Szendi Gábor: A jó, a rossz és az evolúció

Minden kor embere tudta, mi az erkölcsi jó és rossz, még ha nem is feltétlen ezek szerint élt. Az erkölcsnek különös tulajdonsága ez, nem kell tanítani, valahogy mégis mindenki érzi és érti. Honnan ered ez a belső szorongás, amely elönti az ember lelkét, ha megszegi az íratlan szabályokat?

Az erkölcs kényszerítő ereje oly rejtélyes, hogy az ókor embere jobb ötlete nem lévén, a morális parancsokat istentől eredeztette: Hammurápi törvényeit a Napistentől származtatták, s az Ótestamentum szerint Mózesnek az Úr adta a Tízparancsolatot. A görögök úgy tartották, hogy a morális érzék és a morális parancsok Zeusztól származnak. De már Platón, a gondolkodás nagymestere, felismerte, hogy a morál istentől való eredeztetése ellentmondást teremt. Euthüphrónnal folytatott vitájában Szókratésszel ezt mondatja: "Vajon azért szeretik az istenek azt, ami jámbor dolog, mert jámbor, vagy azért jámbor dolog, mert szeretik az istenek?"

S mint Platón - Szókratész szájába adva a szavakat - levezeti, a jámborságnak az istenektől függetlenül léteznie kell, hisz tetszésüket éppen a jámborság kelti fel. Platóntól Arisztotelészen át Kantig a legtöbb nagy filozófus szerint az erkölcs lényegében megfelelő következtetés, tehát a gondolkodás világába sorolható.

Az erkölcsi gondolkodás fejlődése

Az embert a gondolkodás tette naggyá, logikus hát, hogy a pszichoklógiában az emberi viselkedésről egyre inkább áttolódott a hangsúly az ember megismerő folyamataira.

A gyerekek kezdetben egocentrikusan gondolkodnak, vagyis nem tudják elképzelni a dolgokat mások szemszögéből. A morális fejlődés első szintje ennek megfelelően az, amikor a gyerekek egy cselekvés morális értékét az alapján ítélik meg, hogy jár-e érte büntetés, vagy sem. Egy cselekedet morális értéke tehát csupán attól függ, hogy a gyermek számára fontos tekintélyszemély, általában a szülő, hogyan ítéli azt meg.

Kohlberg az erkölcsi fejlettségi szintet történetekkel vizsgálta. Egyik híres történetében egy férfi, Heinz, felesége haldoklik, de a férfinek nincs pénze megvenni a drága gyógyszert. Hiába kérleli a gyógyszerészt, hogy az adja olcsóbban, vagy adjon fizetéshalasztást, a gyógyszerész hajthatatlan. A kérdés az, betörhet-e a férfi a gyógyszertárba, hogy megszerezze a nélkülözhetelen orvossgáot felesége számára, vagy sem?

Az I. fejlettségi szinten álló gyerekek - úgy 6-7 éves korig - azt feleik erre, hogy tettéért Heinz börtönbe kerülne, tehát rossz ember lenne. Betörni erkölcsileg azért rossz, mert büntetés jár érte. Ezen a szinten a gyerekek mindent az engedelmesség és a büntetés elkerülése felől vizsgálnak, vagyis az erkölcsi jó azonos azzal, amit a hatalom jónak ítél.

7-11 év között a gyerekek már a saját érdekeik szerint latolgatják a cselekedet helyességét. Heinz igenis törjön be a patikába, mert különben a felesége halála nagyon elszomorítaná. A gyerekek már elvileg tudják, mi a jó, de úgy vélik, azt csak akkor érdemes betartani, ha érdekükben is áll. Puskázni nem szép dolog, de aki nem puskázik, az kiszúr magával. Vagyis "nem pusikáznék, ha a többiek sem puskáznának". Kölcsönös erkölcsi zárványok maradnak meg az emberekben ebből a korszakukból. Pácienseim közt újra és újra felbukkannak emberek, akik megcsalják házastársukat, de ettől valahogy nincsen különösebb lelkiismeret-furdalásuk. Legtöbbjüknél kiderül, hogy gyermekkorukban tudomásuk volt arról, hogyan csalta meg egyik szülőjük a másikat. Az "öröklődő minta" tulajdonképpen egy erkölcsi érték, a hűség kioltódása. Vagyis a szülők képesek viselkedésükkel hatálytalanítani.

A következő szint a Konvencionális erkölcs, melynek I. szakaszába 10-11 éves kor körül lépnek be a gyerekek. Ekkor már a környezet ítélete és a megfelelni vágyás szabja meg az erkölcsös viselkedést. A "jó" nem alku tárgya. A gyerekekben él a vágy, hogy mások szemében jók legyenek, de nem feltétlenül a büntetés elkerülése végett, hanem az elvárások miatt. Ezen a szinten például helytálló érvelés, hogy Heinznek azért kell betörnie, mert akkor "jó férj" lesz, vagyis megfelel a felesége és a rokonai elvárásának. De az is jogos érvelés, mely szerint nem törhet be, mert az emberek többsége ezért elítélné.

A Konvencionális erkölcs II. szintjén az erkölcsi jó már elvont eszménnyé válik, fontos a Törvény és a Rend tisztlete. Az erkölcsi jó azonos azzal, ami szolgálja a társadalmat és a közjót. Egy társadalom normális működéséhez az szükséges, hogy tagjai elérjék a Konvencionális erkölcsi szint I. vagy II. szakaszát. Az olyan erősen korrupt társadalmaknban, mint a mienk is, emberek tömegei maradnak meg gyermeki szinten. A kettős erkölcs arra tanít, hogy az erkölcs játékszabály, amit csak azzal szemben kell betartani, akivel szemben érdekünkben áll, vagy aki velünk szemben is betartja. Ez azonban a betyárbecsület, és nem a tiszta erkölcs világa.

Az úgynevezett Posztkonvencionális szinten az egyén jogot formál arra, hogy a magasabb rendű erkölcs nevében felülbírálja akár a törvényt, akár az uralkodó ekölcsöt. Amikor Ghandi az angolokkal szemben békés ellenállásra szólított fel, olyan egyetemes emberi jogokra hivatkozott, mint amilyen a szabadsághoz és egyenlőséghez való emberi jog. Ezen a szinten azt mondhatjuk, Heinznek joga volt lopni, mert egy embei élet megmentése felette áll a tulajdonjog védelmének.

Az erkölcs fejlődése teljes heteronómián át tart a teljes autonómiáig. A morális gondolkodás fejlődése követi a gondolkodás fejlődésének folyamatát, melynek során a gyermek először csak azt tudja elképzelni, amit ő gondol, aztán fokozatosan képes lesz más nézőpontját is felvenni, majd végül el tudja képzelni a világot, mint szubjektumtól függetlenül létezőt. Ahogy a gondolkodás tart az egoista szubjektivitástól az objektivitásig, úgy válik morális ítélete is egyre fügetlenebbé a saját, majd az emberek, majd a társadalmi osztálya érdekeitől, s válik végül elvont értékké.

De vajon csupán azért, mert létezik morális okfejtés, biztos, hogy morál maga gondolkodási termék? Jonathan Haidt morálpszichológus szerint Platóntól Kohlbergig tévedésben élnek a morálfilozófusok. "Az emocionális kutya racionális farka" című, 2001-ben megjelent tanulmányában a következő történettel indít:

"Julie és Mark testvérek. Nyári vakációra indulnak, s egy éjszaka úgy döntenek, kipróbálják egymással a szexet. Mindketten védekeznek. A szerelmeskedést élvezik, de elhatározzák, hogy ez egy egyszeri és megismételhetelen alkalom volt csupán. Vajon helyénvaló volt ez a szerelmeskedés?" - kérdezte Haidt kísérleti alanyait. Mindenki azonnal azt felete, hogy nem, aztán a legkülönfélébb magyarázatokkal próbálták ítéletüket alátámasztani. Sokan csak azt mondták, nem tudjék megindokolni, miért, de tudják, hogy ez rossz dolog volt. Miért olyan biztosak az emberk az ítéletükben, miközben bizonytalanok indokaikban? Haidt szerint azért, mert előbb születik meg intuíció révén az erkölcsi ítélet, s csak ezt követően a morális érvelés.

Visszatérő jelenet a kalandfilmekben az a konfliktus, amikor egy ártatlan embert kellene cserbenhagyni sok más megmentése érdekében, de a hős képtelen rá, tétovázik. Ezt a konfliktust szimulálták két döntési helyzettel. Az egyikben egy kar meghúzásával meg lehetne menteni öt embert, egy viszont áldozatul esne. Mindenki a kar meghúzása mellett dönt. De amikor öt ember megmentése érdekében egy kocsi elé kéne lökni egy arra járó ártatlan embert, az emberek 85%-a erre képtelennek bizonyul. Logikailag a két helyzet közt nincs különbség, érzelmileg viszont óriási.

Az állati erkölcs

Az evolúciós kutatások arra vallanak, hogy nincs olyan emberi tulajdonság, amelynek ne volnának állati előzményei. Amikor a '70-es években a szociobiológia újraértelmezte az evolúciós gondolatot, és megfogalmazta az összesített aalkalmasság elvét, hirtelen kiderült hogy az "önző gén" önös érdekből akár még önzetlen is lehet. Az összesített alkalmasság azt jelenti, hogy egy állat evolúciós sikerességét génjei elterjedtsége jelenti. Így a szülő érdekelt utódja felnevelésében és szaporodási sikerében, hiszen ezzel is saját génjeit terjeszti. A testvérek is érdekletek egymás érdekeit szolgálni, hiszen ezzel közös génjeik elterjesztésén munkálkodnak. Még általánosabban, a rokonszelekciós elmélet szerint minden génrokon rokonsági fokának megfelelő mértékben fogja segíteni rokonát. A rokonok közti önfeláldozó magatartás, vagy az áldozatos szülői viselkedés levezethető tehát abból az "önző" igyekezetből, hogy az adott állat minél jobban elterjessze génjeit. Az evolúció során a gének elterjedését optimalizásó stratágiák ösztönös viselkedésekben és érzelmekben jelennek meg. Ezek a jelenségek a társas életet élő állatoknál még kifinomultabbak.

