Egy jó emberről

„Vallással vagy vallás nélkül a jó emberek jól viselkedhetnek és a rossz emberek rosszat cselekedhetnek. 

De ahhoz, hogy jó emberek gonoszul cselekedjenek – ahhoz a vallás kell.” 

Steven Weinberg

Szerintem senki nem fog velem vitatkozni, ha azt mondom, hogy Morus Tamás korának egyik legnagyobb alakja volt. Kifinomult műveltségét Oxfordban szerezte. Humanista volt, író, ügyvéd, filozófus és Anglia jeles államférfije VIII. Henrik alatt. Jószándékú, jólelkű embernek írják le, szabadgondolkodónak, erkölcsösnek és egyenesnek. Olyannak, akiben volt elég gerinc, hogy szembeszálljon VIII. Henrikkel  és még akkor sem tagadta meg hitét és a Katolikus Egyházat, amikor az élete múlott volna rajta.

Morus Tamás hitt az emberek egyenlőségében. Első feleségét, Jane Colt-ot szeretettel tanította  zenére és irodalomra. Korában egyedülálló módon, hitt abban, hogy nők és férfiak egyenlők, s hogy egy nő képes ugyanarra az eredményre, amire egy férfi is. Ennek megfelelően három lányát éppoly gonddal taníttatta és tanította, mint amennyire a fiát. Különösen legidősebb lánya, Margaret bizonyult tehetségesnek. Felesége korai halála után újranősült, s bár a második házasságból gyermeke nem született, újdonsült felesége lányát a sajátjaként fogadta és nevelte. Nagyon szerette a gyerekeit, akiknek mindig írt, valahányszor távol lenni kényszerült tőlük.

Morus Tamás tehetséges politikusnak bizonyult és magasra jutott, egészen a király közelébe. Hiányoztak azonban belőle olyan tulajdonságok, amelyek igen fontosak lehetnek a magaspolitkában: köpönyegét, szemét nem forgatta, elveit, nézeteit szilárdan felvállalta, erős igazságérzete nem engedte, hogy helytelenítését véka alá rejtse.

Morus Tamás éppilyen következetes volt a hitét illetően. Katolikus volt, szemében Luther Márton és a reformáció katolicizmustól eltérő gondolatai eretnek és bűnös gondolatok voltak, melyektől meg kell védeni Angolhont. Miután 1529-ben kancellár lett, mindent megtett, hogy a káros eszmét kiseperje az országból. Felvette a harcot az országba beszivárgó új gondolatokkal, megakadályozta a lutheránus könyvek nyomtatását, letartóztattatta a könyvek nyomtatóit, terjesztőit, birtoklóit, olvasóit.  Már életében pletykálták róla, hogy személyesen kínozza az eretneket a kihallgatások során, ám ő ezt határozottan tagadta. Valóban nehéz elképzelni, hogy egy emberszerető humanista saját kezével okozzon fájdalmat másoknak, ám ne feledjük, hogy a katolikus egyház támogatta az eretnekek elleni fellépést és az inkvizíciót, s eretneknek lenni egy katolikus szemében nagyobb bűnnek számított, mint a gyilkosság. Tartok attól, hogy sose tudjuk meg, vajon Morus Tamás kezébe vette-e a kínzóeszközöket a sötét tömlöcök mélyén, azt azonban tudjuk, hogy kancellársága alatt hat embert küldött máglyára:

• Thomas Hitton eretnek könyveket csempészett be Angliába
• Thomas Bilney eretnek tanokat prédikált, hitehagyásért fogták perbe
• Richar Bayfield bűne az volt, hogy angolra fordított Új Testamentumot és eretnek könyveket terjesztett
• James Bainham eretnek tanokat prédikált
• Thomas Dusgate és John Tewkesbery is hasonlóan súlyos bűnökkel rendelkezhetett.

Morus Tamás hite nem engedhette meg, hogy ezek az emberek még több embert juttassanak a Pokolra azzal, hogy megfertőzik elméiket a hazugságaikkal. Morus Tamás hite akkor is ilyen szilárd volt, amikor VIII. Henrik beleszeretett a protestáns nézetekkel szimpatizáló Boleyn Annába és feleségül vette. Morus Tamás akkor sem adta fel az elveit, amikor mindenki meghajolt a király akarata előtt, aki a pápai kiátkozást követően saját egyháza fejévé nevezte ki magát. Morus Tamás továbbra sem volt hajlandó elismerni VIII. Henrik Annával kötött házasságát, nem ismerte el Boleyn Annát királynőként, és kijelentette, hogy Isten előtt Aragóniai Katalin a király törvényes felesége. Nem fogadta el Henriket, mint az anglikán egyház fejét, sem az anglikán egyházat és nem volt hajlandó megesküdni  arra a törvényre, ami eltörli a pápa kiváltságait.

VIII. Henrik nem azzal vonult be a történelembe, hogy elnéző volt azokkal, akik nem engedelmeskedtek neki. Morus Tamást rövidesen perbe fogták és árulásért kellett felelnie. Bűnösnek találták, és az eredeti ítélet szerint a közrendű árulók büntetését kellett volna elviselnie: akasztás, lóval húzatás és felnégyelés. A király azonban kegyes volt, és a büntetést lefejezésre enyhítette. Így lett vége Morus Tamásnak.

Kivégzése megdöbbentette a világot. Barátja, Rotterdami Erasmus úgy emlékezik róla, mint olyan emberről, kinek lelke tisztább volt mint a hó, s kinek géniuszához hasonlót Anglia sosem látott, s talán nem is fog.

Kár, hogy ezen a tiszta havon a vallása áldozatainak vére hagyott foltot. Egy vallásé, ami egy igazi emberbarátot késztetett gyilkosságra azzal a meggyőződéssel felvértezve, hogy helyesen cselekszik. 

Toborzó

Mostanában nem igazán írok ide, így gondoltam ajánlok egy alternatívát azoknak, akiknek esetleg hiányzom. Az utóbbi napokban a Csillaghamu blog Facebook oldalán garázdálkodom, pontosabban igyekszem azt kisebb-nagyobb tudományos érdekességekkel tarkítani. Aki szívesen venné, hogy a megható idézetes angyalos képek és buta körlevelek között néha felbukkanna egy-egy kép vagy leírás a bennünket körülvevő világ csodáiról, az csatlakozzon a csoporthoz ITT (próbálom elkerülni a "lájkol" szót). Rengeteg színes ötletem van, ami szerintem sokaknak tetszeni fog. És ha belegondolunk, mennyire gyönyörű univerzum vesz bennünket körül, ez a kijelentés talán nem is tűnik olyan túlzónak. 

Gáz-e, hogy vallásos vagy?

Próbáltam egyben feltenni, de a blogger nem hajlandó megfelelő, olvasható méretben megjeleníteni semmilyen beállításon. Így maradtak a képkockák. 

Idő

Próbáljunk kicsit belemerülni az idő felfoghatatlanul hatalmas folyamába ITT.

Én? Álomfejtő?

- Sedith, a fog, mit jelent, halált?

- Hogy micsoda? 

- A fog az álomban mit jelent? Nem halált?

- A fog? Az álomban? Fogalmam sincs, de hogy jut eszedbe épp tőlem kérdezni? 

- Te mindig annyit olvasol, gondoltam biztosan tudod. 

Egyrészt meglepődtem, mert a kollégám mintha valóban tőlem várt volna tanácsot az álma kapcsán. Még azután is láttam rajta valamiféle várakozást, hogy elmondtam neki: az ilyenekben nem hiszek, és az álmodó tudhatja legjobban, mi okozhat nála olyan kellemetlenséget, veszteségérzést vagy frusztrációt, mint a szájából kihullott fogaktól való félelem (esetleg a folyamatban lévő válása?). De semmiképpen ne gondolja, hogy ez valami előrejelzés a jövőre. (vajon csak én láttam kicsit csalódottnak, vagy valóban az volt?)

Másrészt ezután a párbeszéd után elgondolkodtam, micsoda különbségek vannak aközött, melyik ember mit vél tudásnak vagy műveltségnek. S mondjuk ha engem - legyünk optimisták - műveltnek tartanak a munkahelyen (vagy legalábbis nem akkora hülyének, mint másokat) akkor van, akinek ebbe beletartozik az álomfejtés és talán egyéb okkult "tudományokban" való jártasság is. Mert nem tudnak különbséget tenni. Nekik ezek a témák éppolyan rejtélyesek, mint az univerzum keletkezése, vagy az élet dinamikus változása az evolúció  során. Furcsa volt ezt ennyire közvetlenül megtapasztalni. 

Acraga coa

Az alábbi képeken egy moly, az Acraga coa, illetve annak hernyója, az ékszer hernyó látható (angolul jewel caterpillar, magyarul semmit nem találtam erről a jószágról). A moly Közép-Amerikában, Costa Rica erdeiben él, s látványos hernyója alig 3 cm hosszú. Sajnos többet nem igazán sikerült róla megtudnom. Beszéljenek a képek.

   

Beautiful Minds: Richard Dawkins

Azoknak, akik szintén kedvelik Dawkins-t, itt van róla és a gondolkodásáról egy friss dokumentum film (angolul persze).

Idegrendszerünk

Szemléletes. :)

Ajánló

Volt egy egész jó dokumentum film az M1-en, még szerdán, futurológia témában. Ugyan a riporternő személyes véleményével nem igazán tudok azonosulni, és számomra mindig megmosolyogtató, ha valaki arról beszél, hogy az érzelmeinktől vagyunk emberek, ettől függetlenül ha van egy szabad óránk, érdemes megnézni.

Kis részlet az orvoslás történetéből

Az alábbi poszt megírására tulajdonképpen az motivált, hogy kíváncsi lettem, miért is lett ennyire népszerű a homeopátia. Azt tudjuk, hogy ezt a „gyógymódot” Samuel Hahnemann fejlesztette ki a XVIII. század vége felé, és gyorsan el is terjedt. Bár hatásosságát a placebohatáson túl a mai napig sem sikerült bizonyítani, népszerűsége töretlennek tűnik. Amiről úgy látom sokan megfeledkeznek, hogy a homeopátia sikere saját idején abban rejlett, hogy a korabeli durva és fájdalmas eljárásokkal ellentétben egészen humánus megoldást nyújtott. Hiszen kinek jutna eszébe eret vágatni kínzó fejfájás esetén, ha elég bevennie Hahnemann gyógykészítményéből?

Szóval ezen felbuzdulva találtam ki, hogy kicsit ránézek a XVIII-XIX. század fordulójának orvosi és gyógyászati körülményeire. Ezek után számomra is reális alternatívának tűnik: ha akkor éltem volna, én is inkább Hahnemannhoz fordulok.

Kezdjük talán az alapoktól. A XVIII. században a társadalom nem volt olyan egységes, mint most. Sokkal nagyobb szerepe volt az egyén életében annak, hogy melyik osztály tagja. Az orvosok és betegeik közötti viszony sem hasonlítható a mostanihoz, sem a betegek hozzáállása a betegségek okaihoz. A kereszténység általános elterjedtsége miatt a szenvedést és a betegségeket sokkal inkább az élet részeként, szükséges velejárójaként, sőt, az Isten felé vezető útként fogadták el. Maguk az orvosok is inkább tekintették feladatuknak a beteg lelkének, semmint testének megmentését. Mivel a betegségeknek természetfeletti okokat tulajdonítottak, a hit és a babonaság szorosan összekapcsolódtak. A XIX. század közepéig nem is nagyon állt mód arra, hogy a betegségek valódi okait felderítsék. Egy átlagember számára alig volt különbség aközött, hogy egy pap próbálja kiűzni belőle a rosszat, egy kuruzsló főzetét issza, vagy egy orvos igyekszik meggyógyítani. Számára mindhárom egyaránt érthetetlen volt és rejtélyes. A jelen korral ellentétben sosem faggattak egy orvost arról, mi is a kór oka, hiszen az nyilván valami természetfeletti, valami emberi megértésen túli lehetett. Annyit reméltek csupán, hogy Isten segítségével talán meggyógyulhatnak.

