész családjával egyetemben - a napokban megosztott egy kb. 20 éves videót bizonyos John Mackay előadásában, mely az élet eredete címet viselte. A videó fölé a következő lelkes üzenetet csatolta: 

 "EVOLÚCIÓ VS. TEREMTÉS 

 ATOM KIRAA!! KISSÉ HOSSZÚ, DE SZERINTEM RENDKÍVÜL ÉRDEKES!! 

 VÁRNÉK ÉRTELMES HOZZÁSZÓLÁSOKAT IS A TÉMÁHOZ!" 

Tulajdonképpen az lepett volna meg, ha az "atom kiraa" 20 éves VHS felvételen nem egy kreacionista agymenést találok, ráadásul abból sem a leghatásosabbat – néhány kattintással túltettem magam rajta. Ismerősöm utolsó mondatát, mely szerint értelmes hozzászólásokat vár, azonban nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Ha vár értelmes hozzászólást, akkor adjunk neki. Mivel egyébként egy kedves emberről van szó, nem akartam földbe döngölni. Az alábbi megjegyzést írtam neki (talán rosszul tettem): 

‎"A biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme" mondta Theodosius Dobzhansky, aki ellentétben a filmen látható John Mackay nevű illetővel, valóban biológus volt, mindemellet pedig vallásos keresztény ember. 

 A filmen látható geológus (!) alapvető tévedésekben él az evolúcióval kapcsolatban - ami egyébként általános a kreacionista és ID-s áltudósoknál. Mint ahogy az is, hogy nem a saját szakterületük a biológia. Úgy kritizálnak, hogy a definíciókat sem ismerik, nem értik a természetes szelekció működését, összemossák azt az élet keletkezésével, amihez az evolúciónak semmi köze. Ennél már csak az jobb, mikor az univerzum keletkezését boncolgatják, mint evolúciós kérdést. Nonszensz. Vagy itt van pl. mindjárt az elején, hogy az evolúció során véletlenül jönnek létre az életformák. Ez is egy nem létező állítás, akkor mivel is vitatkozik az illető? 

Nem néztem végig a filmet, csak belenézegettem, és igazolva is láttam, hogy a kreacionista érvrendszer nem sokat változott az elmúlt 200 évben (lásd, pl. még mindig William Paley 1802-es könyvéből rángatják elő azt a sivatagi óra hasonlatot) előszeretettel hagyják figyelmen kívül a biológiában elért tudományos eredményeket, úgy tesznek, mintha Darwin óta nem lenne új a nap alatt. 

Sajnos rengeteg káros szemét szivárog át hozzánk az Egyesült Államokból, és a kreacionista ID-s badarság egy ezek közül. Veszélyük abban rejlik, hogy a tudományosság látszatát keltik, ezzel tévesztve meg a laikus érdeklődőt. 

Egy dologra azért felhívnám a figyelmet: lehet itt cirkuszt dobni a népnek, és úgy tenni, mintha lenne valódi tudományos vita az evolúció létéről, valójában egy valamire való biológus ezzel nem foglalkozik, mert ez olyan lenne, mintha egy fizikus vitatná a gravitációt. El lehet szórakoztatni magunkat vele laikusként, de egy valódi biológus csak legyint. Mert ténykérdés, és nem hitkérdés. Emellett a biológia, a genetika az evolúció fényében halad előre és tár fel mind többet abból a csodálatos és elképesztően összetett világból, ami bennünket körülvesz, ami mi magunk vagyunk, és amit a kreacionista elképzelés olyan durva és inkompetens módon próbál egy kocsmai szintre redukálni.  

És mit kapok erre? Mit? Néhány tobzódó :D jelen és azon túl, hogy először nézzem csak végig a videót, aztán majd adagolja nekem a többi okosságot, semmit! Vagyis ki vagyok röhögve. És a többi „okosság” is várat magára – gondolom, mert a hozzám hasonló menthetetlen lelkekkel (hülyékkel?), mint én, felesleges vitatkozni. Ezek után még valaki bedobta, hogy kell a hit, meg „praise the Lord” és a téma kifulladt. 

Összességében nem állt szándékomban kreásokkal vitázni, mert minek. Kifejezetten ellenzem, ha értelmes, valamire való emberek leállnak velük, ezzel mintegy azt sugallva, hogy vita létezik. Azonban szándékomban állt, hogy ne hagyjam ott ezt az eszement ökörséget úgy, mint egy „atom kiraa” videót, amire adni kell. Ha valaki esetleg elolvassa, lássa csak, hogy van ám ellenvélemény is. Hátha beindul valami folyamat a fejében és elgondolkodik rajta.

A Vörös Oroszlán időtlen üzenete

A minap teázóban voltam. Szeretem a teázókat. A földre tett puffokkal, a kis, intim sarkokkal, a füstölőkkel, mindennel. Egyszerűen szeretem őket. Annak ellenére is, hogy a teázók gyakran az ezotéria művelőinek állandó menedékei.

„… és akkor több mindent is kipróbáltunk, az a srác például nagyon jó volt a rúnamágiában…” hallottam egy mondatfoszlányt a szomszéd asztaltól egy fiatal, szőke srác szájából. A vele szemben térdelő lány csillogó, barna szemekkel leste a szavait. „…mert Szepes Mária is épp ezt mondja…” kaptam el egy újabb gondolatdarabot, mely gyorsan a többi közé veszett.

Visszatekintettem egykori vallásomhoz (hogy meg lettem volna sértődve anno, ha valaki az én „tényeimet” vallásnak nevezi!) és mivel otthon is előjött a téma, végül elolvastam Szepes Mária: A Vörös Oroszlán c. könyvét kíváncsiságból. Amolyan könnyed, misztikus történelmi katyvasz, épp egy napom ment csak rá, s nem is lenne vele semmi gond, ha az író nem gondolná véresen komolyan a fikcióit.

Azt hiszem, nem is ráncigáltam volna ide erre a blogra, ha nem nyílt volna ki a bicska a zsebemben egy-két ordas baromságot olvasva, melyek szimpatikus köntösbe burkolva eszik bele magukat az olvasók agyába. Különben is, ki merne szót emelni egy elhunyt idős, vak asszony ellen, nem?

Nem. Ez az unszimpatikus elem leszek most én.

Már az előszónál kezdődött. Az igazat megvallva, Szepes Mária akkor sem volt rokonszenves nekem, amikor kártyát vetettem és a Ji-Kinget használtam életem fontosnak tűnő kérdéseinek megválaszolásához. Nem tudom miért. Ellenszenves volt. Az előszót olvasva kicsit érthetőbbé vált miért. Én sem vagyok egy szerény ember, sőt, de ha valaki a saját könyvéről úgy ír, mint időtlen igazságot tartalmazó üzenetről, melyet nem lehet megölni, az még bennem is ellenérzéseket szül. Bár be kell vallanom, jót derültem az olyan megjegyzéseken, mint hogy az alkimisták felfedezéseit „a mai tudomány sorra bizonyítja. Például, hogy az elemek egymásba átalakítható energiák: „műanyagkorszakunk” jelzi. Azt is, hogy lehet aranyat, drágakövet, érrendszert tisztító, életet meghosszabbító vitaminokat, gyógyszereket és járványokat, fertőzéseket legyőző antibiotikumokat, szérumokat létrehozni.”

Ezt olvasva már meg sem lepődtem: „A kémia az alkímia leszármazottja, csak éppen nagyobb tévedésekkel és drágábban teremti meg hasznosnak vélt, de gyakran ártalmassá váló „arkánumait”, mint a természet zseniális biomágiája, amelyet utánozni próbál.” Utánozni próbál??? LOL!

Lépjünk tovább. Megszokhattuk már, hogy a gondolkodás, a ráció, az ész minden vallás ellensége. Nos, ennek megfelelően A Vörös Oroszlánban is magával a Sátánnal azonos, miközben valamennyi közhellyé vált tévhitet felvonultatja az ateistákkal szemben. Hogy nihilisták, „szikkadtak és érzelem nélküliek”, hogy folyton ellenkeznek, tagadnak, vitatkoznak. Ráadásul ijesztően okosak! Jaj, hogyan is lehetne okfejtésüket kilőni, ha oly valódinak tűnnek? Hát úgy – sugallja a könyv – hogy hiába tűnik logikusan felépítettnek egy istentelen materialista érvrendszer, mi azért érezzük, hogy nem lehet igaz, nemde bár? Akkor is, ha nem tudjuk az érveket lerombolni. Hisz egy csúnya szkeptikus ateista „meggyőződésbe fagyott rögszemével tagadja az életet. Mindent szétboncol, porrá őröl, ami hó, fény, mozgás és hit volt (…) nem tagadja Istent, hanem bebizonyítja, hogy nincsen, éppúgy, ahogy az örök életről frappáns érvekkel állította, hogy fikció.”

