Idő

Próbáljunk kicsit belemerülni az idő felfoghatatlanul hatalmas folyamába ITT.

Én? Álomfejtő?

- Sedith, a fog, mit jelent, halált?

- Hogy micsoda? 

- A fog az álomban mit jelent? Nem halált?

- A fog? Az álomban? Fogalmam sincs, de hogy jut eszedbe épp tőlem kérdezni? 

- Te mindig annyit olvasol, gondoltam biztosan tudod. 

Egyrészt meglepődtem, mert a kollégám mintha valóban tőlem várt volna tanácsot az álma kapcsán. Még azután is láttam rajta valamiféle várakozást, hogy elmondtam neki: az ilyenekben nem hiszek, és az álmodó tudhatja legjobban, mi okozhat nála olyan kellemetlenséget, veszteségérzést vagy frusztrációt, mint a szájából kihullott fogaktól való félelem (esetleg a folyamatban lévő válása?). De semmiképpen ne gondolja, hogy ez valami előrejelzés a jövőre. (vajon csak én láttam kicsit csalódottnak, vagy valóban az volt?)

Másrészt ezután a párbeszéd után elgondolkodtam, micsoda különbségek vannak aközött, melyik ember mit vél tudásnak vagy műveltségnek. S mondjuk ha engem - legyünk optimisták - műveltnek tartanak a munkahelyen (vagy legalábbis nem akkora hülyének, mint másokat) akkor van, akinek ebbe beletartozik az álomfejtés és talán egyéb okkult "tudományokban" való jártasság is. Mert nem tudnak különbséget tenni. Nekik ezek a témák éppolyan rejtélyesek, mint az univerzum keletkezése, vagy az élet dinamikus változása az evolúció  során. Furcsa volt ezt ennyire közvetlenül megtapasztalni. 

Acraga coa

Az alábbi képeken egy moly, az Acraga coa, illetve annak hernyója, az ékszer hernyó látható (angolul jewel caterpillar, magyarul semmit nem találtam erről a jószágról). A moly Közép-Amerikában, Costa Rica erdeiben él, s látványos hernyója alig 3 cm hosszú. Sajnos többet nem igazán sikerült róla megtudnom. Beszéljenek a képek.

   

Beautiful Minds: Richard Dawkins

Azoknak, akik szintén kedvelik Dawkins-t, itt van róla és a gondolkodásáról egy friss dokumentum film (angolul persze).

Idegrendszerünk

Szemléletes. :)

Ajánló

Volt egy egész jó dokumentum film az M1-en, még szerdán, futurológia témában. Ugyan a riporternő személyes véleményével nem igazán tudok azonosulni, és számomra mindig megmosolyogtató, ha valaki arról beszél, hogy az érzelmeinktől vagyunk emberek, ettől függetlenül ha van egy szabad óránk, érdemes megnézni.

Kis részlet az orvoslás történetéből

Az alábbi poszt megírására tulajdonképpen az motivált, hogy kíváncsi lettem, miért is lett ennyire népszerű a homeopátia. Azt tudjuk, hogy ezt a „gyógymódot” Samuel Hahnemann fejlesztette ki a XVIII. század vége felé, és gyorsan el is terjedt. Bár hatásosságát a placebohatáson túl a mai napig sem sikerült bizonyítani, népszerűsége töretlennek tűnik. Amiről úgy látom sokan megfeledkeznek, hogy a homeopátia sikere saját idején abban rejlett, hogy a korabeli durva és fájdalmas eljárásokkal ellentétben egészen humánus megoldást nyújtott. Hiszen kinek jutna eszébe eret vágatni kínzó fejfájás esetén, ha elég bevennie Hahnemann gyógykészítményéből?

Szóval ezen felbuzdulva találtam ki, hogy kicsit ránézek a XVIII-XIX. század fordulójának orvosi és gyógyászati körülményeire. Ezek után számomra is reális alternatívának tűnik: ha akkor éltem volna, én is inkább Hahnemannhoz fordulok.

