"Dupla csavar" II.: James D. Watson védelmében

Most hogy Tériszony jóvoltából (köszönettel) végre elolvashattam James D. Watson könyvét, A kettős spirált a DNS felfedezésének történetéről, komolyan gondolkodóba estem azzal kapcsolatban, hogy vajon ugyanazon könyvet olvastam-e, mint sok Watsont kritizáló ember szerte az interneten. És most elsősorban Rosalind Franklinre gondolok, akit állítólag borzalmasan és felháborítóan negatív színben tűntet fel Watson ebben a könyvben, kihasználva azt, hogy a nő már nem él a könyv megjelenésekor, és a nevén esett foltokat később egy barátnője mossa le a róla írott könyvében. Lehetséges volna, hogy sokan kezükbe sem vették a könyvet, s úgy írnak róla?

De mégis mi volna az a borzalmasan negatív kép? Az, hogy Watson - aki egyébként láthatóan mindenkiről igyekszik objektív képet festeni, ugyanakkor a könyvben több alkalommal felhívja a figyelmet arra, hogy ez csupán az ő szemszöge - elmondja, Franklin nem hangsúlyozta a nőies oldalát? (mily meglepő, egy kimondottan férfiasnak számító területen dolgozó nőtől) Hogy leírja, hogy nem tetszett neki a frizurája? Hogy leírja akkoriban érzett nemtetszését arról, hogy nem működött együtt Maurice Wilkins-szel?

Több helyen olvastam arról is, hogy Franklin szerepét elfelejtették a DNS felfedezése kapcsán. Watson azonban már a könyv elején így ír: "Elsősorban öt ember érdeme: Maurice Wilkinsé, Rosalind Frankliné, Linus Paulingé, Francis Crické és az enyém."

Szeretnék idézni pár sort a könyvből, s akkor talán kiderül: Watson elismerte Franklin érdemeit, habár azt csak később tudta meg, milyen kellemetlen közegben volt kénytelen dolgozni Wilkins mellett.

"Előbb nagyon meghökkentem, hogy Rosy azonnal elfogadja a mi modellünket. Féltem, hogy kemény, makacs gondolkodásával, amely miatt a magacsinálta spirálellenes csapda rabja volt, nem a tárgyhoz tartozó eredményeket kotor elő, ami aztán bizonytalanságot táplál majd a kettős spirál helyességét illetően.(...) Ugyanakkor megszűnt indulatos haragja irántam és Francis iránt. (...) Rosy megalkuvást nem ismerő korábbi megállapításai e tárgyban most elsőrendű tudományról tanúskodtak, s nem holmi fékevesztett kékharisnya ömlengéséről. (...) Az is kiderült, hogy Rosy azért nem jött ki Maurice-szal és Randall-lal, mert nem ismerték el jogos igényét a munkatársaival való egyenjogúságra. Alighogy belépett a King's laborjába, máris fellázadt annak hierarchiája ellen, felháborodott, hogy elsőrendű kristallográfiai képességeit hivatalosan nem ismerik el."

"Rosalind Franklin 1958-ban, harminchét éves korában meghalt. Minthogy kezdeti - tudományos és személyes - impresszióim (amint azt e könyv lapjaiban megírtam) gyakran hibásak voltak róla, szeretnék valamit elmondani az eredményeiről. King's-beli röntgenmunkáját egyre inkább nagyszerűnek tekintjük. Az "A" és a "B" forma különválasztása önmagában is tekintélyt szerzett neki. Még jobb volt 1952-es bizonyító eljárása, amikor a Patterson-féle szuperpozíciós módszert alkalmazta, s kimutatta, hogy a foszfátcsoportoknak a DNS molekula külsején kell lenniök. Később, amikor Bernal laborjába ment át, a dohánymozaik-víruson kezdett el dolgozni, s a mi spirális szerkezettel kapcsolatos kvalitatív elképzeléseinket gyorsan kvantitatív képpé fejlesztette, pontosan meghatározta a spirális paramétereket és megállapította, hogy a ribonukleinsavlác a központi tengelytől távolabb, félúton helyezkedik el.

Magam az Egyesült Államokban tanítottam, s így nem láthattam oly gyakran őt, mint Francis, akit gyakran felkeresett tanácsaiért, vagy - ha valami ügyes dolgot csinált - azért, hogy biztosítsa őt egyetértéséről. Akkorra a korábbi civakodásaink már feledésbe merültek. Mindketten nagyra értékeltük személyes tisztességét és nemeslelkűségét. Csak évek múltán láttuk át a harcot, amelyet az okos nő vívott, hogy elismerje a tudományos világ, amely a nőket gyakran képtelennek tartja a komoly gondolkodásra. Rosalind példás bátorságát és integritását akkor érthetjük meg, ha tudjuk, hogy halálosan beteg volt, s nem panaszkodott, hanem magas szinten dolgozott, még a halála előtt néhány héttel is."

_______________________________________________________________________________

James D. Watson: A kettős spirál, Gondolat Budapest, 1972