2010. október 20., szerda

Szkeptikus Klub a székely írásról

A tegnapi Szkeptikus Klubba kicsit talán túlságosan kétkedve léptem be. Ezt a kétkedést az előadó személye váltotta ki belőlem: Sándor Klára számomra egy közel sem szimpatikus SZDSZ-es politikusnő volt, aki anno kezdeményezte a (szerintem teljesen értelmetlen) női kvóta bevezetését és akinek tévéképernyőn tett megnyilvánulásai sok esetben csak mélyítették az SZDSZ iránti ellenszenvemet (úgy vélem, ennek a pártnak az „áldásos” tevékenysége vezetett odáig, hogy mára a liberális jelző szitokszóvá lett Magyarországon).
Azonban mivel nem tudtam arról, hogy Sándor Klára nyelvész és turkológus, a klub témája pedig nem politikai hanem nyelvészeti témájú (A székely írás), úgy döntöttem félreteszem a politikai megnyilvánulásaival kapcsolatos ellenszenvemet és megnézem, mit tud felmutatni a saját szakterületén. Elvégre a Szkeptikus Klub előadásai eddig csupán egyetlen esetben okoztak kisebb csalódást. Szubjektív ellenszenvemen kívül nem volt okom feltételezni azt, hogy Sándor Klára előadása rossz lesz.
Már az első benyomás kezdte felülírni a bizalmatlan kétkedésem: Sándor Klára bennem egy akaratos, férfias karakterként élt, ám ezzel ellentétben egy határozott, de nőies alak lépett be a tanterembe. Magam is meglepődtem azon, hogy amint beszélni kezdett, mind előadásmódjával, mind annak tartalmával hamar elnyerte a rokonszenvemet, hiszen gondolkodása és véleménye sok esetben fedte az enyémet.
Tudni kell még róla, hogy ma Magyarországon ő az egyetlen nyelvész, aki a székely írással foglalkozik. A székely írással, ami rovásírás ugyan, de nem minden rovásírás székely írás, és erről sokan hajlamosak megfeledkezni dicső sumér-japán-szíriuszi múltunk kutatása során. Ennek oka talán az, hogy a székely írás kutatásához nem elegendő pusztán a történelem ismerete vagy a nyelvészet, de a turkológia is elengedhetetlen hozzá, éppúgy, mint a korai magyar irodalom ismerete.
Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy saját szemszögemből beszámoljak Sándor Klára előadásáról és megpróbáljam összefoglalni azt.
A székely rovásírás ma rendkívül népszerű: táborokat és találkozókat tartanak, több helyiség rovásírással is kiírja nevét a határára, rovásírással ellátott emlékművek keletkeznek stb. Ezek az írások azonban 1990 utáni ábécéket használnak, és nem felelnek meg az eredeti kritériumoknak. A rovásírás nagyon felkapott szélső jobb oldali körökben is, mely körök igyekszenek kisajátítani az írást. Komoly veszélye fenyeget annak, hogy a székely rovásírás, mely éppolyan nemzeti szimbólumunknak számított, mint a Turul madár vagy az Árpád-sávos zászló, eme jelképeink sorsára jut, és a szélsőjobbos nézeteket vallókhoz kötik (a közönség egyik tagja szerint ez már megtörtént). Probléma ezen kívül, hogy ugyan az internet tobzódik a rovásírásról szóló információkban és írásokban, ezen írások jelentős többsége teljesen megbízhatatlan vagy pontatlan, és félrevezető, a Wikipediát is beleértve. A székely rovásírást rendszeresen keverik össze avar vagy más rovásírásokkal, melyeknek a székelyhez semmi köze. A merészebbek elmennek egészen a kőkorig, bátran állítva, hogy a magyar nyelv és a székely rovásírás 50.000 éves (az a tény sem zavarja őket, hogy a legkorábbi barlangrajzok is „csak” 25.000 évesek, a legkorábbi írások pedig Kr.e. 3500 körülre datálhatóak). A kérdést sajnos egyre jobban átitatja a politika, s ha nem vigyázunk, odáig jutunk, hogy a politikai nézeteink határozzák meg, mit vallunk a magyarság eredetéről és a rovásírásról. Már most probléma, hogy a székely írás iránt érdeklődőket gyakran fasisztának bélyegzik, egyébként teljesen alaptalanul.
A székely írás alapvető jellemzői a következők:
  • betűírás, mely jobbról balra olvastatik
  • betűi szögletesek, ahogy minden rovásírás betűi (és egyébként minden vésett írás)
  • betűi megfelelnek a magyar nyelvnek, a magyar hangrendszerhez készült, tudatosan alakították ki
  • kiejtés szerint írunk vele, a kiejtéskönnyítő magánhangzók azonban nem a mássalhangzó előtt, hanem mögötte szerepelnek (tehát nem „bé” „cé” „dé” hanem „eb” „ec” „ed”)
  • magánhangzókat elhagyják
  • mássalhangzók rövidek
  • ligatúrák: betűk összevonása egyetlen jelben
  • arameus eredetű írás
Ha a székely írás emlékei után kutatunk, felmerül a kérdés, mit is tekintünk annak. Székely írással írott hosszabb szövegek nem állnak rendelkezésre, elsődleges emlékeink a székelyföldi templom feliratok, melyek főleg a református templomokban őrződtek meg szépen. Ezek az „itt jártam” típusú üzenetekhez hasonlíthatóak, papok, mesterek kézjegyei. Kérdőjel övezi azonban a karácsonyfalvi, a bonyhádi és az aranyosszentmihályi feliratokat, mert ezeket magyarul olvasni nem tudjuk. Emlékeknek tekinthetőek még az ábécék, az kicsit kérdéses azonban, hogy a tankönyvek vagy a titkosírások ide sorolhatóak-e. Kérdéses, hogy a székely írásnak volt-e valaha természetes használata, mert erre vonatkozó emlék nem maradt fenn. (ha valóban fába vagy rováspálcába véstek vele, azok könnyedén korhadtak szét idővel)

Székely írással a következő templomfeliratokat ismerjük:

A XV. századból: Gelence, Dálya, Kilyén, Vargyas
A XVI. századból: Csíkszentmihály, Derzs, Bögöz, Dálnok, Berekeresztúr
A XVII. századból: Rugonfalva, Énlaka

A székely írással kapcsolatban többször felröppent a gyanú, hogy a humanisták találmányáról van szó. A nézetet vallók szerint azért, mert nincs semmi nyoma a természetes használatnak, és a székely írás emlékei is csak a XV. századtól jelennek meg.

Az első gyanús jel maga Thuróczy János, Mátyás király krónikása. Mátyás királyról tudjuk ugyanis, hogy előszeretettel hívatta magát II. Attilának, és szorgalmazta a magyarság hunokkal való rokonítását illetve a hun hagyományokat (a magyarok és a hunok rokonsága Kézai Simon tollából fakadt, aki IV. Kun László király jegyzője volt). Thuróczy volt az első aki komolyabban értekezett a székely rovásírásról 1488-ban írt krónikájában. Sok mindent átvett Kézaitól, azonban míg Kézai negatívabb színben tünteti fel a székelyeket (vélhetően, mert a székelyek csatlakoztak utoljára a magyarokhoz, és akkor még jobban idegeneknek tekintették őket) és azt állítja, keveredtek az Erdélyben elő vlachokkal, addig Thuróczy arról ír, hogy a székelyek megőrizték tisztaságukat, nem keveredtek, és írásuk, melyet fába róttak, is sajátjuk volt. Gyanút ébreszt a Nikolsburgi ábécé (jobbra) is, mely Thuróczyval egykorú, ráadásul a héber ábécével szerepelteti egy lapon a székely betűket. Az íráson ékeket is próbáltak rajzolni, mintha az írást fába rótták volna, de mint írtam, ennek alapja kétséges, hiszen fába rovott írásemlékünk nincsen.

Szamosközi István titkosírásként használja, II. Rudolf ellen írott gúnyversének papírra vetéséhez, illetve ezekkel a betűkkel írja meg Bocskai Erzsébet és Galfi János viszonyát.

A székely írás felkapottá válik a peregrinus diákok között is, akik egymás emlékkönyveibe írnak székely betűkkel, de nem csak magyarul.

Szó esett még a Bolognai Rovásemlékről és az isztambuli (vagy konstantinápolyi) feliratról. Részletesebben itt, én sajnos nem jegyzeteltem elég jól ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel írjak róluk.

De vajon valóban humanista találmány lenne a székely írás? Elég bizonyíték az, hogy nem maradt fenn természetes használatra utaló lelet és akad pár érdekes egybeesés? Sándor Klára szerint nem. Ahhoz ugyanis, hogy valaki ezt az írást megalkossa a XV. században, kiváló fonológusnak kellett volna lennie, és tisztában kellett volna lennie olyan tényekkel és összefüggésekkel, amelyeket csak saját koránál később fedeztek fel.

A székely írásban a betűformák egységesek. Magyar fonémáknak felel meg az írás, a „d” hang betűjét csupán egyetlen vonal különbözteti meg a „gy” hangtól. Az „u” és a „v” illetve az „i” és a „j” betűk hasonlóságában a latin hatás érhető tetten, ám ettől nagyobb súllyal esik a latba az „a”, „o”, „e” és „l” betűkön látható szláv hatás. A székely írás betűi közül négy megegyezik a keleti türk rovásírás betűivel. És ott van a három máig megfejtetlen templomi emlékünk: a karácsonyfalvi, a bonyhádi és az aranyosszentmihányi, melyeket székely betűkkel rótták, ám magyarul nem olvashatóak. Talán törökül lehetnek. Eme templomírások pontos korát meghatározni nem tudják, talán a XIII. században keletkeztek.

Török eredete lenne hát a székely írásnak?

Annyi bizonyos, hogy a Volga vonalától nyugatra sokféle török nép élt, akik sokféle ábécét fejlesztettek ki maguknak, és amelyeket a mai napig sem tudunk olvasni. A székely írás talán a nyugati türkkel függhet össze, vagy vele közös eredetre vezethető vissza.

A leghosszabb feliratokat avar rovásírással írtak, ezek azonban nem székely írással írt szövegek. Az írások a Nagyszentmiklósi kincs tárgyain láthatóak, 13 tárgyat díszít rovásírt felirat.

A honfoglaló magyarok rovásírásával kapcsolatban lelet csak egy van, egy tegez, csupán néhány jellel. Ezt olvasni nem tudjuk, az azonban bizonyos, hogy a jeleknek semmi köze a székely betűkhöz.

Van még egy érdekes lelet, egy IX. századból származó vasmegmunkálás során használt fúvócső, a rajta lévő jelek hasonlóságot mutatnak a székely betűkkel. Az írást azonban magyarul olvasni nem tudjuk.

A székely írás a magyarság számára fontos jelkép, azonban egészen bizonyosnak tűnik, hogy nem volt a honfoglaló magyarok (akik egyébként magyar és türk nyelvűek voltak) írása, és valószínűleg sosem használták természetes úton, ellentétben a türk írásokkal. A székely írást 50.000, de akár 5.000 évre visszavezetni pedig egyenesen nevetséges, hiszen a legkorábbi rovásírásos emlékünk a VII. századból való, az sem székely. A székely rovásírásos emlékek biztosan csak a XV. században jelennek meg.

Sajnálatos, hogy éppen Magyarországon idegenkednek annyira a székely írástól a nyelvészek, hogy gyakorlatilag a 30-as évek óta csak turkológusok foglalkoznak vele, magyar nyelvtörténészek nem. Holott a székely írás magyar nyelvemlék. Éppen a rovásírásba egyre erősebben kapaszkodó szélsőségesen gondolkodók miatt, szükség lenne arra, hogy valódi természetében őrizzük meg ezt a jelképünket, és ne mint egy 50.000 éves civilizált múltunkat bizonyító megalomán csökevényt.
________________________________________________________________________________

1 megjegyzés: