Megtaláltam!

Azért a reklámoknak is van valami haszna.

Az a "magyar" pirospaprika

Kicsit letaglózott tegnap a pirospaprika vásárlás. Mert hát miből vegyen az ember magyar terméket, ha nem ebből? Hiszen ott van Kalocsa, Szeged, erre vagyunk büszkék, és én is magyar pirospaprikát vittem ajándékba a német rokonaimnak.

Aztán az ember lánya naivan leszedi a polcról a magyar trikolorral ellátott fűszert, és mit lát rajta? Származási hely: Izrael. Vagy Peru. Vagy Spanyolország. Igen, a Kotányi kalocsainak címkézett paprikája konrétan Peruból jön. Vagy amire nincs ország ráírva, azon ott díszeleg az alábbi felirat: 70% import paprikát tartalmaz.

A Tesco gazdaságos pirospaprika volt az egyetlen, amire az volt írva, hogy származási hely: Magyarország, de ezekeben a termékekben meg semmilyen szinten nem bízom.

Volt persze eredeti kalocsai paprika is, magyar, vagy tízszer annyiba került, mint a fentiek. Végül találtam egy olyan szegedi paprikának címkézett zacskót, amire nem volt írva semmilyen idegen ország, bár ezek után nem volt túl sok bizalmam benne sem.

Azt hiszem, én is inkább háztól fogom beszerezni, mint anyósomék. Otthon végülis az ő paprikájából lett csirkepaprikás.

DeViszont

Még nem mondtam, de az öcsém (balról az első) rockzenész. A DeViszont pedig az együttese. Gondoltam népszerűsítem kicsit. Aki szereti a funk-rockot, az kattintson, és hallgassa meg, milyen zenéket ír, és milyen szólókat gitározik.

Örökölt erőszak

Reggel, ahogy kinéztem az erkélyen, csodálkozva láttam, hogy a törött tricikli még mindig ott van az út szélén. Sóhajtottam egyet. Valahol jellemzőnek éreztem, hogy nem takarítanak el maguk után. Mindig a jelen a fontos, a múlt, s még kevésbbé a jövő egyáltalán nem az. Még így is szerencsés véget értek a tegnapi események.

Csak egy csattanást hallottunk, fékcsikorgás, sírás. Kirohantunk a párommal a erkélyre, s azt láttuk, amire már hónapok óta számítottunk: elütöttek egyet a rendszeresen, felügyelet nélkül az úton játszó cigánygyerekek közül. Épp a házunk előtt. Az öt éves forma kisfiú vérző fejjel feküdt sírva a kereszteződésben, két másik elszaladt ijedtében. Messziről már két húsz év körüli srác közeledett (mint kiderült, az egyik a sérült gyerek bátyja), és hangosan üvöltözve nekiálltak a sofőrnek. Lekiabáltam, hogy ne merjenek a férfihoz nyúlni, de nem foglalkoztak vele. A kisfiúra épp ránéztek, egy másik autó vezetőjének felesége ment oda hozzá megnézni, mi van vele. Az erkélyről látszott, hogy a kereszteződés minden irányából közelednek többen, ezért a párommal leszaladtunk a helyszínre.

Az embernek akaratlanul is Szögi Lajos tanár úr és a hasonló esetek jutnak eszébe, pláne ha látja, hogy pillanatokon belül kb. harminc feldühödött emberrel áll szemben, akiknek fontosabb a veszekedés, a bosszú, mint a gyerek. Megdöbbentő volt, hogy ilyen gyorsan ennyire sokan lettek, és hogy meg sem nézik, mi van a kisfiúval, akit egy vadidegen nő ápolgatott, csak a sofőrnek kiabálnak, fenyegetik. A sofőr kétségbe van esve, magyarázkodik, elnézést kér, mentegetőzik. Láthatóan megviselik a történtek, és a félelmen túl a lelkiismeretét is bántja, hogy elgázolt egy kisfiút.

Ilyen közegbe érkeztünk, hogy megpróbáljuk elejét venni annak, hogy akár egy ütés is megtörténjen. Ennyi elég lehet ugyanis ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol. Húztam az időt, a párom telefonált, én meg beszélgettem a feldühödött családdal, győzködtem őket arról, hogy most nem az a megoldás, ha bosszút állnak. A kisfiú bátyja dühösen veszekedett velem, hogy őt nem érdekli mi a megoldás, mikor elütötték a testvérét. Azt a kérdésemet, hogy hol volt, mikor a kisöccse felügyelet nélkül gurult az utcán, mintha meg sem hallotta volna.

Az asszonyok értek ki utoljára. Az anya első megmozdulása ellenem irányult volna, ő sem a gyerekhez ment, támadott, de a férfiak rászóltak, hogy nem én vezettem. (utólag ezért többen elnézést is kértek) Ekkor mentek végül oda a kisfiúhoz. Próbáltam rájuk szólni, hogy ne nyúljanak hozzá, ne állítsák fel, mert nem tudjuk, hogy mi baja van, de csak odébb vitték, forgatták, én pedig jobbnak láttam nem ellenkezni.

Szerencsére a mentők hamar kint voltak, így már inkább velük voltak elfoglalva, mint az autó vezetőjével, aki ekkor megköszönte nekünk a segítséget. Alig két-három percre rá megjöttek a rendőrök is. Tíz perc alatt mindenki ott volt. A kisfiút megvizsgálták, csontja nem törött, s úgy tűnt, a fejsérülésén túl nincs nagy baja. A sofőr vezetője elsírta magát a megkönnyebbüléstől, s ennek örömére az egyik fickó megölelgette, hogy mostmár nincs semmi probléma. A család lenyugodott, csak innen-onnan hallatszott még elégedetlenkedés. Holott az alapján amit ott elmondtak, a baleset nem volt elkerülhető, és ha a férfi gyorsan hajtott volna, a kisfiú nem úszta volna meg ennyivel.

A kereszteződéshez érve ugyanis egy autó megadta az elsőbbséget a gázoló sofőrnek, aki ennek megfelelően ment volna tovább. Arra azonban egyiken sem számítottak, hogy az elsőbbséget adó autó mellől nagy lendülettel kigurul egy triciklivel ez a kisfiú (akinek valószínűleg sosem magyarázta el senki, hogy az utca veszélyes, oda kell figyelni, szét kell nézni). A gázolóautó sofőrje nem is láthatta. Így sikerült elütni.

Ez a történet tehát jó véget ért, ugyanakkor ijesztő és megdöbbentő volt látni, hogy a sérült kisfiúval a kutya sem foglalkozik a családjából, csak a fenyegetés, a kiabálás, az agresszió ment. Még az anya részéről is ez volt az első. Nem a gyerekhez szalad, hanem ellenséget keres. Ekkor látható, mennyire nem tudja kezelni a nehéz helyzeteket a cigányság, mennyire nincs eszközük az erőszakon kívül a probléma megoldására. Mentőt sem hívott egyik sem, de arról tudtak gondoskodni, hogy öt percen belül ott legyenek vagy harmincan. Ez egy tanult magatartás, ami az évszázadok alatt valószínűleg rendesen beivódott a viselkedésükbe, s egyértelműen az egyik legnagyobb probléma a cigányság beilleszkedését illetően. Lehet beszélni "heves vérmérsékletről" vagy "eltérő kultúráról" én azonban úgy vélem, ezt a fajta magatartást nem kellene tolerálni semmilyen körülmények között. Ember legyen a talpán, aki valódi megoldást tud kínálni rá.

Nem elavult

“A házasság nem "elavult" intézmény.
Elavult lehet egy "modern" vers, melyet tíz évvel ezelõtt írtak,
egy százesztendõs törvény, vagy egy ezeresztendõs fölfedezés,
de olyasmi, ami a föld teremtése óta mindig és mindenütt szükségszerûen megvolt,
nem lehet elavult, mert benne gyökerezik az emberi természetben.
Mióta a világ áll, támadják, de eddig nem találtak helyette jobbat.”

Kosztolányi Dezső

Első emlékem

Nem tudom, ki hogy van vele, de én személy szerint kb. 2 éves koromig emlékszem vissza. Legkorábbi emlékem az, amint szülőfalumban nagymamámmal épp megyünk hozzájuk, át a hídon, mert velük akartam este aludni. Ő fogja a kezem, gyalog megyek mellette. Azonban a hídnál meggondolom magam, megállok, rángatom Mama karját, és halkan, közben egyik lábamról a másikra állva, mondom, hogy inkább menjünk vissza. Ő lehajol, mert nem érti. Én megismétlem, ő rákérdez -visszamenjünk, kislyányom? - én bólogatok, és visszafordulunk.

A dilemmát az okozza - bár erről már csak a szüleim elbeszéléséből tudok - hogy akkoriban költöztünk be a frissen felépült házunkba, pár utcával odébb. Előtte a nagyszüleimmel laktunk, s én az új közeget meglehetősen nehezen szoktam meg. Plusz még a költözés okozta sokkhoz érkezett egy öccs is. (bár a szüleim szerint nem okozott nekem nagy megrázkódtatást az érkezése) Folyton haza akartam menni. Nem értettem meg, hogy ez az otthonunk. Mamáéknál nem volt jó, mert Anya nem volt ott. Az új házban sem volt jó, mert idegen volt. Ahogy Anya elmeséli, rendkívül sajnált, mert csak ültem magányosan, bánatosan a régi szobánkban a régi nagy fotelben a nagyszüleimnél, és nem szóltam semmit.

A fenti emléket illetően érzelmileg csak az maradt meg bennem, hogy nem is tudom, hol lenne jobb nekem, és végül inkább a szüleimhez akartam közel maradni

Mivel szerencsére elég sok korai emlékem van még, úgy gondoltam le fogom írogatni őket, mielőtt annyira megöregszem, hogy elvesznének valamelyik agytekervényem mélyén.

Mozgás hiánya

Utálok futni, de azért hagytam, hogy a párom lefuttasson velem 2,5 km-t, aztán erőltetett menetben hajszoljon további tizet. 35 fokban. Miközben folyamatosan arról beszélt, hogy mennyire nem bírom, mennyire nincs állóképességem, és most legyen büszkeségem, ne az ágyon fekve. Természetesen a büszkeségem az ágyon maradt... vagy a kocsiban. Könnyű neki, aki rendszeresen fut 10-15 km-t.

De azért legyalogoltam. Bár azt hiszem, sűríteni kellene ezt a programot, mert iszonyatosat zuhant a kondim a főiskola óta.

Mai kedvenc

Férfi lélek

Mivel nem tudok aludni, mert éjszakáztam, és délután túl sokat aludtam, és talán túl sok kólát ittam a moziban, ezért itt merengek a férfi lélek rejtelmein. Nőként persze nem gondolkodhatom a fejükkel, de megfigyeléseim - akár helyesek, akár helytelenek - lehetnek.

Mintha lenne ugyanis a férfiakban egy érdekes paradoxon. Erről szeretnék írni.

A kiindulópontot a férjem elbeszélése adta. Elmondta, hogy gyerekkorában, voltak azok a lányok, akiket megkergetett, akikkel voltak már erotikusnak mondható fantáziái, és volt az a lány, akibe szerelmes volt. Persze meghúzkodta az ő haját is, de ebbe a gyerekkori erotikába nem keverte bele. Mert ő más volt, ő volt a szerelme, akiről nem gondolunk ilyeneket. S akivel nem is tennénk, ha lehetőség volna rá sem.

Erről jutott eszembe aztán Dante és az ő elérhetetlen szerelme, Beatrice. Dante mintha soha nem is akarta volna elérni ezt a lányt. Csak elhelyezte a fellegek közé az égbe, és lentről csodálta. Az iránta érzett szerelemben, úgy érezte, megtisztult. És boldoggá tette az a puszta érzés, hogy szeretheti ezt az ideát.

