A tudomány vallása?

Ray Kurzweilről legalább egy éve akarok írni, mert úgy gondolom, elég érdekes személyiség ahhoz, hogy kapjon egy bejegyzést. Érdekes, és rendkívül ellentmondásos is.

Kurzweil jövőkutató. 1948-ban született New Yorkban. Az alapján, amit róla eddig olvastam, rendkívül céltudatos személyiség. Már 15 évesen (1963-t írunk!) felhívta magára a figyelmet, amikor is olyan szoftvert alkotott, amely képes volt zenét komponálni. Találmányai között szerepel az első vakok számára készült szöveg felolvasógép, ő készítette az első valódi elektromos zongorát, s a nevét viselő Kurzweil szintetizátorok máig a legjobbak között vannak a piacon. Elismeréseit, díjait nehéz lenne mind felsorolni. Egyes források szerint tizenegy, mások szerint tizenöt tiszteletbeli doktori címe van. Három amerikai elnök tüntette ki. Bezsebelte a legelismertebb feltalálóknak járó díjakat és a legmagasabb technológiai elismeréseket is. Nevezték Thomas Edison jogos örökösének, a Forbes magazin szerint egyenesen egy gondolkodó gépezet. Bill Gates úgy véli, ő az, aki legpontosabban jósolja meg a mesterséges intelligencia jövőjét.

S ami miatt Kurzweil érdekes, azok éppen a jóslatai. 1989-ben megjósolta, hogy egy számítógép 1998-ra képes lesz megverni a világ legjobb sakkbajnokát (1997-ben került rá sor) előre látta a Szovjetunió összeomlását és az internet széles körben való elterjedését is.

Úgy véli, hogy a XXI. században bekövetkezik az elképzelhetetlen, a technológiai szingularitás, az a „lehetséges jövőbeli esemény, amikor az emberfeletti intelligencia megjelenése miatt a technológiai fejlődés és a társadalmi változások felgyorsulnak, olyan módon és sebességgel változtatva meg a környezetet, amit a szingularitás előtt élők képtelenek felfogni vagy megbízhatóan megjósolni.” (wiki) A „The singularity is near” c. könyvében ezt az időpontot egészen pontosan 2045-re teszi.

Ugyanitt ír arról is, hogy 2014-re az automata háztartási robotok elterjednek. Hogy 2020-ra az emberi agy teljesítményére képes számítógépeink lesznek. A 2020-as évekre képesek leszünk 100nm-nél kisebb számítógépeket előállítani, elterjednek a nanorobotok, amelyek áttörést jelentenek az orvostudományban, s hogy a virtuális valóság oly élethűen adja majd vissza a valóságot, hogy képtelenség lesz különbséget tenni. 2029-re elérjük azt a szintet, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz ember módjára gondolkodni.

A 2030-as években már képesek leszünk elménket feltölteni az internetre. Az agyban működő nanorobotok segítségével érezhetjük a másik ember érzéseit, láthatjuk a gondolatait. Megalkotjuk az első mesterséges testeket önmagunk számára.

A 2040-es évekre ezek a testek már nem állandóak, külsejük a nanotechnológiának köszönhetően rugalmas, változtatható. Az emberek azonban idejük nagyobb részét a virtuális létben töltik.

2045: szingularitás. A leghétköznapibb számítógépek is intelligensebbek és kifinomultabbak lesznek, mint a legintelligensebb és legkifinomultabb ember. A mesterséges intelligencia túlszárnyalja az emberét, s ezek az intelligens gépek még náluk is intelligensebb gépeket tudnak majd gyártani. Ám Kurzweil szerint nem valószínű, hogy az intelligens gépek eltörölnék az emberiséget a Föld színéről. Ekkorra már ugyanis szinte lehetetlen lesz megkülönböztetni az embereket a gépektől, köszönhetően a kibernetikának és a virtuális valóságba feltöltött szuper intelligens emberi elméknek (a konzervatívokról nem tesz említést). Ezt követően Kurzweil az öröklétet és az Univerzum teljes meghódítását és megismerését vizionálja.

