2010. augusztus 30., hétfő

Csodálatos evolúció

Talán csak én vagyok nagyon szentimentális, de az élővilág dinamikus változásában és alkalmazkodásában van valami lehengerlően csodálatos. Kár, hogy nem nézhetem meg kívülről, több kameraállásban, felgyorsítva, melyik faj hogyan jutott idáig. Kár, hogy nem nézhetem meg, hogy fog kinézni a Föld mondjuk egymillió év múlva, és hogy abba az állapotba hogyan kerül.

Ősemlős

Néha meglepő számomra, mennyire statikusnak tudják értelmezni az emberek a világunkat, holott épp most egy rendkívül dinamikusan változó korszakban élünk. Ennek ellenére legtöbbünk gondolkodása szerint a világ készen van. Megteremtették és elkészült. Vagy az evolúció során alakult, alakult, és hopp, elérte végcélját, ami természetesen mi, emberek lennénk. Nemrég egy beszélgetés alkalmával a következő hangzott el: ha ki is halnánk, egy újabb evolúció következtében úgyis megint kifejlődnénk. Elmagyarázni, hogy az Élet nem rólunk szól, és még akkor sem biztos, hogy ismét kifejlődnénk, ha elölről indulna az evolúció, ezen esetben lehetetlen volt.

Kb. 205 millió évvel ezelőtt jelent meg először olyan lény, amelyet már nevezhetünk emlősnek (mi emberek, még tervben sem vagyunk). Ez volt a kis patkányszerű Morganucodon (balra). Az a Föld, amelyen a rovarevő Morganucodon küzdött a túlélésért, és a napi betevőért, rendkívül különbözött jelen világunktól. A kontinensek egyetlen földdarabban, a Pangeában egyesültek, az ott élő növények és állatok döntő többsége pedig csak távolról emlékeztetett arra, amit megszoktunk. A fákon nem fészkeltek madarak, senki nem látott még patás állatot, sőt, még a dinoszauruszok virágkora sem érkezett el.

Ha még 80millió évet visszalépünk, láthatnánk emlősszerű őshüllőket. Furcsa, se nem hüllő, se nem emlős lényeket. Vagy talán inkább mind a kettő voltak egy kicsit. Köztük (és nem a hüllők között) kell keresni az emlősök őseit. Vegyünk szemügyre egyet-kettőt ezekből az állatokból.

Egyik rendjük a Pelycosauria, melyhez a primitív emlősszerűek tartoztak. Ők inkább tűntek hüllőnek, mint emlősnek és hátukra jókora bőrlebenyt növesztettek, mely a csigolyákból nyúlt ki. Ez vagy testük hőszabályozásában vagy az udvarlásban (vagy mindkettőben) kaphatott szerepet. A csoport egyébként nem tartalmazza az emlősök őseit.


A Pelycosauria rendbe tartozott a Dimetrodon (fent) kb. 280 millió évvel ezelőtt jelent meg világ színpadán és kb. 20 millió évet parádézott rajta 3 méteres, 150 kilós testével, mielőtt kihalt. Ragadozó volt és sokkal közelebbi rokonságban állt az emlősökkel, mint a hüllőkkel.

Hasonlóan szép példány még az Edaphosaurus is, aki bár igen hasonlít a dimetrodonra, nem állnak közeli rokonságban és vele ellentétben növényevő.

Érdekesebbek lehetnek számunkra a Therapsida rend tagjai. Az emlősök, s így a mi őseink is közöttünk keresendőek.


Ez itt fent a Cynognathus, egy kb. 1 méteres, ragadozó. Érdemes megfigyelni a lábait. A hátsó lábak már az emlősökhöz hasonlóan a test alatt helyezkednek el, ellenben az mellső lábi a teste oldalából nőnek ki, mint a hüllőknek. Kifejezetten szokatlan kinézetet kölcsönözve ezzel az állatnak, legalábbis egy mai ember szemével. Pedig ez a testfelépítés koránt sem volt szokatlan 250 millió évvel ezelőtt.


Itt van például az Anteosaurus, mely egy nagytestű (3 méter hosszú, 5-600 kg súlyú) húsevő volt a perm végén.

Az emlősszerű őshüllők olyan emlősökre jellemző vonásokat kezdtek felvenni, mint az elevenszülés, és a szőrzet. Megváltozott az álkapcsuk szerkezete, így a hüllőktől eltérően nem csak fel és le tudták mozgatni, hanem lehetővé vált az előre-hátra illetve az oldal irányú elmozdítása is. Ezáltal változott a rágás mechanizmusa. Egynemű fogazatuk differenciálódni kezdett, hogy lassan felváltsa az emlősökre jellemző különnemű fogazat.