A szociális hierarchiában élő állatokban számos olyan viselkedés és érzelem fejlődött ki, amelyek a társas együttélést teszik lehetővé. Ha ezek nem alakultak volna ki, és nem jellemeznék a csoport minden tagját, a kölcsönös előnyökkel járó szövetség felbomlana. Így a szociális állatoknál megfigyelhető egymás segítése, védelme, a kölcsönös kurkászás, az egymással szembeni korrektség (például zsákmány elosztása) s a hierarchiában feljebb valóval szembeni alázatosság. Majmok, kutáyk között ismert a koldulás, ha az egyiknek van, ad a fajtársnak. Farkasok a zsákmányból visznek a vadászatban részt nem vett társaiknak. Delfinek órákon át segítenek sérült társuknak a felszínen maradni, hogy levegőt tudjon venni. Ezek a viselkedések és érzelmek az erkölcs előképei, hiszen az önzetlenség, a kölcsönös segítség- és védelemnyújtás morális értékek megvalósulását is jelenti.

A viselkedési szabályok evolúciója nem csak úgy valósulhatott meg, ha bizonyos viselkedések évmilliókon keresztül túlélési és szaporodási előnnyel jártak az egyedek részére. Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy a morális viselkedés az egyén érdekeit szolgálja, még ha közvetlenül csoportérdekeket is tükröz. A másik, hogy olyan örökletes mentális folyamatokon keresztül valósulhat meg, amelyek bizonyos kulcshelyzetekben aktiválódnak, és kiváltják a megfelelő viselkedést.

Az emberi erkölcs alapjai

Ahogy az álatoknak, úgy az embereknek sem kell gondolkodiuk erkölcsi ítéleteiken, hanem azok spontán megjelenő érzelmekből fakadnak, mondják Jonathan Haidt és Jesse Graham 2007-es tanulmányukban.

Kultúrák összehasonlító vizsgálatával mutatták ki, hogy a morális érzelmek vagy morális intuíció minden emberben öt pszichológiai emóciórendszer működéséből fakad. Ahogy kialakult a nyelv, a fogalmi gondolkodás, a társadalmi-kultúrális intézmények, úgy az erkölcsi érzelmek eszmékké absztrahálódtak, és önálló életre keltek. A morálfilozófia azért bizonyult zsákutcának, mert fogalmi úton akarta levezetni, ami nem foglami úton született.

A morális emóciók evolúciósan kitüntetett emberi viszonylatokat szabályoznak. A morális emóciók lényege, hogy az egyén bizonyos helyzetekben belső kényszer érez arra, hogy "morálisan helyesen" cselekedjen. E cselekvések mozgatórugója nem a morál, hanem a szorongó rossz érzés elkerülése, illetve a belső jutalom és megelégedettség állapotának elérése. A végeredmény azonban olyan lesz, mintha az egyént morális elvek irányítanák. A hegeli "nem tudják, de teszik" mondás - bár Hegel nem erre szánta - remekül megragadja azt, hogyan formálódnak magasabb rendű morális elvek megvalósítására az evolúció során a lelki folyamatok és a viselkedés. A morális érzelmek átélése révén az emerek természetesen képesek morális ítéleteket is hozni, hiszen érzelmeik "megsúgják" nekik, mi a helynvaló, és mi a helytelen. Az elvont morál tehát nem tapasztalásól független racionális levezetés, hanem evolúciósan kimunkált együttélési elvek absztrakt megfogalmazása.

A túlélést s a sikeres szaporodást befolyásoló egyik legfontosabb viszonylat a szülő-gyermek kapcsolat. Mivel az emlősállatok sok időt és energiát fektetnek utódaik felnevelésébe, kialakult egy érzelmi reakciókészlet, amely arra serkenti a szülőt, hogy siessen bajba jutott vagy szenvedő utódjának megsegítésére. Jól ismert, milyen ellenállhatalan hívójel az állat vagy ember kicsinyánek sírása. A feljett emlősöknél, s különösen az embernél ez az utódra irányuló segítési-gondozási késztetés kiterjedt a csoport minden tagjára, így mások szenvedése önkéntelen részvétet és segíteni akarást vált ki. A szenvedéssel és kegyetlenséggel szembeni ellenérzésekből alakult ki a szenvedést, fájdalmat elhárító személyek nagyra értékelése. Minden társadalomban tisztelik az önfeláldozást vagy a gyógyító személyeket. Ezeket az emóciókat az ártalommal és gondolkodással kapcsolatos morális elvek alapjának tekintjük.

A szociális életet élő emlősöknél és az embernél a csoporttagok közötti szövetségkötés és kooperáció nagy túlélési előnyt biztosított, ezért kialakultak azok az érzelmek, amelyek kölcsönös önzetlenséget és együttműködési készséget biztosítottak. Ebbe az érzelemnyalábba tartozik a hála, a lekötelezettség érzése, de a csalás és becstelenség miatti bűntudat és harag is. Ezek az érzelmek nemcsak akkor jelennek meg, amikor éppen kölcsönösségi viszonyba kerülünk, hanem akkor is, amikor ilyet tapasztalunk. A társadalmakban kialakult becsületesség és igazságosság eszménye, amely a kölcsönösséget szolszolgáló érzelmek absztakciója. Az emberk mindennapos beszédtémája a korrupció, a tisztességtelenség. A vizsgálatok szerint a csalók arcára jobban emlékezünk, és amikor valaki meg akar téveszteni minket, azt bizonyos jelekből képesek vagyunk észrevenni. Ez az érzelemcsoport a korrektség, becsületesség, kölcsönösség morális elveit alapozza meg.

