Csodálatos evolúció

Talán csak én vagyok nagyon szentimentális, de az élővilág dinamikus változásában és alkalmazkodásában van valami lehengerlően csodálatos. Kár, hogy nem nézhetem meg kívülről, több kameraállásban, felgyorsítva, melyik faj hogyan jutott idáig. Kár, hogy nem nézhetem meg, hogy fog kinézni a Föld mondjuk egymillió év múlva, és hogy abba az állapotba hogyan kerül.

Ősemlős

Néha meglepő számomra, mennyire statikusnak tudják értelmezni az emberek a világunkat, holott épp most egy rendkívül dinamikusan változó korszakban élünk. Ennek ellenére legtöbbünk gondolkodása szerint a világ készen van. Megteremtették és elkészült. Vagy az evolúció során alakult, alakult, és hopp, elérte végcélját, ami természetesen mi, emberek lennénk. Nemrég egy beszélgetés alkalmával a következő hangzott el: ha ki is halnánk, egy újabb evolúció következtében úgyis megint kifejlődnénk. Elmagyarázni, hogy az Élet nem rólunk szól, és még akkor sem biztos, hogy ismét kifejlődnénk, ha elölről indulna az evolúció, ezen esetben lehetetlen volt.

Kb. 205 millió évvel ezelőtt jelent meg először olyan lény, amelyet már nevezhetünk emlősnek (mi emberek, még tervben sem vagyunk). Ez volt a kis patkányszerű Morganucodon (balra). Az a Föld, amelyen a rovarevő Morganucodon küzdött a túlélésért, és a napi betevőért, rendkívül különbözött jelen világunktól. A kontinensek egyetlen földdarabban, a Pangeában egyesültek, az ott élő növények és állatok döntő többsége pedig csak távolról emlékeztetett arra, amit megszoktunk. A fákon nem fészkeltek madarak, senki nem látott még patás állatot, sőt, még a dinoszauruszok virágkora sem érkezett el.

Ha még 80millió évet visszalépünk, láthatnánk emlősszerű őshüllőket. Furcsa, se nem hüllő, se nem emlős lényeket. Vagy talán inkább mind a kettő voltak egy kicsit. Köztük (és nem a hüllők között) kell keresni az emlősök őseit. Vegyünk szemügyre egyet-kettőt ezekből az állatokból.

Egyik rendjük a Pelycosauria, melyhez a primitív emlősszerűek tartoztak. Ők inkább tűntek hüllőnek, mint emlősnek és hátukra jókora bőrlebenyt növesztettek, mely a csigolyákból nyúlt ki. Ez vagy testük hőszabályozásában vagy az udvarlásban (vagy mindkettőben) kaphatott szerepet. A csoport egyébként nem tartalmazza az emlősök őseit.

A Pelycosauria rendbe tartozott a Dimetrodon (fent) kb. 280 millió évvel ezelőtt jelent meg világ színpadán és kb. 20 millió évet parádézott rajta 3 méteres, 150 kilós testével, mielőtt kihalt. Ragadozó volt és sokkal közelebbi rokonságban állt az emlősökkel, mint a hüllőkkel.

Hasonlóan szép példány még az Edaphosaurus is, aki bár igen hasonlít a dimetrodonra, nem állnak közeli rokonságban és vele ellentétben növényevő.

Érdekesebbek lehetnek számunkra a Therapsida rend tagjai. Az emlősök, s így a mi őseink is közöttünk keresendőek.

Ez itt fent a Cynognathus, egy kb. 1 méteres, ragadozó. Érdemes megfigyelni a lábait. A hátsó lábak már az emlősökhöz hasonlóan a test alatt helyezkednek el, ellenben az mellső lábi a teste oldalából nőnek ki, mint a hüllőknek. Kifejezetten szokatlan kinézetet kölcsönözve ezzel az állatnak, legalábbis egy mai ember szemével. Pedig ez a testfelépítés koránt sem volt szokatlan 250 millió évvel ezelőtt.

