Bent a koronában

Amikor ma délután leültem, hogy megnézzem végre, mi is okozott országos felháborodást az Alföldi rendezte István a királyban, mindenre számítottam, csak arra nem, amit kaptam. Valami bicskanyitogatóan modern, erőltetett darabra számítottam tele olyan elemekkel, amelyeknek ott helye nincs, suta, művészieskedő, stb. Most meg itt ülök a laptop előtt és azt kérdezem magamtól, mégis mi a fene baja van ennek az országnak?

A helyzet az, hogy tőlem nagyobb István a király rajongó kevés van. Azon nőttem fel, fejből tudom a szövegét, bármikor jól esik meghallani és ezen a blogon is többször megemlékeztem már arról, hogy nekem Vikidál Gyula A Hang. Épp ezért tudtam, hogy ha kicsit is élvezni akarom ezt a feldolgozást, lehetőleg ne legyenek elvárásaim az énekkel kapcsolatban.

Ezt sikerült is félretennem. Végignéztem a darabot, szórakoztatott, többször felnevettem a találó fricskákon és a görbe tükrökön, végül maradt a talány: hogy akkor most miért is kell annyira felháborodni, sőt, fenyegetni a rendezőt? Nem gondolom, hogy ez valami őrületesen fergeteges darab lenne, amely előtt minden jóízlésű embernek térdre kell hullania, de egy egész jó darab. Találó feldolgozás, és lehet, hogy a hanganyagát nem tenném be vezetés mellé hallgatni (most nagy erőt veszek magamon, hogy ne kezdjem el kritizálni a színészek énektudását), de színészi játékban azért ráver az eredetire (nem véletlen, hiszen itt színészek játszanak, nem énekesek).

A háborgó kommenteket olvasva az a határozott érzésem, hogy hiába olyan nyilvánvaló szimbólumokkal dolgozik a darab, az átlag háborgóhoz annyi sem jutott el Alföldi feldolgozásából, hogy ne a múltba nézve próbálja megérteni, hanem a jelenben. Akkor nem lenne szájhúzogatás amiatt, mennyire lehet hiteles a szereplők viselkedése, ruházata, öltözéke 1000 körül - nyilván semennyire, nem is ez volt a cél. Nem beszélve arról, hogy elég irreális elvárás történelemhűséget elvárni egy egyébként is történelmietlen darabtól. Ám a magyar ember csak mereng vissza a régi kor árnyai felé, s ha valaki a jelenre próbálna rámutatni, arra vak marad.

A másik "probléma", hogy Alföldi nem kezelte szentségként a rockoperát és bátran belenyúlt. Az átlag magyar ezt nem szereti. Nem tetszik neki, hogy Koppány nem dicső magyar úrként, István pedig nem keresztény szentként jelent meg. Nem tetszik neki, ha azok, akikre elődökként gondol, nem erős és pozitív karakterek. Nekem pedig pont ez tetszett: szinte hozzá sem nyúlt a szöveghez, mégis, jóval több mindenről szólt egy-egy jelenet, mint korábban és illett hozzá az ének is. Persze a dicső ősöknek lőttek. Emberek lettek, nem szentek, ráadásul annak sem épp a legjobbak. Megalkuvók. Aztán ott van az is, hogy a papság erőszakos, maffiaszerű bandaként jelenik meg, aki terrorizálja a népet a világító vörös keresztjeivel. Minden igaz magyarnak fel kell ezen háborodnia! Pedig ha belegondolunk, az eredeti verzió igencsak idilli módon ábrázolta, hogyan nyomta le saját népe torkán István külföldi segítséggel a külhoni hitet és vallást. A keresztek által fenyegetett, riadt arcú nép, amint azt énekli a fináléban, hogy "István a mi urunk" közelebb áll a valósághoz, mint az István köré sereglő boldog magyarok tömege. S a végén a Szent Korona alakú börtön... Kifejező.

A helyzet az, hogy véleményem szerint az eredeti darabra megváltoztathatatlan szentségként gondoló emberek kiválóan mutatják, mennyire igaza volt Alföldinek azzal a korona-börtönnel. A mai napig is ott sínylődnek a rácsok között, képtelenek kiszabadulni és gyűlölködve mutogatnak másokra, fenyegetőznek egy színdarab miatt. Mintha ma az lenne az ország legnagyobb problémája, hogy valaki rendezett egy rendhagyó István a királyt. Tiltakozzunk egy volt színház igazgató ellen, hiszen ő most a legnagyobb ellenség, ő jelenti a legnagyobb veszélyt az országra nézve. Addig sem foglalkozunk azzal, mit is csinálnak a politikusaink, nem igaz?