Ellenőriztek 2

Korábban is írtam a munkámat ellenőrző csoport széles körű intellektusáról. Most azonban alulmúlták önmagukat. Pedig ezen alkalommal csak egy evolúcióról szóló tankönyv volt az asztalomon, mely úgy tűnik erősen irritálta az ellenőrző kis csapat egyik tagját.

Ellenőrző: Csak nem gondolod komolyan, hogy az evolúció még ma is tart?

Sedith: Már miért ne tartana?

Ellenőrző: Neked úgy tűnik, mintha bármi is változna körülöttünk? (muhaha, ez most komoly?)

Sedith: Neked nem? Egyébként csak nem 70 év alatt szeretnél évezredekig tartó folyamatokat megfigyelni?

Ellenőrző: És akkor miért nem lesz a csimpánzokból ember? (arcán diadalittas kifejezés, annak a biztos tudatnak a jele, hogy ezzel jól sarokba szorított)

Sedith: Mert az ember nem a csimpánzból lett. Az embernek közös őse van a csimpánzokkal.

Ellenőrző: (bamba tekintet, egészen biztos vagyok abban, hogy fogalma sincs arról, mit jelent az, amit mondtam)

Sedith: Érted, mi a különbség?

Ellenőrző: Szerintem ez hülyeség.

Végülis az evolúciót ez a vélemény sem zavarja.

Sötét árny

El vagyok keseredve...

Iga

Eme szép, napsütéses, de egyáltalán nem télies napon gondoljatok ránk, akik Karácsonykor is dolgoznak.

Ohne Mich

Bár eddig is tudtam, hogy nem leszek otthon Karácsonykor, valahogy ma tudatosult bennem igazán, hogy kimaradok a fadíszítésből, a rántott halból és mindabból, ami eddig a Karácsonyt jelentette nekem. És ettől elszomorodtam.

Ellenőriztek

Szerda éjjel munkámat váratlanul szúrópróbaszerűen ellenőrizte egy felettes kis csoport. Amíg a három fő ellenőrző személyzet arra várakozott, hogy az utolsókat üssem a kalviatúrán, a következő párbeszéd hangzott el az asztalomon heverő könyv kapcsán:

Ellenőrző: Ezt te minek olvasod vagy mihez kell?

Sedith: Nem kell sehova, csak érdekel. Elméleti fizika.

E: Hűha! És mégis mi vett rá arra, hogy a kezedbe vedd?

S: Nem egészen voltam tisztában az általános és a speciális relativitás elmélettel, és ebben elég jól le van írva. Illetve az eleje erről szól.

E: És erre aztán marha nagy szükséged van a mindennapokhoz.

S: Nézd, ez egy kozmológiai témájú könyv, szerintem érdekes. (egyébként a te hobbid biztosan rendkívül hasznos az emberiség számára)

Ezt követően elszörnyülködött egy darabig a térelméleteken, majd jól szórakozott a kollegáinak felolvasott mondatokon, amelyekből egy kukkot sem értett.

Én addig befejeztem a papírmunkát.

Örökzöld

Érnek még meglepetések. Legutóbb például mikor 20 éves ügyfelem telefonja megszólalt, és a Beatles előadásában játszotta a Mr. Postmant*. Valahogy nem tudtam haragudni rá, mert megszakította az ügymenetet.



* A dal a The Marvelettes nevű együttes 1961-ban megjelent lemezén szerepelt először. A Beatles: With The Beatles c. lemeze 1963-ban jelent meg, s itt található meg fenti feldolgozás.

Öregszem

Telefonbeszélgetés, tréningről megismerkedett munkatársak között:
- Szia, Sedith vagyok!
- Szia, itt meg Marci!
- Akkor tudtok faxot küldeni?
- Persze, ha nagyon muszáj, megoldjuk. Figyelj csak, te fent vagy MyVipen?
- Aha, fent.
- Akkor jó. Csak mert igen régi képek vannak kitéve, és nem voltam benne biztos, hogy te vagy az.
- De, én vagyok. A Sedith nem egy gyakori név.
- Ok, csak tényleg nem voltam biztos benne.

Szóval három év alatt a kitett képeim elévültek, én pedig a felismerhetetlenségig öregedtem.

Tréning

Ezen a héten négy napos kommunkiációs és konfliktuskezelő tréningen vettem részt a város peremén. Sok pénz a semmire - ez az általános véleményem a hasonló képzésekről, leginkább azért, mert úgy vélem, valójában sok értelme nincs. Szakmai téren hasznavehetetlen, elveszi az időm, aki meg nem tudja kezelni a konfliktusokat és a stresszt, nem ezen a négy napon fogja megtanulni.

Szó se róla, én a magam részéről a foglalkozások jelentős részén remekül szórakoztam, szituációs játékokat játszottunk, kooperációs feladatokat kellett együtt megoldanunk, filmeket elemztünk konfliktuskezelés és kommunkiációs szempontból, illetve személyiség teszteket töltöttünk ki.

A legnagyobb meglepetés azonban a mai, egyben utolsó napon ért. A tréning vezetője négyszemközt megkérdezte tőlem, hogy tanulok-e tovább, mert ő mindenképpen fontosnak tartja, hogy egy ilyen ember, mint én, ne tékozolja el a képességeit. Neki, aki számtalan ilyen tréninget levezetett már, van szeme ahhoz, hogy lássa: a többiektől magasabb tájékozottsággal és intelligenciával rendelkezem. Ne vesszek el a cégen belül.

Szerencsére nem kell attól tartanom, hogy elbízom magam, kétlem, hogy tovább tudna nőni az egom. De azért nagyon jól estek a szavai, nem minden nap mondanak nekem ilyet.

...ééééééééés......

... mától három hét szabadsááááááág!

24

Azt hiszem, sosem voltam annyire fáradt, mint tegnap. 24 órás munka után (3 órát aludtam) még volt energiám megtanulni úszni, úgy rendesen. Legalábbis most sikerült ráéreznem a ritmusára, és nem akartam megfulladni meg rögtön levegőt venni, amint a víz alá nyomtam az arcom. Ennek örömére leúsztam pár hosszt, hogy érezzem az új képességem erejét, majd félig megtanultam gyorsúszni is... kis jóindulattal félig...

Aztán bementünk a városba venni egy-két dolgot. Közben borzalmasan elfáradtam. Annyira elfáradtam, hogy hazaérve csak feküdtem, mint egy darab fa, és nem voltam képes elaludni. Este nyolcig hevertem hasznavehetelenül az ágyban, arra nem voltam alkalmas, hogy inni hozzak magamnak. Kiszolgáltatott voltam a szobában zümmögő szúnyogoknak is, akiket máskor oly élvezettel végzek ki. Végül kb. másfél órát sikerült aludnom, majd éjfélig olvastam. Ezt követően végül könnyedén álomba szenderültem, és régi, kedves tanáraimmal álmodtam. Az egyiknek már egyáltalán nem voltam fontos, és ez rettenetesen fájt, míg a másik boldog volt, hogy láthatott, s bár hat éve nem láttam, fiatal volt, és gyönyörű. Így boldogsága rám is átragadt.

Tízkor keltem, de úgy éreztem, még mindig nem aludtam ki magam. Ehhez az éjszakázáshoz hozzá kell szokni, mert az ezzel nyert sok szabadidő elmegy a regenerálódással.

Ruha

Néztem az asztalomra helyezett sötét nadrágot, a fehér inget, a névtáblát. Még nincs öltözőszekrényem, az irodámban veszem át. Bezárkóztam. A nyári melegben tapad a bőrömre a műszál, az ing legalább két számmal nagyobb, mint kéne, de kisebbet nem gyártanak. Három éve állt a ruha a szekrényben. Tudom, hogy kritikán alulian nézek ki benne, tudom, hogy kényelmetlen, bőrirriátló, előnytelen, rosszul van megvarrva (de egy vagyonba kerül) mégis valahol rendkívül örülök annak, hogy megint belebújhatok. Én az a bolond vagyok, aki még büszke rá.

Pszichológiai vizsgálat - és minden, ami erről eszembe jutott

Az építkezés minden dolgozóját pszichológiai alkalmassági vizsgálat alá vetették ezen héten. Megnézték, nem okoz-e nekünk túl nagy stressz a téglapakolás vagy a betonkeverő zúgása, illetve felmérték a véleményünk az építésvezetőkről és a fizetésről. Immáron hivatásos pszichológus is megállapította, hogy túlzott racionalitásom a nőiességem rovására megy. Viszont közölte, hogy kifejezetten vezetőalkat vagyok (a vezetőim ennek biztos nagyon örülnek, pláne, hogy épp egyetemet végzek, mely képzettséggel ők nem rendelkeznek) azonban sokszor túlságosan erőből akarom megoldani a problémákat, ahelyett, hogy azt a nőiségem fejlesztésével és felhasználásával tenném (tehát ha kell valami, elveszem, és nem rebegtetem csábosan a szempilláim).

Vicces ez a mostani eredmény, mert a tavalyi vizsgálaton azt mondták, gyermeteg vagyok, csak mert az általam rajzolt fa egyik ágára elhelyeztem egy baglyot is. Pedig csak azért tettem, hogy tudásvágyamra hívjam fel a figyelmet, de úgy tűnik félreértették. Újabb bizonyíték arra, hogy a pszichológia kb. annyira megbízható tudomány, mint a tenyérjóslás. Ha akarom igen, ha akarom nem. Arról nem is beszélve, hogy mivel rendelkezem átlagon feletti intelligenciával, olyanra írhatom meg a tesztet, amilyenre akarom. De általában az igazat írom, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle. Nem is értem. Leírok a tesztben valamit, amit tudok magamról, aztán az elbeszélgetésen a pszichológus elmondja nekem, amit már leírtam, és tudok. De persze szükség van rá, pár embert el is küldtek betegszabadságra. Hiába, a betonkeverő...

Hozzáteszem, talán az sem javított a nőiességem megítélésén, hogy nemmel válaszoltam arra a kérdésre, mely szerint helyesnek tartom-e a nők szexuális szabadságának kiterjesztését. Nem, nem tartom helyesnek, és meg is mondom miért. A szűklátókörű feminizmusnak köszönhetik a mai nők a boldogtalanságukat, akik arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy nekünk nőknek mindaz jó, ami a férfiaknak is az, és amit eddig nem tehettünk meg. A választójoggal kapcsoaltban igazuk van, mint ahogy a művelődéshez való joggal is. De nem így a szexuális szabadsággal. Mi ugyanis nők vagyunk, és nem férfiak.

Értelmezzük a helyzetet először szemantikailag: egy aktus során a férfi magáévá tesz. Ellenben a nő odaadja magát. (hajj, szép magyar anyanyelvünk!) A férfi elvesz, a nő ad. A férfi betör, a nő befogad. A férfi szereti azt, ha sok nőt tehet magáévá, mert ezzel úgy érzi, gyarapodott. Ellenben vajon valóban jó egy nőnek az, ha sok embernek adja oda magát, azonban semmit nem kap érte cserébe (legfeljebb pillanatnyi orgazmust, vagy annyit se)? Nem, nem jó. Egy darabig talán elhiteti magával, hogy az, hogy micsoda jó pasikat tudott eddig az ágyba vinni, boldoggá teszi, de előbb-utább kiég. És fásult lesz. És nem is érti, mi a baj vele.

Továbbá valjuk be: férfiakat csak ágyba vinni nem nagy bűvészet, ellenben egy nőt meghódítani!Ez már sokkal nehezebb... legalábbis, az volt, amíg volt a női nemben méltóság...

A fásultség érzése férfiakkal is megesik, de nem olyan könnyen, mint egy nővel. A nő partnert keres és stabilitást. Apát, még ha éppen nem is akar gyereket. Persze kivételek mindig vannak, azonban az átlag nő nem pasi gyűjtő karrierista. És az se százas, aki szerint az volna a természetes. A férfiaknál más tészta. De mi nők, nem ilyenek vagyunk. (mondja ezt Sedith, aki racionalitása folytán nem elég nőies - egyébként fent leírtakkal nem arra célzok, hogy a nőknek csak EGY legyen egész életükben, és a házasságig tartsák meg a szüzességüket, hanem egyensúlyra akarok mutatni)

Mindenesetre, mikor a pszichológustól kijöttem, és elmondtam a kollegáimnak, hogy az értékelés szerint nem vagyok elég nőies, az férfikollegáim hevesen tiltakozását váltotta ki, majd egyikük felajánlotta, hogy ha vezető leszek, lesz majd a bulldogom (mondjuk ez a mondata kevéssé értelmezhető "kőműves kontextusban"...). Így aztán megnyugtattam magam a nőiségemet illetően: valamit minden bizonnyal jól csinálok, tesztek ide vagy oda.

Horror

Mikor boncolás után békésen ettem a gyrosomat a West End-ben, arra gondoltam, hogy valami velem nem stimmel. Talán egy kicsit igazán megviselhetett volna, hogy az imént kaptak szét az orrom előtt egy fickót (meg még vagy hármat a szomszéd asztalokon), kikaptuk a belső szerveit, a fejbőrét az arcára húztuk, aztán lefűrészeltük a koponyáját egy kézi fűrésszel, hogy belekukkantsunk a fejébe is. Semmi érzelem. Na jó, ez nem igaz. Kíváncsi voltam.

Akkor is erre gondoltam, mikor alulról belenéztem egy szerencsétlen testébe, akit derekánál szelt ketté a HÉV. És akkor is, amikor egy órát álltam egy vízihulla mellett, akit a közelben tett partra a Duna (jó, mentségemre szolgáljon, téli hulla volt). Legalább egy picit megviselhetne. Álmodhatnék az arcával, vagy valami. Hogy engem ez nem hagy hidegen. De úgy hagyott. Nem hatott meg.

Azonban ennek ellenére nem bírom a horrorfilmeket, sem azokat az oldalakat, amelyeken súlyosan sérült emberi holttestekről tesznek fel képeket. Lélekölőek. Elmebetegeknek valók. Fuj.

! ! !

... akkor megragadnám az alkalmat, hogy felhívást intézzek azon gyér számú erre tévedőhöz, akik olvasgatnak néha, hogy holnap 16.00 órakor lehetőleg mindennemű ez évben még megmaradt jókívánságát rám áldozzák, s én ígérem, nem leszek hálátlan, felhasználom egy cseppig az összest , és segítségével sikerre viszem a előttem megnyíló lehetőséget.

Ez van olyan fontos, mint amikor felvettek a főiskolára, amire 13 éves koromtól készültem. Mert gyakorlatilag 13 éves korom óta erre készülök, ami most jöhetne, csak akkor még nem tudtam róla.

Egyébként meg nem, nem izgulok.

Kőműves

A munkámról írhatnék. De nem teszem. Az anyaági nagyapám is ezt a munkát végezte. Azonban mivel a munkám nem akarom megnevezni, azt mondom, kőműves vagyok, mint az apaági nagyapám.

A munkámról azt hiszik, rendkívül érdekes (egyébként az). Olyan, mint a foci és politika: mindenki ért hozzá. Épp ezért adtam neki álnevet. Nem szeretnék azzal találkozni, a megjegyzések között, ki hogyan véleledik a kőművesekről, vagy ő mit csinálna másképpen, ha kőműves lenne. Nem akarom hallgatni, hogy ő bizony jobban keverné a habarcsot, és különben is, a mai kőművesek szinte csak lakhatalan házakat építenek. Nem akarok tanácsokad adni arról, mi a szigetelés legjobb módja. Nem érdekel, kinek hány kőműves ismerőse van, és nem akarok olyan kérdésekre sem választ adni, hogy egy-két olvasóm kőműves ismerőseit ismerem-e. Maradjon ez csak Sedith Blogja, és ne váljon Sedith, a kőműves blogjává. Persze talán egyszer lehull a lepel (leomlik a fal)...

Anyaági nagyapám képes volt meghalni, mikor 9 éves voltam, így nem mesél nekem történeteket, nem adja át a tapasztalatait. Nem tudom meg, hogyan ásták az alapot, rakták a falat vagy miként tették be a nyílászárókat a rendszerváltás előtt. Pedig mesélhetne. Összehasonlíthatnánk, mit csinált ő akkoriban másképp, s hogyan építhetek ma én. Mérges vagyok, hogy képes volt feladni, és meghalni.

Szokatlan, hogy mióta magam is kőműves vagyok, több alkalommal álmodtam vele, holott igazából - bár ez furcs lehet - eszembe sem jutott, mikor ezt a szakmát választottam. Nem akartam én senki nyomdokaiba lépni, csak érdekelt, mégis hogyan épül fel egy otthon! Később tudatosult csupán: jé, hisz Nagyapó is kőműves volt! Mióta dolgozom, sem szoktam rá gondolni. Mégis befolyik a lénye az álmaimba. Egészen élesen látom az ősz, hullámos, hátrafésült haját, az arcát, a szemeit, hallom a hangját. Korábban magamtól nem is tudtam volna ennyire élesen felidézni. Most jobban emlékszem rá, mint a Kőműves Egyetem előtt.

Nem keresem ennek okati. Egyedül rakom a falat.

Mostansás túl fáradt vagyok bármit írni. Meg túl lusta. De még élek!

Holnap munka

Két hét szabadság után holnap ismét munka.

Korán kelés, busz, vonat, ódon épület, sokat látott falak, felszínes munkatársak, pesszimista (de velem jóindulatú) szobatárs, a dolgozók iránt érdektelen, következetlen vezetőség, 25 akta, türelmetlen ügyfelek (ebből egy őrült), gyurma a kulcsdobozon (délután a körmöm alatt), kosz a padlón (tevékeny takarítónők), sötét iroda (de legalább a folyosó végén van, épp ott, ahol hőség és a legyek egyarán megragadnak).

Tartok tőle, hogy egyetlen szál szobanövényem nem élte túl ezt a két hetet.

De jelenlétemmel fényt viszek a sötétségbe...