Ha már szó esett intelligens állatokról, had említsem Georg Wilhelm Steller tengeri tehenét, amely már 1741-ben történt felfedezésekor igen kis számban élt a Parancsnok-szigeteken (Bering-tenger). A tengeri tehenek az elefántok rokonai, akikről tudjuk, hogy értelmes, összetartó, szociális állatok, és akiknél megfigyelték a gyász jeleit is. Steller szerint a tengeri tehenek „szokatlan szeretettel” viseltetnek egymás iránt. „Ha egyiküket megszigonyozták, a többiek mind azon voltak, hogy megmentsék. Egyesek kört formáltak sebesült társuk körül, és így próbálták a parttól távol tartani; mások azon fáradoztak, hogy felborítsák a jollét; ismét mások nekifeküdtek az oldalának, és igyekeztek testéből kiütni a szigonyt, ami több alkalommal sikerült is. Azt is csodálkozással állapítottuk meg, hogy egy hím két egymást követő nap felkereste a parton holtan fekvő nőstényét, mintha csak annak hogyléte felől akart volna érdeklődni.” Megfigyelte azt is, hogy „a párok nemi aktus közben, hosszú előjátékot követően karjaikkal átölelik egymást.” *
A nagytestű tengeri tehenek „szokatlan szeretete” és összetartása azonban nem hatotta meg a fókavadászokat és a hajósokat, akik jó pénzt kaptak az állatok zsírjáért. Szegény jószágok története a szokásos, a vadászok esztelen, kapzsi pusztításának estek áldozatául, ormótlan testükkel ugyanis nehézkesen mozogtak a földön, így könnyű zsákmányt jelentettek. Alig néhány évvel a felfedésüket követően 1768-ban végleg eltűntek a Föld színéről.
_________________________________________________________________________________
* Herbert Wendt: Noé nyomában, Gondolat Kiadó - 1972, 204. oldal
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése