2012. április 17., kedd

Nincs vita!

Kicsit csalódott vagyok. Na persze nem mintha nem tudtam volna, mibe ártom magam, most mégis kicsit úgy érzem magam, mint a kisgyerek, akinek fagyit ígértek, és aztán mégsem kapott semmit. Mert valami kis kötekedésre, visszavágóra számítottam. Arról van szó, hogy egy gimnazista kori ismerősöm - aki nem mellékesen egy kis keresztény gyülekezet lelkes tagja gyerekkora óta egész családjával egyetemben - a napokban megosztott egy kb. 20 éves videót bizonyos John Mackay előadásában, mely az élet eredete címet viselte. A videó fölé a következő lelkes üzenetet csatolta: 

 "EVOLÚCIÓ VS. TEREMTÉS 
 ATOM KIRAA!! KISSÉ HOSSZÚ, DE SZERINTEM RENDKÍVÜL ÉRDEKES!! 
 VÁRNÉK ÉRTELMES HOZZÁSZÓLÁSOKAT IS A TÉMÁHOZ!" 

Tulajdonképpen az lepett volna meg, ha az "atom kiraa" 20 éves VHS felvételen nem egy kreacionista agymenést találok, ráadásul abból sem a leghatásosabbat – néhány kattintással túltettem magam rajta. Ismerősöm utolsó mondatát, mely szerint értelmes hozzászólásokat vár, azonban nem tudtam figyelmen kívül hagyni. Ha vár értelmes hozzászólást, akkor adjunk neki. Mivel egyébként egy kedves emberről van szó, nem akartam földbe döngölni. Az alábbi megjegyzést írtam neki (talán rosszul tettem): 

‎"A biológiában mindennek csak az evolúció fényében van értelme" mondta Theodosius Dobzhansky, aki ellentétben a filmen látható John Mackay nevű illetővel, valóban biológus volt, mindemellet pedig vallásos keresztény ember. 

 A filmen látható geológus (!) alapvető tévedésekben él az evolúcióval kapcsolatban - ami egyébként általános a kreacionista és ID-s áltudósoknál. Mint ahogy az is, hogy nem a saját szakterületük a biológia. Úgy kritizálnak, hogy a definíciókat sem ismerik, nem értik a természetes szelekció működését, összemossák azt az élet keletkezésével, amihez az evolúciónak semmi köze. Ennél már csak az jobb, mikor az univerzum keletkezését boncolgatják, mint evolúciós kérdést. Nonszensz. Vagy itt van pl. mindjárt az elején, hogy az evolúció során véletlenül jönnek létre az életformák. Ez is egy nem létező állítás, akkor mivel is vitatkozik az illető? 

Nem néztem végig a filmet, csak belenézegettem, és igazolva is láttam, hogy a kreacionista érvrendszer nem sokat változott az elmúlt 200 évben (lásd, pl. még mindig William Paley 1802-es könyvéből rángatják elő azt a sivatagi óra hasonlatot) előszeretettel hagyják figyelmen kívül a biológiában elért tudományos eredményeket, úgy tesznek, mintha Darwin óta nem lenne új a nap alatt. 

Sajnos rengeteg káros szemét szivárog át hozzánk az Egyesült Államokból, és a kreacionista ID-s badarság egy ezek közül. Veszélyük abban rejlik, hogy a tudományosság látszatát keltik, ezzel tévesztve meg a laikus érdeklődőt. 

Egy dologra azért felhívnám a figyelmet: lehet itt cirkuszt dobni a népnek, és úgy tenni, mintha lenne valódi tudományos vita az evolúció létéről, valójában egy valamire való biológus ezzel nem foglalkozik, mert ez olyan lenne, mintha egy fizikus vitatná a gravitációt. El lehet szórakoztatni magunkat vele laikusként, de egy valódi biológus csak legyint. Mert ténykérdés, és nem hitkérdés. Emellett a biológia, a genetika az evolúció fényében halad előre és tár fel mind többet abból a csodálatos és elképesztően összetett világból, ami bennünket körülvesz, ami mi magunk vagyunk, és amit a kreacionista elképzelés olyan durva és inkompetens módon próbál egy kocsmai szintre redukálni.  