Ugyan az emlősök 205 millió évvel ezelőtt megjelentek a Földön, valódi szerephez csak 140 millió évvel később, a dinoszauruszok kihalását követően juthattak. Bár a pusztulás egyes emlőscsoportokat is érintett, más csoportjaik, mint a kloákások, az erszényesek és a méhlepényesek gyorsan betöltötték a megüresedett ökológiai fülkéket, és sokszínű formáikkal benépesítették a Földet mire az ember evolúciója szempontjából jelentős nagy kiugrásra (kb. 70.000 éve) sor került.

Élet volt az ember nélkül is. És ha sikeresen kipusztítjuk önmagukat, lehet, hogy több ezer fajt magunkkal rántunk, de abban nem kételkedem, hogy élet az ember nélkül is lesz a Földön. Önhittségünk és saját fontosságunkba vetett vakhitünk csak ront az esélyeinken.

2010. augusztus 10., kedd

Debrecenbe kéne menni

Mostanság Debrecenbe álmodom magam rendszeresen. Leginkább a debreceni vidámpark elvarázsolt kastélyába, a tükörlabirintusba, a torz tükrök termébe, alattam mozog a talaj, oda-vissza járnak a lépcsők, sőt, leomlik a padló, mégis, semmi sem az igazi. Semmi sem olyan "elvarázsolt" mint szeretném. De az "utazás" végén éppoly ámultan nézem a bált ábrázoló teremben táncba dermedt, felcicomázott próbababákat, mint 6 évesen (egyébként kétszer voltam az elvarázsolt kastélyban, utoljára 10 évesen). Aztán nem engednek be az ördög hordóba, hogy a "nagyfiúk" meg ne üssenek véletlenül, amíg bent játszanak. De az ördöghordó nem olyan, mint régen. Tarka, színes és gyorsabban forog.

2010. augusztus 7., szombat

Ne térj le a főútról!

Pedig nekem pont az volt az érzésem, hogy letértem, ahogy a BKV busz elhaladt a Budapest tábla mellett, s ment tovább a fákkal és bokrokkal tarkított, elhagyatottnak tűnő úton. Egy újabb BLÖCS felé vitt Annalightot és engem; egy csajos kikapcsolódásra, amit mondhatni, nagyobb részt nélkülöztem eddigi életem során. Mégis, ha az ember nem épp csajos lánya ráérez a BLÖCS-re, rádöbben arra, hogy valami olyan dolgot hanyagolt eddig, ami elméje jing oldalának különös kikapcsolódást és vidámságot nyújt. Lényének új oldalát ismerheti meg, aki például szereti a nyers répát vagy uborkát márványsajt mártással eszegetni.

Nem is tudom, volt-e olyan BLÖCS, ahol mindenki teljes létszámmal jelen volt. Ha lett is volna, talán pont én nem voltam ott. Ezúttal két fő hiányzott a társaságból, s amíg mi egymást szórakoztattuk, addig Zsófi külföldön végezte munkáját, K pedig igyekezett a lehető legjobban megoldani egy nehéz élethelyzetet (innen is kitartást hozzá!).

Kékleány viszont végre hosszú idő óta ismét jelen tudott lenni, s meglepő módon nem kéket hanem sárgát viselt, s kék hajtincsek helyett, halovány (mert mégsem bírt ki hat hajmosást) lilás csíkok tarkították a frizuráját.

Háziasszonyunk, Évi, kitett magáért: grillcsirke, két féle saláta, pirított krumpli, de ami igazán levett a lábamról, az a frissen sült fűszervajas baguett volt. Rágondolva kezdek megéhezni.

A tegnapi nap egyébként szomorú évforduló is volt egyben Alma számára. De próbáljuk a jó oldalát nézni: egy éve vált szabaddá egy olyan kapcsolattól, amiben kezdtek többen lenni, mint kellene.

Bár kieresztett hajjal érkeztem, engedélyemmel Juc rászabadult a hajzatomra, hogy valami egészen érdekes fonással (?) kösse össze a szabadon szálldosó tincseket. Kifejezetten tetszett a végeredmény. (egyébként nem árultam el, de szeretem ha a hajamat bizerálják, pláne ha jó is sül ki belőle)


Az este többi részére a tortilla és a bor állott a szolgálatunkba, az kísérte hajnalig tartó beszélgetésünket férfiakról, nőkről, GYES-en lévő dolgozni nem akaró kolleganőkről, alávaló exekről, vakmerő, fiatalkori tettekről és kamaszkori abszurd aggodalmakról.

