2009. szeptember 10., csütörtök

Zenetévé

Ma éjjel munka közben, mikor álmatagon írtam a szokásos jelentést a téglákról és a cserepekről, bekapcsolatam a zenetévét, had csörögjön valami a háttérben. Tizenévesen illetve főiskolás koromban meglehetősen gyakran néztem klippeket. Aztán rájöttem, hogy a képek elveszik a figyelmem a zenéről, és unni kezdem, végül teljesen leszoktam a zenecsatornákról. De a gépeléshez épp megfelelő háttérzajnak tűnt.

Igazából egyik top listás zene sem igazán ragadott meg, de nem is ez a lényeg. Egészen elképedtem a klippekben tobzódó nyílt szexulitástól. Nem, nem erotika, pláne nem szerelem, hanem totál szex. És nem csak egy-két klipben, tömegesen. Madonnán meg sem lepődnék, de úgy vettem észre, hogy ha énekesnő van a képernyőn, a klip alapeleme, a néhányszor az arcunkba tolt fenék, rosszabb esetben pedig egyértelmű utalásokat tesznek orgiákra és hangsúlyozzák a féktelen szórakozás fontosságát. Akkora terpeszeket láthattam premier plánban, hogy kevés híján fantáziára sem volt szükség ahhoz, hogy rendesen a hölgyek lába közé nézhessünk. Arról nem is beszélve, hogy sokszor a koreográfia sem az igazi, durva és darabos.

Nem is értem, mit csodálkozom azon, hogy a tizenéves lányok - akik legtöbbet nézik ezeket a csatornákat - egyre korábban ribancok.

És nem, nem azért volt mindez, mert éjjeli adást néztem. Ezek minden körülmények között sugárzott, hétköznapi videoklippek voltak. Már kevés, ha az énekesnő sokat mutat magából. Elértünk egy kritikus pontot, a levehető ruhadarabok száma véges. Kell valami több, valami új. Szex, szex, szex, buli és szex, szex fiúkkal, szex lányokkal (még mindig énekesnőkről beszélek), szex medencében, lovaspóló után, kezdtem attól tartani, hogy a medence parton méltóságos szfinxként trónoló német dogot is bevonják a játékba.

Mostanában ennyire sivár fantiáziával rendelkeznek azok, akik a világslágerek zenei videóit alkotják? Nem tudnak más témát adni az énekesnők klippjeinek, mint a szex? Ezzel tényleg jobban el lehet adni a lemezeket? Vagy ennyire sekélyes a zenei felvevőpiac? Visszamegyünk az ösztönök szintjére?

Félreértes ne essék, szeretem a videoklippekben az erotikát. De nem a szex ilyen nyílt mutogatását, a tobzódást férfi és női testek között, a testiség túlhangsúlyozását, mely ezen a szinten már nem közvetít semmit. A vonagló testek látványa fásult lesz és szürke, erőltetett és unalmas.

Az ember kikapcsolja a tévét.

11 megjegyzés:

sat. írta...

ribancok? az más értékrendet föltételez.
szerintem inkább konzumálók /fogyasztók, akik lassankint tán kezdnek közömbössé válni, azér' köll stimulálni

Sedith írta...

Azok a 15 éves kislányok, akik nem tudják, részegen kivel feküdtek össze, azok nekem ribancok.

Sajna van ilyen bőven.

Névtelen írta...

Kérdem én, milyen jogon ítélkezünk itt bárki felett?!
Pláne azok után, ahogyan Hypatiáról megnyilvánult a blog szerzője.