Lenyűgöző, nemde? Vagy mégsem?

Kurzweil állításaira többen szkepticizmussal tekintenek. Vannak, akik szerint túl optimista az időt illetően, mások morális aggályaiknak adnak hangot, féltik az embert az „embertelen” jövőtől. PZ Meyers szerint Kurzweil híján van a valódi tudományos ismereteknek, tudása csak felszínes, kijelentéseiből kitűnik, hogy nincs tisztában a biológia alapjaival. Daniel Lyons a Newsweekbe írt I, robot c. cikkében kritikusan ír a feltalálóról. Szerinte sikeres jóslatait bárki előreláthatta. Kurzweil válasza, mely szerint utólag könnyű ilyen kijelentéseket tenni, azonban jogosnak tűnik.

Tény, hogy vannak sikeres jóslatai, de mellé is lő. Például még nincsenek kibernetikus sofőrjeink, vagy sofőr nélküli autóink, és a német harmad-unokatestvéreimmel sem beszélgethetek az intelligens fordító mobiltelefonommal magyar nyelven. Nem mondhatnám, hogy általánosan elterjedtek a háztartási robotok (most természetesen nem a turmixgépre gondolok, hanem például az iRobotra) és az iskolákban sem kezdték átvenni a tanárok szerepét a számítógépek. Továbbra is papíron olvassuk a könyveket és a bluetooth headseten kívül nem igazán jut eszembe olyan eszköz, amelyet rendszeresen a testünkön viselünk. Ráadásul ez sem túl elterjedt. Kurzweil szerint mindennek már általánosnak kellene lennie. Persze ha a jövőbe nézünk, valószínű, hogy ebbe az irányba tartunk, az időpont kijelölése azonban több mint optimistának tűnik. Mindazonáltal ma már komikus volt, ahogy egy 2009-ben írt kritika a billentyűzetek eltűnését forszírozta, amelynek Kurzweil szerint akkorra már be kellett volna következnie. Azóta csak két év telt el, és az érintőképernyős technika virágzik, a billentyűzet nélküli számítógépek bárki számára elérhetőek.

Én magam kifejezett lelkesedéssel hallgattam a jóslatait (hozzá kell tennem, hogy könyvet nem olvastam tőle) egészen addig, amíg meg nem néztem a Transcendent Man című dokumentumfilmet, ami az elképzeléseit dolgozza fel, és amely annak ellenére is ellenérzéseket szült bennem, hogy olyan ember készítette, aki kedveli Kurzweilt.

Egyrészt furcsa volt látni, hogy az örök élet reális lehetőségét valóban komolyan gondolja. Napi 150 tablettát szed, mellyel állítása szerint átprogramozza a szervezetét, hogy tovább éljen. Rendkívül ügyel az egészségére, hogy kihúzza a szingularitásig. Ugyanebből remek üzletet is kerekített: az általa kidolgozott életmód ugyanis népszerű, számos embertársunk követi. Másrészt szokatlan az apjához való viszonya. Nem csak az örök életet gondolja komolyan, hanem azt is, hogy a mesterséges intelligencia képes lesz újrateremteni 1970-ben elhunyt édesapját. Ehhez apja DNS-e, a fejében tárolt emlékek, és az apja jegyzetei, feljegyzései szolgáltatják az alapanyagot. Úgy véli, ezen adatok alapján egy mesterséges intelligencia képes lesz újraalkotni az édesapját. Hátborzongató. Valamiért Stephen King: Állattemető c. könyve jut róla eszembe, amelyben a feltámasztott halottak groteszk, kiüresedett tükörképei voltak önmaguknak.

Akár igaza van Kurzweilnek, akár nincs, tény, hogy számos kutató, tudós és elismert ember ad a szavaira. Ez vette rá PZ Meyers-et arra, hogy az általa képviselt jövőképet a tudományos világ New Age szerű vallásának nevezze. Kurzweil persze ezt is határozottan, és egyébként rendkívül nyugodtan tagadja, hiszen elmondása szerint az általa tett kijelentéseknek szigorú tudományos alapjai vannak.

Hogy mennyire lehet vallásként tekinteni a Kurzweil által tett kijelentésekre, nem én fogom eldönteni. Az érzéseim ezzel kapcsolatosan éppolyan ambivalensek, mint amilyen ellentmondásos személy maga Kurzweil.

Tény azonban, hogy egyre több helyen olvashatunk arról, hogy az emberi élet akár többszáz évvel meghosszabbítható lesz belátható időn belül. Állítólag különösen jó esélyeik vannak erre a 40 év alattiaknak. Tény az is, hogy Stephen Hawking arról beszél, az ember képes lesz saját kezébe venni az evolúcióját. S amikor saját bőrömön érzem, azt mennyire gyorsan változik a környezetem, Kurzweil jóslatai vagy a beléjük vetett csökönyös hite már nem is tűnik annyira értelmetlennek. Akkor sem, ha valószínűleg túloz.
___________________________________________________________________________________
Lásd még:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Raymond_Kurzweil
http://hu.wikipedia.org/wiki/Technol%C3%B3giai_szingularit%C3%A1s
http://hu.wikipedia.org/wiki/Transzhumanizmus
http://www.wired.com/wired/archive/8.04/joy.html

Hamvas és az ateizmus

Valószínűleg azért csökkent drámaian a bejegyzéseim száma, mert a Facebook túlságosan kielégíti a virtuális igényeimet. Belefogtam egy-két cikkbe, de egyiket sem találtam olyan jónak, hogy közzé is tegyem.

Ha már Facebook, akkor leírom a legutóbbi csalódásom. Már csak azért is, mert én sem vagyok fából, és ez utóbbi történet egy kicsit rosszul esett.

Lényeg, hogy egyik barátomon keresztül "megismertem" egy embert, akivel néha váltottunk pár üzenetet. Nevezzük Bencének. Beszélgettünk egy barátom posztja kapcsán, majd bejelölt. Ezt kicsit tolakodónak éreztem, de végül visszajelöltem. Bence meglehetősen pesszimista típus volt, így több alkalommal próbáltam egy kis optimizmusra nevelni virtuálisan. Mivel nem az az ember vagyok, aki embertársai vallási vagy politikai hovatartozásának vagy hitének nagy jelentőséget tulajdonít, különösebben az sem zavart, hogy Bence másként vélekedik a politikáról vagy erkölcsileg fontosnak tartja azt, hogy az ember higgyen istenben. Elmondtam neki, hogy én másképp gondolom, ha kérdezett, elmagyaráztam neki az evolúció alapvetéseit, és naiv módon úgy gondoltam, hogy a téma ezzel le van zárva.

Nos, nem volt.

Közzétettem ezt a képet (jobbra), ami bármilyen ártalmatlannak tűnik is, utólag úgy tűnik, nála kiverte a biztosítékot. Megkaptam linken Hamvas Béla: A bor filozófiája c. cikkét. Hamvast már ismertem, nem kedvelem, és úgy gondolom, írói képességei is erősen túl lettek értékelve az utóbbi időben. Hogy fokozzam, Hamvast már akkor sem kedveltem, mikor Müller Péteren éltem, pedig ő aztán igazán sokat idéz tőle és hivatkozik rá.