A csoportban élés hatalmas előnyökkel jár, az embert a csoportszelekció tette naggyá. A szociális élethez nélkülözhetelenek azok a késztetések és érzelmek, hogy a csoport tagjai vágyjanak együtt lenni a csoport többi tagjával, fejlődjön ki bennük erős lojalitás a csoporttal szemben, érezzék lételemüknek csoporthoz tartozást, legyenek képesek saját érdekeiket a csoport érdekeinek alárendelni, tudjanak bízni a csoportban. A csoportidentitás része az, hogy a csoportttagok idegenkedést, ellenszenvet, előítéletet vagy éppen gyűlöletet éreznek a más csoporthoz tartozókkal szemben. Ez az előítéletek forrása is.

A csoportban élő állatok elüldözik maguk mellől az idegen csoportból érkezőket, a csoportok harcokat vívnak egymással a területért, ivóvízforrásért. A szociálpszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy már az embergyerekekben is hihetelenül erős csoportképzési erők munkálkodnak, véletlenszerűen azonos csoportba sorolt gyerekekben igen gyorsan kialakul a csoportidentitás, és a másik csoporttal szembeni gyanakvás, lenézés. Mindenki ismeri iskolai élményeiből az "Ások" és "Bések" közti ellentéteket. Az emberek még egy multikutúrális társadalomban is különösen szükségét érzik annak, hogy mgukat referenciacsoportjukba tartozásukkal definiálják. A társadalom tele van egymást átfedő csoportokkal: a melegek, a heavy metal rajongók, a Fradi-drukkerek, a jobboldaliak és a baloldaliak, a környezetvédők, az öregek és a fiatalok, a motorosok, felsorolni is lehetelen a megannyi alkalmi és állandó csoportot. A csoportlojalitás alapja az identitásnak, a hazafiságnak, a hazáért, csoportért hozott hősi áldozatnak. A történelem során az egyik legkomoylabb büntetés a csoportból való kizárás volt. Száműzetés, jogoktól való megfosztás, kiátkozás, megbélyegzés, kizárás a klubból vagy a "társaságból". A bebörtönzés és a büntetett előélettel való megbélyegzés a kirekesztés modern formái.

Csoport nem létezik hierarchia nélkül, hierarchia viszont nem létezik tekintélytisztelet és presztízs nélkül. Minden szociálisan szerveződő csoportban vannak vezetők, létezik csípésrend vagy alá-és fölérendeltség. A legtöbb emberben nyílt vagy rejtett csodálat vagy irigység van a nagy presztízsű emberekkel szemben. Az emberek arról álmodoznak, hogy egy nap majd ők is híresek és vezetők lesznek, mohón olvassák-nézik a hírességek életének titkait. Kialakult a kötelessgétudat, az engedelmesség és persze a hatalomvágy, a karizma és a vezezői képességek.

A morál biológiája

Az a tény, hogy már az állatoknál is megfigyelhetőek a morális értékek, azt jelzi, hogy a moráis ösztön genetikailag kódolt. Külön nevelt ikrek erős egyezést mutatnak a lelkiismeretesség és a kooperatív hajlam tekintetében. A "morális vakságnak" egy speciális személyiségtípus fel meg, amit pszichopátiának nevezünk. A pszichopaták fő jellemzője, hogy nincs empátiájuk, és nem éreznek bűntudatot vagy szorongást a morális szabályok megszegésekor. A pszichoptia erős genetikai öröklődékenységet mutat, és a pszichopatáknál bizonyítottan deficit mutatható ki a homloklebeny alsó, úgynevezett orbitális területén. Az e területet ért sérülés pszeudpszichopátiát eredményez, vagyis a beteg úgy kezd viselkedni, mintha született pszichopata volna.

Úgy látszik tehát, hogy az agy normális fejlődése esetén magában hordozza a morális készségeket, vagyis - akárcsak a nyelv esetén - létezik egy készség, amely minden embert képessé tesz arra, hogy "kivonja" környezetéből az adott kor morális szabályait. Ezeknek a szabályoknak azonban összhangban kell lenniük az evolúció során kikristályosodott öt nagy morális elvvel. Az emberek számár a morális elvek követése és a morális igazságosság úgy tűnik, mindennél fontosabb. Az összes nagy emberi történet hűségről, önfeláldozásról, egymás megsegítéséről, vagy éppen nagy árulásokról, cserbenhagyásokról szól.

Különös módon jelenkorunk megosztottságát, vagy a kultúrák harcát ugyancsak felfoghatjuk morális konfliktusoknak vagy félreértéseknek. A muszlimok harca a nyugati világgal szemben egyértelműen a hagyományos értékek védelmében történik, melyeket kikezd a nyugati világ egalitariánus eszmerendszere. Úgy tűnik, a magyar politikai megosztottság a homoszexualitás destigmalizációja vagy az azonos neműek házasságának kérdéseiben is e frontvonalak mentén érthetőek meg. Míg a liberálisok igazságtalannak éreznek minden hátrányos megkülönböztetést, a konzervatívok a hagyományos értékek pusztulását látják az emberi szexualitás vagy házasság liberalizálásában. Csak remélhetjük, hogy a morális érzelmek kutatása lebontja a bal- és jobboldal között az áthatolhatalannak tűnő falakat.

___________________________________________________________

IPM Magazin, 2009.július, VIII. évfolyam 7. szám

24

Azt hiszem, sosem voltam annyire fáradt, mint tegnap. 24 órás munka után (3 órát aludtam) még volt energiám megtanulni úszni, úgy rendesen. Legalábbis most sikerült ráéreznem a ritmusára, és nem akartam megfulladni meg rögtön levegőt venni, amint a víz alá nyomtam az arcom. Ennek örömére leúsztam pár hosszt, hogy érezzem az új képességem erejét, majd félig megtanultam gyorsúszni is... kis jóindulattal félig...

Aztán bementünk a városba venni egy-két dolgot. Közben borzalmasan elfáradtam. Annyira elfáradtam, hogy hazaérve csak feküdtem, mint egy darab fa, és nem voltam képes elaludni. Este nyolcig hevertem hasznavehetelenül az ágyban, arra nem voltam alkalmas, hogy inni hozzak magamnak. Kiszolgáltatott voltam a szobában zümmögő szúnyogoknak is, akiket máskor oly élvezettel végzek ki. Végül kb. másfél órát sikerült aludnom, majd éjfélig olvastam. Ezt követően végül könnyedén álomba szenderültem, és régi, kedves tanáraimmal álmodtam. Az egyiknek már egyáltalán nem voltam fontos, és ez rettenetesen fájt, míg a másik boldog volt, hogy láthatott, s bár hat éve nem láttam, fiatal volt, és gyönyörű. Így boldogsága rám is átragadt.

Tízkor keltem, de úgy éreztem, még mindig nem aludtam ki magam. Ehhez az éjszakázáshoz hozzá kell szokni, mert az ezzel nyert sok szabadidő elmegy a regenerálódással.

Matek

Az utóbbi időben egyre erősebb ingerenciám támad arra, hogy megoldjak egy-két egyenletet. Mindez odáig fajult, hogy azt hiszem előkeresem a matematikai feladatgyűjteményemet, és keresek pár szimpatikus példát. Csak az zavar, hogy nem nagyon emlékszem a megoldóképletekre. Így ahhoz, hogy sikerrel oldjam meg a feladatokat, ezeket is át kell majd néznem.

Mégis mi bajom lehet?

Sötét képernyő

Már megint olyan szerencsétlen voltam, hogy ment a tévé, mikor lementem vacsorázni a konyhába. Vajon hány agysejtem bánja? A TV2 magasröptű riportműsorában, a Naplóban - én bolond, még reklámozom is! - Klári néni csodálatos médiumi képességit csillogtatta éppen, és megtudthattuk, hogy Japánban annyira oda meg vissza vannak tőle, hogy lassan felhúznak neki egy templomot, és külön kultusza lesz, mert megtalálta egy elveszett kisfiú csontjait. Klári néninek persze kb. 5 kiló arany volt a nyakában és az ujjain, de biztos csak azért, mert azon keresztül jobban tudja tartani a kapcsolatot a túlvilággal.

Ám már hozzászoktam az effajta hülyeséghez. Ami mégis betette a kaput, az a riporter - fogalmam sincs kicsoda - égbekiáltóan buta, sötét, hülye, idióta végszava volt, melyet sajnos szó szerint nem tudok visszaadni, de a lényege az, hogy nem is számít, hogy Klári néni mit tesz, tényleg érzi-e a holtakat, meg hogy lesz-e világvége 2012-ben, a lényeg, hogy elgondolkodjunk azon, hogy a világ nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt az iskolai biológia és fizika órán tanultuk.

Ebből természetesen azonnal levontam a következtetést, hogy a riporter úr vagy géniusz, vagy nem járt sem biológia, sem fizika órára (és inkább ez utóbbi). A kedves riporter urat leültetném beszélgetni egy fizikussal a világ létezéséről, keletkezéséről, aztán megnézném mennyit értene meg belőle. Valószínűleg jóval kevesebbet, mint Klári néni gyógyegér szájtépéséből arról, hogyan hangolódik rá a fényképen lévő szellemre. Rendesen feldühített a sötétségnek ez a buta, korlátolt, imbecil megnyilvánulása. Hát már tényleg ennyire nem erény a gondolkodás?

Anyósom aztán feltette a koronát minderre azzal a kérdéssel, hogy én vajon miként cselekedtem volna Liptai Claudia helyében, aki - mint megtudtam a soron következő riportból - válik, de csúnyákat írnak róla az újságok, és ez rosszul esik neki. Mivel nem tudtam, hogy mivel kapcsolatban kellene, hogyan reagálnom, és elszégyelltem magam tudatlanságom és tájékozatlanságom miatt, közöltem, hogy nem nagyon motiválnak Liptai Claudia cselekedetei, ha akar váljon el. Ő dolga.

Aztán megsimogattam a macskát, majd távoztam a frissen vasalt ingemmel, és megírtam ezt az értelmes bejegyzést.

Lilith

Lilithet is felkapták az ezoterikus irodalom szépreményű önjelölt prófétái. Lilith, ki bűnökre csábítva vezet minket a megvilágosodás felé, Lilith a vámpírok anyja, a sötét hold. Lassan Atlantiszig nyúlnak vissza, de hogy Lilith honnan is gyökerezik valójában, ezzel kevesen törődnek. Ez persze sosem számított a new age szinkretista vallásában.

Jahve nem olyan tökéletes isten, mint amilyenné a keresztények emelték. Jahvét az Ószövetségből ismerhetjük meg jobban, de még ez sem elegendő forrás. Jahve valószínűleg még csak nem is zsidó istenség, hanem valaha ők is átvették valamely néptől a Közel-Keleten. Merthogy a zsidó sem volt ám olyan szilárd monoteista vallás, mint ahogyan ezt ma sokan hiszik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az angyalok léte, vagy a prófétáik szüntelen hadakozása a bálványkultuszok ellen. Az ókori Jahve büszke volt, kizárólagos tiszteletet és véráldozatot kívánt híveitől (még az emberáldozat gyökereit is megtalálhatjuk Ábrahám és Izsák történetében).

Apokrif zsidó legendák között matatva találunk érdekes álláspontokat a jól ismert bibliai (de valójában héber) történetekről. Ezek sokkal ősibbek, mint a Biblia, és rámutatnak az ókor rendkívül színes hagyományaira és mondavilágára.

Lilith-tel is így találkozhatunk. Midrásokban és nem a Bibliában (a Bibliában csupán Ézsaiás próféta említi, azt mondja róla, elhagyott romok közt lakozik - 10.6.). Lilithnek nem lehetett helye a Bibliában, hisz hogyan lehetne magyarázni a keresztény dogmákkal egy csapodár asszonyt, egy "első feleséget", akit valószínűleg termékenység istennőként tiszteltek? Hogy maradhatna így tiszta Ádám, az első ember? Természetesen sehogy.

A Genesis Rabbá (mely a Genezishez írt midrás - Kr.u. I. sz.) szerint például Ádámnak kezdetben nem volt társa, és egyedül nevezte el az állatokat, akik párosával járultak elé. Szerelmük láttán Ádámban féltékenység támadt, s vágyát sorra próbálta kielégíteni az állatokon, ebben azonban nem telt boldogsága. Ezért elkeseredésében így kiáltott: "Minden teremtménynek van hozzá illő társa, csak nekem nincs!"*

Jahve ekkor formálta számára Lilithet, koszból és üledékből (Ádám természetesen tiszta porból készült). Ádámnak ettől a nődémontól számtalan démonfia született (pl. Asmodeus). Ádám azonban sehogyan sem fért meg Lilith-tel. Lilith büszke volt, sértőnek érezte, hogy a közösülés során ő legyen alul. "Miért kell nekem alattad feküdnöm? - kérdezte - Én is porból lettem, egyenlő vagyok veled." Amikor pedig Ádám erőszakkal akarta engedemességre bírni, Lilith kimondta Jahve bűvös nevét, levegőbe emelkedett, és a Vörös-tengerhez szállt, ahol számtalan buja démonnal egyesült, és lilimet (többesszám!) szült, naponta száznál is többet.

Ádám elpanaszolta Jahvénak bánatát, hogy párja elhagyta őt. Isten három angyalt küldött, hogy Lilithet hozzák vissza. Lilith azonban azt mondta, azok után már nem lehet tisztességes feleség, amit a Vörös-tenger partján bujálkodó démonokkal űzött (ami valahol érthető). Az angyalok Lilithet megfenyegették, hogy meghal, ha nem engedelmeskedik Jahve parancsának, azonban meghalni sem halhatott, mert ő rendelkezett az újszülött gyermekek életéről. Ezért Isten úgy büntette, hogy démon gyermekei közül százat pusztított el naponta, és ha egy védő amulett miatt egy halandó gyermeket elvinni nem tudott, úgy sajátja ellen fordult gyűlölettel.

Lilith elkerülte azonban az Ádámot sújtó halandóság átkát, mert még az eredendő bűn előtt elhagyta a Paradicsomot.

A Genezis Rabbá szerint Istennnek nem szegte kedvét, hogy Ádám első felesége nem volt a megfelelő társ. Új feleséget alkotott Ádámnak, s megengedte, hogy munka közben nézhesse, mint építi fel húsból az asszonyt. Ádámot olyannyira undorította a látványt, hogy szegény első Évát akkor sem tudta megszeretni, miután már teljes ragyogásában állt előtte. Ezért Isten ezt az asszonyt elvitte - senki sem tudja, mi lett vele.

A második Éva az ismert módon született, Ádám oldalbordájából, aki el volt ragadtatva szépségétől és alázatosságától. Más források szerint Éva Ádám levágott farkából teremtetett. Ennél jobban nem is fejezhették volna ki, hol áll véleményük szerint az asszony.

Lilith az Ádámtól való elszakadást követően egyre jobban eldémoniasodott. Közösült az alvó Ádmmal, és további démonokat nemzett neki. Neve egyet jelentett a Gonosszal, az alvás során fellépő fulladást, a gyermekágyi halandóságot, a serdülő fiúk éjjeli magömlését mind az ő fondorlatoskodásának, bujaságának tartották. Ha gyermek születetett, védő amuletteket tettek az ágyához, vagy felfestették az ajtóra a három angyal nevét, hogy Lilith ne tudjon bejönni.