Itt valami nagyon hasonló folyik, mint amit a bigott ókori keresztények tettek! Elevenen felaprítani másokat a saját erkölcsi értékrendünk nevében.
Madonna és a másik említett művész hölgy sokat tettek a nők egyenjogúságáért (pl. azért, hogy márpedig NE legyen kettős mérce, amiről - burkoltan - beszéltél)! Te talán tettél érte valamit? Nem szólva arról, hogy a maguk területén mind Madonna, mind Lady Gaga kiemelkedő eredményeket értek el. Ugyanezt te is elmondhatod magadról? (Ha Whitney Houston vagy Tina Turner írta a bejegyzést álnéven, akkor nem szóltam.) Igaz, még akkor is visszatetsző lenne.

Tolerancia, kérem. Előfordul, hogy én se szeretek egy-egy zenei irányzatot, mégse gyűlölködök. Még az is lehet, hogy a te életformádat nem tartom a legtökéletesebbnek, mégis békén hagylak (amíg az én ízlésvilágomat, értékrendemet nem ócsárolod).

Személy szerint úgy látom, túl sokszor kényszerítik ránk a Disney-féle képmutató jókislány giccset... öröm látni, hogy legalább néhány kivétel akad.

Egyébként a színfalak mögött épp a rendes kislányok kaphatók legtöbbször a, hogy finoman fogalmazzak, pajkos dolgokra.

Sedith írta...

Most had kérdezzelek meg névtelen úr: te mégis miért bántasz engem?

Alexi Frest írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Névtelen írta...

Hölgy. De most nem ez az érdekes.
Egyetlen sértő szóval nem illettelek. Annyi történt, hogy tehetséges művészeket ócsároltál, alap nélkül; nekem ez nem tetszett, szóvá tettem.

Sedith írta...

Kedves Aranyhaj!

Én írtam egy kritikát a színvonaltalan videoklippekről.
Szó sem esett az énekesekről, nem írtam róluk szinte semmit, de te nekiállsz róluk osztani, és engem, az egyszerű vidéki leányt, hozzájuk hasonlítgatni. Mindezt úgy, mintha a személyedet érte volna támadás. Ne csodálkozz, ha nem értelek.

Legközelebb olvass figyelmesebben, mielőtt kinyitod a szád, és ilyen hangnemben szólsz hozzám.

Névtelen írta...

Szerettem volna FINOMAN jelezni, ki vagyok. Mindegy.

Írtál egy sértő, igazságtalan és hozzá nem értésről árulkodó kritikát tehetséges művészek jól sikerült munkáiról. Méghozzá hamis, álszent erkölcsi alapon.

Ha nem értesz valamihez "egyszerű vidéki leány" létedre, akkor ne szólalj meg.

Névtelen írta...

Az ÉN hangnemem pedig rendkívül türelmes! Talán én ribancoztam a szórakozó fiatalokat?!

(Holott nem én flörtölök vidáman más lányok kedvesével, és még nem is Madonna vagy a diszkóba járó kislányok... némelyek ezt férjezett tisztes asszony létükre megteszik... Tényleg, ezeket hogyan lehet kikapcsolni, ha helytelennek tartom a hozzáállásukat?!)
Csak felhívtam a figyelmed arra, hogy ez így visszás! Más a helyemben már erősebb szavakat is használna, én türelmes típus vagyok. Csak a képmutatást és a szűklátókörűséget viselem rosszul.

sat. írta...

nem tudom, de Jézus anyjának hagyományos nevit s a tiszteletreméltó hölgyeknek a megszólítását ellopó énekesnőt én tán mégse tekintném föltétlen művésznőnek, főkint ha az üzleti exhibicionizmusát látom véletlen, mielőtt elfordulnék /különbe' nem érzem magam jogosultnak e téren az ítélkezésre, csak félek, ill. remélem, hogy nehány évtized múlva a kutya se fog utána ugatni, ahogy utánam má' most se:)
- 1 nem mindenképp ribancozó véleményinek kiegészítése annak szabadsága jegyibe' remélve, hogy ettől +' nem borul ki a bili, s foytat6ó a tiszteletteljes véleménycsere

Névtelen írta...

Hehe, sat tök jókat odaírogat. Nekem tetszik ;)