2010. október 25., hétfő

Hitehagyók

Pár hónapja egy iszlámra áttért magyar nőnek jegyeztem meg (beházasodott), hogy nagyon könnyen díszeleg muszlimként egy olyan liberális országban, mint Magyarország, de próbálja csak ki ugyanezt Iránban vagy Szaúd-Arábiában (ahol a nők egyáltalán nem válnak jogilag nagykorúvá, vagy az apjuk vagy a férjük gyámsága alatt állnak egész életükben). Vajon akkor is arról magyarázna-e nekem, hogy az iszlám jobban tiszteli a nőket, mint az európai kultúra? Ő egyszerűen ellenkezett, pedig akár vissza is dobhatta volna a labdát: könnyen beszélsz te istentelenségről egy olyan liberális országban, mint Magyarország! Próbáld meg ugyanezt az Egyesült Államokban. Vagy Marokkóban.

Eddig nem nagyon gondoltam bele, de tulajdonképpen rendkívül könnyű dolgom van itt Magyarországon ateistaként (valamiért idegenkedem attól, hogy magamra ragasszam ezt a címkét, talán azért, mert címke, de nevezzük nevén a dolgokat). A családom nem utált ki emiatt, a munkahelyemről sem akartak kirúgni, mert senkit nem érdekel a vallásokkal kapcsolatos meggyőződésem, senki nem fenyeget meg vagy közösít ki, és nem is néz le senki. Ma Magyarországon az emberek nagyrészét nem igazán érdekli a vallás, ahogy én is vajmi kevés figyelmet fordítok arra, melyik embertársam milyen hitet is vall magáénak. Jó lenne, ha ez így is maradna, és remélem, hogy az, ahogy az új kormány a keresztény értékrendet erőlteti, megmarad látványos politikai külcsínynek anélkül, hogy az emberek különösebben komolyan vennék (bár a törvénytervezetek kapcsán elég látok okot aggodalomra).

"Nem hiszek semmiféle felsőbb lény, Isten vagy erő létezésében." Minél sötétebb színű az ország, annál magasabb az ateisták aránya. (2005. forrás: Wikipedia)

Ha ugyanezt valami vidéki amerikai kisvárosban tenném, az emberek valószínűleg elfordulnának tőlem. Ha pedig egy muszlim országban vállalnám fel a nézeteimet, az könnyedén kerülhetne az életembe is.

Ennek a bejegyzésnek az ötlete pár nappal ezelőtt fogalmazódott meg bennem, amikor rákattintottam a YouTube-on egy videora, amely egy marokkói hírt tartalmazott egy 19 éves arab ateista bloggerről, akinek a fenyegetések miatt el kellett hagynia az otthonát. Meglepetten ismertem fel a fiút, ugyanis szerepel a Facebook ismerőseim között és korábban is váltottam vele pár levelet. Mivel nyíltan iszlám ellenes, ateista és a női egyenjogúságot szorgalmazó bejegyzései voltak, valamint a nevét és arcát is vállalta, meg voltam győződve arról, hogy valahol Európában van. De tévedtem. A fiú Marokkóban él. A videót látva azonnal írtam neki egy levelet, kiderült, hogy azóta meg is támadták és összeverték, így jelenleg bujkál és az ország elhagyásán gondolkodik. A sorait olvasva kicsit elszégyelltem magam, hogy a blogomra érkező hozzászólások miatt képes vagyok bosszankodni. Hiszen az, ha egy ismeretlen akárki valamilyen néven rosszindulatú és/vagy buta megjegyzéseket tesz, semmi ahhoz képest, ha valakinek valóban az élete és a testi épsége forog kockán pusztán a lelkiismereti meggyőződése miatt.

És a fiú félelme nem alaptalan. A Saria szerint a hitehagyásért halál jár, és bár Irán és Szaúd-Arábia kivételével a muszlim országok nem követik ezt a gyakorlatot (ott is ritkán hajtják végre a büntetést), épp elég vallási fundamentalista akad, aki szerint a kivégzés volna a helyes eljárás.

Iránban tavaly öt ember került siralomházba azért, mert megtagadták az iszlám hitet. Tudomásom szerint egyiküket már kivégezték. Idén júniusban a Maldív-szigeteken pedig egy 25 éves férfit több fenyegetést követően akasztottak fel amiatt, mert meggondolatlanul elárulta kollegáinak és ismerőseinek, hogy ateista.