A bor filozófiájához szerencsém még nem volt, de úgy döntöttem, tartozom annyival, hogy elolvassam. Megtettem. Annak ellenére is, hogy már az első oldalaktól kinyílt a bicska a zsebemben. Had idézzek:

„Az ateisták köztudomás szerint szánalomra méltóan fennhéjázó emberek. Elég, ha Isten nevét megpillantják, a könyvet tüstént a földhöz vágják. Ha rögeszméjüket megérintik, dührohamot kapnak. Azt hiszem, ha ételről, italról, dohányról, szerelemről beszélek, ha a rejtettebb neveket használom, be lehet őket ugratni. Mert amellett, hogy elbizakodottak, ugyanolyan mértékben ostobák. Az imának ezt a fajtáját például egyáltalán nem ismerik. Azt hiszik, hogy csak templomban lehet imádkozni, vagy úgy, hogy az ember papi szavakat mormol.

Az ateisták a mi lelki szegényeink. E kor leginkább segítségre szoruló gyermekei. Lelki szegények, azzal a különbséggel, hogy a mennyek országára alig van reményük. A múltban sokan haragudtak reájuk és harcoltak ellenük. Ezt a módszert én teljes egészében elvetendőnek tartom. Csatázni? Egészséges ember sántákkal és vakokkal verekedjék? Mert nyomorékok, jóindulattal kell közeledni hozzájuk. Nemcsak hogy nem szabad őket rábeszélni, észre se szabad venniük, mi történik velük. Fejlődésben visszamaradt, még értelemben is gyenge gyermekeknek kell őket tekinteni, bár értelmükről különösen sokat tartanak, és azt hiszik, az ateizmus valami tökéletes tudás. Miért harcoltak velük a múltban? Elsősorban azt hiszem azért, mert az ateizmus, mint fogyatékos értelem és korcs kedély, az élet egész vonalán hoppon maradna, ha valahol nem szerezne kárpótlást. Mi ez a kárpótlás? A túlzott aktivitás. Így vezet az ateizmus szükségképpen erőszakra, és mert erre vezet, az ateistáknak meg kellett szerezni a világhatalmat. Meg is szerezték. Akik harcoltak velük, azok tulajdonképpen irigyelték őket. Szerintem ez volt a hiba. Amikor az ateisták látták, hogy irigylik őket, elbizakodtak.

Taktikát változtattam. Különösebben nem volt nehéz. Csak az igazságot kellett helyreállítanom. Az igazság pedig, hogy nincs tőlük semmi irigyelni való. Mit irigyelhetnék a nyomoréktól, ha mégoly hatalmas is? Mit irigyelhetnék a bénáktól, a süketektől, a félkegyelműektől és a féleszűektől? Ha irigyelném őket, annyit jelentene, hogy igazat adok nekik; úgy tüntetném fel, hogy azt, aminek ők birtokában vannak, megkívánom.

Így változtattam meg taktikámat. Ahelyett, hogy harcolnék velük és igyekeznék őket megtéríteni, sajnálom őket. És ez nemcsak trükk. Nem akarok tőlük elvenni semmit. Valamit nyújtani szeretnék, aminek hiánya oly gyengévé, szegénnyé, és mit tagadjuk, nevetségessé tesziőket.

Annak egyébként, hogy oly sokat vitatkoztak velük, más oka is volt. A legtöbben ugyanis azt hitték, hogy az ateisták vallástalanok. Erről persze szó sem lehet. Vallástalan ember nincs. Az ateisták nem vallástalanok, hanem szánandóan fogyatékos értelmük és korcs kedélyükhöz képest komikus vallásban hisznek. Éspedig nemcsak hisznek. Az ateisták mindnyájan bigott emberek. Úgy mondom, hogy mindnyájan, mert még egyetlen ateistával se találkoztam, aki ne lett volna bigottabb még annál a rossz szagú vénasszonynál is, aki vasárnap krajcáros füzeteket árul a templom előtt Szent Homorony csodatevő vizeletéről. Az ateista vallás szentje persze nem Szent Homorony hanem Einstein, és a csodatevő hatalom nem a vizelet, hanem az ultraszeptil. Az ateista bigottéria neve materializmus. Ennek a vallásnak három dogmája van: lélek nincs, az ember állat, a halál megsemmisülés. A három pedig egyetlenegyre megy ki, s ez az, hogy az ateisták rettenetesen félnek Istentől. Böhme azt mondja róluk, hogy Isten haragjában élnek. Nem ismernek mást, csak a haragvó Istent: ezért bujkálnak és hazudoznak. Azt hiszik, ha azt mondják: nincs Isten, nem fognak többé félni. Ehelyett persze még jobban félnek.

Az ateista persze elbizakodott ember, nem is akar más lenni; alázatra, szeretetre nem hajlik, más szóval olyan erőtlen, hogy nem is tud rá hajlani. Inkább kitart félelmében, amit letagad, reszket és bujkál és hazudozik, és egyre fennhéjázóbb lesz. Ebből a vigasztalan kotyvalékból, amelyben tagadás, félelem, hazudozás, bujkálás, fennhéjázás, bigottéria együtt fő, alakult ki a materializmus, mint vallásszurrogátum.

Mindezekből most már világosan látni, hogy az ateistákat erőszakosan meggyőzni nemcsak hogy nem lehet, de nem is szabad. Tévelygők, akik tele vannak aggodalommal, önáltatással, és nagyon óvatosan kell velük bánni."

Azt hiszem, vitán felül áll, hogy ezekből a sorokból ömlik az utálat. S mint ateistára, rám is ömlik belőle bőven. Rosszul leginkább azért esett, mert egy olyan ember küldte, akinek ártani nem ártottam, sőt, segíteni próbáltam neki, hogy kicsit kikerüljön az önsajnálatból és szebbnek lássa a világot. Hát ezek szerint ezzel értene ő egyet? Hogy én egy szánni való lelki nyomorék vagyok azért, mert a életemben nem kap helyet isten? Válaszomban csak annyit írtam, hogy sosem kedveltem Hamvast, és hogy megdöbbentő a gyűlölet, amellyel más emberekről ír.

Bence javaslata: „Próbáld legyűrni a saját Hamvas-gyűlöletedet és elolvasni az egész könyvet... ne abból indulj ki, hogy sértve érzed magad az első 3 oldal miatt és "gyűlölet"-et kiáltasz... ismerd meg az egész könyvet és gondolkozz el rajta... hasznodra fog válni...”

Szóval én gyűlölök. Valakit, akit nem is ismerek. Vajon hogyan gyűlölhetnék valakit, akit nem ismerek? S egyáltalán mi válhatna hasznomra egy ilyen előítéletektől és tudatlanságtól fűtött irományból? Talán a skatulyázás? A gyűlöletkeltés? Most hogy megint beleolvastam, ismét csak megdöbbent a tudatlan előítéletes ember butasága. S méginkább az, hogy ma Magyarországon egy ilyen elveket valló ember válik népszerűvé, vagy róla akarnak könyvtárat átelnevezni.

„Az absztrakt élet elméletileg megszerkesztett élet, amelyet nem közvetlen érzéki tapasztalatokra, hanem úgynevezett elvekre építenek. A modern korban két ilyen absztrakt embert ismerünk: az egyik a szcientifista, a másik a puritán. Mondani sem kell, hogy mind a kettő az ateizmus válfaja.

A szcientifizmusra jellemző, hogy nem ismeri a szerelmet, hanem a szexuális ösztönt; nem dolgozik, hanem termel; nem táplálkozik, hanem fogyaszt; nem alszik, hanem biológiai energiáit restaurálja; nem húst, krumplit, szilvát, körtét, almát, mézes-vajas kenyeret eszik, hanem kalóriát, vitamint, szénhidrátot és fehérjét, nem bort iszik, hanem alkoholt, hetenként méri testsúlyát, ha feje fáj, nyolcféle port vesz be, amikor a musttól hasmenése van, orvoshoz rohan, az ember életkorának növekedéséről vitatkozik, a higiéné kérdéseit megoldhatatlannak tartja, mert a körömkefét meg tudja mosni szappannal, a szappant meg tudja mosni vízzel, de a vizet nem tudja megmosni semmivel.

A szcientifista az ateizmusnak veszélytelen, ügyefogyott és komikusabb alakja. A puritán agresszív ember. Támadásához nem kis részben az ad neki erőt, hogy azt hiszi, az élet egyetlen helyes módját megtalálta. Puritán lehet valaki akkor is, ha materialista, akkor is, ha idealista, akkor is, ha buddhista, vagy talmudista, mert a puritánság nem világszemlélet, ha-nem temperamentum. Két dolog kell hozzá: bizonyos meghatározott elvek vak hitében való sötét korlátoltság és ugyanezekért az elvekért való eszelős és alattomos harci készség.

A puritánsághoz igazi erőt az ad, hogy ő a desperát ateista. Minden nőt, aki az átlagon túl csinos, máglyára küldene; minden zsíros, vagy cukros falatot a disznóknak szórna; a nevetőt életfogytiglani fegyházra ítélné; a bornál jobban semmit sem gyűlöl, illetve és valójában a bornál jobban semmitől sem fél. A puritán maga az absztrakt ember. A szívtelen. Az ateistáknál mindig inkább a szívvel van baj, mint az ésszel. A puritán a tömény szívidióta. A világtörténet legvéresebb csatáit és legirtózatosabb forradalmait a puritánoknak köszönheti. Mindezt azért, mert, szegény, Isten helyett elvet talált, és ő ezt tudja. Tudja, hogy desperát. Látja, hogy nem megy, mégis tovább csinálja. Ha egyetlenegyszer disznótoron venne részt, alaposan jóllakna szűzpecsenyével, hurkával, friss kolbásszal, enne hozzá ecetben savanyított paprikát, hagymát, baracklekváros fánkot, és meginna két üveg szekszárdit, meg lehetne menteni. De nincs az a hatalom, amely erre rá tudná bírni.”

Bencének mindenesetre megírtam, hogy az, hogy nem hullom térdre ennek az embernek az álbölcsessége előtt, nem jelent gyűlöletet a részemről. Hasznomra pedig az olyan emberek írásai válnak, akiket nem kötnek gúzsba a saját előítéleteik de legalábbis meg tudják különböztetni az ateizmust a kommunizmustól.

Itt lett vége a Bencével való „kapcsolatomnak”. Tulajdonképpen csak 2-3 hét elteltével tűnt fel, hogy eltűnt az ismerőseim közül. Törölve lettem, mert szerintem Hamvas hülyeségeket beszélt. És tudom, hogy butaság, hisz ez az ember nem volt más nekem, mint egy név és egy kép, mégis bántja az igazságérzetem a dolog. Csak annak örülök, hogy az életben nem volt hozzá „szerencsém”.

Jobb híján

Még mindig lusta vagyok írni.

Storm

Tim Minchin megint jól beletalált!

Egy kis olvasnivaló

Ateista Napló

Ellenőriztek 2

Korábban is írtam a munkámat ellenőrző csoport széles körű intellektusáról. Most azonban alulmúlták önmagukat. Pedig ezen alkalommal csak egy evolúcióról szóló tankönyv volt az asztalomon, mely úgy tűnik erősen irritálta az ellenőrző kis csapat egyik tagját.

Ellenőrző: Csak nem gondolod komolyan, hogy az evolúció még ma is tart?

Sedith: Már miért ne tartana?

Ellenőrző: Neked úgy tűnik, mintha bármi is változna körülöttünk? (muhaha, ez most komoly?)

Sedith: Neked nem? Egyébként csak nem 70 év alatt szeretnél évezredekig tartó folyamatokat megfigyelni?