Egy olyan korban, mint a mai, Lilith rendkívül szimpatikussá vált a férfivel szemben tanúsított ellenállása, lázadása miatt. Mert szembe mert szállni, el mert menni. A feminizmusra hajló, Lilithet kedvelők köre elfelejti, mivé is vált Lilith egyedül, hova is juttatta önzésének sodrása. A szinkretizmus lényege azonban épp az, hogy mindenre megtalálja a megfelelő választ, csak egy-két dolgot kell átmagyarázni. Így lett a nimfomán, alantas nődémonból olyan istennő, akivel bűneinket átélve tisztulhatunk meg.

________________________________________________

* érdekes belegondolni, hogy a közel-keleti országokban mai napig szabályozzák a bestialitast - vagyis az állatokkal folytatott szexulatiást. Ezen állatok húsa tisztátalanná válik, fogyasztani nem lehet, ugyanakkor nem tiltják egyértelműen az állatokkal való közösülést

Új felsőm van

Azt hiszem, hosszú ideje ez az egyik legjobb póló, amit vettem. Bár ez a képen nem jön át, de csillog is. És természetesen remekül áll.

Ruha

Néztem az asztalomra helyezett sötét nadrágot, a fehér inget, a névtáblát. Még nincs öltözőszekrényem, az irodámban veszem át. Bezárkóztam. A nyári melegben tapad a bőrömre a műszál, az ing legalább két számmal nagyobb, mint kéne, de kisebbet nem gyártanak. Három éve állt a ruha a szekrényben. Tudom, hogy kritikán alulian nézek ki benne, tudom, hogy kényelmetlen, bőrirriátló, előnytelen, rosszul van megvarrva (de egy vagyonba kerül) mégis valahol rendkívül örülök annak, hogy megint belebújhatok. Én az a bolond vagyok, aki még büszke rá.

Olvasom a sok szingli lány bánatát a blogspoton, és arra gondolok, talán könnyeb dolguk lenne, ha 18 évesen férjhez adták volna őket.

(talán meg is érdemelték volna)

Híresek, szépek, vonzóak

Itt látható azon három híres nő, illetve férfi, akik szerintem a legszebbek, illetve legvonzóbbak.

Az abszolút No.1. hölgy nálam az isteni Catherine Zeta Jones, a maga mindent betöltő végtelen nőiességével. A szimpátiát csak fokozták számomra az olyan nyilatkozatai, melyek szerint abszolút nem feminista, és szerinte egy nőnek igenis nőnek kell maradnia. Mindezt sugározza is magából. Igazi nő.

Ahogy Beyonce is. Tiszta erotika, és az alakja is csodálatos. Meg kell nézni a Single Ladies klipjét, annyira tetszik ez a fajta nem gebe nőiség. (én gebe vagyok, de nem azért mert éhezem, és épp ezért jól is áll) Anno le is rajzoltam, és én is meglepődtem rajta, milyen jól sikerült.

A harmadik hölgy Gregor Bernadett. Mert szép. A Playboy egyik régi lapjában "szerettem bele", mikor egyiptomi sminkkel és kiegészítőkkel fotózták. Egyszerűen töléketes. Erkölcsisége meg nem ide tartozik.

A férfiaknál Brad Pitt az első. Nem is kívánom kommentálni. Alap.

Brandon Lee. Tinikorom nagy szerelme (állandóan gyászolni voltam kénytelen a kedvenceimet. Először John Lennont, igaz, évekkel a halála után, majd őt). Arcának egészen egyedi karaktert kölcsönöz ázsiai származása. A testéről is tehettem volna fel képet, az is tökéletes - köszönet a kung-funak. Rendkívül férfias.

Chad Kroegert már akkor bírtam, mikor csak Amerikában voltak híresek. Az utóbbi időben meglepően fel van kapva. Ő nem annyira jóképű - szerintem - mégis van benne valami vonzó. Legalábbis nekem. Egyébként sokan nem bírják.

Az a bolond ötletem támadt, hogy összevetem véleményemet a férjem véleményével. Így aztán megkérdeztem, hogy ki az a három híres nő, akit a legszebbnek, és ki az a három híres ferfi, akit a legférfiasabbnak talál. Az eredmény itt látható:


A nőknél Claudia Schiffer (abszolút kedvence), Nicole Kidman és Jennifer Aniston (akit én mindig igen jellegtelen nőnek láttam, a párom szerint azonban épp ez a - szerinte - szerénység olyan megkapó benne). A férfiak terén Arnold Schwarzenegger a No.1. pasi (gyerekkora kedvenc filmje, a Conan a barbár miatt), majd Tom Cruise (valóban nem rossz választás) és végül Terence Hill, de utóbbi talán csak a személyes szimpátia miatt (bár nekem gyerekkori első sztárszerelmem).

Az mindenesetre megállapítható, hogy a férjem a szőkékre bukik. Illetve inkább a kék szeműekre. Ezt nem is tagadja, én is szőke vagyok, kék szemmel. A barna szemű nők, elmondása szerint, sose vonzották. Még ha volt is barna szemű barátnője, nem tudta olyan komolyan gondolni. Egyszerűen nem az tetszik neki.

És ezt látom a férfiaknál is. Arnold Schwarzenegger, Tom Cruise, Terence Hill, mind kék szeműek. Ráadásul az első kettő arcformában még hasonlít is a páromra (aki szintén kék szemű), neki is ilyen markáns, szögletes álkapcsa van.