És mit kapok erre? Mit? Néhány tobzódó :D jelen és azon túl, hogy először nézzem csak végig a videót, aztán majd adagolja nekem a többi okosságot, semmit! Vagyis ki vagyok röhögve. És a többi „okosság” is várat magára – gondolom, mert a hozzám hasonló menthetetlen lelkekkel (hülyékkel?), mint én, felesleges vitatkozni. Ezek után még valaki bedobta, hogy kell a hit, meg „praise the Lord” és a téma kifulladt. 

Összességében nem állt szándékomban kreásokkal vitázni, mert minek. Kifejezetten ellenzem, ha értelmes, valamire való emberek leállnak velük, ezzel mintegy azt sugallva, hogy vita létezik. Azonban szándékomban állt, hogy ne hagyjam ott ezt az eszement ökörséget úgy, mint egy „atom kiraa” videót, amire adni kell. Ha valaki esetleg elolvassa, lássa csak, hogy van ám ellenvélemény is. Hátha beindul valami folyamat a fejében és elgondolkodik rajta.

8 megjegyzés:

trebitsch írta...

Szerintem ne kísértsd a szerencséd, mert még a végén itt fog flame-war generálódni... ;D

bemapoe írta...

Ez az egész annyira elkeserítő és szomorú.

Siklósi Attila írta...

Megnéztem, mindkét részt. Tényleg a szokásos. Viszont (szintén szokásosan) nem láttam a kommentedet, csupán annyit, hogy minden kommentet megjelenés előtt a feltöltőnek engedélyeznie kell. Van egy olyan érzésem, hogy nem lesz sok kritikus észrevétel a megjelenő hozzászólások közt. Ez már nemcsak szomorú, hanem szánalmas is...

bitxəšï írta...

" Az amerikai Tennessee állam törvényhozása elfogadott egy új törvényt, amely lehetővé teszi olyan sokoldalúan megalapozott tudományos témák megkérdőjelezését általános és középiskolákban, mint a biológiai evolúció, globális felmelegedés, az élet kémiai eredete és humán klónozás. Az új törvény lehetővé teszi, és védelmezi vallási hiten alapuló kreácionista elképzelések becsempészését biológia órákra, és azok megalapozott tudományos elméletként való tálalását."

http://biologiaievolucio.blogspot.jp/2012/04/majomtorveny.html

Sedith írta...

Attila, nem láthattad a kommentem, nem a Youtube-ra ment, hanem Facebookra. Persze jellemző módon nyilvános fórumokon az ID-sek gondoskodnak arról, hogy ne nagyon jelenjen meg ellenvélemény.

A majomtörvény meg... This is America... :-/

Siklósi Attila írta...

Sedith: Pedig már azt hittem a kommented után döntöttek a hozzászólások letiltásáról:-)

Majomtörvény: Ha így haladunk előbb-utóbb újra életbe lép az elhíresült Butler törvény, ami anno tiltotta Tennessee-ben az evolúció oktatását.

Deák Péter írta...

Egyetértek, hogy nem érdemes velük vitatkozni. Viszont számukra is érthető, egyszerű tanácsokat lehet nekik adni. Pl. így:

Tényleg meg tudod cáfolni az evolúciós elméletet? Vannak bizonyítékaid? Nosza ...

1. Írd le azonnal!
2. Közöld tudományos folyóiratban!
3. Vedd át a Nobel-díjat!

(Beszélgetés vége!)

Sedith írta...

Péter, ne haragudj, valamiért folyton spamként értelmezi a blogger a hozzászólásaid, nem tudom, mi ennek az oka. Még ha nem is látod őket megjelenni, én utólag kiveszem őket a spam kosárból, meg fognak jelenni.

A publikálásra vonatkozóan egyébként ilyenkor mindig összeesküvés elméletekkel jönnek a tudomány gonosz, elutasító voltát illetően. Szóval valóban reményelen.