Ellenőrző: És akkor miért nem lesz a csimpánzokból ember? (arcán diadalittas kifejezés, annak a biztos tudatnak a jele, hogy ezzel jól sarokba szorított)

Sedith: Mert az ember nem a csimpánzból lett. Az embernek közös őse van a csimpánzokkal.

Ellenőrző: (bamba tekintet, egészen biztos vagyok abban, hogy fogalma sincs arról, mit jelent az, amit mondtam)

Sedith: Érted, mi a különbség?

Ellenőrző: Szerintem ez hülyeség.

Végülis az evolúciót ez a vélemény sem zavarja.

Gamerek figyelmébe

És mert lusta vagyok írni.

Kis görbe tükör - az evolúció "csúcsa"

"Ez a történet félmilliárd évvel, elképzelhetetlenül hosszú idővel ezelőtt játszódik – kezdte Izmael –, amikor is ez a bolygó mégcsak nem is hasonlított mostani alakjára. A földön egyáltalán nem mozgott semmi, csak a szél és a kavargó por. Egyetlen fűszál sem hullámzott a szélben, egyetlen tücsök sem ciripelt, egyetlen madár sem szárnyalt az égen. Mindezek a dolgok több tízmillió évnyire voltak a jövőben. Még a tengerek is hátborzongatóan nyugodtan és csendesen szunnyadtak, mivel a gerincesek is csak több tízmillió évvel később jelentek meg.

De persze egy antropológus azért volt kéznél. Miféle világ lenne ez antropológus nélkül? Ő azonban nagyon levert és kiábrándult volt, mivel már mindenütt megfordult a bolygón, keresve valakit, akivel elbeszélgethet, mégis a hátizsákjában minden szalag végtelenül üres volt. Hanem egy napon, amikor az óceán partján búslakodott magában, meglátott valamit, ami élőlénynek tűnt a sekély, part menti vízben. Bár nem lehetett különösebben hencegni vele, mindössze egy vizenyős paca volt, mégis az egyetlen értelmes dolog, amit eddigi barangolásai során látott, így hát odagázolt a vízben, ahol felmerülni látta a hullámokból.

Udvariasan üdvözölte a lényt, az viszonozta az üdvözlést, és hamarosan jó barátok lettek. Az antropológus elmagyarázta, amennyire tudta, hogy ő életmódokat meg szokásokat tanulmányoz, és ilyenfajta tájékoztatást kért új barátjától, amit az készségesen a rendelkezésére bocsátott.

– Most pedig – szólt végül az antropológus –, szeretnék szalagra rögzíteni a saját szavaiddal néhányat azok közül a történetek közül, amiket ti egymás közt meséltek.

– Történetek? – csodálkozott el a másik.

– Tudod, mint mondjuk a teremtésmítoszotok, ha van nektek ilyen egyáltalán.

– Mi az a teremtésmítosz? – kérdezte a lény.

– Ó, hát tudod – felelt az antropológus –, az a képzeletszőtte mese, amit a gyermekeiteknek meséltek a világ eredetéről.

Nos, ekkor a lény felháborodottan kihúzta magát – már amennyire egy vizenyős paca erre képes –, és azt válaszolta, hogy az ő népe ilyen képzeletszőtte mesével nem rendelkezik.

– Akkor hát nincs magyarázatotok a teremtésre?

– Hogyne lenne magyarázatunk a teremtésre – csattant fel a másik. – De az határozottan nem mítosz.

– Ó, hát persze, hogy nem – mondta az antropológus, végre visszaemlékezve arra, amit tanult. – Borzasztóan hálás leszek, ha ezt megosztod velem.

– Nagyon jó – nyugodott meg a lény. – De szeretném, ha megértenéd, hogy miként ti is, mi is szigorúan racionális nép vagyunk, akik nem fogadunk el semmit, ami nem megfigyeléseken, logikán és tudományos módszereken alapszik.

– Persze, persze – helyeselt az antropológus.

Így hát a lény végül belekezdett a történetébe. – A világegyetem – mondta – hosszú-hosszú idővel ezelőtt született, talán tíz-tizenöt milliárd évvel ezelőtt. A mi naprendszerünk – ez a csillag, ez a bolygó meg az összes többi – mintegy két-három milliárd évvel ezelőtt jöhetett létre. Hosszú ideig egyáltalán semmi sem élt itt. De akkor, olyan egymilliárd év elteltével megjelent az élet.

– Elnézést – szólt közbe az antropológus. – Azt mondod, hogy megjelent az élet. Hol történt ez a mítoszotok – mármint hogy a tudományos magyarázatotok szerint?

A lényt, úgy tűnt, zavarba ejti a kérdés, és levendulaszínűvé változott.

– Úgy érted, hogy pontosan mely helyen?

– Nem. Úgy értem, hogy a földön történt-e, vagy a tengerben?

– Föld? – kérdezte a másik. – Mi az a föld?

– Ó, hát tudod – mondta a férfi a part felé intve –, a talaj meg a sziklák felülete, ami arra messze kezdődik.

A lény az elképedéstől a levendula mélyebb árnyalatára változott: – El nem tudom képzelni, miről karattyolsz. A talaj meg a sziklák arrafelé egyszerűen annak a hatalmas edénynek a peremei, mely a tengert tartja.

– Ó, igen – helyeselt az antropológus –, értem, mire gondolsz. Tökéletesen. Folytasd.

– Nagyon jó – felelt a másik. – Sok millió évszázadig a világ élete pusztán a vegyi levesben tehetetlenül lebegő mikroorganizmusokból állt. De lassacskán összetettebb formák jelentek meg: egysejtű élőlények, nyálkák, algák, polipok és így tovább.

– Hanem végül – szólt a lény ismét, megváltoztatva színét immár rózsaszínűre a büszkeségtől, ahogy a története tetőpontjához érkezett –, hanem végül megjelent a medúza!"

Részlet Daniel Quinn: Izmael c. könyvéből

Homeopátia - Nincs benne semmi

Tegnapi napon én is sikeresen túladagoltam magam egy doboz Gelsemium homeopátiás nyugtatóval, mely a "szakértők" szerint jó infuenzára, félelemre és alvásproblémákra is. Sikeresen, mert az édes, cukros golyócskáknak a leghalványabb hatása sem volt a résztvevőkre, annak ellenére sem, hogy a demonstrációt követően, egy kellemes beszélgetés keretében többen, alkoholt (sört) fogyasztottak rá. (képzeljük el ugyanezt az akciót valódi nyugtatókkal vagy altatókkal!) A kampány weboldala itt!

Íme az Index összefoglalója. Igazán bámulatos, micsoda érveket sorakoztatnak fel a hívők! Nem nyugtat meg a tudat, hogy emberek ilyen "tudással", ekkora ökörségeket hangoztatva sarlatánkodhatnak foglalkozhatnak gyógyítással az országban.

Gyász

Zambiában tudósoknak sikerült lefilmezniük egy csimpánz anyát, amint 16 hónaposan elpusztult kölykét gyászolja. Az anya több mint 24 órán keresztül hurcolta magával a halott kölyköt, míg végül egy tisztáson gyengéden lefektette, majd tőle nem messze figyelte, mi történik vele. Néha visszament a tetemhez, s kezeivel megérintette az arcát vagy a nyakát, talán hogy megállapítsa, valóban halott-e. Ezt követően a csoport más tagjainak is megmutatta a kölyök testét, s figyelte, amint azok megvizsgálják.

Az anya másnap már nem hordozta magával a tetemet.

Forrás: http://www.dailymail.co.uk/sciencetech/article-1352119/Chimpanzees-mourn-dead-children-just-like-humans.html

Még egy érdekes video a csimpánzok "halottkultuszáról". Mint a tetem állapotán látszik, a halott kölyöktől nem minden anya válik meg olyan "könnyedén."