Az hiszem, ami következtetést levonhatok, az az, hogy a páromnak van ideálja, nekem meg nincs. Illetve, hogy ő a szőke nőkre bukik, én meg a barnákra. (az általam favorizált nők neki egyáltalán nem tetszenek)

A vicces az lenne, ha ezek után feldobnám a saját képünket, összehasonlítás végett. Az eredmény az lenne, hogy a párom által választott nők rám, a férfiak valamiben rá hasonlítanak. Míg az általam választottak nem hasonlítanak egyikünkre sem. (na jó, végülis Brad Pitt is kicsit szögletes arcú)

Sok tanulsága nincs a dolognak, de én azért jól elvoltam vele.

Kanyargó gondolatok a serdülésemről

Meglehetősen "alulihletett" voltam az elmúlt napokban, úgy tűnik, a Múzsám is elhúzott nyaralni, csak én maradtam itt eme földön. Aztán egy hirtelen ötlettől vezényelve bedobtam a Nirvana In Utero albumát, amit meglehetős gyakorisággal hallgattam 15-16 évesen, magnós kazettáról, s oly keménynek és "már nem gyerekesnek" tartottam azt, hogy ilyen kemény zenét hallgatok, hogy néha kirázott tőle (magamtól) a hideg. Még a Scentless Apprentice-t is meghallgattam, és emlékeszem azon, hogy csodálkozom magamon, hogy tetszik (ma már annyira nem). De a Heart Shaped Box a mai napig az egyik legkedvencebb számom. (ezt is betehettem volna ide.)

Aztán kicsit elvágyódtam. 15-16 évesen a legnagyobb gondom az volt, hogy megint beégtem az előtt, akibe szerelmes voltam, mert már megint kiderült, mert már megint nem tudtam elég jól titkolni és már megint kerül. Őszintén nem értettem, mégis mi a baj velem, mert ha tükörbe néztem, én tetszettem magamnak, és nem értettem, másnak miért nem (ehhez megjegyzem, hogy valahol olvastam, hogy az emberek 80%-a szebbnek gondolja magát az átlagnál - csak tudnám, hogy akkor honnan ez a sok kisebbségi komplexusos egyén itt köröttem?). Ehhez hozzá jött az aktuális témazáró dolgozatra való fel nem készülés, vagy épp a kémia, ami azt hiszem életem legnagyobb homályzónája. Ja, és persze az, hogy amolyan társadalom szélén álló elem voltam... vagyok.

Kb. ekkor rögzült ez az állapot, se kint, se bent, se nem szerettek, se nem utáltak, ha ott voltam, nem zavartam (bár ez sem volt igaz mindenkire) ha nem voltam ott, nem hiányoztam. Közben mindent és mindenkit jól megfigyeltem, és az osztályom kalandjairól, pletykáiról, szennyeséről mindent leírtam a naplómban. Engem könnyű volt megtalálni, hisz amit nekem elmondtak, az nem ment tovább. Ellenben amit én bizalmas infoként elmondtam valakinek, az általában visszajött... és leégtem.

Hahh, régi szép idők!

Fogalmam sem volt, milyen jó nekem. Ez a legnyagyobb baj. Talán ha tudom, hogy mennyire jó olyan kevés felelősséggel lézengeni, jobban kiélvezem minden pillanatát, amíg tart, hisz akkoriban még az idő is lassabban telt. Valaha 8 év úgy ment el, mintha a fél életem lett volna (mert az volt), ellenben most úgy száll el, mint egy pillanat (pedig nem az).

Bár nem is tudom... nem vagyok benne biztos, hogy nem tudtam, hogy jó nekem. Becsültem a helyzetemet, bár mindent tudónak hittem magam, sokat szenvedett embernek. A 16 évesek minden bánatával élveztem a saját önsajnálatom és a plátói szerelmek édes hevületét. Azt hiszem, a tizenévesek máshogy szerelmesek. Csak akkor éreztem, hogy már fáj, éget, hevít, nem kapok levegőt, magával ragad és elpusztít... illetve ez utóbbit csak szerettem volna, de nem következett be. Csak a mérhetelen vágy maradt, hogy emésszen fel. S néha éjjel, lefekvés után, eljátszottam magamnak, ahogy belehalok. Igen, azt kell mondjam, végtelenül élveztem ezeket a kis egyszemélyes játékokat. Hisz az egész serdülés másról sem szól, mint önnön személyiségünkről. (Hozzáteszem tizenévesen valahogy nem tudtam mit kezdeni a beteljesült szerelem gondolatával. Csókolózunk, lefekszünk egymással, és tök jó... és utána...? Ezzel az "utánával" nem tudtam kibékülni.)

Ezeket a sorokat egyébként nem panaszként írom. Csak az a felelősségtől mentes néhány év! Jó lenne néha újraélni. Visszamenni ezzel a fejjel abba az érzésvilágba. Csak egy kicsit. Ahogy 16 évesen kíváncsi voltam, mit mondana nekem a felnőtt önmagam, most kíváncsi lennék arra, 16 éves önmagam mit szólna mindahhoz, amit mondanék neki.

Az ember passzív szemlélője saját elmúlásának. Próbálhat tenni ellene, de az elmúlás elmúlás marad.