Az iszlám országokban élő ateistáknak bujkálniuk kell, egymástól is el vannak szigetelve, hiszen mivel a nézeteikről nem mernek beszélni, véleményüket, tapasztalataikat nincs kivel megosztani. Egyedül az internet képezhetne ez alól kivételt. Tudom, hogy korábban a http://www.el7ad.com/ oldal lehetőséget adott nekik a gondolatcserére, most azonban az oldalra kattintva úgy látom, sajnos sikeresen felszámolták és már nem üzemel.

Szerény véleményem szerint az iszlám a világ legintoleránsabb és legerőszakosabb vallása. Lehet olyan érvekkel jönni, hogy "milyen kedvesek voltak, amikor kint voltam nyaralni", de nem árt szem előtt tartani azt, hogy nyaralni menni egy-két hétre és kint élni, két külön dolog. Így is akad épp elég történet kellemetlen helyzetbe került turistákról, annak ellenére is, hogy a keleti országoknak jelentős bevételt jelentenek a nyugati pihenni vágyók. Ugyanakkor tény, hogy a szeptember 11-i merénylet óta a sajtó hajlamos torz képet festeni a Közel-Keletről és az iszlám vallású emberekről.

Nem, nem hinném, hogy az iszlám vallást követő emberek rosszabbak mint bárki más. Azonban nem árt szem előtt tartani Steven Weinberg mondatát: "Akár lenne vallás, akár nem, mindig volnának jó emberek, akik jót tennének, és rossz emberek, akik rosszat. Ahhoz azonban már vallás kell, hogy jó emberek is rosszat tegyenek."
__________________________________________________________________________________
Források:

2010. október 21., csütörtök

Ha van rá idő

Ma este bevackoltam magam a párnák közé, és megnéztem ezt a több mint egy órás videót Richard Dawkins, evolúcióbiológus, és Neil deGrasse Tyson, asztrofizikus előadásáról. Sokkal jobb volt, mint amire számítottam, szórakoztató, humoros és informatív. Kinek kedve, ideje engedi, nézzen bele.

2010. október 20., szerda

Szkeptikus Klub a székely írásról

A tegnapi Szkeptikus Klubba kicsit talán túlságosan kétkedve léptem be. Ezt a kétkedést az előadó személye váltotta ki belőlem: Sándor Klára számomra egy közel sem szimpatikus SZDSZ-es politikusnő volt, aki anno kezdeményezte a (szerintem teljesen értelmetlen) női kvóta bevezetését és akinek tévéképernyőn tett megnyilvánulásai sok esetben csak mélyítették az SZDSZ iránti ellenszenvemet (úgy vélem, ennek a pártnak az „áldásos” tevékenysége vezetett odáig, hogy mára a liberális jelző szitokszóvá lett Magyarországon).
Azonban mivel nem tudtam arról, hogy Sándor Klára nyelvész és turkológus, a klub témája pedig nem politikai hanem nyelvészeti témájú (A székely írás), úgy döntöttem félreteszem a politikai megnyilvánulásaival kapcsolatos ellenszenvemet és megnézem, mit tud felmutatni a saját szakterületén. Elvégre a Szkeptikus Klub előadásai eddig csupán egyetlen esetben okoztak kisebb csalódást. Szubjektív ellenszenvemen kívül nem volt okom feltételezni azt, hogy Sándor Klára előadása rossz lesz.
Már az első benyomás kezdte felülírni a bizalmatlan kétkedésem: Sándor Klára bennem egy akaratos, férfias karakterként élt, ám ezzel ellentétben egy határozott, de nőies alak lépett be a tanterembe. Magam is meglepődtem azon, hogy amint beszélni kezdett, mind előadásmódjával, mind annak tartalmával hamar elnyerte a rokonszenvemet, hiszen gondolkodása és véleménye sok esetben fedte az enyémet.
Tudni kell még róla, hogy ma Magyarországon ő az egyetlen nyelvész, aki a székely írással foglalkozik. A székely írással, ami rovásírás ugyan, de nem minden rovásírás székely írás, és erről sokan hajlamosak megfeledkezni dicső sumér-japán-szíriuszi múltunk kutatása során. Ennek oka talán az, hogy a székely írás kutatásához nem elegendő pusztán a történelem ismerete vagy a nyelvészet, de a turkológia is elengedhetetlen hozzá, éppúgy, mint a korai magyar irodalom ismerete.
Az alábbiakban kísérletet teszek arra, hogy saját szemszögemből beszámoljak Sándor Klára előadásáról és megpróbáljam összefoglalni azt.
A székely rovásírás ma rendkívül népszerű: táborokat és találkozókat tartanak, több helyiség rovásírással is kiírja nevét a határára, rovásírással ellátott emlékművek keletkeznek stb. Ezek az írások azonban 1990 utáni ábécéket használnak, és nem felelnek meg az eredeti kritériumoknak. A rovásírás nagyon felkapott szélső jobb oldali körökben is, mely körök igyekszenek kisajátítani az írást. Komoly veszélye fenyeget annak, hogy a székely rovásírás, mely éppolyan nemzeti szimbólumunknak számított, mint a Turul madár vagy az Árpád-sávos zászló, eme jelképeink sorsára jut, és a szélsőjobbos nézeteket vallókhoz kötik (a közönség egyik tagja szerint ez már megtörtént). Probléma ezen kívül, hogy ugyan az internet tobzódik a rovásírásról szóló információkban és írásokban, ezen írások jelentős többsége teljesen megbízhatatlan vagy pontatlan, és félrevezető, a Wikipediát is beleértve. A székely rovásírást rendszeresen keverik össze avar vagy más rovásírásokkal, melyeknek a székelyhez semmi köze. A merészebbek elmennek egészen a kőkorig, bátran állítva, hogy a magyar nyelv és a székely rovásírás 50.000 éves (az a tény sem zavarja őket, hogy a legkorábbi barlangrajzok is „csak” 25.000 évesek, a legkorábbi írások pedig Kr.e. 3500 körülre datálhatóak). A kérdést sajnos egyre jobban átitatja a politika, s ha nem vigyázunk, odáig jutunk, hogy a politikai nézeteink határozzák meg, mit vallunk a magyarság eredetéről és a rovásírásról. Már most probléma, hogy a székely írás iránt érdeklődőket gyakran fasisztának bélyegzik, egyébként teljesen alaptalanul.
A székely írás alapvető jellemzői a következők:
  • betűírás, mely jobbról balra olvastatik
  • betűi szögletesek, ahogy minden rovásírás betűi (és egyébként minden vésett írás)
  • betűi megfelelnek a magyar nyelvnek, a magyar hangrendszerhez készült, tudatosan alakították ki
  • kiejtés szerint írunk vele, a kiejtéskönnyítő magánhangzók azonban nem a mássalhangzó előtt, hanem mögötte szerepelnek (tehát nem „bé” „cé” „dé” hanem „eb” „ec” „ed”)
  • magánhangzókat elhagyják
  • mássalhangzók rövidek
  • ligatúrák: betűk összevonása egyetlen jelben
  • arameus eredetű írás
Ha a székely írás emlékei után kutatunk, felmerül a kérdés, mit is tekintünk annak. Székely írással írott hosszabb szövegek nem állnak rendelkezésre, elsődleges emlékeink a székelyföldi templom feliratok, melyek főleg a református templomokban őrződtek meg szépen. Ezek az „itt jártam” típusú üzenetekhez hasonlíthatóak, papok, mesterek kézjegyei. Kérdőjel övezi azonban a karácsonyfalvi, a bonyhádi és az aranyosszentmihályi feliratokat, mert ezeket magyarul olvasni nem tudjuk. Emlékeknek tekinthetőek még az ábécék, az kicsit kérdéses azonban, hogy a tankönyvek vagy a titkosírások ide sorolhatóak-e. Kérdéses, hogy a székely írásnak volt-e valaha természetes használata, mert erre vonatkozó emlék nem maradt fenn. (ha valóban fába vagy rováspálcába véstek vele, azok könnyedén korhadtak szét idővel)

Székely írással a következő templomfeliratokat ismerjük:

A XV. századból: Gelence, Dálya, Kilyén, Vargyas
A XVI. századból: Csíkszentmihály, Derzs, Bögöz, Dálnok, Berekeresztúr
A XVII. századból: Rugonfalva, Énlaka

A székely írással kapcsolatban többször felröppent a gyanú, hogy a humanisták találmányáról van szó. A nézetet vallók szerint azért, mert nincs semmi nyoma a természetes használatnak, és a székely írás emlékei is csak a XV. századtól jelennek meg.

Az első gyanús jel maga Thuróczy János, Mátyás király krónikása. Mátyás királyról tudjuk ugyanis, hogy előszeretettel hívatta magát II. Attilának, és szorgalmazta a magyarság hunokkal való rokonítását illetve a hun hagyományokat (a magyarok és a hunok rokonsága Kézai Simon tollából fakadt, aki IV. Kun László király jegyzője volt). Thuróczy volt az első aki komolyabban értekezett a székely rovásírásról 1488-ban írt krónikájában. Sok mindent átvett Kézaitól, azonban míg Kézai negatívabb színben tünteti fel a székelyeket (vélhetően, mert a székelyek csatlakoztak utoljára a magyarokhoz, és akkor még jobban idegeneknek tekintették őket) és azt állítja, keveredtek az Erdélyben elő vlachokkal, addig Thuróczy arról ír, hogy a székelyek megőrizték tisztaságukat, nem keveredtek, és írásuk, melyet fába róttak, is sajátjuk volt. Gyanút ébreszt a Nikolsburgi ábécé (jobbra) is, mely Thuróczyval egykorú, ráadásul a héber ábécével szerepelteti egy lapon a székely betűket. Az íráson ékeket is próbáltak rajzolni, mintha az írást fába rótták volna, de mint írtam, ennek alapja kétséges, hiszen fába rovott írásemlékünk nincsen.

Szamosközi István titkosírásként használja, II. Rudolf ellen írott gúnyversének papírra vetéséhez, illetve ezekkel a betűkkel írja meg Bocskai Erzsébet és Galfi János viszonyát.

A székely írás felkapottá válik a peregrinus diákok között is, akik egymás emlékkönyveibe írnak székely betűkkel, de nem csak magyarul.

Szó esett még a Bolognai Rovásemlékről és az isztambuli (vagy konstantinápolyi) feliratról. Részletesebben itt, én sajnos nem jegyzeteltem elég jól ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel írjak róluk.

De vajon valóban humanista találmány lenne a székely írás? Elég bizonyíték az, hogy nem maradt fenn természetes használatra utaló lelet és akad pár érdekes egybeesés? Sándor Klára szerint nem. Ahhoz ugyanis, hogy valaki ezt az írást megalkossa a XV. században, kiváló fonológusnak kellett volna lennie, és tisztában kellett volna lennie olyan tényekkel és összefüggésekkel, amelyeket csak saját koránál később fedeztek fel.

A székely írásban a betűformák egységesek. Magyar fonémáknak felel meg az írás, a „d” hang betűjét csupán egyetlen vonal különbözteti meg a „gy” hangtól. Az „u” és a „v” illetve az „i” és a „j” betűk hasonlóságában a latin hatás érhető tetten, ám ettől nagyobb súllyal esik a latba az „a”, „o”, „e” és „l” betűkön látható szláv hatás. A székely írás betűi közül négy megegyezik a keleti türk rovásírás betűivel. És ott van a három máig megfejtetlen templomi emlékünk: a karácsonyfalvi, a bonyhádi és az aranyosszentmihányi, melyeket székely betűkkel rótták, ám magyarul nem olvashatóak. Talán törökül lehetnek. Eme templomírások pontos korát meghatározni nem tudják, talán a XIII. században keletkeztek.

Török eredete lenne hát a székely írásnak?

Annyi bizonyos, hogy a Volga vonalától nyugatra sokféle török nép élt, akik sokféle ábécét fejlesztettek ki maguknak, és amelyeket a mai napig sem tudunk olvasni. A székely írás talán a nyugati türkkel függhet össze, vagy vele közös eredetre vezethető vissza.

A leghosszabb feliratokat avar rovásírással írtak, ezek azonban nem székely írással írt szövegek. Az írások a Nagyszentmiklósi kincs tárgyain láthatóak, 13 tárgyat díszít rovásírt felirat.

A honfoglaló magyarok rovásírásával kapcsolatban lelet csak egy van, egy tegez, csupán néhány jellel. Ezt olvasni nem tudjuk, az azonban bizonyos, hogy a jeleknek semmi köze a székely betűkhöz.

Van még egy érdekes lelet, egy IX. századból származó vasmegmunkálás során használt fúvócső, a rajta lévő jelek hasonlóságot mutatnak a székely betűkkel. Az írást azonban magyarul olvasni nem tudjuk.

A székely írás a magyarság számára fontos jelkép, azonban egészen bizonyosnak tűnik, hogy nem volt a honfoglaló magyarok (akik egyébként magyar és türk nyelvűek voltak) írása, és valószínűleg sosem használták természetes úton, ellentétben a türk írásokkal. A székely írást 50.000, de akár 5.000 évre visszavezetni pedig egyenesen nevetséges, hiszen a legkorábbi rovásírásos emlékünk a VII. századból való, az sem székely. A székely rovásírásos emlékek biztosan csak a XV. században jelennek meg.

