Mikor boncolás után békésen ettem a gyrosomat a West End-ben, arra gondoltam, hogy valami velem nem stimmel. Talán egy kicsit igazán megviselhetett volna, hogy az imént kaptak szét az orrom előtt egy fickót (meg még vagy hármat a szomszéd asztalokon), kikaptuk a belső szerveit, a fejbőrét az arcára húztuk, aztán lefűrészeltük a koponyáját egy kézi fűrésszel, hogy belekukkantsunk a fejébe is. Semmi érzelem. Na jó, ez nem igaz. Kíváncsi voltam.
Akkor is erre gondoltam, mikor alulról belenéztem egy szerencsétlen testébe, akit derekánál szelt ketté a HÉV. És akkor is, amikor egy órát álltam egy vízihulla mellett, akit a közelben tett partra a Duna (jó, mentségemre szolgáljon, téli hulla volt). Legalább egy picit megviselhetne. Álmodhatnék az arcával, vagy valami. Hogy engem ez nem hagy hidegen. De úgy hagyott. Nem hatott meg.
Azonban ennek ellenére nem bírom a horrorfilmeket, sem azokat az oldalakat, amelyeken súlyosan sérült emberi holttestekről tesznek fel képeket. Lélekölőek. Elmebetegeknek valók. Fuj.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése