2010. augusztus 7., szombat

Ne térj le a főútról!

Pedig nekem pont az volt az érzésem, hogy letértem, ahogy a BKV busz elhaladt a Budapest tábla mellett, s ment tovább a fákkal és bokrokkal tarkított, elhagyatottnak tűnő úton. Egy újabb BLÖCS felé vitt Annalightot és engem; egy csajos kikapcsolódásra, amit mondhatni, nagyobb részt nélkülöztem eddigi életem során. Mégis, ha az ember nem épp csajos lánya ráérez a BLÖCS-re, rádöbben arra, hogy valami olyan dolgot hanyagolt eddig, ami elméje jing oldalának különös kikapcsolódást és vidámságot nyújt. Lényének új oldalát ismerheti meg, aki például szereti a nyers répát vagy uborkát márványsajt mártással eszegetni.

Nem is tudom, volt-e olyan BLÖCS, ahol mindenki teljes létszámmal jelen volt. Ha lett is volna, talán pont én nem voltam ott. Ezúttal két fő hiányzott a társaságból, s amíg mi egymást szórakoztattuk, addig Zsófi külföldön végezte munkáját, K pedig igyekezett a lehető legjobban megoldani egy nehéz élethelyzetet (innen is kitartást hozzá!).

Kékleány viszont végre hosszú idő óta ismét jelen tudott lenni, s meglepő módon nem kéket hanem sárgát viselt, s kék hajtincsek helyett, halovány (mert mégsem bírt ki hat hajmosást) lilás csíkok tarkították a frizuráját.

Háziasszonyunk, Évi, kitett magáért: grillcsirke, két féle saláta, pirított krumpli, de ami igazán levett a lábamról, az a frissen sült fűszervajas baguett volt. Rágondolva kezdek megéhezni.

A tegnapi nap egyébként szomorú évforduló is volt egyben Alma számára. De próbáljuk a jó oldalát nézni: egy éve vált szabaddá egy olyan kapcsolattól, amiben kezdtek többen lenni, mint kellene.

Bár kieresztett hajjal érkeztem, engedélyemmel Juc rászabadult a hajzatomra, hogy valami egészen érdekes fonással (?) kösse össze a szabadon szálldosó tincseket. Kifejezetten tetszett a végeredmény. (egyébként nem árultam el, de szeretem ha a hajamat bizerálják, pláne ha jó is sül ki belőle)


Az este többi részére a tortilla és a bor állott a szolgálatunkba, az kísérte hajnalig tartó beszélgetésünket férfiakról, nőkről, GYES-en lévő dolgozni nem akaró kolleganőkről, alávaló exekről, vakmerő, fiatalkori tettekről és kamaszkori abszurd aggodalmakról.

A hajnali hazaszállingózás során megismerhettük a főútról letérő, a környéken kb. negyed órát bolyongó csrk karját messziről, Rajzfimszemű Medvéjét közelről, s az én párom is bemerészkedett megtekinteni, hova is tűnök kb. havonta egy alkalommal. Ez utóbbi látogatók személyéért talán egyedül a lakásban tanyázó Füles és Maya nem lelkesedett annyira. Nekik talán kicsit sok volt az idegenekből (vagy talán a férfiakból).

Következő BLÖCS-re fogyni kéne 10 kilót, hogy elférjünk egy fürdőkádban. Még szerencse, hogy felmentést kaptam a feladat alól. :)

2 megjegyzés:

Kékleány írta...

Lehet, hogy csak Almának mondtam, vagy az is lehet, hogy csak a másnapi after-blöcs alkalmával, de érdekes módon nekem is évfordulós nap volt ez, csak épp "fordítottan" - Fűnyíróssal való "összebarátkozásunk" napja... (Koincidencia <3 :)))

Sedith írta...

Mondtad, csak megfeledkeztem róla. :)

Köszönöm a képet! :D