Kezdjük talán az alapoktól. A XVIII. században a társadalom nem volt olyan egységes, mint most. Sokkal nagyobb szerepe volt az egyén életében annak, hogy melyik osztály tagja. Az orvosok és betegeik közötti viszony sem hasonlítható a mostanihoz, sem a betegek hozzáállása a betegségek okaihoz. A kereszténység általános elterjedtsége miatt a szenvedést és a betegségeket sokkal inkább az élet részeként, szükséges velejárójaként, sőt, az Isten felé vezető útként fogadták el. Maguk az orvosok is inkább tekintették feladatuknak a beteg lelkének, semmint testének megmentését. Mivel a betegségeknek természetfeletti okokat tulajdonítottak, a hit és a babonaság szorosan összekapcsolódtak. A XIX. század közepéig nem is nagyon állt mód arra, hogy a betegségek valódi okait felderítsék. Egy átlagember számára alig volt különbség aközött, hogy egy pap próbálja kiűzni belőle a rosszat, egy kuruzsló főzetét issza, vagy egy orvos igyekszik meggyógyítani. Számára mindhárom egyaránt érthetetlen volt és rejtélyes. A jelen korral ellentétben sosem faggattak egy orvost arról, mi is a kór oka, hiszen az nyilván valami természetfeletti, valami emberi megértésen túli lehetett. Annyit reméltek csupán, hogy Isten segítségével talán meggyógyulhatnak.

Orvosi kezelésre azonban csak a középosztálytól felfelé volt pénz. A szegényebbeknek maradtak a kórházak és a dologházak borzalmas körülményei. Ma természetesnek vesszük, hogy egy kórházban kezelésnek vetik alá a betegeket, orvosok dolgoznak a gyógyulásukért, ám akkoriban ez sem volt így. A gyógyítás nem volt a kórházak velejárója, inkább csak a betegekről és elesettekről való gondoskodás okán jöttek létre (a katonai kórházak kivételével). Mivel nem ismerték a fertőzések okát, semmilyen óvintézkedést nem tettek ezek elkerülése érdekében. Magas volt a halálozási arány, s ha műtétre került a sor, ugyanezen okból kicsi volt a túlélés esélye is. Ahogy Sir JamesSimpson írja a műtét előtt állóról: „sokkal közelebb érezhette magához a halált, mint egy Waterloo-nál harcoló katona.”  Épp ezért operálni valóban csak a legszükségesebb esetben operáltak. Az orvosokról tudni kell, hogy úgy vélték, „amikor csaknem minden seb tele van bűzös gennyel, természetesnek látszik elhalasztani a kézmosást és az eszközök letisztítását, amíg a sebek ellenőrzése és kötözése be nem fejeződik.” Emiatt rendszeresen fertőződtek el a sebek, és vált szükségessé az amputáció – természetesen érzéstelenítés és fájdalomcsillapítás nélkül. És akkor még nem beszéltünk arról, milyen következményei voltak annak, ha valaki kézmosás nélkül vezet le egy szülést, boncolás vagy egy fertőző beteg vizsgálatát követően. Nem csoda hát, ha a korabeli kórházakból sokan már csak holtan távoztak.

Bizalmunk csak tovább csökken, tudva hogy ebben az időszakban még mindig tartotta magát az ókori görögök tézise, mely szerint a test egészsége a négy testnedv egyensúlyától függ: a vértől, a nyálkától, a fekete epétől és a sárga epétől. Gyakorlatilag erre épült az orvoslás. Ennek köszönhetően igyekeztek mindent érvágással, köpölyözéssel, piócákkal, hánytatással és purgálással gyógyítani, így állítva helyre a nedvek egyensúlyát. Jó jelnek tartották, ha egy seb elfertőződött és gennyedzett, hiszen így ürült a nyálka a szervezetből. A római Galénosznak „köszönhető”, hogy ez a teljesen téves elv oly mélyen beette magát az orvoslásba, hogy a felvilágosodásig megingathatatlan volt. S ugyan 1628-ban William Harvey közzétette felfedezését, mely szerint – Galénosz nézetével ellentétben – a testben a vér folyamatos áramlásban van és nem csak áll, így szükségtelen eret vágni, mindenki ütődöttnek tartotta, s az érvágás elfogadott gyógymód maradt kb. a XIX. század közepéig. Ezek után talán nem túlzás kijelenteni, hogy ha a beteg esetleg túl is élte volna a kórt, amiben szenvedett, az orvosok gondoskodtak arról, hogy a kezelésbe jó eséllyel haljon bele. Elég volt egy migrén vagy nátha miatt alkalmazott érvágás egy fertőzött szikével, s a beteget könnyedén elvihette a szepszis. Számomra egészen megdöbbentő, hogy még a szúrt vagy vágott sérülések miatt vérző katonákat is érvágással próbálták gyógyítani. Érthető, ha az orvosok nem voltak valami népszerűek az egyszerű emberek körében. Sokan úgy gondolták (nem teljesen alaptalanul), hogy csak az érdekli őket, minél érdekesebb felfedezést tegyenek az emberi testet illetően, s ehhez eszközként használják fel pácienseiket.

Ezek után érthető, ha Hahnemann sikereket ért a homeopátiával, hiszen ha meggyógyítani nem is tudta, legalább nem rontotta betegei állapotát feleslegesen – akik így akár saját szervezetük védekezőképességének köszönhetően is ki tudtak gyógyulni bajaikból.

Persze elismerem, igazságtalan lenne valamennyi korabeli orvost ókorban ragadt sarlatánként aposztrofálni, azonban sajnos tény, hogy az évszázadok alatt meggyökeresedett tévhiteket nem volt egyszerű kiirtani a szakmából (gondoljunk akár Harvey-re, akár Semmelweis tragédiájára, akár Joseph Listerre, és még sorolhatnám). Szerencsénkre azonban egész jól kiforrta magát az orvostudomány. A mai napig vannak kellemetlen vagy fájdalmas kezelések, ám ezek – ellentétben a négy testnedv egyensúlyára épülő érvágással vagy purgálással – megalapozottak. Épp ezért sem szabad a fentiekhez hasonlóan megalapozatlan homeopátiára, mint alternatív lehetőségre gondolni a modern orvoslással szemben. Hiszen a mai orvoslás már jól alátámasztott tényekre építkezik.

_________________________________________________________________________________

Forrás:

Dr. Jenny Sutcliffe, Nancy Duin: Az orvoslás története

http://jsh.oxfordjournals.org/content/10/4/448.full.pdf

http://hu.wikipedia.org/wiki/Homeop%C3%A1tia

Csak erős idegzetűeknek!

Nincs abban semmi új, hogy a vallások hazudnak és ferdítik a valóságot, de az alábbi videó rendesen kiverte nálam a biztosítékot, így a Darwin-nap tiszteletére. Még csak nem is tartalma miatt, hiszen tudjuk mit művelnek az Egyesült Államokban, láttunk már ilyet, hanem sokkal inkább azért, mert egy ilyen bődületes baromságot valaki lefordíttatott magyar nyelvre, és magyar adón sugározza. Mindenki abban hisz, amiben akar, de ez egyszerűen félelmetes! Kösse fel a nadrágját, aki rákattint a PLAY gombra!

Nincs vita!

Kicsit csalódott vagyok. Na persze nem mintha nem tudtam volna, mibe ártom magam, most mégis kicsit úgy érzem magam, mint a kisgyerek, akinek fagyit ígértek, és aztán mégsem kapott semmit. Mert valami kis kötekedésre, visszavágóra számítottam. Arról van szó, hogy egy gimnazista kori ismerősöm - aki nem mellékesen egy kis keresztény gyülekezet lelkes tagja gyerekkora óta egész családjával egyetemben - a napokban megosztott egy kb. 20 éves videót bizonyos John Mackay előadásában, mely az élet eredete címet viselte. A videó fölé a következő lelkes üzenetet csatolta: 

 "EVOLÚCIÓ VS. TEREMTÉS 

 ATOM KIRAA!! KISSÉ HOSSZÚ, DE SZERINTEM RENDKÍVÜL ÉRDEKES!! 

 VÁRNÉK ÉRTELMES HOZZÁSZÓLÁSOKAT IS A TÉMÁHOZ!" 

Tulajdonképpen az lepett volna meg, ha az "atom kiraa" 20 éves VHS felvételen nem egy kreacionista agymenést találok, ráadásul abból sem a leghatásosabbat – néhány kattintással túltettem magam rajta. Ismerősöm utolsó mondatát, mely szerint értelmes hozzászólásokat vár, azonban nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Ha vár értelmes hozzászólást, akkor adjunk neki. Mivel egyébként egy kedves emberről van szó, nem akartam földbe döngölni. Az alábbi megjegyzést írtam neki (talán rosszul tettem): 

‎"A biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme" mondta Theodosius Dobzhansky, aki ellentétben a filmen látható John Mackay nevű illetővel, valóban biológus volt, mindemellet pedig vallásos keresztény ember. 

 A filmen látható geológus (!) alapvető tévedésekben él az evolúcióval kapcsolatban - ami egyébként általános a kreacionista és ID-s áltudósoknál. Mint ahogy az is, hogy nem a saját szakterületük a biológia. Úgy kritizálnak, hogy a definíciókat sem ismerik, nem értik a természetes szelekció működését, összemossák azt az élet keletkezésével, amihez az evolúciónak semmi köze. Ennél már csak az jobb, mikor az univerzum keletkezését boncolgatják, mint evolúciós kérdést. Nonszensz. Vagy itt van pl. mindjárt az elején, hogy az evolúció során véletlenül jönnek létre az életformák. Ez is egy nem létező állítás, akkor mivel is vitatkozik az illető? 

Nem néztem végig a filmet, csak belenézegettem, és igazolva is láttam, hogy a kreacionista érvrendszer nem sokat változott az elmúlt 200 évben (lásd, pl. még mindig William Paley 1802-es könyvéből rángatják elő azt a sivatagi óra hasonlatot) előszeretettel hagyják figyelmen kívül a biológiában elért tudományos eredményeket, úgy tesznek, mintha Darwin óta nem lenne új a nap alatt. 

Sajnos rengeteg káros szemét szivárog át hozzánk az Egyesült Államokból, és a kreacionista ID-s badarság egy ezek közül. Veszélyük abban rejlik, hogy a tudományosság látszatát keltik, ezzel tévesztve meg a laikus érdeklődőt. 

Egy dologra azért felhívnám a figyelmet: lehet itt cirkuszt dobni a népnek, és úgy tenni, mintha lenne valódi tudományos vita az evolúció létéről, valójában egy valamire való biológus ezzel nem foglalkozik, mert ez olyan lenne, mintha egy fizikus vitatná a gravitációt. El lehet szórakoztatni magunkat vele laikusként, de egy valódi biológus csak legyint. Mert ténykérdés, és nem hitkérdés. Emellett a biológia, a genetika az evolúció fényében halad előre és tár fel mind többet abból a csodálatos és elképesztően összetett világból, ami bennünket körülvesz, ami mi magunk vagyunk, és amit a kreacionista elképzelés olyan durva és inkompetens módon próbál egy kocsmai szintre redukálni.  

És mit kapok erre? Mit? Néhány tobzódó :D jelen és azon túl, hogy először nézzem csak végig a videót, aztán majd adagolja nekem a többi okosságot, semmit! Vagyis ki vagyok röhögve. És a többi „okosság” is várat magára – gondolom, mert a hozzám hasonló menthetetlen lelkekkel (hülyékkel?), mint én, felesleges vitatkozni. Ezek után még valaki bedobta, hogy kell a hit, meg „praise the Lord” és a téma kifulladt. 

Összességében nem állt szándékomban kreásokkal vitázni, mert minek. Kifejezetten ellenzem, ha értelmes, valamire való emberek leállnak velük, ezzel mintegy azt sugallva, hogy vita létezik. Azonban szándékomban állt, hogy ne hagyjam ott ezt az eszement ökörséget úgy, mint egy „atom kiraa” videót, amire adni kell. Ha valaki esetleg elolvassa, lássa csak, hogy van ám ellenvélemény is. Hátha beindul valami folyamat a fejében és elgondolkodik rajta.

Kósza gondolatok tudásról a hitről

Vajon az emberek többsége azért dédelgeti magában valótlanságokra épülő világképét, mert jobban esik neki becsapni önmagát, mint szembenézni a valósággal, vagy azért, mert egyszerűen nem áll rendelkezésére az a tudás, ami segíthetné abban, hogy rájöjjön a helyes megoldásra? Egyre inkább gyökeret ver bennem az a meggyőződés, hogy az utóbbiról van szó, és ezt támasztják alá azok a statisztikák is, amelyek összefüggést mutatnak a vallásos babonaság és az intelligencia illetve az iskolai végzettség foka között. S ott a saját tapasztalatom is.

Vegyük csak önmagamat. A már leírt okoknál fogva, a középiskolában jórészt leperegtek rólam a természettudományos tantárgyakból szerzett ismeretek. Hiába volt erős közepes átlagom, a tudásom közel sem volt maradandó. Helyette berendeztem a saját világképem a könnyebben megérthető ezoterikus könyvekből, melyek világosan és érthetően kiegészítették egymást (Too stupid to understand science? Try religion! Yeah!). Ezek után, nem volt nehéz jelentést tulajdonítani olyan eseményeknek, amelyeknek nem volt, vagy csodát látni ott, ahol valójában a saját erőfeszítéseim vezettek eredményre. Kellett talán egy kevéske önbecsapás, valójában azonban azt kell mondanom, hogy az, hogy 23 éves koromig benne éltem ebben a hazug világban, elsősorban annak volt köszönhető, hogy nem kerestem a kapcsolatot azzal, ami esetleg cáfolta volna mindazt, amiben hiszek. Hiányzott a tudásom ahhoz, hogy kételkedni kezdjek. Meg voltam győződve arról, hogy a telepátia kísérletileg igazolt, és hogy abszolút elfogadottak a reinkarnációs hipnózis eredményei. Fel sem merült bennem, hogy a halál közeli vagy a testen kívüli élményeknek lehet más magyarázata is azon túl, hogy a lélek pár pillanatra kilép a „tokjából”. Aki ezeket tagadta, korlátolt, buta embereknek gondoltam, hiszen mindent fekete fehéren leírva ott olvastam több könyvben is.

És ez nem változott addig, amíg el nem kezdtem utána olvasni az általam tényként elfogadott eredményeknek úgy, hogy figyelni kezdtem a forrás megbízhatóságára is. Ahogy megértettem, miért fontos egy kísérlet megismételhetősége, ahogy elkezdtem olvasni az agy működéséről vagy a vele kapcsolatos rendellenességekről, kicsit más fénybe került minden. Észrevettem a torzítást azokban a kísérletekben is, amelyeket eddig megkérdőjelezhetetlennek gondoltam. És ahogy tágult a világról szerzett ismeretanyagom, úgy szorult ki végül teljesen a reinkarnáció is, mely talán a legtovább tartotta magát.

Azt gyanítom, hogy a legtöbb ember még ezelőtt megáll, és inkább visszafordul, mert kényelmesebb a saját világképében élnie, mint megismerni egy újat. Átmennek tagadásba. „Nem, valóban nincs rá bizonyíték, igen, látom, hogy ez is ellene szól. De szerintem akkor is van. Mert csak.” Általában Doulgas Adams gondolatát szoktam ilyenkor előhozni, mert nekem Carl Sagan mellett ez is lendületet adott ahhoz, hogy eme a határon átugorjak: hát nem elég szép ez a kert, a világunk, anélkül, hogy tündéreket képzeljünk bele? Ám a legtöbb embernek úgy tűnik, ez a gondolat nem elég. Rám néznek furcsán, ha nem akarok tündérekről képzelődni. „Nem, dehogyis! Hogyan is lehetne elég szép?! Hiszen tündéreket látni jó!” És amíg az emberek akarják látni a tündéreiket, addig látni is fogják.