A hajnali hazaszállingózás során megismerhettük a főútról letérő, a környéken kb. negyed órát bolyongó csrk karját messziről, Rajzfimszemű Medvéjét közelről, s az én párom is bemerészkedett megtekinteni, hova is tűnök kb. havonta egy alkalommal. Ez utóbbi látogatók személyéért talán egyedül a lakásban tanyázó Füles és Maya nem lelkesedett annyira. Nekik talán kicsit sok volt az idegenekből (vagy talán a férfiakból).

Következő BLÖCS-re fogyni kéne 10 kilót, hogy elférjünk egy fürdőkádban. Még szerencse, hogy felmentést kaptam a feladat alól. :)

2010. augusztus 6., péntek

Ismeretterjesztés a hatások mögött

Nem értem ezeket a mai fiatalokat dokumentumfilmeket. Elkezdtem nézni a The Universe című, új amerikai dokumentum sorozatot, mely - nehéz lehet kitalálni - az Univerzumról szól.

Először kifejezetten tetszett. A Kozmosz modern folytatását láttam benne. Az első évadban megismerhettük a Naprendszert és a világűr érdekességeit, galaxisokat, fekete lyukakat, kvazárokat. Neves tudósok és kutatók kommentjei kísérték a filmet és szép, szemléltető számítógépes modellek.

A második évad nagyobb részben még korrekt volt, ismertető lehetséges Naprendszeren kívüli bolygókról, a Naprendszer érdekesebb holdjait is bemutatták, volt rész, ami a Tejútrendszerről szólt. Azonban kezdtek számomra nem épp szimpatikus elemek is megjelenni. Hatásvadász módon akartak bemutatni mindent. A szupernóva robbanásokról szóló részben pl, hogyan hatna egy ilyen a Földre? (számítógépes grafikák a Föld pusztulásáról) Majd üstökösök, aszteroidák becsapódásának következményeit elemezték - természetesen a Földre nézve. (számítógépes grafikák a becsapódás hatalamas erejéről) Megtudhattam, milyen gonosz, durva, brutális, agresszív, rettenes hely a Világegyetem az élet számára, mert minden sugároz valami rondát, galaxisok nyelik el egymást, valami mindig felrobban hatalmas energiákat szabadítva fel, és elpusztítva maga körül mindent. (számítógépes grafikák robbanásokról, robbanásokról és robbanásokról) Az életet is egy távoli bolygón. (számítógépes grafika egy tűzorkánba vesző távoli élő bolygóról) Az utolsó részben elemezték a kozmikus apokalipszist. Éljen!

A harmadik évad ettől is gyengébb lett. Voltak érdekes epizódok, mégis több igen erőltetettre sikeredett, és persze jokerként ismét előkerültek a halálosztó meteoritok és aszteroidák, a szörnyű galaktikus katasztrófák és hogy micsoda pusztulást és dögvészt hozó rémséges dolgok jöhetnek az űrből a meteorokon túl (pl.: halálos UV sugárzás).

A negyedik évad... talán meglettem volna negyedik évad nélkül. Végignéztem az epizódok címeit (Death Stars - Halálcsillagok, It fell from space - Az űrből hullott, Biggest Blasts - Legnagyobb robbanások, 10 Ways to destroy Earth - 10 mód a Föld elpusztítására, Space Wars - Űrháborúk, stb.) és túl sok jót nem ígértek. Nem is tudom, volt-e olyan rész, amiben nem nyírták ki szerencsétlen bolygónkat vagy csak a bolygón lévő életet meteoritokkal, vörös óriássá duzzadt Nappal vagy halálos sugárzással. A negyedik évadban összeszenvedtek 12 részt, újat ugyan nem nagyon mondanak egyikben sem, de tele az egész robbanással, sugárzással, robbanással, hatalmas energiákkal, robbanással, és látványosnak szánt számítógépes grafikákkal a kihalt / felrobbant / felperzselt / elárasztott / tengelyét vesztett / pályáját vesztett Földről.

Azért okoz nekem különösen nagy csalódást a sorozat, mert több, általam kedvelt és ismert tudós adta hozzá a nevét. A Föld az ő mondókájuk alatt válik sivataggá vagy nyeli el egy fekete lyuk. Persze mindig nagyon tudományosan alátámasztva a látottakat.

Tudom, hogy amerikai sorozatról van szó, és az amerikai ismeretterjesztő filmek nagyon hajlamosak a hatásvadászatra, de mintha a hatások mögött egyre inkább elveszne a tartalom és a mondanivaló. És akkor hol marad az ismeretterjesztés?

Úgy tudom készül az ötödik évad. Szegény Föld, vajon mit tudnak még neki kitalálni?