2011. június 5., vasárnap

Kommentár nélkül: miért nem képes a tudomány a világ "egészét" vizsgálni?

Ezt egy belső fórumról hoztam, így sajnos nem tudok forrást adni. Az írója amellett érvel, hogy a tudomány sosem lesz képes választ adni az élet nagy kérdéseire, mert nem képes arra, hogy a világot, mint egészet tanulmányozza. Van, hogy nem látom értelmét vitatkozni.

"Szóval, akkor arról, hogy mit értek egész alatt, hogy miért nem képes a tudomány az egészet, mint vizsgálandót megragadni, és hogy miért is kéne neki az egészet megragadni, ahhoz hogy Isten léte, vagy nemléte tekintetében legalábbis valamiféle alappal bíró álláspontot alakíthasson ki.

Egyfelől, mivelhogy természettudományos istenfogalom nem létezik, így a tudománynak a teológiai istenfogalmat kell(ene) kölcsönvenni és cáfolni. Ilyen definíció persze nincs, mert Isten az ember számára felfoghatatlan, meghatározhatatlan. De a tudós hipotézis nélkül nem tud elindulni, ezért aztán fogalmat kreál abbéli szándékkal, hogy megcáfolhassa. Ezen képzetek közös jellemzője, hogy Istent, mint valamely szellemi lényt képzeli el, amely valahol a teremtésben, mint elkülönült létező egzisztál (hogy ne legyen szóismétlés). Az űrben lebegő teáskanna, a repülő spagettiszörny, meg a Plútón repkedő jégsirályok legalábbis erre engednek következtetni. A tudomány, noha nem foglalkozik Istennel, felállít egy prekoncepciót Istenről. Elolvas egy pár szent könyvet, kilistázza Isten tulajdonságait és ezekkel a tulajdonságokkal felruház egy kitalált szellemi lényt, egy objektumot. Azt a meghatározást, hogy Isten maghatározhatatlan, figyelmen kívül hagyja, gondolván ez a hülyeség része, és felállít egy hipotézist Istenről. Majd mindezt megcáfolja. Mivel maga a prekoncepció hibás, hibás az érvelés, és hibás lesz az eredmény is.

Igen, igen leegyszerűsítve, mivel a világot Isten a semmiből teremtette, így egyrészt az egész teremtésben benne foglaltatik, valamint a teremtésen kívül is jelen van. Hagyjuk most azt a részt, amely a teremtésen kívül létezik, azzal sem tudományosan, sem gondolatilag, sem sehogy nem tudunk mit kezdeni, foglalkozzunk azzal, amely a teremtés egészében van benne. Mert ha képesek lennénk az egészet megragadni, akkor, noha Isten teljességét még akkor sem kapnánk meg, de legalábbis közelebb juthatnánk a megoldáshoz.

Ahhoz, hogy ezt az aspektust vizsgálhassuk, a teremtés egészét kell vizsgálnunk. Nos, itt az „egész” értelme: ez a teremtés egésze. Minden. A legkisebbtől a legnagyobbig, a legfinomabbtól a legdurvábbig. De, hogy tudományos észjárással is megragadható legyen, egyszerűsítsünk tovább odáig, hogy minden, amit a természettudomány megismert, és ami általa egyáltalán megismerhető. Akkor most eljutottunk az elméletileg elképzelhető legteljesebb tudáshoz a világról, amelyet ember elméletileg ésszel felérhet. Már ez a tudás sem Isten, őt már az elején elhagytuk, de mondjuk, hogy a lehető legközelebb áll hozzá.

És itt kezdődnek a további bajok, mert:

1. az egész megragadása azért nem lehetséges, mert minden tudományos vizsgálódás tárgyakra irányul, amelyet az egészből választasz ki szubjektív határok kialakításával mentén, tehát az egészből, legyen „n” kiemelsz x-et, így bár azt hiszed, hogy x-et vizsgálod, voltaképpen x-n-t vizsgálod. Csakhogy, jaj:

2. magadat is kiemelted az egészből, mint a vizsgáló szubjektumot. (Ezt már nem tudom képlettel felírni, azért mert ehhez hülye vagyok.) Úgyhogy az egészhez képest önmagadat leválasztod, a vizsgálandó tárgyat leválasztod, és a vizsgálandó tárgyat a maradékhoz képest meghatározod. A tudomány csak így képes gondolkodni, az egész megragadása tudományos gondolkodással tehát nem lehetséges.

Ezzel azonban további problémák adódnak:

1. a tudománynak nincs fogalma sem az egészről, sem a vizsgáló szubjektumról, azaz homályos az alap, amelyből kiragad, homályos a szubjektum, amely vizsgál, így a tárgyról nem a valósághoz képest állapít meg dolgokat, hanem a saját belső rendszerének törvényszerűségei szerint. Így a megállapítások a tudomány viszonyrendszerén belül igazak és nem önmagukban. Ezért nincs a tudománynak igazi világképe, kozmogóniája, csak rendszere.

2. A tudományok rendszere azonban nem alkot egyetlen koherens rendszert. A természettudományok vizsgálódása korlátos. A fizikus megáll a fizika határainál, és a vizsgálódást átengedi egy másik természettudománynak, és annak eredményeit elfogadja, ha tudja, felhasználja. De egy tudományág sem vizsgálja az egészet. Ugyanakkor a tudományok gyökere nem azonos, más-más alapról elindulva határozzák meg önmagukat. Nincsen közös alap, amelyet minden tudomány kiindulópontként elfogadna.

3. A tudomány megismerő tevékenysége az értelmezés. Ez azt jelenti, hogy nem a jelre, hanem a jelentésre ad magyarázatot. A jel önmagában a tudománynak nem tárgya, csak a jel elme által felfogható jelentésének valamely absztrakt jelrendszer (nyelv, képlet, egyenlet) útján történő kifejeződése. Ezek a tudományos eredmények."