2008. július 31., csütörtök

Kezdeti nehézségek...

Amint végül eldöntöttem: blogot írok - melynek különös jelentősége van tekintettel 13 éves naplóíró múltamra - s megalkottam ezt a lapot, alattomos ellenséggel kerültem szembe: a hálózaton terjedő görög vírusok ádáz módon bejuttatták falovukat - illetve falovaikat - gyanútlan számítógépemre. Mindez persze nekem is felróható, túlzottan jóhiszemű voltam, s már hetek óta nem állítottam megfelelő örséget sem. A falovak módszeresen bénították meg aztán az egész rendszert, így kénytelen voltam magára hagyni a megkezdett blogot egy időre.

A trójaiak szerint ez persze intő jel volna, s tán nem kellene erőltetni ami nem megy, az istenek akarata lehet, s ezzel figyelmeztetnek arra, hogy a blog írása elkerülendő a szemükben. Maradjak a tollnál és a papírnál. Azonban nem kívántam feladni.

Több csatát vesztettem ugyan, ám a háborút most nem a görögök nyerték. Az istenek mégis mellém álltak végül. Már csak néhány apró probléma vár megoldásra, hogy nyugodt szívvel kezdhessek neki a virtuális napló vezetesének.

Én, aki annyira szeretem a papírt.

Nincsenek megjegyzések: