Férjhez mentem

Nem érzem, hogy nagy változás ment volna végbe az életemben. Nem érzem, hogy valami új kezdődik. Számunkra valahol evidencia volt a házasság, éppoly természetes, mint az esti fürdő, vagy a kék ég. Nem volt izgalom, remegés, nem volt "te jó ég, még élni akarok", hisz mi együtt élünk. Így is úgy is együtt akartuk folytatni. Együtt akartunk házat venni. És ha már könnyebb szocpollal, akkor miért ne házasodjunk össze?

Bár a nők azért ettől kicsit romantikusabbak, hiába tagadják. Hiába tagadom én is. Hiába tudom, hogy semmi sem változott köztünk, boldog vagyok, hogy elvett. Hogy minden szokásos férfi hiszti nélkül, könnydén az anyakönyvvezető elé vezetett.

Kicsike esküvő volt: szülők, két testvér, mint tanú, barátnő, aki fényképez, összesen kilenc fő. Kicsike esküvő, melynek előkészülete mégsem volt mentes a kellemetlenségektől. Mintha ez törvényszerű lenne az esküvőknél. S mintha csak mi álltunk volna békésem a vihar közepén, bár a békénket azért meg-megrezgette kívülről jövő szülői hajcihő. Pedig csak össze akarunk házasodni. Csak egy fehér ruhát szeretnék, egy szépet, semmi felhajtás. Ennek ellenére, néha bennem volt, hogy bár túl lennénk már rajta.

De tegnap már semmi baj nem volt, s az ég is kitisztult. Az eső is várt még egy napot.

A szertartás vidéken volt, kisfalumban, nem a nagyvárosi házasságkötő gépezetek egyikében. Így kellően meghitt volt és személyes, a monotonul szavaló iskolás lányokal, és az anyakönyvvezető által a magnókezelőnek adott, mindenki számára hallható utasításokkal ("Jó, kapcsold ki", "most halkítsd le", "a 10-t tedd be" stb.) Épp ettől éreztem benne otthon magam.

Igaz, a szertartás alatt attól tartottam, hogy elmondhatalanul meghatódott nagyapám (aki ott lakik helyben) nem éli túl a házasságkötésem. Kicsit komikus is volt, ahogy igyekezett erőt venni magán, végül azonban én is oda jutottam, hogy alig tudtam végigmondani a fogadalom szövegét, majd akkora lendületet vettem, hogy kis híján elmondtam a férjemét is (micsoda szó: férjem).

Az esküvő után vacsora, torta, családi csevej. Semmi hajnalig tartó mulatozás.

Éjfél körül ágyban voltunk...

Sárga

Szépen kifestettem fehérre a körmeimet, majd úgy döntöttem, hogy itthon, a hófehér kádban először fogok a kedevenc, sárga, mézes illatú fürdőgolyómmal forró fürdőt venni, hogy szép, illatos, legyek holnap. Kellemesen áztam kb. fél órát a forró vízben, felmelegítettem fázós tagjaim, feküdtem az illatos, sárga lében, élveztem az aromáját.

Ennek ára:

Egy sárga kád kipucolása, és citromsárga körmök. Azt hiszem, ez nem fog menni a fehér ruhához...

Holnap férjhez megyek.

Kis komolyzene

Vajon miért akkor érzem legsürgetőbbnek betömni a genetikával kapcsolatos tudásomban tátongó lyukakat, amikor nemzetközi jogot kellene tanulnom?

Érett

Kisfalumban egy asszony (kocsmárosnő) azzal kérkedik, hogy három érettségije van. Én ebből persze arra következtettem, egy sincs neki. Azonban meglepő, de az emberek hisznek neki. Sőt, nekem nem hisznek! Én biztos csak azért mondok olyat, hogy nincs neki három érettségije, mert sajnálom tőle azt a három érettségit. Mert nekem csak egy jött össze (francba...)

Égő vagyok. Csak egy érettségim van.

Megint vizsgák

Egyébként megint vizsgázom, nem dolgozom, a hat vizsgából már kettőt sikerrel abszolváltam, ráadásul a komolyabbak közül.

Azonban hatalmas bárdként leng a fejem felett a pénzügy jog szigorlat. Mivel az első félévemet egy csodának köszönhetően sikerült teljesítenem - ami annyit tesz, hogy az 500 oldalas könyvre volt másfél napom, reménytelenül lapozgattam, hat lóval kellett behúzni a vizsgára, mert nem akartam megszégyenülni tudatlanságom miatt, majd máig ismeretlen okból kaptam egy kettest - most szigorlatra 1000 oldalt kell megtanulnom, mintha most látnám először. (javamra szóljon, hogy bejártam előadásokra... legálábbis általában bent voltam... legalább a felén... vagy csak egy kicsivel kevesebben...)

Fülemben cseng a Tanszékvezető Úr egyik elhangzott mondata: "És ha ebből a szempontból nézzük, meg kell állapítanunk, hogy az adózásról szóló törvény nem csak érdekes, de különösen izgalmas is." (Istenem, szegény ember, micsoda élete lehet!)

Ezt fogom a szem előtt tartni, amikor halálra unom magam.

Senki nem ér rá elkísérni erre a rendezvényre, és most mehetek egyedül.

Egy kis néznivaló

Bánatos, kacagó elégiák

Tóth Árpádba 11 évesen szerettem bele. Hatodik osztályos olvasókönyvem utolsó oldalán állt Láng című verse (azóta is kedvencem), melynek önszorgalomból történő olvasása közben azonnal szívembe mart az apró lángocska pillanatnyi életének csodája, s tragikus elmúlása. "Szegény" gondoltam, és megszerettem a tiszavirágéletű kis hőst.

Idővel csak még jobban csodáltam ezt az apró költeményt. Hogy tudja ilyen kifejezően leírni azt az egyszerű pillanatot, amint az eldobott gyufa kialszik a földön? Sokszor szinte láttam magam előtt, amint sajnálattal nézi a hamis ambíciókkal telt tűzfiat, mert pontosan tudja, milyen véget fog érni. Láttam, hogyan száll rá az ihlet egyetlen pillanat alatt.

Kamaszkoromban magamra vettem magányos búsulásainak érzetét, s táncoltam a dallamos, zenélő borongással. Ha külföldinek olvasnám, talán azt hinné vidám verset hall, oly vígan bongtak a sorok a szomorú tartalom ellenére.

Az iskolai könyvtárban egyszer találtam egy régi, kisalakú könyvet, melyben legnagyobb meglepetésemre a novellái voltak. Epikus művek egy lírikus tollából, épp ezért volt hangulatuk egészen érdekes. Novellái nem jelentős alkotások, de számomra - aki epikus alkat - rendkívül izgalmas volt Tóth Árpádtól novellát olvasni. Nagy bánatom, hogy sehol nem találom ezt a gyűjteményt. Verseskötetét bárhol találok, de novelláiról alig esik szó, nemhogy novellagyűjteményről. Emlékszem, órán sem beszéltünk róla.

Ha van valakinek feleslegessé vált Tóth Árpád novella gyűjteménye, örömmel venném, ha elküldené nekem. De az sem lenne rossz, ha szólna, hol találhatok egyet.

McDonald's Magyarországon

Emberek, ezt érdemes megtekinteni!

Töredékek

Vártam, hogy a számítógépet újraindítsa, és kinéztem az ablakon. Pár percbe beletelik, amíg feláll a rendszer.

Néztem a tornácot, a fagerendákról lógó szőlőleveleket, és arra gondoltam, hogy amikor gyerek voltam, ez a tornác még nem volt sehol. Néztem az udvart is, ami valahogy nagyobbnak rémlett, néztem a hintaállványt, és néztem, az udvaron keresztülrohanó idegen fekete kutyát.

Láttam magunkat, amint azon az udvaron valami faviskóban játszunk, láttam, amint a hintaállványról lógó gyűrűn veszekszünk, vagy ahogy a régi magányos kutya "szerelme" elől az állvány tetejére mászom.

Láttam, ahogy télen, mikor akkora hó hullott, hogy nem kellett iskolába menni, hóalagutakat ásunk a nekünk nyakig érő hó alá. Láttam, ahogy másnap azon csodálkozunk, hogy már nem férünk bele.

Láttam, ahogy éjjel az udvaron sátorozunk, és a sötétben titkainkról beszélünk (melyet másnap talán kicsit meg is bántunk).

Arra gondoltam, mennyire utáltam gyerekként ezt a számot (bár a 100 Folk Celsius Álomvilág a gyermekkorunk c. számát méginkább), s mintha kezdeném megérteni.

A rendszer közben felállt.

Indul a gépezet

Beszámoltam nemrég történt, kellemesnek nem mondható élményemről a taxissal.

Nos, a gépezet nehezen indul. Két bűncselekmény miatt tettem feljelentést, mint írtam: garázdaság és közúti veszélyeztetés. A két bűncselekményt két szerv vizsgálja: a garázdaság marad a kerületi kapitányságnál, míg a közlekedési bűncselekménnyel a Közlekedésrendészeti Főosztály foglalkozik.

A feljelentésemet akkor megírtam, amikor a bejegyzésemet is. Most kerestek a közlekedésről telefonon. Első kérdés: mennyire akarok én ebből ügyet csinálni (vajon minek is tettem feljelentést?), majd rövid kiselőadás arról, mennyire elfogadott dolog a taxisok körében a hasonló vezetési morál, nincs mit tenni, ez van. Aztán lelki ráhatás: be kell jönni vallomást tenni (tudom) terhelő vallomást a másikra (tudom) szembesítésen kell részt venni (tudom), akár el is vehetik a forgalmiját (teszek rá).

Összességében türelmes ember vagyok. Most is az voltam. Közöltem az illetővel, hogy engem a dolog garázdaság része bosszant, de veszettül, amennyiben úgy véli, nem áll meg a közúti veszélyeztetés, utasítsa el a feljelentést (de szabálysértés akkor is történt). Ám ez a "taxisoknál ez elfogadott gyakorlat, ők így közlekednek" egy kicsit érzékenyen érintett egy közlekedési előadótól, bár már megszokhattam volna, hogy egy következmények nélküli országban mindenki úgy vezet, ahogy akar. Ha bunkó lettem volna, az orra alá dörgölöm, hogy a rendőrségen is van korrupció, ezek szerint ez elfogadott gyakorlat, és nincs mit tenni. (nincs) Tudom én, hogy púp a hátára ez a kis jelentéktelen történet, de valami jobb kifogással is jöhetett volna, ha már le akar beszélni. Ha meg nem áll meg, irattárazza, és majd elkaszálják a taxist garázdaság miatt.

Végül abban maradtunk, hogy beszél a főnökével mi legyen, és majd keres, mikor tudok bemenni, lévén vizsgaidőszak, és vidéken tanulok.

Nehezen forognak a büntetőeljárás kerekei.

Nosztalgikus, szentimentális impresszió egy Barátról

Mosolyogva nyitotta nekem az ajtót, s én beültem a nagy fekete Opelba, hátra, a sofőr mögé. Az egyik, akkor még létező minisztériumba tartottunk, egy Barátommal. Ő előre ült, a sofőr mellé. Kedélyesen beszélgettek, miközben haladtunk, én csak néztem az ablakon az elfolyó tájat. Örültem, hogy megint engem visz magával, büszke voltam magamra, s akkoriban nem gondolkodtam azon, hogy talán nagyobb becsben tart engem, mint amit megérdemlek. A figyelem, az elismerés, úgy éreztem mindez jár nekem, és természetes. Nem gondoltam, hogy hálásnak kellene lennem érte.

 

Jóval idősebb volt mint én, akkor azonban még ezt sem vettem észre. A beszélgetéseink alkalmával, melyek során megdöbbentő pontossággal érzett rá azokra a gondolataimra, hangulataimra, amelyeket nem állt szándékomban felfedni előtte, sosem láttam, hány éves. Kortalannak tetszett.

 

Egészen addig a bizonyos pillanatig, amelyről most írok.

 

Sütött a nap. Az autó fordult, s így már szemből, kicsit jobbról szórta ránk a fényt. Ránéztem, és a napba. Jól esett a fénye ezen a koratavaszi napon. Kezével ősz hajába túrt, beszélgetés közben, abba a már ritkás, vékonyszálú hajába. Nevetett valamin, de nem érdekelt, miről folyik a szó, az elém táruló kép ragadta meg a figyelmem. A nap sugarai egyesével világították meg az összeborzolt haj ősz, vékony, és rendkívül törékenynek tetsző szálait. Abban a pillanatban hasított belém a felsimerés, hogy ez a haj nem volt mindig ilyen, hogy nyomott hagyott rajta az idő. Lénye, melyet akkor fiatalon az egekig idealizlátam, váratlanul földközeli lett és emberi. Esendő és gyenge.

 

Magyarázott, nevetett, én pedig közben szomorú lettem. Sajnáltam a felette eltelt időt, az éveket, most először láttam annyi idősnek, amennyi valójában lehet. Most, mikor a hajszálai közül kiszűrődő fény glóriát von az arca fölé, és nevet.

 

- Ön nem így gondolja, kisasszony? - pillantott rám hátra.

- Mármint... - forgattam át gyorsan az elhangzottakat az agyamon, hogy fel tudjam venni a beszélgetés fonalát - de persze, szerintem is.

 

Figyeltem őt, a napot, nem akartam elfelejteni ezt a képet róla. Végül az autó ismét fordult, és a nap mögénk került.

 

Eltelt pár év. Sosem voltunk közeli barátok, de eltérő nézeteink miatt még távolabb sodródtunk egymástól. Ám ezt a képet nem tudom róla elfelejteni.

Íródott: egy 2005. áprilisi naplóbejegyzés nyomán

Come On!

Egy kis ritkaság Vangelistől. Jelenlegi tudásom szerint, ő az egyik legsokoldalúbb zeneszerző.

Merüljünk bele!

Kis bugyuta plakát szemle

Mindig megígérem magamnak, hogy nem politizálok ezen a blogon, vagy legalábbis nem nagyon, de ha egyszer ilyen provokatívok ezek az EP választási plakátok... Először az MDF helyezte ki transzpanenseit. Valahogy a kezdetektől a hideg rázott ezektől a "barátságosnak-akarok-látszani-bár-egyébként-nem-sikerül" arcoktól.

Csontomig ható rossz érzéssel tekintek ezekre a képekre, és amikor először láttam őket, valami ilyesmi gondolat cikázott át rajtam:

Persze a hasonlat meglehetősen szubjektív, tudom én, nehéz megérteni, hacsak nem látnak a fejembe. Aki ismer, az tudja, hogy irtózom a földönkívüli figuráktól. És rendkívül örülök, hogy nem léteznek (merthogy ugyebár semmi bizonyíték a létezésükre). Tehát nincsenek. Barátságos, mosolygó emberi arcok mögé bújkálva sem áll szándékukban rajtunk kísérletezni. Ugye?

Na, aztán itt vannak az alábbiak, az SZDSZ-től. Nem is tudom, minősítsem-e, mert nem akarom rontani a blogom színvonalát. Nem biztos ugyanis, hogy szalonképes tudnék maradni.

Persze a válaszgépezet beindult. Több fronton is. Alternatív SZDSZ plakátok már tömegével látták meg a napilágot. Végülis valamit elértek: mindenki velük foglalkozik. Hogy ezzel növeik-e a szavazóik számát, abban már nem vagyok ilyen biztos.

Engem három dolog bosszant: az egyik, hogy valakik már megint nem tudják, mi is az az árpádsáv, a második, hogy egyes elemek úgy érzik, jogukban áll kisajátítani egy történelmi zászlót, és a harmadik, hogy a "liberális" jelző lassan szitokszóvá süllyedt Magyarországon. Talán egy halálraítélt utolsó kétségbeesett rúgásai lennének ezek a plakátok? Tartok azonban tőle, hogy itt is érvényes lesz a mondás: nem vész el, csak átalakul.

Az MSZP plakátok túl sok gondolatot nem szültek - ahogy egyébként a FIDESZ plakátok sem -, hacsak azt nem hogy "jééé, végre megfésülték Göncz Kingát".

Egyébként a kampány nem nyújtott segítséget arra vonatkozóan, kire is szavazzak. Abban viszont igen, hogy ki az, akire semmiképpen sem. Talán egyik kedvenc történelmi alakomról, Deák Ferencről veszek példát, és passzívan ellenállok, mert nincs olyan párt, akire nyugodt szívvel adnám a voksomat. Senki. Csak Deákkal ellentétben, én egyedül ezzel nem érek el semmit.
___________________________________________________________________
Megj.: Deákról jut eszembe: csak én érzem úgy, hogy a magyar államférfiak... oh, bocsánat, én gyarló, hogy használhattam ilyen szexista kifejezést. Szóval a magyar politikusok minőségében folyamatos, egyre gyorsuló minőségi romlás tapasztalható kb. a 48-as forradalom óta? Bele sem merek gondolni, hogy mi jöhet még.

(igen, sajnos ami kicsi országunkat illeti, rendkívül pesszimista vagyok)

Konzum idiotizmus, avagy hogy is került a macska a mikroba?*

Gondolom többünket foglalkoztatott már a gondolat, miért is kell evidens dolgokat leírni egy használati utasítás lapjaira? Miért írják a gépkocsink használati utasításában, hogy "a gépkocsi ajtajának bezárása előtt győzödjön meg arról, hogy a keze nincs-e az ajtó és a keret között", mikor már egy nagycsoportos óvodás is tisztában van azzal, hogy az ajtó odacsípi ám a kezét, ha nem figyel?

Persze, a hülye amerikaiak tehetnek erről is. Miattuk kell ráírni a mikrohullámú sütőre is, hogy "macska szárítására nem alkalmas". Amerikában ugyanis mindenért perelni lehet, ami nincs benne a használati utasításban (ezzel gondolom, nem mondtam újat). A magyar jog kicsit másként gondolkodik, ő már feltételez egyfajta önállóságot az alanyairól - ellentétben az amerikai joggal, mely gyakorlatilag idiótaként szólítja meg őket. Így joggal érezheti sértve magát a magyar ügyfél, ha arra hívják fel a figyelmét, hogy ne szárítson macskát a mikroban, vagy figyeljen, oda ne zárja kicsi kezét a kocsiajtó.

Azonban - sajnos - a macskás történet nem csak városi legenda. Létező jogeset az amerikai jogban, és már több mint 20 éve történt. A történet a következő: egy idős asszony mikrohullámú sütőt kapott unokáitól karácsonyra. Az unokák elmondták neki: nagyi, ezt mindarra használhatod, amire a rendes sütődet. Az unokák csak egy valamire nem gondoltak: nagymama fürdetés után a nyitott sütőajtóban szárítgatta a macskáját (meg ne fázzon szegény). És ha a sütőt lehetett macskaszárításra hasznáni, akkor minden bizonnyal a mikrohullámút is lehet. Nagyi úgy vélte, cirmost éppoly könnyedén megszárítja egy rövidprogram a mikroban, mint a rendes sütő. Sajnos azonban a macska szomorú véget ért, szegénykém - és egyébként rettenetesen sajnálom az állatot - nem egyszerűen elpusztult, hanem állítólag nagyon csúnya látványt nyújtott, merthogy a mikroban felejtett virslihez hasonló módon robbant fel.

No, ezért kellett a mikrohullámút forgalmazó cégnek kártérítést fizetnie - merthogy nem volt benne a használati utasításban, hogy mit művel egy macskával a mikro - és ezért írják mostmár bele a használati utasításokba ezt is, és sok egyéb blődséget is.

Csak ha valakinek esetleg hiányzott volna az infó.

_________________________________________________________

*fenti sorokat az általam nagyra becsült dr. Székely László Tanár Úr előadásán elhangzottak ihlették