Sajnálatos, hogy éppen Magyarországon idegenkednek annyira a székely írástól a nyelvészek, hogy gyakorlatilag a 30-as évek óta csak turkológusok foglalkoznak vele, magyar nyelvtörténészek nem. Holott a székely írás magyar nyelvemlék. Éppen a rovásírásba egyre erősebben kapaszkodó szélsőségesen gondolkodók miatt, szükség lenne arra, hogy valódi természetében őrizzük meg ezt a jelképünket, és ne mint egy 50.000 éves civilizált múltunkat bizonyító megalomán csökevényt.
________________________________________________________________________________

2010. október 17., vasárnap

Dawkins az erkölcsről

Miért kéne vallás valamihez, ami már a vallások előtt létezett?

2010. október 10., vasárnap

"Az erkölcsi kódunk lejárt"

Ráakadtam erre a cikkre. Bár nem mondanám, hogy minden sorával egyetértek, gondoltam lefordítom és kiteszem, mint olvasnivalót. Szerintem elgondolkodtató kérdést feszeget. (aki teheti, inkább olvassa angolul, mert lehet benne hiba)

Szerkesztői megjegyzés a cikk szerzőiről: Yaron Brook az Ayn Rand Center for Individual Rights elnöke és a forbes.com kolumnistája; Onkar Ghate a központ kutató ösztöndíjasa.

"Az emberi előrehaladás jó eszméket igényel." - CNN

Gondoljunk csak két alapvető eszmére, hogyan jelentek meg modern világunkban. Most lépjünk vissza csekélyke 600 évet amikor a modern tudomány még nem létezett.

A férfiak és a nők mocsokban és szennyben éltek és haltak meg, jobbára közönyösen viseltettek a testüket pusztító kórokozók és a világegyetemet irányító természeti törvények iránt. Ehelyett egy állítólagos természetfeletti erőhöz fohászkodtak, hogy utat mutasson ebben a könnyekkel övezett világban.

Azonban olyan elméknek köszönhetően, mint Galileo Galilei, Sir Isaac Newton, Louis Pasteur and Charles Darwin, ma már nem így látjuk a világot. Ők tanították meg nekünk megismerésünk módszerét: az alapos, matematikailag pontos vizsgálatot, a lépésről lépésre történő következtetést és általánosítást, és a szisztematikus, bizonyíték alapú elméletépítést.

Bennük megvolt a bátorság, hogy próbára tegyék az elsáncolt hatalmat, hogy félre lökjenek babonát és ellenszegüljenek a pápának. Ahogy mások is követni kezdték a csapást, melyet az első tudósok tapostak, az emberi tudás drámaian kitágult. Egy második eszmének köszönhetően a tudás robbanása betört az elzárt laboratóriumokba és az elefántcsont tornyokba. A gondolkodók egy másik merész csoportja szembeszállt a politikai tekintélyelvűséggel.

Királyokat és nemeseket söpörtek félre, hogy helyet csináljanak az emberi jogoknak. Ez az eszme adott életet egy új nemzetnek, szeretett Amerikánknak, ahol az egyénnek szabad volt gondolkodni és a saját boldogságát követni. Egy új ember emelkedett fel: az individualista.

Miközben rabló báróknak kiáltották ki őket, amit ezek az egyének tulajdonképpen csináltak az az volt, hogy vagyonokat kerestek a tudományos felfedezésekkel és azok eladásával.

Találmányok és termékek sora következett: automobil, olaj, rádió, antibiotikum, hűtőszekrény, elektromosság, mosógép, légkondicionáló, vízvezeték minden lakásban, repülőgép, és így tovább és így tovább, egészen napjaink asztali számítógépéig és a mobiltelefonig

Próbáljuk elképzelni az életet mindezek nélkül. Nem könnyű.

De amint idáig jutottunk ezzel a két eszmével, az emberi előrehaladás egy harmadik eszme kibontakozását követeli, hogy teljes legyen a tudományos és a politikai forradalom; ugyanis még mindig a múlt erkölcsére tekintünk.

Habár ma már kevesen fordulunk az Ótestamentumhoz vagy a Koránhoz ha a Föld korát akarjuk meghatározni, közülünk még midig túl sokan fordulnak ezekhez a könyvekhez úgy, mintha kizárólag ezek mutathatnának utat erkölcs és morál kérdésében. Ezekből tudjuk azt, hogy a hit az ész felett, a társadalmi áldozat az egyéni érdek felett áll.