Eme testetlen, ámde az ördögi materialista lény a regény hősével is szörnyű dolgokat cselekedett. Agyában rendet teremtett, gondolatait kitakarította, gondolkodóképességét élessé tette. És mily borzalom, mint írja: „a belém oltott romboló szkepszis, amellyel szétverte a tisztázatlan, gyöngéd és félénk érzésekből kevert metafizikai habarcsot a fejemben, fennhéjázóvá tett.” Végül kedvenc közhelyem: „Ma már nyilvánvaló, hogy az ateizmus és a materializmus éppen olyan szenvedélyes és dogmatikus hit, mint az ellenkezője.” Tehát ha valaki ragaszkodik ahhoz, hogy amire van bizonyíték az valódi, amire nincs, azt egyelőre ne kezeljük úgy, egyenértékű azzal, ha valaki a képzeletbeli barátja segítőkészségét bizonygatja. Valóban nyilvánvaló…

Az elején még komikus, később azonban már zavaróan bosszantóvá válik, ahogy a könyv azt sulykolja az emberbe, hogy a gondolkodás önmagában zsákutca és értéktelen, a szkepszis romboló, a modern tudomány rosszindulatú és fennhéjázó, az ateizmus a közöny dogmája, s aki esetleg másképp véli, arról éppoly leereszkedően értekezik, ahogyan bármelyik ezoterikus hívő, aki magát beavatottnak tartja, másokat pedig ugyanazon úton lassabban haladó, lemaradt, tévúton keringő… lényeknek. Kis emberek gondolkodása ez, akik így érzik nagyobbnak magukat. Kis embereké, akik e téren megalkotott gondolataikat a modern tudomány szkeptikus és gyakran isten nélküli elméiből fakadt eszközein és technikájával osztják meg másokkal, kiélvezve korunk minden előnyét, s egyúttal ostorozva azt. Ez a képmutatás netovábbja. És mintha tényleg efelé haladna a világ. Bár komoly kételyeim vannak azzal kapcsolatban, hogy ez az irány lenne az előre.

Egy diktátor jogaiért

Nem tudom mennyire jó ötlet megírni ezt a bejegyzést. Kicsit úgy érzem magam, mint egy naiv, buta jogvédő, aki úgy kampányol a bűnözők jogai mellett, hogy közben fogalma sincs sem a bűnözésről sem a sértetteknek okozott károkról és sérülésekről. Bár nem az az ember vagyok, aki nem látott még erőszakot, és még a halálbüntetést sem merem egyértelműen elutasítani, mégsem tudok elmenni amellett, ahogy Kadhafi felett „igazságot szolgáltattak” az úgynevezett forradalmárok. (és most nem is beszélek szimpatizánsai módszeres kivégzéséről)

Nem akarok most belemenni Kadhafi politikájának vagy tetteinek minősítésébe, nyilván nem volt sem hős, sem mártír, de amikor először láttam az elfogásáról készült videót, amint önmagukból kivetkőzött férfiak „Allahu Akbar!”* felkiáltások közepette húzzák magukkal a sérült, vérző embert, megdöbbentem. Egyszerűen taszított az egész. Több gondolatot nem igazán szántam rá ezt követően, ám ahogy újabb és újabb részletek kerültek elő Kadhafi halálát illetően, egyre inkább felháborított, vagy talán inkább elkeserített az egész. Aztán megjelent egy újabb videó, amelyen állítólag Kadhafi utolsó szavai is hallhatóak. Ezek, amellett, hogy kegyelemért könyörög, a következők voltak: „Amit tesztek, az rossz! Tudjátok mit jelent a jó és mit a rossz?”

Ezek a szavak gondolkodtattak el. Gyilkosainak nyilvánvalóan fogalma sem volt erről. Egy kicsit megkönnyeztem az egészet, mert diktátor vagy sem, gyilkos vagy sem, a legvéresebb ellenségemnek, a leggyűlöltebb ismerősömnek sem kívánom azt, amin ennek az embernek át kellett esnie. Az elvetemült, lincselő tömeg pedig valóban vak volt arra, hogy amit tesznek az bizony nem csak az iszlám törvényeibe ütközik, nem egyszerűen társadalmilag és morálisan elítélendő, hanem bűncselekmény, illetve annak nyilvánvaló bizonyítéka, hogy ez a társadalom nem érett a demokráciára.

Olvastam olyan véleményt, mely szerint azok, akik szerint a „forradalmárok” tette embertelen, nem tudják mit jelentett Kadhafi rezsimjében élni. Igaz. Fogalmam sincs. Hogy az elnyomás alatt élők fel lennének jogosítva az elnyomó embertelen megkínzására és megölésére, azt azonban határozottan tagadom. Erre mentség nincs.

Líbia állítólag demokráciát szeretne. Egy demokráciában azonban nincs helye önkényes igazságszolgáltatásnak, nincs helye egy bűnelkövető jogai semmibevételének. Líbia azzal mutatta volna meg legpéldásabban, hogy készen áll a demokráciára és Kadhafi fölött áll, ha Kadhafi elfogása után gondoskodtak volna bíróság elé állításáról, gondoskodtak volna számára védelemről, gondoskodtak volna egy törvényes eljárásról. Mint írtam, azt sem tudom egyértelműen elutasítani, hogy halálbüntetést szabjanak ki rá. De mindezt szabályos, törvényes keretek között. Nem pedig egy félőrült csoport önmagából kivetkőzött, lealjasult tagjaként rángatni jobbra-balra, szétlőni mindkét lábát, majd gyomorlövéssel kivégezni, és utána ide-oda húzgálni a holttestet. Mert egy emberről beszélünk. Az ilyen tett alól semmilyen elnyomás nem mentesíthet. Az ilyen tettet még állatinak minősíteni is nehezemre esik.

Szomorú, de valószínűleg azok az „emberek”, akik ezt tették, felelősségre vonás nélkül ússzák meg az egészet. Kíváncsi leszek, amennyiben ők építik a demokráciát, hogyan alakul majd az ország jövője. Olvastam, már eldőlt: az alaptörvény a Saria lesz. Vajon jó kezdet ez egy demokráciának?

__________________________________________________________________________________

* "Isten a legmagasztosabb!" Újabb gyönyörű bizonyítéka annak, hogy az iszlám a béke vallása...

Storm

Tim Minchin megint jól beletalált!

Pilis igazi őstörténete

Épp az imént került kezembe ez az érdekes kis cikkecske, mely az Érdi Újság 2011. január 13-i számában olvasható. S hogy mi Pilis igazi őstörténete? Nos, ha valami, hát épp ez nem derül ki a cikkből. Nem tudom eldönteni, hogy ez vajon a cikk hibája, vagy Karsa Botond villamosmérnöké, kinek "A Pilis története az Aranykorban" c. előadását a cikk elvileg összefoglalni volt hivatott.

Megtudjuk viszont, hogy Karsa Botond a Szepes Gyula Művelődési Központ Rovásírásklubjának vendége volt, és zsúfolásig megtelt teremben terjeszthette nézeteit a 16 éve nyugdíjas villamosmérnök, aki erősáramú vizsgálatokkal foglalkozott. Megtudjuk azt is, hogy mindig is foglalkoztatta az őstörténet, a gyakran változó elméletek és a megmagyarázhatatlan rejtélyek. Különösen vonzódik a magyar őstörténethez, mellyel öt-hat éve foglalkozik intenzívebben. S ahogy olvasgatta a témában írt könyveket és internetes cikkeket, rádöbbent arra, hogy amellett, hogy ezeket meghallgatja, saját útját kell járnia. Belemélyedt hát a Magyar Szent Korona és más magyar koronák vizsgálatába. Itt jön a cikk első érdekes mondata: "Vizsgálati eredményeit viszont nem lehet, vagy alig lehet tudományosan igazolni. Azokat valamiféle, mások által nem befolyásolt, tiszta forrásból származó információként lehet tekinteni." Lám. Amellett, hogy még mindig nem tudunk semmit, érdekelne, miféle "tiszta" és "mások által nem befolyásolt" forrás szolgáltathatta számára az információkat...

