2013. szeptember 6., péntek
2013. augusztus 26., hétfő
Vitaindító: ateizmus, mint vallás?
Talán
sokan felháborodnak az alábbi gondolataimon, ám az elmúlt hónapok tapasztalatai
egyre inkább megerősítik bennem ezt az elképzelést. Ebben a blogban viszonylag
sokat írtam arról, hogyan jöttem rá arra, hogy ezoterikus világképem hamis
alapokon nyugodott, s információszerzéssel, olvasással, hogyan jutottam végül
arra a következtetésre, hogy jelenleg működő világunk nem feltételez semmilyen
láthatatlan egyetemes intelligenciát vagy ha úgy tetszik teremtőt. Ez oda
vezetett, hogy érdeklődni kezdtem a valláskritika illetve a vallások jogtipró
magatartása iránt. Úgy gondoltam, és most is úgy gondolom, hogy ateista vagyok,
ami nem jelent mást, mint amit fentebb is leírtam: a következtetést, hogy a
Világegyetem köszöni szépen, remekül elvan isten nélkül. Ellenkező
bizonyítottság esetén majd revideálom nézeteim, addig azonban azt hiszem ez az
álláspont tökéletesen megfelel.
Ám
ahogy belemerültem a pusztán valláskritikával majd ateizmussal foglalkozó
területekbe, rájöttem, hogy nem mindenki tanulás útján kötött ki ennél a
végkövetkeztetésnél. Én is úgy gondolom, hogy az ateizmus nem vallás, mert
valaminek a hiányát nem lehet annak nevezni, és ezt a nézetemet többször
hangoztattam is. Aztán szétnézve, hova is kerültem, pár dolog aggasztani
kezdett.
Először
is, én a mai napig úgy gondolom, és mindig is úgy gondoltam, hogy az, hogy ki
miben hisz, nem lehet egy ember elsődleges jellemzője. Valakit sosem az alapján
fogok megítélni, hogy mi a vallása vagy van-e neki egyáltalán. Az emberek
többsége hisz valami természetfeletti erőben, értelmetlen lenne ezért
lekezelni, kinevetni valamennyit. Ám számos ateista közösségben a valláskritika
eltolódott a vallásos emberek egyfajta értelmetlen sértegetésbe. Rendszeres az
intelligens ateisták szembeállítása a buta vallásos emberekkel. Én úgy
gondolom, hogy a kép ennél azért árnyaltabb, ha átlag emberekről beszélünk. Önmagában
az ateizmus nem tesz okosabbá senkit.
Úgy
gondolom, hogy korunkban a vallások visszaszorulása egy természetes folyamat
(bár úgy tűnik, hogy nagy divat a spiritualizmus és terjed az iszlám, vagy épp
újraéled a kereszténység, a magukat ateistának és agnosztikusnak vallók száma
lassan növekszik). Való igaz, hogy minél képzettebb valaki, annál kisebb
eséllyel lesz vallásos. Ma az emberek előtt karnyújtásnyira van az információ,
csak ki kell érte nyújtani a kezüket. Egyetemet sem kell végezni, de még
könyvet sem feltétlenül kell vásárolni ahhoz, hogy tudományos ismereteket
szerezzünk, elég bekötni az internetet (és persze nem árt, ha képesek vagyunk
különbséget tenni megbízható és megbízhatatlan források között). A gondolkodó
ember hamar észreveszi a vallási dogmákban lévő ellentmondásokat, s egy idő
után törvényszerűen elfordul tőlük. Aztán mit látok, ahhoz képest, hogy az
ateizmus állítólag nem vallás? Az ateizmus felé csábító, szinte térítő jellegű
képeket és feliratokat, amelyek átszövik a világhálót. Mégis minek? Miért
kellene bárkit is "megtéríteni"? A helyes út nem az volna, ha
mindenki magától, a világról alkotott ismeretei bővítésével jutna valami
hasonló vagy akár eltérő konklúzióra?
Miközben
amellett érveltem, hogy ez nem vallás, egyre több embert láttam magam körül,
akik megmutatták, hogy nagyon is lehet ezt vallásként csinálni. Érvek és
bizonyítékok nélkül, pusztán istent tagadni, mert ettől lesz valóban szebb az
életed, nyitottabb az elméd, gyere közénk, mert Eisntein is ateista volt, mert
Carl Sagan is az volt, stb... egy pillanat, mi most ugyanarról beszélünk? Én a
dolgot valahogy fordítva képzeltem el: tanulsz, ismereteket szerzel,
nyitottabban gondolkodsz, ezáltal egyre értelmetlenebbé és gyermetegebbé válnak
a vallások. Arról nem is beszélve, hogy kicsit megkapargatva a felszínt rá
kellett jönnöm, hogy az ateisták által hivatkozott tudósok gyakran nem tartják
vagy tartották magukat ateistának, hanem inkább az agnosztikus jelzőt
használták. A fent említett Carl Sagan és Einstein egyaránt ilyenek, de ide
tartozik Neil deGrasse Tyson is.
Nem
tagadom, hogy beálltam a sorba, s valahol most magam ellen is beszélek, ám ezek
a tényezők egyre inkább zavartak és zavarnak. És akkor még nem említettem azt
az ateista templomot, amit Londonban nyitottak. Akkor mi is a helyzet azzal,
hogy az ateisták nem járnak össze közösen nem hinni? Egyre gyakrabban gondoltam
úgy, hogy ez az út nem járható. Az ateizmus nem végcél, hanem a megismerés
mellékterméke - vagy legalábbis én így látom - hiszen az ember megszabadul egy,
a világról alkotott előítéletétől; a Teremtőtől. Úgy gondolom, hogy az ateizmus
önmagában terméketlen és ha nem a saját felismeréseink vezettek erre a
konklúzióra, hanem csak beállunk közéjük, mert olyan szimpatikus emberek, akkor
semmiben sem különbözik a vallásoktól.
Félreértés
ne essék, fontosnak tartom a valláskritikát elsősorban az emberi jogok miatt,
de ahhoz nem kell ateistának lenni, hogy lássuk, milyen visszásságokhoz vezet,
ha az állam nem független az egyháztól, vagy milyen jogtiprásba torkollhat az
iszlám még Európában is (Richard Dawkins előtt pedig le a kalappal, hogy annak
ellenére, hogy jobbról is balról is ütik azért, mert ezt kimondja, nem hajlandó
elhallgatni).
Szóval
itt állok most, önmagam által felcímkézett ateistaként, úgy, hogy egyre
nehezebben azonosulok sok olyan emberrel, akik szintén ateistának tartják
magukat. Számomra nem azon van a hangsúly, hogy minél több ember gondolja azt,
hogy nincs isten, hanem azon, hogy minél több ember tanuljon, gondolkodjon,
megismerjen és önállóan hozzon következtetéseket.
Ha
az ateisták azok, akiknek élte középpontjában az Isten nélküli élet és ennek
népszerűsítése áll, akkor én nem érzem magam közéjük valónak. Ez így valóban
vallás. Ám ha olyan gondolkodó, világra nyitott emberek, akik azon a véleményen
vannak, hogy az univerzum keletkezése és törvényei teremtő nélkül is magyarázhatóak,
ám ellenkező bizonyítottság esetén sem omlik össze a világképük, akkor igen,
ateista vagyok. A problémám azonban az, hogy egyre inkább az első mondat tűnik
igaznak. És köszönöm, akkor én ebből nem kérek.
Van
azonban még egy aspektusa a történetnek, amit nem lenne korrekt elhallgatni.
Mert bár azt gondolom, hogy önmagában az ateizmus terméketlen és tulajdonképpen
beszélni sem kellene róla, nem lehet szótlanul maradni egy olyan társadalmi közegben,
ahol éppen azt akarják elhitetni az emberekkel, hogy országuk a kereszténység
alapjaira épül és ezt az ideológiát igyekeznek ráhúzni, ráerőltetni mindenkire.
Ilyen esetben úgy gondolom, nem lehet csendben maradni és kötelesség jelezni,
hogy nézetük elavult, ráadásul még hamis is. Ez ellen szót kell emelni, s a
valláskritika kiemelkedően fontossá válik.
Végezetül
még egy video, amint Neil deGrasse Tyson beszél arról, miért nem tartja magát
ateistának. És azt hiszem, leginkább a címkék miatt, igaza lehet. Szívesebben
állok mások előtt mint Sedith azt ember, semmint Sedith az ateista, mely
címkéhez ki tudja mit és hogyan társít a többi ember - sokszor teljesen
tévesen.
2013. augusztus 22., csütörtök
Bent a koronában
Amikor ma délután leültem, hogy megnézzem végre, mi is
okozott országos felháborodást az Alföldi rendezte István a királyban, mindenre
számítottam, csak arra nem, amit kaptam. Valami bicskanyitogatóan modern,
erőltetett darabra számítottam tele olyan elemekkel, amelyeknek ott helye nincs,
suta, művészieskedő, stb. Most meg itt ülök a laptop előtt és azt kérdezem
magamtól, mégis mi a fene baja van ennek az országnak?
A helyzet az, hogy tőlem nagyobb István a király rajongó
kevés van. Azon nőttem fel, fejből tudom a szövegét, bármikor jól esik
meghallani és ezen a blogon is többször megemlékeztem már arról, hogy nekem
Vikidál Gyula A Hang. Épp ezért tudtam, hogy ha kicsit is élvezni akarom ezt a
feldolgozást, lehetőleg ne legyenek elvárásaim az énekkel kapcsolatban.
Ezt sikerült is félretennem. Végignéztem a darabot, szórakoztatott, többször felnevettem a találó fricskákon és a görbe tükrökön,
végül maradt a talány: hogy akkor most miért is kell annyira felháborodni, sőt,
fenyegetni a rendezőt? Nem gondolom, hogy ez valami őrületesen fergeteges darab
lenne, amely előtt minden jóízlésű embernek térdre kell hullania, de egy egész jó
darab. Találó feldolgozás, és lehet, hogy a hanganyagát nem tenném be vezetés mellé
hallgatni (most nagy erőt veszek magamon, hogy ne kezdjem el kritizálni a színészek
énektudását), de színészi játékban azért ráver az eredetire (nem véletlen,
hiszen itt színészek játszanak, nem énekesek).
A háborgó kommenteket olvasva az a határozott érzésem, hogy hiába olyan nyilvánvaló szimbólumokkal dolgozik a darab, az átlag háborgóhoz annyi sem jutott el Alföldi feldolgozásából, hogy ne a
múltba nézve próbálja megérteni, hanem a jelenben. Akkor nem lenne
szájhúzogatás amiatt, mennyire lehet hiteles a szereplők viselkedése, ruházata,
öltözéke 1000 körül - nyilván semennyire, nem is ez volt a cél. Nem beszélve arról, hogy elég irreális elvárás történelemhűséget elvárni egy egyébként is történelmietlen darabtól. Ám a magyar ember
csak mereng vissza a régi kor árnyai felé, s ha valaki a jelenre próbálna
rámutatni, arra vak marad.
A másik "probléma", hogy Alföldi nem kezelte
szentségként a rockoperát és bátran belenyúlt. Az átlag magyar ezt nem szereti.
Nem tetszik neki, hogy Koppány nem dicső magyar úrként, István pedig nem
keresztény szentként jelent meg. Nem tetszik neki, ha azok, akikre elődökként
gondol, nem erős és pozitív karakterek. Nekem pedig pont ez tetszett: szinte
hozzá sem nyúlt a szöveghez, mégis, jóval több mindenről szólt egy-egy jelenet,
mint korábban és illett hozzá az ének is. Persze a dicső ősöknek lőttek.
Emberek lettek, nem szentek, ráadásul annak sem épp a legjobbak. Megalkuvók. Aztán ott van
az is, hogy a papság erőszakos, maffiaszerű bandaként jelenik meg, aki
terrorizálja a népet a világító vörös keresztjeivel. Minden igaz magyarnak fel
kell ezen háborodnia! Pedig ha belegondolunk, az eredeti verzió igencsak idilli
módon ábrázolta, hogyan nyomta le saját népe torkán István külföldi segítséggel
a külhoni hitet és vallást. A keresztek által fenyegetett, riadt arcú nép,
amint azt énekli a fináléban, hogy "István a mi urunk" közelebb áll a
valósághoz, mint az István köré sereglő boldog magyarok tömege. S a végén a
Szent Korona alakú börtön... Kifejező.
A helyzet az, hogy véleményem szerint az eredeti darabra
megváltoztathatatlan szentségként gondoló emberek kiválóan mutatják, mennyire
igaza volt Alföldinek azzal a korona-börtönnel. A mai napig is ott sínylődnek a
rácsok között, képtelenek kiszabadulni és gyűlölködve mutogatnak másokra,
fenyegetőznek egy színdarab miatt. Mintha ma az lenne az ország legnagyobb
problémája, hogy valaki rendezett egy rendhagyó István a királyt. Tiltakozzunk
egy volt színház igazgató ellen, hiszen ő most a legnagyobb ellenség, ő jelenti
a legnagyobb veszélyt az országra nézve. Addig sem foglalkozunk azzal, mit is
csinálnak a politikusaink, nem igaz?
2013. január 1., kedd
A kortárs író TÖRVÉNYEI
A rádióban egy kortárs íróval beszélgettek. A kortárs író
gyermekkoráról és a szüleivel való viszonyáról mesélt. Nem tekertem tovább a
rádiót, mert az emberi történeteket szívesen hallgatom vezetés közben. A
kortárs írót aztán arról kérdezték, valóban volt-e külföldön börtönben, és erre
a kortárs író büszkeséggel a hangjában adta elő, miként is töltött fél évet
egy német büntetés-végrehajtási intézetben. A kortárs író elmondta, hogy egy jó
ismerősével hoztak – vagy legalábbis a jó ismerős hozott, ő csak a kocsiban ült
– egy jó adag marihuánát Hollandiából, amikor a jó német rendőrök lefülelték
őket. El is ismerte: ő erre az egész történetre infantilis módon büszke. Menő
dolog kábítószert csempészve lebukni egy idegen országban, és fél évet az ottani börtönben tölteni – szerinte.
Majd a kortárs író arról beszélt, hogy ez az egész nem
jelent semmit, mert ő nem az ember alkotta kisbetűs törvények, hanem a
nagybetűs TÖRVÉNYEK szerint éli az életét. Hiszen az ember alkotta törvények
folyton változnak, alakulnak, még a „gyilkosságra” vonatkozók is. Valaha a
vérbosszú nem is volt „gyilkosság”. Ám Isten TÖRVÉNYEI állandóak.
Elgondolkodtam, mik is lehetnek a kortárs író állandó és
kőbe vésett TÖRVÉNYEI. Az élet szentsége nem lehet ilyen, a vérbosszúra
vonatkozó kijelentéséből ez kiderült. És láthatóan a kábítószerrel visszaélést
sem tekintette fontos szabálynak. Végiggondoltam hát az állandó és változatlan
TÖRVÉNYEKET, amelyekhez a kortárs író az életét igazítja, ezzel garantálva
lelki békéjét.
A legalapvetőbb talán, hogy ellenkezés nélkül él együtt a
gravitációval, nem próbál lebegni sem elrepülni, hanem tökéletesen betartja a
rá vonatkozó szabályokat. (bár az, hogy egy zsák fűvel igyekezett
Magyarországra, felébreszti a gyanút, hogy talán egy csekélyke dac mégis élhet
benne a törvénnyel szemben). A kortárs író ezzel összefüggésben Newton
törvényeit is maradéktalanul betartja: például ha figyelmetlensége okán valaki F erővel nekiütközik az utcán, ő ugyanezen nagyságú, de ellentétes irányú F erő hatásának
megfelelően lökődik hátrébb, a spirituális egyensúly érdekében.
Hasonló harmóniában él a termodinamika törvényeivel is. A
kortárs írónak eszébe sem jutna örökmozgót gyártani, hiszen tisztában van
azzal, hogy ebben az esetben súlyosan vétene az energiamegmaradás törvénye
ellen.
Este, amikor egy fárasztó nap után a kortárs író megmeríti
testét egy nagy kád forró vízben, gondosan ügyel arra, hogy Arkhimédész
törvényének megfelelően éppen annyit veszítsen a súlyából, mint amennyi az
általa kiszorított víz súlya.
Másnap, amikor a kortárs író egy napsütéses vasárnapi
reggelen ihletetten ragad tollat költeménye papírra vetéséhez,
megelégedettséggel tölti el a tény, hogy szobájába Kepler törvénye szerint a
Föld ellipszis alakú pályájának gyújtópontjából sütnek a Nap sugarai. Szívét felderíti,
hogy Pascal törvényének megfelelően az asztalán egy pohárban álló víz minden
azonos magasságban lévő pontjában és minden irányban egyenlő a nyomás akkor is, ha a saját súlyán kívül többletnyomás is hat. Megnyugodva veszi tudomásul, hogy bizonyos optikai és
fénytörési törvények miatt a pohárban lévő szívószál képe ma is megtörik a víz
felszínén, így ezen a napon sem vétett semmi az állandó isteni TÖRVÉNYEK ellen.
Milyen szerencse, hogy ezek irányítják az életét az
állandóan változó és átalakuló erkölcsi és morális törvényecskék helyett! Hogy azokhoz nem kell, hogy igazítsa az életét! Hisz azokat követni is lehetetlen! De a TÖRVÉNYEK állandósága biztonságot ad.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)