Orvosi kezelésre azonban csak a középosztálytól felfelé volt pénz. A szegényebbeknek maradtak a kórházak és a dologházak borzalmas körülményei. Ma természetesnek vesszük, hogy egy kórházban kezelésnek vetik alá a betegeket, orvosok dolgoznak a gyógyulásukért, ám akkoriban ez sem volt így. A gyógyítás nem volt a kórházak velejárója, inkább csak a betegekről és elesettekről való gondoskodás okán jöttek létre (a katonai kórházak kivételével). Mivel nem ismerték a fertőzések okát, semmilyen óvintézkedést nem tettek ezek elkerülése érdekében. Magas volt a halálozási arány, s ha műtétre került a sor, ugyanezen okból kicsi volt a túlélés esélye is. Ahogy Sir JamesSimpson írja a műtét előtt állóról: „sokkal közelebb érezhette magához a halált, mint egy Waterloo-nál harcoló katona.”  Épp ezért operálni valóban csak a legszükségesebb esetben operáltak. Az orvosokról tudni kell, hogy úgy vélték, „amikor csaknem minden seb tele van bűzös gennyel, természetesnek látszik elhalasztani a kézmosást és az eszközök letisztítását, amíg a sebek ellenőrzése és kötözése be nem fejeződik.” Emiatt rendszeresen fertőződtek el a sebek, és vált szükségessé az amputáció – természetesen érzéstelenítés és fájdalomcsillapítás nélkül. És akkor még nem beszéltünk arról, milyen következményei voltak annak, ha valaki kézmosás nélkül vezet le egy szülést, boncolás vagy egy fertőző beteg vizsgálatát követően. Nem csoda hát, ha a korabeli kórházakból sokan már csak holtan távoztak.

Bizalmunk csak tovább csökken, tudva hogy ebben az időszakban még mindig tartotta magát az ókori görögök tézise, mely szerint a test egészsége a négy testnedv egyensúlyától függ: a vértől, a nyálkától, a fekete epétől és a sárga epétől. Gyakorlatilag erre épült az orvoslás. Ennek köszönhetően igyekeztek mindent érvágással, köpölyözéssel, piócákkal, hánytatással és purgálással gyógyítani, így állítva helyre a nedvek egyensúlyát. Jó jelnek tartották, ha egy seb elfertőződött és gennyedzett, hiszen így ürült a nyálka a szervezetből. A római Galénosznak „köszönhető”, hogy ez a teljesen téves elv oly mélyen beette magát az orvoslásba, hogy a felvilágosodásig megingathatatlan volt. S ugyan 1628-ban William Harvey közzétette felfedezését, mely szerint – Galénosz nézetével ellentétben – a testben a vér folyamatos áramlásban van és nem csak áll, így szükségtelen eret vágni, mindenki ütődöttnek tartotta, s az érvágás elfogadott gyógymód maradt kb. a XIX. század közepéig. Ezek után talán nem túlzás kijelenteni, hogy ha a beteg esetleg túl is élte volna a kórt, amiben szenvedett, az orvosok gondoskodtak arról, hogy a kezelésbe jó eséllyel haljon bele. Elég volt egy migrén vagy nátha miatt alkalmazott érvágás egy fertőzött szikével, s a beteget könnyedén elvihette a szepszis. Számomra egészen megdöbbentő, hogy még a szúrt vagy vágott sérülések miatt vérző katonákat is érvágással próbálták gyógyítani. Érthető, ha az orvosok nem voltak valami népszerűek az egyszerű emberek körében. Sokan úgy gondolták (nem teljesen alaptalanul), hogy csak az érdekli őket, minél érdekesebb felfedezést tegyenek az emberi testet illetően, s ehhez eszközként használják fel pácienseiket.

Ezek után érthető, ha Hahnemann sikereket ért a homeopátiával, hiszen ha meggyógyítani nem is tudta, legalább nem rontotta betegei állapotát feleslegesen – akik így akár saját szervezetük védekezőképességének köszönhetően is ki tudtak gyógyulni bajaikból.

Persze elismerem, igazságtalan lenne valamennyi korabeli orvost ókorban ragadt sarlatánként aposztrofálni, azonban sajnos tény, hogy az évszázadok alatt meggyökeresedett tévhiteket nem volt egyszerű kiirtani a szakmából (gondoljunk akár Harvey-re, akár Semmelweis tragédiájára, akár Joseph Listerre, és még sorolhatnám). Szerencsénkre azonban egész jól kiforrta magát az orvostudomány. A mai napig vannak kellemetlen vagy fájdalmas kezelések, ám ezek – ellentétben a négy testnedv egyensúlyára épülő érvágással vagy purgálással – megalapozottak. Épp ezért sem szabad a fentiekhez hasonlóan megalapozatlan homeopátiára, mint alternatív lehetőségre gondolni a modern orvoslással szemben. Hiszen a mai orvoslás már jól alátámasztott tényekre építkezik.

_________________________________________________________________________________

Forrás:

Dr. Jenny Sutcliffe, Nancy Duin: Az orvoslás története

http://jsh.oxfordjournals.org/content/10/4/448.full.pdf

http://hu.wikipedia.org/wiki/Homeop%C3%A1tia