De minél komolyabban vesszük ezeket a régi erkölcsi tételeket, annál gyanúsabbá válik az, hogy valóban a modern eszmék felelősek-e az emberi előrehaladásért. A tudósok a laborjaikban nem bizonyították a hit felsőbbrendűségét. Thomas Jefferson az ő Nyilatkozatában nem hirdette ki a kollektív áldozat felsőbbrendűségét. Miért gondoljuk hát, hogy ezek az ideák vezetnek az erkölcsi megvilágosodás ösvényén?

Talán az összes kárból, amit ezek a divatjamúlt erkölcsök okoznak az emberi fejlődésnek, a legjelentősebb az, hogyan torzítják elképzésünket a morális eszmékről.

Kérjünk meg az utcán bárkit, hogy nevezzen meg egy erkölcsi hőst; ha nincs épp nagy sietségben, valószínűleg olyan neveket mondana, mint Jézus Krisztus vagy Teréz Anya. Azért, mert ezekről az emberekről azt tartjuk, hogy személyes hasznukat félredobták a társadalmi jó érdekében. Senkinek eszébe sem jutna olyan embereket megnevezni, mint Galilei, Darwin, Thomas Edison vagy John D. Rockefeller.

Holott őket kellene. Inkább olyanok akarjunk lenni, mint ők, nem pedig mint a világ Teréz anyái, s ezt kellene tovább adnunk a gyerekeinknek is.

Ha az erkölcs annak megítélése, hogy felismerjük az igazságot és a bátorságot ahhoz, hogy ezek tanácsára cselekedjünk és kezdjünk valamit a saját életünkből a saját életünkkel, akkor ezek az egyének teljesítményüket illetően éppolyan nagyszerű alkotók, mint amilyen erkölcsi példaképek. Másképpen fogalmazva, ha az erkölcs egy iránytű ahhoz, hogy elérjük a boldogságot azáltal, hogy az elménkkel és a testünkkel olyan értékeket teremtünk, amelyek sikeressé teszik az életünket, akkor az erkölcs a személyes haszonról szól és nem ezek feladásáról.

Az anyagi haszon csak egy érték azok közül, amelyet elérhetünk. Azonban ékes példája az egész problémának, mert a legfontosabb, ahogyan azt egy Bill Gates vagy egy Steve Jobs példája is mutatja, hogy a pénzcsináláshoz mérhetetlen elszántság kell a termék megalkotását illetően.

A tény, hogy a pénzkeresést a legtöbb moralista figyelmen kívül hagyja, vagy a gonoszság gyökereként bélyegzi meg, arról a távolságról mesél, amelyet még meg kell tennünk.

Mindezért feje tetejére kell állítanunk a Milliárdosok felajánlásait.

A világ sosem adja meg a morális elismerést Gatesnek vagy Buffettnek azért a személyes vagyonért, amelyet összekeresetek, de felállva ünnepel, ha másnak adják a pénzüket. Azonban ez az álló ünneplés a pénz megteremtésének szól, és a haszonnak, amelyet maguknak termeltek és mindenkinek, aki kereskedett velük.

Ha az erkölcs lényege a saját sikerünk és boldogságunk hajszolása, akkor a pénz idegeneknek való átadása, összehasonlításként, morálisan nem jelentős tény. (És egyenesen rossz, ha abból a feltevésből teszik, hogy a lemondás morális.)

Tudomány, szabadság és a saját haszon keresése - ha képesek vagyunk ezt a három eszmét, mint ideálist, magunkévá tenni, határtalan jövő vár ránk.

2010. október 8., péntek

Ma lenne 70



UPDATE október 9-én: Meg voltam győződve, hogy tegnap volt kilencedike...

2010. október 5., kedd

A tudomány hangjai

Már említettem, hogy kedvenc dallamaim között szerepel Simon & Garfunkel: Sound of Silence c. száma*. Akkor utaltam a rémes feldolgozásokra is.

Most azonban utamba vette az internet a Sound of Science c. frappáns és humoros feldolgozást. Angolosok előnyben!



* s épp ennyire szeretem a hozzá tartozó magával agadó klasszikus filmet, a The Graduate-ot (Diploma előtt)

2010. október 1., péntek

Tényleg végtelen...*

És amikor azt hiszed, ettől  már nincs lentebb, eléd veti az Internet ezt...


* "Csak két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. De a világegyetemben nem vagyok olyan biztos." Albert Einstein