De vajon mi lett volna, ha Dante szerelme viszonzásra talál? Beatrice is messziről csodálta volna a férfit? Szerelmesen pillogott volna a felhők mögül? Beérte volna ennyivel? Természetesen nem. A női szív másképp dobog.

Az én tapasztalatom szerint egy nőben nincs ilyen kettősség. Nincs külön tárgya testi és lelki szerelmüknek. "Tégy magadévá!", ez a vágya vezérli, a másiké akar lenni, behódolni, befogadni, odaadni magát, s ennek érdekében finom praktikáival hálózza be a férfit. De szerelmét nem helyezi elérhetelen magaslatokba, nem akarja megóvni a testiségtől. Mert nem érzi úgy, hogy ezzel "megrontja" vagy "bemocskolja" a másikat és az érzéseit.

Így aztán, ha Beatrice szerelemre lobbant volna, Dante azt vette volna észre, hogy egyszer csak lemászott a fellegekből, ott áll előtte, a maga hús-vér alakjában, és elcsábítja. Ezzel egekbe emelt szerelmét lerántja a földre, beszennyezi azt, és saját magát is.

Innen fakadhat a férfiak felsőbbrendűség tudata. Ebből az idealizált szerelem élményből, és hogy a nők ezt képtelenek megérteni vagy tiszteletben tartani. Egyszerűen nem jó nekik az ég és fellegek, ők lejönnek a földre. Ezért lett Éva Ádám megrontója, és nem fordítva. A férfi szerelmes lesz, s az asszony ezt a szép tiszta szerelmet lehúzza a materiális szintre, a hús, a nedvek szintjére. Csábít. És a gyenge férfi csábul.

Az ókori görögöknek három szavuk volt a szerelemre: az eros, a philia és az agape. Egyik sem létezhet a másik nékül, s mindhárom magában hordozza az előző kettőt.

Eros felelhet meg a mi szerelem szavunknak. Jelenti a másik iránti vágyat, testi szerelmet, és vonzalmat, forró szenvedélyt. Ugyanakkor Platón szerint az eroshoz sem szükséges testiség, bele lehet szeretni magába a szépségbe, fizikai vonzalom nélkül is.

Philia a barátok, családtagok közti szeretet, illetve a szerelmesek közti érzésre is használják, ugyanakkor tartalmilag mélyebb, mint az eros. Én azt mondanám rá, hogy philia lesz az erosból, ha férfi és nő között stabil szövetség jön létre.

Az agape azonban felette áll ezeknek. Az agape az isteni szeretet szintje. A korai görög Biblia fordításokban Jézus ezt a szót használja, mikor isten iránti szeretetről beszél, vagy azt mondja, szeresd ellenségeid. Az agapének nem szab határt egy személy. Én magam úgy tudnám megfogalmazni, hogy ha valaki iránt az agapét érezzük, rajta keresztül szeretjük az életet, annak minden élőlényét vagy élettelen környezetét. Közhelyesen szólva, a világot. Vallásosan szólva, istent, minden teremtményében. Buddha is ebben az állapotban állt fel a fügefa alól. Ezt az egyetemes szeretet érezte. A felesége természetesen nem értette meg, hiába mondta Buddha, hogy most szereti igazán. A felesége csak annyit látott, hogy Buddha nem akarja már magáévá tenni, hogy mint nő, látszólag hidegen hagyja.

Azt hiszem, a férfi lélek közelebb van az agapéhoz, mint a női. Vagy legalábbis közelebb volt. A jelen korra vonatkozóan nem merném ezt állítani. A kisfiúkban talán még megvan a kettősség. Az öcsémben is megvolt, emlékszem. Épp szerelme tárgya ölte ki belőle. Idővel azonban mindannyiukból eltűnik. Egyre mélyebbre tudnak süllyedni az erosban. Aztán minket, nőket okolnak. És talán valahol igazuk van. Mert nekünk egyszerűen nem jó ott fent. Nem elég.

...ééééééééés......

... mától három hét szabadsááááááág!