A java azonban csak ezután jön. Karsa Botond villamosmérnök saját elmondása szerint "a Pilissel Szőnyi József Szántóról szóló előadása után kezdett foglalkozni. A kapott érdekes információk késztették a Pilis igaz őstörténetének vizsgálatára, kutatására. Itt nem a szokványos, tudományosan is elismerhető kutakodást kell érteni, hiszen ezekkel visszamenőleg sok-sok ezer évre alig, vagy egyáltalán nem lehet pontos információkat szerezni. (wtf?) Minderről a sokezer évvel ezelőtti, a Kárpát medencében illetve a Pilisben lezajlott csodálatos, elsősorban szakrális múltról, annak első, a nagy kataklizmáig (meddig?) terjedő, Aranykornak is nevezhető szakaszáról állította össze Karsa Botond az előadását az érdeklődőknek."

És a hír ennyi.

A cikk második fele az Ercsi Hagyományőrző Társaság kiállításával foglalkozik. Az írásból sem azt nem tudjuk meg, mit tudott meg Karsa Botond villamosmérnök az Aranykorról, sem azt, hogy mégis hogyan jutott az egyedülálló tudás birtokába.

Megkíséreltem interneten utána nézni, de nem jártam sikerrel. Nevére is igen kevés találatot kaptam. Pedig annyi bennem a kérdés?

Mikor volt ez az Aranykor?

Pontosabban mekkora időtartamot ölel fel a "sok-sok ezer év"?

Mikor volt a nagy kataklizma?

És végül, ha meg nem ismert elméletét nem lehet sem tudományosan igazolni, és információit tudományosan nem elismerhető kutakodással szerezte, hogy a bánatban várhatja, hogy értelmes ember komolyan vegye a fejtegetéseit?

Kezdem bánni, hogy nem voltam ott, hogy kérdéseimet feltehessem.

Szkeptikus Társaság kontra ÉRTEM: vita (?) az evolúcióról

"Ha nem beszélsz azzal, akivel pedig szót lehetne érteni, veszni
hagytál egy embert. Ha pedig beszélsz azzal, akivel nem lehet szót
érteni, elvesztegetted szavaidat. Az okos ember sem az embereket nem
hagyja veszni, sem a szavait nem vesztegeti el".

Konfuciusz

Először csak rácsodálkoztam. Már késő este volt mikor elém került az információ, épp aludni készültem. A rácsodálkozáson kívül többre nem volt energiám. Aztán másnap, mikor tiszta fejjel néztem rá az Evolúció kontra Intelligens tervezés oldalra, teljes volt bennem az értetlenség. "Vita? Mégis minek? Valóban elhiszi bárki, hogy ez akárhova is vezethet?"

Mivel úgy gondolom, kifejezetten rossz döntés volt a Szkeptikus Társaság részétől vitába bonyolódni az evolúcióról, szerettem volna pár sorban leírni ezt a blogjukon. És ekkor jött a döbbenet: miuán többen kritikus hangot ütöttek meg a Szkeptikus Társaság döntését és az Értem Egyesületet illetően, a kommenteket letiltották. Szépen állunk, mondhatom. Csalódtam.

Felteszem a kérdést: ha egy csoport agresszívan hirdetné (mint ahogy egyébként ilyen csoport is létezik) hogy igenis a Föld a világegyetem középpontja és körülötte kering a Nap, lenne bárki, aki leállna vele vitatkozni? Ha mások a Föld alakját vennék célba, és "bizonyítékokkal" igyekeznének alátámasztani, hogy az lapos, akadna olyan geológus, aki válaszra méltatná? Mi oka lenne hát bárkinek leállni az intelligens tervezés pártiakkal, hacsak az nem, hogy növelje a népszerűségét és teret adjon neki olyan területen, ahol semmi keresnivalója?

Tavaly magam is megemlítettem pár sorban, többek között miért nem szabad vitatkozni az intelligens tervezettség és a kreacionizmus hívőivel. Ezt azóta nem csak az ID képviselőivel, de valamennyi olyan emberrel és ide író kommentelővel szemben tartom (legalábbis igyekszem) akik hit alapon, zavaros áltudományos butaságokat dörgölnek az orrom alá. Okos ember tudja: a hittel nem szállhat szembe, főleg nem észérvekkel. És az ID nem más, mint egy csökönyös vakhit, zavaros, romlott áltudományos masszába ágyazva. A vitával a Szkeptikus Társaság nem azt éri el, hogy az ID kevésbé tűnik tudományosnak a laikusok előtt, hanem épp az ellenkezőjét: azt a képet erősíti, hogy van még mit megvitatni az evolúció létjogosultságával kapcsolatban.

Az, hogy egyáltalán leálltak velük vitatkozni, már hatalmas siker az Értem Egyesület számára. Az emberek többsége nem fogja elolvasni a hosszú vitairatokat, csak magáról a vita létéről lesz tudomásuk. És közben az intelligens tervezettség is döngetheti a mellét: az evolucionisták beadták a derekukat! Lám, szükséges a párbeszéd, a "kulturált vita". Hisz bőven van itt mit megbeszélni!

Néhány javaslat hasonlóan értelmes viták indítására, természetesen csakis "kulturált" keretek között

De ha nem így, akkor hogyan lehetne megakadályozni azt, hogy többen csatlakozzanak hozzájuk? Egyrészt nagyobb figyelmet kellene fordítani az oktatásra és a tájékoztatásra. Másrészt ott a humor. (volt erre egy nagyon jó kezdeményezés, igazán sajnálom, hogy végül csak kezdeményezés maradt) Ha nevethetünk azokon, akik tényként állítják, hogy a Föld lapos, ha kinevethetjük azokat, akik szerint az ember a világ közepe és érte jött létre nem csak minden földi élőlény, de egy felfoghatatlanul hatalmas és komplex Univerzum is, miért ne lehetne nevetni a teremtéshívőkön is? Miért kellene tisztelni őket és megadni nekik, hogy "kulturált" keretek között érvelhessenek az evolúció ellen? Hiszen már ezt a "kulturált vitát" is azzal kezdik, hogy szándékosan félreértelmezik Richard Dawkins mondatát, majd további ferdítéseknek lehetünk tanúi. Magyarul hazudnak, torzítják a valóságot és elismert biológusok is tudósok kiragadott mondatait helyezik olyan szövegkörnyezetbe, hogy azok őket igazolják. Hát lehet így "kulturáltan" vitatkozni? Érdemes egyáltalán? Kialakulhat egyáltalán párbeszéd a blogon belül?

Nem. Természetesen nem. És őszintén szólva nem tetszik az a tendencia, hogy hirtelen fontos lett az, hogy a két nézet közti ellentmondásokat megvitassák. Olyannyira fontos, hogy az ellenvéleményeket a tisztelt társaság meg sem hajlandó hallgatni ezzel kapcsolatban. Láttunk már ilyet a történelemben: egy ideológia képviselőire a csoport tagjai először csak legyintenek, aztán leállnak velük beszélgetni, később már azokra legyintenek, akik nem vallják az adott ideológiát, majd egyszer csak hopp, az ideológia kötelező lett a csoporton belül. Néhány évtized elég hozzá.

Az evolúció nem szorul védelemre. Csak azok gondolják az ellenkezőjét, akik a hit szemüvegén át néznek a világra, és vakok a tényekre. Ezért nem helyes úgy tenni, mintha valóban védeni kellene. Mert akkor már mások is elhihetik.

Stephen Jay Gould Dawkinsnak adott tanácsa ma is és itt is érvényes: az intelligens tervezés hívői nem érdemlik meg, hogy vitába szálljanak velük. Mert a vita már fél siker a számukra. És ez nem megengedhető.

UPDATE: A Szkeptikus Blogon időközben feloldották a vitára vonatkozó komment korlátot, így újra szabad a szó! :)

Kettős mérce?

Az elmúlt napokban két vallási vezető idegen országba tett látogatását kísérhettük figyelemmel: egyrészt XVI. Benedek pápa angliai körútját, másrészt a Dalai Láma Magyarországra érkezését. Mindketten magasrangú vallási méltóságok, egyikük világra adott magyarázata sem logikusabb a másikétól, mégis a két vezető fogadtatása merőben különbözött. A Dalai Lámát általános elragadtatottság és lelkesedés kísérte. Szinte bármit tehetett, az sem okozott gondot, ha feltűnően unta saját, ki tudja hány alkalommal végigcsinált előadását, ebben is "kisfiús bájt" látott a nézőközönség.