Ám a tudás mégis képes kétségeket marni az ember jól bejáratott gondolatvilágán. Így aztán van, aki inkább visszafordul, van aki továbblép, és van, aki elkezdi külön kezelni a hitvilágát a tényektől (mint az általam oly gyakran emlegetett George Coyne atya), mondván, mindez túl bonyolult ahhoz, hogy megértse az összefüggéseket, így inkább nem keresi a magyarázatot. Nehéz határ ez, én igen jól tudom. Nehezebb, mint azt azok, akik sosem hittek semmilyen természetfelettiben, el tudnák képzelni.

„Hetekig sokkos állapotban voltam az evolúciótól” írta nekem egy régi barátnőm nemrég, akivel anno kártyát vetettem, aurát vizsgáltam, és akivel úgy gondoltuk, nagyon is jól értjük ezt az univerzumot. Jelenleg pszichológiát hallgat, s az ott elsajátítandó ismeretanyag egyre kevésbé fér össze a halhatatlan lélek létével. Ahogy fentebb írtam, az ő jól megalapozottnak vélt világképét is kezdik kikezdeni a tények. Beszélgettem vele chaten, és válaszaiban ott olvastam saját pár évvel ezelőtti érveim, gondolataim, érzéseim és védekezésem. Láttam, hogyan üresedik ki előtte a világ, mint veszíti értelmét mindaz, amiben hitt, és hogyan próbál kétségbeesetten belekapaszkodni olyan tudományos, vagy annak tűnő tézisekbe, amelyek esetleg menedéket adhatnak összeomló belső eszmerendszere legalább egy részének. Mert nem lehet, hogy a létünknek nincs magasabb szintű értelme! Ennek lehetősége elkeseríti. Ahogy elkeserített engem is. Úgy látja, mindez valami szívtelen leegyszerűsítése a valóságnak, ahogy valaha én is gondoltam. Kiskapukat keres az elméleti fizikában, hiszen ott vannak olyan furcsa fogalmak, amelyekkel esetleg betömhetőek a rések, és a transzperszonális pszichológiához fordul, amelyiknek vizsgálati területe a miszticizmus vagy a módosult tudatállapotok. Én sokáig Ian Stevenson reinkarnáció kutatásaival takaróztam.

Ha nem képes meglátni a világ valódi szépségét a tündérei nélkül, félek, hogy elhúzódhat a depressziója, melyet világunk értelmetlensége okozott benne. Próbáltam okosakat mondani, de be kellett látnom, hogy ő az egyetlen, aki elegendő erőt gyűjthet ahhoz, hogy ezen a határon átlendüljön. Vagy akár vissza is fordulhat, de sokáig egy helyben toporogni nem lehet.

További tapasztalatom a megfelelő tudás kapcsán az, hogy (ahogy ezt a fenti példa is mutatja) ha az ember egy jól felépített rendszerben sajátítja el, nagyobb eséllyel jön rá a jó megoldásra. Például arra, hogy az intelligens tervezettség áltudomány. Egy másik barátom szokta emlegetni erdélyi ismerősét, aki azért ment egyetemre biológiát tanulni, hogy megcáfolja az evolúciót, ám fél év elég volt ahhoz, hogy belássa: az evolúció túl makacs tény ahhoz, hogy meg tudja dönteni. Talán az internetes fórumok ezért sem a legmegfelelőbb platformjai az ilyen vitáknak. Mert vitatkozni lehet ugyan, lehet sárral dobálózni is, de senki nem vállalkozik arra, hogy egy olyan kreacionistával, akinek érettségije sincs biológiából, megértesse ezt a tudományterületet, kezdve az alapoktól. Sőt, tovább megyek. Ha akadna is ilyen valaki, a kreacionistánknak valószínűleg nem lenne sem ideje, sem kedve végigolvasni mindazt, amit ez a lelkes önkéntes írna neki. És meg is érkeztünk ahhoz, miért fontos még gyerekkorban elsajátítani legalább egy alapfokú természettudományos tudásanyagot. Felnőve általában már nem vesszük a fáradtságot arra, hogy kinyissunk egy tankönyvet. Pedig néha talán ennyi is elég lenne ahhoz, hogy ne pazaroljuk az időnket és a pénzünket felesleges, értelmetlen dolgokra.