Itt van például az Anteosaurus, mely egy nagytestű (3 méter hosszú, 5-600 kg súlyú) húsevő volt a perm végén.

Az emlősszerű őshüllők olyan emlősökre jellemző vonásokat kezdtek felvenni, mint az elevenszülés, és a szőrzet. Megváltozott az álkapcsuk szerkezete, így a hüllőktől eltérően nem csak fel és le tudták mozgatni, hanem lehetővé vált az előre-hátra illetve az oldal irányú elmozdítása is. Ezáltal változott a rágás mechanizmusa. Egynemű fogazatuk differenciálódni kezdett, hogy lassan felváltsa az emlősökre jellemző különnemű fogazat.

Ugyan az emlősök 205 millió évvel ezelőtt megjelentek a Földön, valódi szerephez csak 140 millió évvel később, a dinoszauruszok kihalását követően juthattak. Bár a pusztulás egyes emlőscsoportokat is érintett, más csoportjaik, mint a kloákások, az erszényesek és a méhlepényesek gyorsan betöltötték a megüresedett ökológiai fülkéket, és sokszínű formáikkal benépesítették a Földet mire az ember evolúciója szempontjából jelentős nagy kiugrásra (kb. 70.000 éve) sor került.

Élet volt az ember nélkül is. És ha sikeresen kipusztítjuk önmagukat, lehet, hogy több ezer fajt magunkkal rántunk, de abban nem kételkedem, hogy élet az ember nélkül is lesz a Földön. Önhittségünk és saját fontosságunkba vetett vakhitünk csak ront az esélyeinken.

Debrecenbe kéne menni

Mostanság Debrecenbe álmodom magam rendszeresen. Leginkább a debreceni vidámpark elvarázsolt kastélyába, a tükörlabirintusba, a torz tükrök termébe, alattam mozog a talaj, oda-vissza járnak a lépcsők, sőt, leomlik a padló, mégis, semmi sem az igazi. Semmi sem olyan "elvarázsolt" mint szeretném. De az "utazás" végén éppoly ámultan nézem a bált ábrázoló teremben táncba dermedt, felcicomázott próbababákat, mint 6 évesen (egyébként kétszer voltam az elvarázsolt kastélyban, utoljára 10 évesen). Aztán nem engednek be az ördög hordóba, hogy a "nagyfiúk" meg ne üssenek véletlenül, amíg bent játszanak. De az ördöghordó nem olyan, mint régen. Tarka, színes és gyorsabban forog.

A Szuper Csapat

A sok pihent agy...

Ne térj le a főútról!

Pedig nekem pont az volt az érzésem, hogy letértem, ahogy a BKV busz elhaladt a Budapest tábla mellett, s ment tovább a fákkal és bokrokkal tarkított, elhagyatottnak tűnő úton. Egy újabb BLÖCS felé vitt Annalightot és engem; egy csajos kikapcsolódásra, amit mondhatni, nagyobb részt nélkülöztem eddigi életem során. Mégis, ha az ember nem épp csajos lánya ráérez a BLÖCS-re, rádöbben arra, hogy valami olyan dolgot hanyagolt eddig, ami elméje jing oldalának különös kikapcsolódást és vidámságot nyújt. Lényének új oldalát ismerheti meg, aki például szereti a nyers répát vagy uborkát márványsajt mártással eszegetni.

Nem is tudom, volt-e olyan BLÖCS, ahol mindenki teljes létszámmal jelen volt. Ha lett is volna, talán pont én nem voltam ott. Ezúttal két fő hiányzott a társaságból, s amíg mi egymást szórakoztattuk, addig Zsófi külföldön végezte munkáját, K pedig igyekezett a lehető legjobban megoldani egy nehéz élethelyzetet (innen is kitartást hozzá!).

Kékleány viszont végre hosszú idő óta ismét jelen tudott lenni, s meglepő módon nem kéket hanem sárgát viselt, s kék hajtincsek helyett, halovány (mert mégsem bírt ki hat hajmosást) lilás csíkok tarkították a frizuráját.

Háziasszonyunk, Évi, kitett magáért: grillcsirke, két féle saláta, pirított krumpli, de ami igazán levett a lábamról, az a frissen sült fűszervajas baguett volt. Rágondolva kezdek megéhezni.

A tegnapi nap egyébként szomorú évforduló is volt egyben Alma számára. De próbáljuk a jó oldalát nézni: egy éve vált szabaddá egy olyan kapcsolattól, amiben kezdtek többen lenni, mint kellene.

Bár kieresztett hajjal érkeztem, engedélyemmel Juc rászabadult a hajzatomra, hogy valami egészen érdekes fonással (?) kösse össze a szabadon szálldosó tincseket. Kifejezetten tetszett a végeredmény. (egyébként nem árultam el, de szeretem ha a hajamat bizerálják, pláne ha jó is sül ki belőle)

Az este többi részére a tortilla és a bor állott a szolgálatunkba, az kísérte hajnalig tartó beszélgetésünket férfiakról, nőkről, GYES-en lévő dolgozni nem akaró kolleganőkről, alávaló exekről, vakmerő, fiatalkori tettekről és kamaszkori abszurd aggodalmakról.

A hajnali hazaszállingózás során megismerhettük a főútról letérő, a környéken kb. negyed órát bolyongó csrk karját messziről, Rajzfimszemű Medvéjét közelről, s az én párom is bemerészkedett megtekinteni, hova is tűnök kb. havonta egy alkalommal. Ez utóbbi látogatók személyéért talán egyedül a lakásban tanyázó Füles és Maya nem lelkesedett annyira. Nekik talán kicsit sok volt az idegenekből (vagy talán a férfiakból).

Következő BLÖCS-re fogyni kéne 10 kilót, hogy elférjünk egy fürdőkádban. Még szerencse, hogy felmentést kaptam a feladat alól. :)

Ismeretterjesztés a hatások mögött

Nem értem ezeket a mai fiatalokat dokumentumfilmeket. Elkezdtem nézni a The Universe című, új amerikai dokumentum sorozatot, mely - nehéz lehet kitalálni - az Univerzumról szól.

Először kifejezetten tetszett. A Kozmosz modern folytatását láttam benne. Az első évadban megismerhettük a Naprendszert és a világűr érdekességeit, galaxisokat, fekete lyukakat, kvazárokat. Neves tudósok és kutatók kommentjei kísérték a filmet és szép, szemléltető számítógépes modellek.

A második évad nagyobb részben még korrekt volt, ismertető lehetséges Naprendszeren kívüli bolygókról, a Naprendszer érdekesebb holdjait is bemutatták, volt rész, ami a Tejútrendszerről szólt. Azonban kezdtek számomra nem épp szimpatikus elemek is megjelenni. Hatásvadász módon akartak bemutatni mindent. A szupernóva robbanásokról szóló részben pl, hogyan hatna egy ilyen a Földre? (számítógépes grafikák a Föld pusztulásáról) Majd üstökösök, aszteroidák becsapódásának következményeit elemezték - természetesen a Földre nézve. (számítógépes grafikák a becsapódás hatalamas erejéről) Megtudhattam, milyen gonosz, durva, brutális, agresszív, rettenes hely a Világegyetem az élet számára, mert minden sugároz valami rondát, galaxisok nyelik el egymást, valami mindig felrobban hatalmas energiákat szabadítva fel, és elpusztítva maga körül mindent. (számítógépes grafikák robbanásokról, robbanásokról és robbanásokról) Az életet is egy távoli bolygón. (számítógépes grafika egy tűzorkánba vesző távoli élő bolygóról) Az utolsó részben elemezték a kozmikus apokalipszist. Éljen!

A harmadik évad ettől is gyengébb lett. Voltak érdekes epizódok, mégis több igen erőltetettre sikeredett, és persze jokerként ismét előkerültek a halálosztó meteoritok és aszteroidák, a szörnyű galaktikus katasztrófák és hogy micsoda pusztulást és dögvészt hozó rémséges dolgok jöhetnek az űrből a meteorokon túl (pl.: halálos UV sugárzás).

A negyedik évad... talán meglettem volna negyedik évad nélkül. Végignéztem az epizódok címeit (Death Stars - Halálcsillagok, It fell from space - Az űrből hullott, Biggest Blasts - Legnagyobb robbanások, 10 Ways to destroy Earth - 10 mód a Föld elpusztítására, Space Wars - Űrháborúk, stb.) és túl sok jót nem ígértek. Nem is tudom, volt-e olyan rész, amiben nem nyírták ki szerencsétlen bolygónkat vagy csak a bolygón lévő életet meteoritokkal, vörös óriássá duzzadt Nappal vagy halálos sugárzással. A negyedik évadban összeszenvedtek 12 részt, újat ugyan nem nagyon mondanak egyikben sem, de tele az egész robbanással, sugárzással, robbanással, hatalmas energiákkal, robbanással, és látványosnak szánt számítógépes grafikákkal a kihalt / felrobbant / felperzselt / elárasztott / tengelyét vesztett / pályáját vesztett Földről.

Azért okoz nekem különösen nagy csalódást a sorozat, mert több, általam kedvelt és ismert tudós adta hozzá a nevét. A Föld az ő mondókájuk alatt válik sivataggá vagy nyeli el egy fekete lyuk. Persze mindig nagyon tudományosan alátámasztva a látottakat.

Tudom, hogy amerikai sorozatról van szó, és az amerikai ismeretterjesztő filmek nagyon hajlamosak a hatásvadászatra, de mintha a hatások mögött egyre inkább elveszne a tartalom és a mondanivaló. És akkor hol marad az ismeretterjesztés?

Úgy tudom készül az ötödik évad. Szegény Föld, vajon mit tudnak még neki kitalálni?

Bizonyíték

Végre, VÉGRE! Bebizonyosodott!

A rhesus majmok és a "humánum"

A vallástalanság elleni kedvenc érvként mindig előkerül a morál és az erkölcs. Hogy vallás nélkül nem lenne semmi, ami keretet ad a viselkedésünknek, az önmagára oly büszke, önmagát oly sokra tartó ember az „állati sorba” való visszasüllyedésétől fél, hisz vallás nélkül ki mondja meg, hogy szeresd felebarátodat, tiszteld a szüleidet és ne öld meg ellenségeidet. Neki a hittételek nélkül ez nem evidens.

Az ilyen embernek nehéz, ha nem lehetetlen elmagyarázni azt, hogy az altruizmus, az önfeláldozás nem emberi sajátosság, a „humánum” egy téves hiten alapuló elnevezés, és közel sem ellentétes az evolúcióval. Az emberi mindenhatóságba és felsőbbrendűségbe vetett hitük áthatolhatatlan falként áll előttük.

Az állati önfeláldozás és segítségnyújtás legszebb példái talán a delfinek: fuldoklókat mentenek ki a vízből, s cunami előtt furcsa hangokkal figyelmeztetik a hajósokat (akik persze csak utólag jönnek rá, miért is viselkedtek a delfinek olyan szokatlanul). Nem térek most ki a delfinek és a bálnák viselkedésére, írok inkább a rhesus majmokról és arról, hogyan adták fel nekünk, embereknek a leckét moralitásból és erkölcsből anélkül, hogy bármelyik vallást ismerték volna.

Carl Sagan és Ann Druyan a következőket írja Elfeledett ősök árnyai című könyvükben:

„A főemlősök etikájának nagykönyvében van néhány olyan eset, amely egészen példabeszéd értékű. Nézzük például a makákókat. Ezek a rhesus majom néven is ismert állatok szorosan összetartó családi csoportokban élnek. Mivel egy megmentett makákó statisztikailag nagy valószínűséggel hordoz jó néhány velünk közös gént, (feltéve persze, hogy mi is makákók vagyunk) jogosan vállalunk kockázatot a megmentéséért, s nincs szükség a rokonsági fokozatok árnyalatnyi különbségeinek vizsgálatára. Egy laboratóriumi kísérletben a makákók csak akkor kaptak enni, ha meghúztak egy láncot, s ezzel áramütést adtak egy velük nem rokon másik makákónak, amelynek szenvedését a detektívüvegen keresztül jól láthatták. Ha ezt nem tették meg, semmit sem kaptak enni. Ennek megtanulása után a majmok gyakran megtagadták a lánc húzogatását – az egyik kísérletben 13 százalékuk volt csak hajlandó a szerkezetet működtetni, 87 százalékuk inkább éhesen maradt. Az egyik állat két hétig nem evett, csak hogy ne okozzon fájdalmat társainak. A korábbi kísérletben megrázott makákóknak még kevésbé akaródzott a láncot meghúzni. A majmok nemének és a társadalmi ranglétrán elfoglalt helyének nem sok köze volt a mások bántásától való húzódozásuknak.

Ha választanunk kellene, a makákók - akik inkább éheznek, semmint hogy másoknak fájdalmat okozzanak – és a nekik ezt a fausti alkut felajánló tudósok között, akkor erkölcsi érzékünk bizony nem a tudósok mellett voksolna. Kísérletük eredményeként azonban a nem emberi lényekben már-már szentekhez méltó önfeláldozási hajlandóságot pillanthattunk meg, amely a mások megmentésére irányult, még ha azok nem is voltak közeli rokonaik. A hagyományos emberi fogalmak szerint ezek a makákók – noha nem jártak hittanórákra, soha nem hallottak a tízparancsolatról, soha nem feszengtek végig egyetlen középiskolai állampolgári ismeretekre oktató órát sem – példát mutatnak nekünk erkölcsből és a gonosszal szembeni bátor helytállásból. A makákók között, legalábbis ebben az esetben, a hősiesség mindennapos dolog. Fordított körülmények között, ha fogságban tartott embereknek ajánlanának hasonló választást a makákó tudósok, vajon mi is ilyen jól szerepelnénk? Az emberiség történelme kevés olyan hősről tud, aki tudatosan áldozta fel magát másokért. Mindegyikükre a tétlenek sokasága jut.”*

Ha hozzáveszem a Milgram kísérlet siralmas eredményeit, azt hiszem, humánum tekintetében a rhesus majmok egyértelműen előttünk végeztek.

Nem vagyok biztos abban, hogy ide vissza tudunk "süllyedni".

____________________________________________________________________________

* Carl Sagan és Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai - kutatás önmagunk után, Európa könyvkiadó, 1995

Fentiek forrásaként jelölték: Jules H. Masserman, S. Wechkin and W Terris: ">>Altruistic<< Behaviour in Rhesus Monkeys", American Journal of Psychiarty, 121. 1964., Stanley Wechkin, J.H. Masserman, and W. Terris, "Shock to a Conspecific as an Aversive Stimulus", Psychonomic Science 1., 1964.

Alternatív sürgősségi

Egyik kommentelőm ajánlotta az alábbi videót az Üres pirítós nevű oldalról. Egyszerűen zseniális!

Lássuk, hogyan reagálna az alternatív "gyógyászat" az azonnali beavatkozást igénylő esetekre!

Gyógyulunk?

Egy ideje akarok már írni a placebo hatásról, mely természetesen az oly nagy népszerűségnek örvendő „alternatív gyógymódoknál”, a gyógyítóknál vagy az ima gyógyító ereje kapcsán merül fel leginkább. És persze a vizes-cukros oldatokra esküdő homeopatáknál.

Sarkosan fogalmazva, az orvostudomány XIX-XX. századi fejlődését megelőzően a gyógyítás gyakorlatilag a placebo szintjén működött. Az orvosok és a javasasszonyok a megfigyelésektől eltekinve gyakran csak sötétben tapogatóztak, keveset, vagy inkább semmit sem tudtak egy-egy hatóanyag működéséről és befolyásáról vagy a betegségek okáról, sőt, sokszor magáról az emberi szervezet felépítéséről sem. S ha gyógyultak a betegek, a legritkább esetben tették ezt magától a gyógymódtól, sokkal inkább a szerencsének köszönhették.

A homeopátia mai napig tartó népszerűségében komoly szerepe van annak, hogy az érvágás virágkorát élte a megjelenésekor. Samuel Hahnemann, német orvos kísérletezte ki a módszert a malária gyógymódjaként 1790 és 1873 között. Ha összevetették az érvágással, köpölyözéssel, hánytatással vagy más durva kezelésekkel gyógyított betegek életben maradási esélyeit a homeopátiával kezelt betegek életben maradásával, azt tapasztalták, hogy ez utóbbi esetben az jóval magasabb. Gyors elterjedése teljesen érthető, hiszen ha használni nem is használt, az érvágással ellentétben legalább nem ártott. Készítményei azonban pusztán placebok.

A placebo hatást a modern orvoslás megjelenést követően ismerhettük csak meg. Először Henry Beecher amerikai aneszteziológus publikált róla 1955-ben. A második világháborúban orvosként szolgálatot teljesítő Beecher és ápolónője azon kellemetlen helyzetbe kerültek, hogy elfogyott a morfium. Fájdalomcsillapító híján egyszerű sóoldatot adtak a betegeknek, akiknek – nagy meglepetésükre – a sóoldat is elegendő volt ahhoz, hogy a fájdalmuk csökkenjen.

A Wikipedia definíciója szerint „a placebo olyan orvosi művelet vagy készítmény, mely a páciens állapotának javítását kívánja elérni valódi beavatkozás vagy hatóanyagok nélkül, pusztán a kezelésbe vetett hit által. A placebo tehát „látszólagos gyógyszer”, amely azonban sokszor – lelki úton – tényleges javulást tud elérni.”

Az azóta eltelt évtizedekben rendesen megvizsgálták a placebo hatást és az orvoslásban is szerepet kapott például egy-egy új orvosság kipróbálása során a kettős vak teszten.

A beteg, aki elhiszi azt, hogy gyógyszert kapott (sőt, fontos műtéti beavatkozáson esett át!), rendkívül sokszínűen tud reagálni a hatóanyagmentes placebora. A fájdalomcsillapítás csak egy a sok közül. Placeboval el lehet tűntetni szemölcsöt, csökkenteni lehet a vérnyomást, javítani lehet a vérkeringést és a közérzetet. A fájdalomcsillapítók esetén a kutatások nem mutattak különbséget a valódi gyógyszer és a placebo hatása között.

Ha súlyosabb betegségekre gondolunk, érdemes megnézni a placebot egy másik szemszögből is: és ez a beteg ember viselkedése. Ez ugyanis egy tanult folyamat, mely társadalmanként eltérő lehet. Gyakorlatilag egy szerepjáték, de nem egyenlő a szimulációval. Ha egy súlyos, gyógyíthatatlan beteg kap placebót, látszólagos javulása visszavezethető a viselkedésében bekövetkezett változásra. Hosszú távon azonban egy beteg gyógyulása a legritkább esetben köszönhető a placebonak.

Placebo és hit kapcsán felmerül a beteg pozitív hozzáállása is. Engem is meglepett, de kutatások nem találtak összefüggést a pozitív gondolkodás és a rákból való felépülés esélye között sem. 1999-ben Watson M, Haviland JS, Greer S, Davidson J és Bliss JM végeztek összehasonlító kísérleteket erre vonatkozóan, 2007-ben pedig Coyne JC, Pajak TF, Harris J, Konski A, Movsas B, Ang K és Watkins Bruner D. Ami a személyes véleményemet illeti, azért esik nehezemre elfogadni ezt az eredményt, mert ha magam elé képzelek egy pesszimista, a gyógyulásáért szinte semmilyen erőfeszítést nem végző embert és egy olyat, aki végsőkig kitart és nem hagyja el magát, józan paraszt ésszel úgy gondolnám, az utóbbinak mérföldekkel nagyobb előnye van az életet jelentő célszalagig. Kérdés, hogy ez a párszáz beteg és ez a két kísérlet elegendő-e bizonyítéknak. Szeretném hinni, hogy a pozitív hozzáállás nem csak a beteg közérzetén javít, de az életét is meghosszabbíthatja. Ez a kívánalmam azonban úgy tűnik, nem megalapozott.

Bár a placebo csak rövid távú enyhülést ad az olyan súlyos betegségben szenvedőknek, mint a rák (de itt gondolhatok a saját unokatestvéremre is, akinél egy súlyos csonttörés miatt rendszeres vendégek voltak a reiki mesterek, az angyal médiumok és egyéb energiagyógyítók, végül több éves kezelést követően csak a modern orvostudomány segítette újra lábra állni) a pszichoszomatius betegségek kezelésében, mint a fejfájás, gyomorfekély, magas vérnyomás, láz, allergia vagy a depresszió, sok esetben alig mutat különbséget a hatóanyagot tartalmazó gyógyszertől.

És itt merül fel a dilemma: becsapható-e a beteg a gyógyulása érdekében? A homeopátia kapcsán több olyan nézettel találkoztam, hogy igen, hiszen ha „hatott” a szer, onnantól kezdve már nem lehet szó kidobott pénzről. Mégis zavar: pénzért kell hitet vennünk az olyan egyszerű, sokszor magától elmúló bajokra, mint a fejfájás vagy a nátha? Nem inkább egy rossz beidegződés mindez a kellemetlenség –> pirula -> jobb közérzet sorában, mert megszoktuk, hogy ha valami bajunk van, azonnal gyógyszerhez nyúljunk? Ami még inkább zavar, hogy sok család épp ehhez szoktatja a gyerekeit is. „Meg vagy fázva kisfiam? Fáj a hasad kisfiam? Lázas vagy kisfiam? Nesze, ezt vedd be és jobban leszel.” Legrosszabb példa, mikor a 3-5 éves gyerekeknek is már pirulát adnak a forró tea, a meleg takaró és a szülői odafigyelés helyett. A homeopatikus szer gyógyír lehet a gyermekével keveset törődő szülő lelkifurdalására is.

Úgy gondolom, fontos haszna van a placebo hatásnak, melyet ki kell használni a mindennapos gyógyításban, s melyet a szervezetünk ki is használ a gyógyulás folyamatában. Mégis komoly dilemma elé állítja az orvost.

A homeopátiára, az „energiával” gyógyítókra, vagy más „alternatívnak” nevezett gyógymódokra melyek képviselői a szervezetünk és elménk természetes reakcióit vagy rosszabb esetben a betegség miatti kiszolgáltatottságunkat meglovagolva próbálják könnyebbé tenni a pénztárcánkat, a válaszom egyértelműen nem.

Ha a hétköznapokra gondolok, úgy látom, sokszor nincs is szükség másra, mint egy kis akaratra, hogy apró-cseprő bajainkon keresztül emelkedjünk. Egyedül, legális pótszerek nélkül.

_______________________________________
Források:

http://hu.wikipedia.org/wiki/Placebo
http://hu.wikipedia.org/wiki/Homeop%C3%A1tia
http://www.freeweb.hu/skepdic/placebo.html
http://www.freeweb.hu/skepdic/kontroll.htm
http://szkeptikus.blog.hu/2008/06/05/rak_a_hit_nem_hat
http://www.medicalonline.hu/cikk/placebo_%E2%80%93_i__resz/index.php