XVI. Benedek pápa Nagy-Britanniába tett vizitje koránt sem volt ennyire felhőtlen. Ha a Lámára igaz, hogy szinte minden cselekedete csodálatot váltott ki, a pápával épp az ellenkezője történt; kritikus szemek vizslatták minden mozdulatát, hogy a legkisebb hibájába azonnal beleköthessenek (XVI. Benedek még segített is nekik, hiszen a nácizmus és az ateizmus párhuzamba állításával akkora bakot lőtt, ami jelentősen megkönnyítette kritikusai dolgát). Már megérkezése előtt zúgolódtak a szekulárisok - egyébként véleményem szerint teljesen jogosan - amiatt, hogy súlyos adófontokat költenek a vizit finanszírozására, míg Richard Dawkins és Christopher Hitchens bíróság elé akarta állíttatni amiatt, mert közreműködött a papi pedofília leplezésében.

A Dalai Láma népszerű. XVI. Benedek borzasztó népszerűtlen. Elgondolkodtam, mi állhat ennek hátterében.

Tendzin Gyaco 1950 óta vallási vezető. Három éves kora előtt, 1938-ban felismerték benne a Dalai Láma tizennegyedik inkarnációját. A hagyomány szerint különféle tárgyakat tettek a kisfiú elé, melyek egy része elődje tulajdonát képezték, még más tárgyak nem. Tendzin Gyaco sajátjaként ismerte fel elődje tárgyait, ki tudta választani őket azzal a kijelentéssel: ez az enyém.

Tibet az átlag nyugati ember szemében egy elnyomott ország, melynek békés lakóit emberi jogaiktól megfosztják és sanyargatják a gonosz kínai elnyomók. Kevesen tudják azt, hogy Tibet a kínai megszállás előtt sem volt éppen a béke szigete, s lakói sem éppen azok a légynek sem ártó jámbor emberek, amint sokan gondolják. Tibet két nagyhatalom, Mongólia és Kína közé szorult. 1720-ig ez különösebb gondot nem jelentett, ekkor azonban a tibetiek maguk kértek kínai segítséget a Tibetben tartózkodó mongol katonák eltávolítására. Tibet gyakorlatilag 1793 óta kínai megszállás alatt van; a kínai császár a folyamatos politikai zavargások miatt döntött a katonai beavatkozás mellett. Bár a Láma szereti békeszerető népként leírni a tibetieket, elődjéig, Thubten Gyatso (jobbra), tizenharmadik Dalai Lámáig Tibetben létezett még halálbüntetés, csonkítás, illetve az idős emberek háztól való elüldözésének gyakorlata (én magam ez utóbbit különösen kegyetlennek tartom). Thubten Gyatso intelligens politikai vezetőnek bizonyult, s a Dalai Lámák közül ő volt az első, aki felismerte, mekkora szerepe lehet a külföldi országokkal való kapcsolatnak Tibet életében. Szeretett volna jobbítani az országa viszonyain, utak építését, postaszolgálat létesítését, az elektromosság bevezetését tervezte, s a vallásos oktatással szemben nyugati mintára szerette volna meghonosítani a szekuláris oktatást. Tervei azonban rendre fennakadtak a konzervatív egyházi méltóságok ellenállásán. Halála előtt országa megszállását és hagyományaik eltűnését vizionálta. 1933-as halálát követően újrakezdődtek a belső viszályok.

1949-ben Tibet kiutasította a kínai megbízottakat az országból. 1950-ben Kína felszólítja Tibetet a csatlakozásra, a kialakult helyzet miatt idő előtt nagykorúsítják Tendzin Gyaco-t. 1951-ben a Dalai Láma elfogadja Kína közeledését, és egy Pekingbe küldött delegáció 17 pontos egyezményt ír alá Kínával. 1951. szeptemberében több mint 20.000 kínai katona szállja meg az országot a "békés felszabadítás" érdekében. Bár az egyezmény szerint a katonák élelmezéséről Kínának kell gondoskodnia, a kínai vezetőség ezt a feladatot egyre inkább a tibeti kormánytól várja. Emiatt gyakorlatilag összeomlik Tibet gazdasága, s vészesen apadni kezd az ország élelmiszerkészlete.

Kína (mely Tibetet úgy emlegette, mint a „három nagy hiány” (üzemanyag, kommunikáció, emberek), és a „három bőség” (szegénység, elnyomás, a vallási és lelkiismereti terror) országát) adott is valamit az országnak: utakat épített, korszerűsítette az oktatást és lehetővé tette, hogy tibeti fiatalok Kínában tanuljanak. Mindez azonban eltörpül azok mellett a károk mellett, amit okoztak: beleavatkoztak az emberek életébe, s az ellenállást véres, kegyetlen módon torolták meg a résztvevőkön. A harcokba belefolyt az USA is; a CIA fegyverekkel, kiképzési programokkal támogatta a tibeti gerillaharcosokat (igen, ők lennének a jámbor, senkinek sem ártó békés emberek). A kialakult belső helyzet miatt a Dalai Láma 1959-ben Indiába menekült. A hetvenes évek elejére az amerikai-kínai kapcsolatban pozitív változás állt be, így a CIA elengedte a tibetiek kezét és megszüntette a támogatást. Tibet azóta is elnyomás alatt áll. De vajon mennyivel lenne humánusabb egy teokratikus állam, ahol az embereknek egy szűk előkelő réteget kell kiszolgálnia, ahol gyakorlatilag feudális rend uralkodik, létezik halálbüntetés, csonkítás és az idős embereket elkergetik a háztól, mert már nem bírnak dolgozni. Azt, hogy a békés és harmonikus Tibet talán mégsem olyan békés és harmonikus volt egykor, mutatja a láma visszaemlékezése is, hiszen elismeri: a teokratikus rendszer a tibeti munkásság kizsákmányolását jelentette, s így ebben a kizsákmányolásában neki is része volt.

Akárhogyan is, a nyugati világ rokonszenvét könnyű megnyerni egy kiszolgáltatott és elnyomott ország száműzetésben élő vallási vezetőjeként, mely nem utolsósorban egy olyan vallás, ami az utóbbi évtizedekben nagy népszerűségnek örvend a nyugati kultúrában.

A buddhizmussal ellentétben a katolikus vallás nem népszerű. Ennek egyik oka talán az, hogy jobban ismerjük, mint a távol-keleti történelmet. A legtöbb ember tisztában van azzal, hogyan vált a katolikus vallás egyeduralkodóvá Európában, hogyan üldözte a másként gondolkodókat, mit tett az inkvizíció, mit jelent a boszorkányüldözés. Tibet múltjáról azonban mit se tudnak, s legtöbben megelégednek a médiából sugárzott szegény kis békés, elnyomott ország torz képével.

De vajon mit tudnak XVI. Benedekről? Hogy pedofíliát támogató vezető, aki ráadásul a Hitlerjugend tagja volt? Árnyaljuk kicsit a képet.

Joseph Ratzinger a gyermek lámával ellentétben a legidősebb férfi, akit pápává választottak 2005-ben, 78 éves korában. Tizennégy éves korában a Hiterjugend tagja lett, ahogy ez egyébként minden 14. életévét betöltött német fiúnak kötelessége volt. A gyűléseken való részvételt azonban megtagadta. Apja ellenezte a náci diktatúrát, mert a katolikus értékrenddel ellenkezőnek tartotta. További szomorú érdekesség, hogy Ratzinger down kóros unokatestvérét 1941-ben elvitték és a náci eutanázia program keretein belül (mely kb. 270.000 fogyatékkal élő ember életébe került) megölték.

Ratzingert 1943-ban besorozták és Magyarországra küldték, dezertált, de elfogták. Szabadulását követően lépett be a katolikus szemináriumba.

Nézetei igen konzervatívak, ellenzi a nők pappá szentelését, a mesterséges születésszabályozást, az eutanáziát, a homoszexualitást és az abortuszt, ráadásul igen rosszul adja el magát, amit úgy vélem, konzervativizmus ide vagy oda, egy felelősséggel rendelkező vallási vezető nem engedhetne meg magának.

Hallottunk-e a pápa jótékonykodásáról és adakozásáról? Nem sokat. Ellenben az 1989-ben Nobel Béke-díjjal jutalmazott Tendzin Gyaco-ról biztosan többen tudják, hogy támogatja az SOS Gyermekfalvak szervezetet. De ki ismeri a Ratzinger Alapítványt, mely a pápa által írt könyvek bevételét fordítja jótékony célokra. Nem sokan. Hallottuk valaha azt, hogy a Dalai Lámának felróják a homoszexualitás elutasítását? Hallottuk, hogy felróják neki az abortusz és az eutanázia ellenzését? Én személy szerint soha, holott a pápának rendszeresen szúrnak oda emiatt. Pedig bizony a Dalai Láma is kijelentette, hogy az abortusz és az eutanázia gyilkosság és a meleg házasságokat sem pártolja. Azonban XVI. Benedekkel ellentétben sokkal toleránsabb ezekkel a jelenségekkel. Úgy vélem, hogy ennek oka a reinkarnációban rejlik: míg a keresztény vallás szerint egyetlen életet élünk, s azt kell a lehető legmegfelelőbben, Istennek leginkább tetsző módon végigjárnunk, addig a reinkarnáció lehetőséget ad arra, hogy kijavítsuk a hibáinkat. Abortusz? A következő életedben fizetni fogsz érte, hogy megértsd, miért tettél rosszat. Homoszexualitás? Éld meg, hiszen mindez hozzájárul a lelki fejlődésedhez, fontos állomás a Nirvana felé vezető úton. No persze házasodni meg gyereket nevelni ne akarj, talán következő életedben lesz rá lehetőséged, ha megfelelően állod a próbát.

A buddhizmus szerint szükséged van mindarra, amit megélsz. Épp ezért toleránsabb, mint a kereszténység. Amit azonban sokszor elfelejtünk, hogy lehet, hogy a buddhizmus elnézőbb, van benne egy kis leereszkedés. Én legalábbis nem egyszer éreztem már, mikor ilyen nézeteket valló ismerősöm életfilozófiám hallatán arról kezdett kiselőadásba, hogy nincs ezzel semmi baj, nekem most az válik a javamra ha ezt élem át, s hogy ő is járt korábban azon az úton, ahol én. Mindannyian ugyanazt az utat járjuk tehát, ez igaz, csak ezen az úton a buddhisták járnak legközelebb a csúcshoz. A többiek lemaradva mögöttük.

Ez az apróság azonban nem számít. Buddhistának lenni, Dalai Lámát olvasni, réges-régi pálmaleveleken keresni az életünk történetét, Prana Nadit tanulni tízezrekért és egyéb keleti ketyeréket űzni ma "trendi". Katolikusnak lenni, misére járni és elutasítani a keleti tanokat és Prana Nadi helyett a Szentháromságban hinni nemhogy nem trendi, egyenesen "gáz". S miközben a keleti misztikum divatját éli, a Katolikus Egyház itt áll egy olyan pápával, aki sokszor nem igazán fontolja meg eléggé, mit is kellene mondania (lsd: a Mohammedre tett kijelentése, melyért utólag kénytelen volt elnézést kérni, de az ateizmus és a környezetkárosítás közötti párhuzam is sok minden volt, csak épp bölcs nem, hiszen épp a szekulárisok között van a legtöbb természet- és állatvédő). XVI. Benedek egy meglehetősen népszerűtlen vallás népszerűtlen vezetője, aki ráadásul hibát hibára halmoz, s egyáltalán nem viselkedik olyan bölcsen és megfontoltan, ahogyan az egy 80-as éveiben járó méltóságtól elvárható.

Legutóbb az ateista és szekuláris gondolkodást sikerült a nácizmushoz hasonlítania. Gondolom ezzel kívánta felvenni azt a kesztyűt, melyet Dawkins és Hitchens vágott le elé a porba azzal, hogy bíróság elé akarták állítani. Ám kijelentésével magának okozott károkat, hiszen ezzel remek témát adott az ellene szervezett tüntetésnek, különösen ha hozzávesszük a Katolikus Egyház és a nácizmus sokat vitatott viszonyát. Ráadásul olyanok ellenszenvét is kivívta ezzel, akik egyébként közömbösek voltak a témát illetően.

Népszerűtlenségét leginkább a pedofil botrányok elszaporodása jelenti. Ezzel kapcsolatban XVI. Benedek ellen és mellett egyaránt rengeteg vélemény olvasható attól kezdve, hogy kizárólagos felelősként nevezik meg, egészen addig, hogy mindent megtett az ügyek nyilvánosságra kerüléséért, de más katolikus hatalmasságok ennek útját állták, így aztán meglehetősen nehéz egy objektív képet rajzolni a történtekről. Munkámból adódóan én egy kicsit óvatosabban állok hozzá ehhez a témához, egyrészt mert tapasztalatim szerint a szexuális bűncselekmények jelentős része (legyen szó papi, tanári pedofíliáról vagy nemi erőszakról) bizonyul valótlannak az alaposabb vizsgálat során, másrészt mert alkalmam volt egészen közelről figyelni egy lengyel katolikus pap ellen folyó bántalmazási eljárást, és kiderült, hogy nem a pappal vannak problémák, hanem az őt feljelentő hölggyel. A média hisztéria keltése miatt azonban a pap méltánytalan hátránnyal indult. A nagy számok törvénye alapján azonban még ha a napvilágot látott szexuális bántalmazásoknak csak egy töredéke valós, így is túl sok esetről van szó (bár egy is túl sok lenne). A Katolikus Egyház képtelen volt megfelelően kezelni a problémát, s emiatt a pápát, mint a Katolikus Egyház vezetőjét, vitathatatlan felelősség terheli.

Nem gondolom, hogy a Dalai Láma valóban annyira hibátlan ember, hogy indokolt lenne az, hogy bárminemű kritizálása - egy dél-afrikai politikus találó szavaival élve - "olyan, mintha Bambira lőnénk". Az tőle idézett gondolatokat gyakran érzem közhelyesnek, ha nem éppen jól hangzó téves de kedvelt állításoknak. Azt sem gondolom, hogy XVI. Benedek egy pedofília pártoló gonosz, érzéketlen ember volna. Inkább egy konzervatív öregembert látok, aki rossz eszközökhöz nyúl, mikor védeni akarja az egyházát egy dinamikusan változó világban. Vallásuk determinálja mindkettőjüket. Ha egy embert piedesztálra emelnek és minden mozdulatát, szavát, dicsőítik, nekem éppoly gyanús, mintha folyamatosan sárral dobálják. Semmi sem fekete vagy fehér. Még a Dalai Láma vagy XVI. Benedek sem.

Ismeretterjesztés a hatások mögött

Nem értem ezeket a mai fiatalokat dokumentumfilmeket. Elkezdtem nézni a The Universe című, új amerikai dokumentum sorozatot, mely - nehéz lehet kitalálni - az Univerzumról szól.

Először kifejezetten tetszett. A Kozmosz modern folytatását láttam benne. Az első évadban megismerhettük a Naprendszert és a világűr érdekességeit, galaxisokat, fekete lyukakat, kvazárokat. Neves tudósok és kutatók kommentjei kísérték a filmet és szép, szemléltető számítógépes modellek.

A második évad nagyobb részben még korrekt volt, ismertető lehetséges Naprendszeren kívüli bolygókról, a Naprendszer érdekesebb holdjait is bemutatták, volt rész, ami a Tejútrendszerről szólt. Azonban kezdtek számomra nem épp szimpatikus elemek is megjelenni. Hatásvadász módon akartak bemutatni mindent. A szupernóva robbanásokról szóló részben pl, hogyan hatna egy ilyen a Földre? (számítógépes grafikák a Föld pusztulásáról) Majd üstökösök, aszteroidák becsapódásának következményeit elemezték - természetesen a Földre nézve. (számítógépes grafikák a becsapódás hatalamas erejéről) Megtudhattam, milyen gonosz, durva, brutális, agresszív, rettenes hely a Világegyetem az élet számára, mert minden sugároz valami rondát, galaxisok nyelik el egymást, valami mindig felrobban hatalmas energiákat szabadítva fel, és elpusztítva maga körül mindent. (számítógépes grafikák robbanásokról, robbanásokról és robbanásokról) Az életet is egy távoli bolygón. (számítógépes grafika egy tűzorkánba vesző távoli élő bolygóról) Az utolsó részben elemezték a kozmikus apokalipszist. Éljen!

A harmadik évad ettől is gyengébb lett. Voltak érdekes epizódok, mégis több igen erőltetettre sikeredett, és persze jokerként ismét előkerültek a halálosztó meteoritok és aszteroidák, a szörnyű galaktikus katasztrófák és hogy micsoda pusztulást és dögvészt hozó rémséges dolgok jöhetnek az űrből a meteorokon túl (pl.: halálos UV sugárzás).

A negyedik évad... talán meglettem volna negyedik évad nélkül. Végignéztem az epizódok címeit (Death Stars - Halálcsillagok, It fell from space - Az űrből hullott, Biggest Blasts - Legnagyobb robbanások, 10 Ways to destroy Earth - 10 mód a Föld elpusztítására, Space Wars - Űrháborúk, stb.) és túl sok jót nem ígértek. Nem is tudom, volt-e olyan rész, amiben nem nyírták ki szerencsétlen bolygónkat vagy csak a bolygón lévő életet meteoritokkal, vörös óriássá duzzadt Nappal vagy halálos sugárzással. A negyedik évadban összeszenvedtek 12 részt, újat ugyan nem nagyon mondanak egyikben sem, de tele az egész robbanással, sugárzással, robbanással, hatalmas energiákkal, robbanással, és látványosnak szánt számítógépes grafikákkal a kihalt / felrobbant / felperzselt / elárasztott / tengelyét vesztett / pályáját vesztett Földről.

Azért okoz nekem különösen nagy csalódást a sorozat, mert több, általam kedvelt és ismert tudós adta hozzá a nevét. A Föld az ő mondókájuk alatt válik sivataggá vagy nyeli el egy fekete lyuk. Persze mindig nagyon tudományosan alátámasztva a látottakat.

Tudom, hogy amerikai sorozatról van szó, és az amerikai ismeretterjesztő filmek nagyon hajlamosak a hatásvadászatra, de mintha a hatások mögött egyre inkább elveszne a tartalom és a mondanivaló. És akkor hol marad az ismeretterjesztés?

Úgy tudom készül az ötödik évad. Szegény Föld, vajon mit tudnak még neki kitalálni?

Istentelen zenék

A The Rise of Atheism oldalon találtam egy érdekes gyűjteményt ateista és valláskritikus zenékből. Olyan kedvenceimmel, mint a Pearl Jam, a Red Hot Chilli Peppers, a REM vagy - természetesen - John Lennon. Mindenkinek érdemes belenéznie, vallási meggyőződésétől függetlenül.

Nekem évek óta ez a kedvencem. Szerintem felülmúlhatatlan.

Visszafelé?

Jó lenne, ha EZT (!!!) elfelejtenék...

Kis filmes

Ha már alant Michael J. Fox és Scott Wolf hasonlóságát boncolgattam, gondoltam hozok két filmajánlatot is. Mostanság elég sok filmet megnézek. Nem moziban, mert úgy gondolom, nem éri meg annyi pénzt kiadni érte, hanem otthon, a saját kényelmes környezetemben, ahol nem ül elém senki, nem beszél mellettem senki és a kép is sokkal szebb, mint a vásznon.

Az ízlésvilágom szöges ellentétben áll a ma oly divatos látványorgia filmekkel, ezeket általában végigunom.

Azon filmek közül, amelyek most vannak műsoron a moziban (pedig érdemesebb lett volna ezt is itthon megnézni) ajánlom az Agorát Hypatia életéről. Hypatiáról magam is írtam pár hónappal ezelőtt. S bár a filmben vannak rendezésbeli következetlenségek, a témája és az üzenete miatt abszolút közel áll hozzám.

A másik film, ami nem új ugyan, én azonban a napokban láttam, Az őslakó (Man From Earth) címet viseli. Színdarabnak is kiváló lenne, mivel egyetlen ház nappalijában játszódik, illetve van pár jelenet a ház előtt is.

(Eszembe jutott róla, mikor 16 évesen a 12 dühös embert néztem az osztályommal a Miskolci Nemzeti Színház kamaratermében - ebből is van film. Míg az osztálytársaim mind hazamentek az első felvonás után - a "díszlet" összesen 12 szék volt és egy kis fürdőszoba a színpad jobb oldalán -, én inkább bevállaltam, hogy egy órát fagyoskodjak a Búza téren az utolsó buszra várva, de nem hagytam ott. Nagyszerű darab volt.)

Az őslakó valódi tudományos fantasztikum, melynek filozofálása talán azért is megfogott, mert az örök élet lehetőségén és az emberre gyakorolt hatásán már magam is többször elgondolkodtam. Egy egyetem tanári karát látjuk, amint kollegájukat, John Oldmant búcsúztatják, és értetlenül állnak a férfi hirtelen és indokolatlan távozása előtt. John bevallja a kollegáinak a távozása okát: mivel kb. 14.000 éves és nem öregszik, tíz évente költöznie kell, hogy kortalansága ne tűnjön fel a többi embernek. A film végéig nem lehet eldönteni, hogy John vajon a bolondját járatja a barátaival, vagy ő maga bolondult meg. Mivel tanár kollegái mind járatosak valamely tudományterületen, több oldalról járják körbe John állítását, s az egyik valódi feszültséget természetesen ideológiai és vallási kérdések megválaszolása okozza.

Bár a film befejezése annyira nem tetszett, és zavaró volt az is, hogy John számos híres embert ismert személyesen az emberiség történelméből, őszintén szólva kikerülhetelennek tartom, hogy ha valaki valóban olyan hosszú ideje élne, mint ő, előbb-utóbb ne szerepeljen a történelem színpadán. Hiszen az évszázadok során olyan mérvű tudást halmozhat fel, amelyre embertársai pusztán rövid életük miatt képtelenek lennének.

A film trailere nem túl jó, tulajdonképpen összeválogatták benne azokat a jeleneteket, amikor nem ülnek a kandalló körül valamennyien, s mintha másnak próbálnák feltűntetni a filmet, mint amilyen valójában. Azért felteszem azt is.

Ez teljesen hülye!

Átugrottam a Szkeptikus Blogra, s minő meglepetésben volt részem! Találtam ott egy ősmagyarkodó videót, ami tulajdonképpen egyetlen dologra jó: elrettentő példának.

Sírva röhögtem végig az egészet, mert biz' Isten, nem hiszem el, hogy ekkora ökröket hordhat a Föld a hátán (szívén?), bár talán sírnom kellett volna, hiszen, ahogy a cikk szerzője, Pálfi Zoltán írta, "elkeseredtem, hogy a 3. évezredben ilyeneket látok a televízióban, és nem büszke voltam, sokkal inkább szégyelltem magam."

Nekünk magyaroknak van történelmünk, dicső múltunk, méltó elődeink, egyszóval minden, amire egy nemzet büszke lehet. Ám annyira jobbak akarunk lenni "gaz" szomszédainknál, a románoknál és a szlovákoknál, hogy nem adjuk alább - a történelemhamisításban is kenterbe kell őket verni. Mégis miféle megalomán holdkóros mondhat olyat, hogy "mi, sumérok, szkíták, etruszkok, kelták, hunok – vagyis magyarok"? Hát hova járt ez a szegény ördög történelem óra helyett, hogy alapműveltségén ily' hatalmas kráterek tátonganak? Fejére ejtette tán a Szent Turul madár?

Kedves Olvasóim, tényleg el vagyok keseredve. Dicsőnél is dicsőbb múltunkat hazudó elméleteknek hatalmas a táptalaja, és sajnos nem csak azok körében, akik rendszeresen bukásra álltak történelemből. Talán szégyen, de én nem vagyok sem sumér, sem szkíta, sem etruszk, sem kelta, sem hun. Én egyszerűen csak egy magyar vagyok. Ám úgy tűnik, ez itt Magyarországon egyre kevésbbé elég.

Történelmi csatorna

Nemrég néztem a Viasat Historyt (illetve inkább csak ment), mely elvileg valamiféle történet-tudományos ismeretterjesztős csatorna volna. Ennek ellenére egyetlen délután alatt az alábbi mondatok hangzottak el, vér komolyan:

• Agatha Christie könyvei azért voltak olyan sikeresek, mert történeteit úgy építette fel, hogy a szövegbe ágyazott szavakkal hipnotizálja az olvasót. (valami elismert hipnoterapeuta - tehát véletlenül sem azért, mert jó krimiket írt)
• Az evolúció máig sem bizonyított, hiszen még sosem figyeltünk meg fajképződést. A fajok eredete sokkal inkább tudományfilozófiai mű, Darwin vitája Istennel. (a film egyébként végig úgy tett, mintha Darwin óta nem tanultunk volna semmi újat az evolúcióról)
• Raszputyin Szent Ember volt. (...) Élete vége felé elvesztette gyógyító erejét. Már nem tudott olyan mély traszba kerülni, mint korábban, s így gyógyításai rendszeresen kudarcba fulladtak.
• ... hiszen a történelem előtti ember együtt élhetett a dinoszauruszokkal... (Steven Spielberg)
  

Lassan tényleg kidobom a tévémet.

Ó műfenyő, ó műfenyő!

Születésem óta plafonig érő karácsonyfával ünnepelünk. Édesapám gigantomániája a fenyőfa terén akkor csúcsosodott ki, mikor a beszerzett fa tetejét le kellett vágni, mert nem fért be a lakásba, így gyakorlatilag egy buja fenyőgömböt díszítettünk, melynek a tetején, valahol az ágak között foglalt helyet a csúcsdísz (emlékszik valaki Griswald-ék fenyőfájára a Karácsonyi vakáció c. filmben? Valami hasonló volt az eredmény).

Számomra a fenyő elengedhetelen kelléke a Karácsonynak. Az illata, a talpamba álló tűi, a mérete, a díszítése. Igen, leginkább a díszítése, mely az utóbbi években az öcsém és az én feladatom volt.

Épp ezért kelt bennem mély ellenszenvet az egyre terjedő műfenyő kultusz. Gyakorlatilag lassan egy kész karácsonyfát vehetünk ki a dobozból gömbökkel és világító fenyőtűkkel, mellőzve így a fadíszítés "fáradtságos gyötrelmeit". A fehérben és rózsaszínben "pompázó" fenyő alakú förmedvényekről ezúttal - tekintettel az ünnepekre - inkább nem szólok.

Kedvenceim mégis azok, akik a fenyőfák és a természet védelme érdekében népszerűsítik a műanyag fenyőfák vásárlását, ecsetelik praktikusságát (merthogy nem hullajtja "tűit"), és újrahasználhatóságát. Nem értem. A környezetnek miért jobb, ha nehezen lebomló műanyagot állítunk a szobánkba (melyeket előbb-utóbb úgyis kidobunk, mert ez is tönkremegy) a külön erre a célra nevelt fenyőfák helyett? A karácsonyfa állítása során nem a fenyvesekbe özönlenek a népek, és nem a Karácsonyra hivatkozva irtják ki a tundrát. Ugyanezek a fák iránt aggódó emberek persze különösebb lelkifurdalás nélkül pazarolják a nyomtatópapírt a munkahelyükön, vagy hagyják égve a villanyokat a mellékhelyiségekben.

Mivel - mint említettem - most nem leszek otthon, csak Karácsony után, idén nekem is egy 120cm-es műfenyő mellett kell töltenem a Szent Estét. Talán a fejedelmi étkek (szó mi szó, anyósom sokkal nagyobb élvezettel főz, mint Anyukám) kárpótolnak érte. És persze Férjuram, aki mellett elköteleztem magam. Ünnepek után pedig irány haza!

Mi teszi az embert?

"Hallgass az érzéseidre!" Ez korunk jelszava. S hiába a diszfunkcionális társadalom, mégsem gondolkodik el senki azon, hogy ez a modern felkiáltás vajon megállja-e a helyét?

Ha szerintem megállná, természetes ez a poszt nem születne meg. De nem állja meg. Az érzéseinknél vagyunk ugyanis a legsebezhetőbbek, itt csapnak be bennünket a reklámokkal, itt húznak le minket adományokkal, s itt viszakozik a több éve szeretőként tengődő nő azzal, hogy "az érzéseknek nem lehet parancsolni".

Pedig bizony lehet, sőt kell is. Már Müller Péter is megírta, pedig ő sem a józan eszéről híres: a szerelembe eséshez bizony mi magunk adjuk meg az engedélyt. Ha nem akarunk, nem leszünk szerelmesek.

Ami zavar azonban, az nem a szerelem, hisz itt bárkinek elnézhető, ha megtévelyedik, s hirtelen elkezd valami más szervével gondolkodni az esze helyett. A nagyobb baj az, hogy ezt a megbízhatalan jellemzőnket, az érzéseket, a gondolat és az ész fölé helyezzük. Egész kultúránkat az érzelmek túlhangsúlyozására szánjuk. Több fórumon hazudjuk, hogy ez különböztet meg bennünket az állatoktól. Holott az agyfejlődés elég egyértelmű ezen a téren: a különbség kulcsa a neokortex fejlettsége, mely nélkül nem hozhattuk volna létre az emberi kultúrát. Hisz pusztán érzésekkel nem látjuk az összefüggéseket, nem tudjuk mérlegelni tetteink következményeit.

Művelődjünk kicsit: nézzük meg agyunkat kicsit közelebbről Paul D. MacLean elgondolása alapján (az esetleges pontatlanságokért előre elnézést kérek, én csak egy érdeklődő vagyok). Az agy három jól elkülönült részre osztható:

• Az agy belsejében található a többszáz millió éves R-komplexum vagy hüllőkomplexum (R= reptilia, a hüllő latin neve). Az R-komlexum felelős azon funkciók működtetéséért, amellyel a tudat nem foglalkozik. Ilyen a keringési és a légzési rendszer. Szerepe van továbbá az atavisztikus, ritualisztikus viselkedések megnyilvánulásaiban is.

• Középen, az R-komplexum körül, van a kb. 150millió éves limbikus rendszer. Ez a terület az emlősöknél fejlődött ki, s ez a terület felelős az érzelmekért, mint a félelem, bánat, boldogság, emelkedettség, düh, szerelem stb. A pszichotróp kábítószerek is az agy liblikus rendszerét veszik célba. Funkciózavarai esetén az egyén indokolatlanul élhet át félelmet, dühöt, szorongást, eufóriát. Valószínűleg a szeretet és az altruizmus nem csak emberre jellemző érzelemvilága is ebben az agyterületben gyökerezik. A limbikus rendszer az R-komplexummal karöltve felel a szexuális vielkedésért.

• Az agy legifjabb része a néhánytízmillió éves neokortex, mely a magasabbrendű emlősöknél igen fejlett. A legfejlettebb az emberen kívül a delfineké és a bálnáké. Az emberi agy 85%-át ez a rész teszi ki. A neokortex rendkívül összetett, területei felelősek öt érzékünk kifogástalan működésért, memóriánkért, a logikus gondolkodásért, összefüggések meglátásáért, s úgy általában magáért az emberre jellemző gondolkodásért és intelligenciáért. Kevesen tudják, de az intelligenciára az agy tömegének sokkal kevésbbé van befolyása, mint az agykéreg vastagságának (ezért sem lesznek feltétlenül okosabbak a nagyobb agytömeggel rendelkező férfiak a kisebb agytömegű nőknél).

Hiba lenne azonban a három agyterületet élesen elválasztani egymástól, hiszen egymás területeiből éppígy részt vállalnak. A racionális neokortexnek természetesen van hatása a nemek közötti viselkedésre, hiába legyen az alapvető mozgatórugója az alantabb fekvő agyterületekben.

Az emberi embrió agya fejlődése során épp a fenti sorrendben fejlődik ki: először megjelenik a hüllőkomplexum, majd az emkősök limbikus rendszere, s végül felépül a neokortex, mely a születést követően kb. 25 éves korunkig fejlődik, de egész életünkben változik. Agyunk olyan összetett struktúra, hogy pusztán a genetikai kódunk már kevés ahhoz, hogy egy emberi lényt meghatározzunk.

Felteszem a kérdést, hogy vajon akkor is előtérbe kell-e helyezni azt, hogy a "szívünkre hallgassunk", ha az látjuk, hogy az emlősök jelentős része tulajdonképpen szinte képtelen másképp dönteni, mint a "szívére hallgatva." Bár botorság lenne azt gondolni, hogy a "megérzésekre" nem hat a korábban megszerezett tapasztalatok összessége, éppilyen botorságnak tartom a mai emberek ellenérzéseit a józan gondolkodással, a "hideg rációval" szemben.

Ha nem csak tehetelen bábukként sodródnánk érzelmeink hullánzásán és kezünkbe mernénk venni az életünket, felelősséget vállalva cselekedeteinkért, sok kellemetlenségtől óvhatnánk meg magunkak. Ez persze sokkal nehezebb, mint rendszeresen kifogást találni az érzelmek végeláthatalanul színes palettáján. Hiszen így a felelősség sokkal inkább a miénk.

Kedves Fegyverbarát Ismerőseim!

Számtalanszor volt alkalmunk vitatkozni (köztetek saját édesapámmal) a magyar fegyvertartási szabályokról, mely véleményetek szerint túlságosan szigorú. Micsoda értelmetlen korlátozások nehezítik meg a magyar emberek fegyvertartását, micsoda felesleges túlszabályozás! Hisz elég Szlovákiáig menni, ott sorozatlövővel is lehet gyakorlatozni az erdő szélén. Lőtér sem kell hozzá, nemhogy engedély!*

Én azonban valahogy nem szeretnék olyan országban lakni, ahol úgy vehetünk lőfegyvert, mint tejet vagy kenyeret. Nem szeretnék biztonsági kapukat a középiskolák ajtajára, s nem szeretném azt sem, hogy nőjjön annak az esélye, hogy a könnyen fegyverhez jutott édesapa kicsi fia elemeli a hanyagul tárolt pisztolyt, s azzal torol meg valami gyermeteg vitát.

Hogy ma is az nem jut fegyverhez, aki nem akar? Hja, tegyük hát még könnyebbé a fegyverekhez való hozzáférést! Ha ugyanis megadjuk ennek a lehetőségét, biztosak lehetünk abban, hogy az is szerez magának fegyvert, aki eddig kiélte magát a softballon vagy a számítógépén. Brilliáns érv fegyverbarátok! Arról nem is beszélve, hogy a feltételek lazulásával a bűnözők is könnyebben jutnak fegyverhez.

De így legalább lesz alapja az önvédelmi indoknak, nemde? Rossz a közbiztonság, mivel védjük meg magunkat? Ma - még a romló közbiztonság ellenére sem - meg sem közelítjük az USA, de akár Nyugat-Európa nagyvárosainak borzalmas közbiztonságát. Persze lemaradásunkat gyorsan behozhatjuk, ha enyhítünk a szabályozáson. És akkor már a fegyverviselésnek is meglesz a hőn áhított alapja.

Amit mintha elfelejtenének jobbára hímnemű, fegyverrajongó barátaim: a lőfegyvert azzal a céllal hozták létre, hogy életeket oltsanak ki vele. Nem játék, nem vicces és nem is jópofa. Élet kioltására alkalmas eszköz. Aki pedig ezzel óhajtaná hangsúlyozni férfiasságát, annak régen rossz.

Nem vagyok pacifista, és az emberi életet sem helyezem mindenek fölé. Azonban ebben a témában véleményem sarkos és határozott: civilek ne hordhassanak fegyvert. Hordjanak a rendvédelem és a honvédelem hivatásos alkalmazottai, hordjanak a fegyveres biztonsági őrök (kizárólag munkavégzési céllal), a vadászok, és önvédelem miatt a jelen törvényben meghatározott személyek. Sportlövész pedig ne kaphasson engedélyt lőfegyver tartására bizonyos csőtorkolati energia felett. Célbalövéshez semmi szükség rá.

_____________________________________________________________

*nem ismerem a szlovák fegyvertartás szabályait, így nem tudom, mennyire hiteles fenti állítás

Ó, azok a jogsértő feszületek!

Néhány napja gondolkodom Strasbourg azon döntésén, mely szerint Olaszországban az iskolák osztálytermeiben elhelyezett feszületek sértik az iskolába járó gyermekek vallásszabadsághoz fűződő jogát.

Egyrészt ha engem megkérdeznek arról, szükségesnek tartom-e a feszületeket egy állami iskolában, a válaszom egyértelműen nem. Állami iskolába nem kell kereszt, legyen ott az ország címere, zászlaja, olyan jelképek, melyek a nemzeti egység érzését erősítik, de ne legyen kitéve vallási jelkép. Másrészt azonban Olaszországról beszélünk, a katolicizmus bölcsőjéről, a Vatikán otthonáról. Olaszország történeleme szoros kapcsolatban van a Vatikán történelmével, a katolikus jelképekkel úgyszintén. Egy európai állam jelképei egyébként sem választhatóak el élesen a vallási jelképektől (gondoljunk csak saját címerünkre, vagy a Szent Koronára). Strasbourg úgy tűnik, épp az európai történelemről feledkezett meg, amikor kitiltotta a feszületet.

Nem tudok azonosulni azokkal sem, akik az erkölcsöt temetik a döntéssel kapcsolatban. Mert számomra a vallásosság és az erkölcsösség között sosem volt egyenlőségjel. Sokkal inkább a józan ész elhagyásáról van szó. Attól ugyanis, hogy nincsenek feszületek az állami iskolák falán, még nem lett nagyobb erkölcsi fertő sehol, nem ettől nő a bűnözés, nem ettől lazulnak a gátlások (pl.: feszületek ide vagy oda, Olaszországban híres a politikai köröbe és a rendőrség kötelékeibe is begyűrűző maffia, de beszélhetnénk a korrupcióról is - ezektől úgy tűnik, nem véd az iskolai feszület).

Folytassuk azzal, hogyan sértheti a falra helyezett feszület egy gyerek vallási szabadságát? A puszta látványával? Egy olasz állampolgárságú gyerek nincs talán hozzászokva a katolikus jelképekhez, így az mély megbotránkozást kelt lelkében? Tán valami olyan vallást követ, amely a keresztet egy szentségtelen szimbólumnak, tisztátalan ereklyének tekinti? Ez esetben mint kisebbség, úgy vélem, a többséghez kell alkalmazkodnia egy mélyen katolikus gyökerű társadalomban. Ha pedig a család ateista, akkor a kereszt iránt teljesen közömbös kellene hogy legyen. Mint közömbös tárgy, nem érezhetik úgy, hogy a feszület bármilyen jogotukat sérti.

Ha gyermekeit imára kényszerítették volna, hittanra kötelezik, esetleg vallási (vagy vallástalan) nézeteik miatt hátrányos megkülönböztetésben részesítik, a jogsértésre való hivatkozás abszolút jogos lenne. Azonban én úgy vélem (bár ez egyéni vélemény, hisz a magyar Btk. is tartalmaz bűncselekményeket hasonló alapon): egy szimbólum puszta látványa egyszerűen nem sérthet semmiféle jogot. Pláne nem egy olyan országban, ahol régre nyúlnak vissza a történelmi gyökerei. Ha netalántán a szülők nem keresztények, és a gyereknek idegen a jelkép, kérdései vannak róla, egy normális szülő korrket módon meg tudja válaszolni ezeket. Európában a saját történelmünk ismeretéhez hozzátartozik a kereszténység történetének és a Bibliának legalább alapfokon történő ismerete (bár az utóbbi időben többször megdöbbentem azon, hogy az emberek a legalapvetőbb történeteket vagy személyeket sem, vagy csak alig ismerik).

A gyerek egyéniség. Ha a szülő attól fél, esetleg emiatt fogja a keresztény hitet követni, akkor téved. Legjobb példa erre az öcsém. Bár otthon senki nem vallásos, nyolc osztályos katolikus gimnáziumba járt, tantervbe beépített hittan, mise, lelki gyakorlat, ezzel párhuzamosan a gyerekekre fordított nagyobb figyelem az iskola részéről, ma mégsem követi ezt a vallást. És nem azért, mert megutáltatták vele az egészet, hisz amíg iskolába járt, komolyan vette. Csak egyszerűen felnőve rádöbbent, hogy nem tud vele azonosulni. Nemcsak a katolicizmussal, de úgy az istenhittel általában sem.

Minél többet gondolkodom az egész ügyön, annál erősebb az a meggyőződésem, hogy a kedves felperes és édesanya, Solie Lautsi, rettenetesen unatkozhatott otthon, és muszáj volt magának valami fontos (vagy annak látszó) elfoglaltságot találni, hogy erőt ne vegyen rajta valamiféle modern depresszió. A baj csak az, ha hozzá hasonló unatkozó megszállottak tevékenységéhez egy európai bíróság asszisztál. Nem erkölcsi romlás ez, hanem a jogok és kötelezettség káoszának, gyakorlásuk következetlenségének egy újabb megnyilvánulása az Európai Unión belül. Nem ez az első, és biztos vagyok benne, hogy a sort sem ez zárja.