2010. július 9., péntek

Új generáció

Ha John Lennon nem lenne benne a Beatlesben, minden bizonnyal George lenne a kedvenc tagom. De 9 éves korom óta John Lennont szeretem legjobban, s ezen nem valószínű, hogy bármi változtatni tudna.

George-ot azért szeretem, mert valamennyi dal, amit a Beatlesben írt, a kedvenceim között van. Mind, talán a Love You To-t kivéve, bár ez mindig változik. És azért is, mert ő volt a legfiatalabb. Nem akarok idézgetni a Beatles Antológia c. "kódexből", s nem is azért ragadtam klaviatúrát, hogy George-ról írjak, hanem, hogy bemutassam a fiát, Dhani Harrisont, akit meglátva a hideg futkározott a hátamon: egy az egyben George. Talán a vonásai kicsit lágyabbak, s a tekintete sem olyan szúrós, mint az apjának, ezek azonban csak akkor tűnnek fel, ha jobban megnézzük az arcát. George is ezt mondta róla: "A fiam jobban hasonlít George Harrisonra, mint én magam."

Nem tudtam megállni, hogy ne készítsek pár összehasonlító képet:





A most 32 éves Dhani Harrison szintén zenél, saját együttese a Thenewno2. George halála után kiadott Brainwashed c. album elkészítésében is segédkezett (melyet egyébként szana-szét hallgattam, miután kijött). Egész jó zenét játszanak, bár a mai zenei palettán nem igzán tűnnek ki. Feltűnést is inkább a George-hoz való döbbenetes hasonlósága kelt.

Azért a végére ideteszem az együttes egyik zenéjét:



És legyen itt valami kedvenc George-tól is.

Színjáték statisztákkal?

Carl Sagan és Ann Druyan a teremtésről:

"A világ, s rajta minden nekünk teremtetett, mint ahogy mi is Isten számára teremtettünk:

Az elmúlt néhányezer évben, és különösen a középkor vége óta eltelt időben ez a büszke, magabiztos feltevés egyre elfogadottabb hittétellé vált, melyet egyként vallott császár és rabszolga, pápa és plébános. A Föld bőkezűen berendezett színpad volt, egy zseniális, bár kifürkészhetetlen Rendező műve, aki – csak ő tudja honnan – számtalan statisztát kerített elő: tukánokat, bíbortetveket, angolnákat, pockokat, szilfákat, jakokat és még mi mindent! Mindeme statisztákat aztán a legszebb estélyi ruhájukba öltöztetve elénk helyezte a színpadra. Tegyünk velük kedvünk szerint: cipeljék terheinket, húzzák ekéinket, őrizzék otthonainak, adjanak tejet kicsinyeinknek, kínálják fel húsukat asztalainkon, és mutassanak példát – mint mondjuk a poszméhek, nem csak kemény munkára, hanem az örökletes monarchiára is. Arra senki nem tudott válaszolni, mi szüksége volt Neki a tetvek és a csótányok ezernyi fajára, mikor egy-kettő is elég lett volna, vagy miért is van a Földön többféle bogár, mint bármely más fajta élőlény. No de sebaj: az élet szédítő változatosságának összhatását csak a Teremtő feltételezésével lehetett magyarázni, akinek nem is érthetjük valamennyi indítékát, s aki számunkra megteremté a színpadot a díszleteket s a kevésbé fontos szereplőket. Ezt a nézetet évezredeken át lényegében mindenki, pap és tudós egyaránt kielégítőnek tekintette – érzelmileg éppúgy, mint értelmileg.”

Carl Sagan és Ann Druyan: Elfeledett ősök árnyai - kutatás önmagunk után, Európa könyvkiadó - 1995

2010. június 30., szerda

Kritika humorba ágyazva

Ezt korábban láttam itt (ahonnan azóta lekerült a video), és most megint eszembe jutott. Dave Allen fergetegesen ötvözi a humort és a kereszténység kritikáját anélkül, hogy a "szenteltvízbe köpne". Csak pár perc, tényleg érdemes megnézni.

2010. június 23., szerda

Kancsil

Még most is: ha nézem ennek az apró patásnak a képét, első pillantásra nehezen tudom eldönteni, hogy valamiféle rágcsáló-e, vagy inkább furcsa őzike. Hiszen akkora, mint egy patkány, a feje, mint egy egéré, ám a hátsó lábai, egyértelműen a szarvasokat vagy az őzeket idézik.

Valójában sem rágcsáló, sem őzike: ez az állat a párosujjú patások rendjébe tartozó kérődző, a kancsil.

Furcsa, szokatlan kinézete nem véletlen, a kancsil ugyanis nem olyan „ifjú” faj, mint az ember. Már 23 millió éve itt bolyong a Földön. Nyolc ma is élő faja ismert, Afrikában, Srí Lankán, Indiában és Délkelet-Ázsiában honos.

A kancsil azért érdekes, mert konzervatív faj. Evolúciója szinte a leállásig lassult. Mi „emberek” kb. 10-12 millió éve csak változtunk és változtunk, hogy elérjük jelenlegi állapotunkat. Csupán 2-3 millió éve készítettük az első kőszerszámokat, és ahogy én elnézem magunkat, evolúciónk jelenleg is rohamtempóban halad a maga útján. A kancsil azonban nem halad semerre. Gyakorlatilag 23 millió év alatt alig változott valamicskét. Kancsil volt akkor is, mikor az emberszabásúak és az emberfélék evolúciója kettévált. Kancsil volt akkor, amikor két lábra emelkedtünk. Kancsil volt, mikor magunkra öltöttük az első ruhákat és kancsil volt, mikor beköltöztünk az első városokba.

A kancsil mindemellett nem olyan buta kis jószág, ahogy az első ránézésre tűnhet. A jávai kancsil például olyan szerepet kapott hazájának népmeséiben, amilyet a róka kapott minálunk: ravasz és furfangos.

Mindemellett a kancsilnak minden ravaszságát latba kell vetnie, hogy 23 millió év után ne tűnjön el az orvvadászat és az esőerdők irtása miatt. Bár nem egyforma mértékben, de valamennyi faja veszélyeztetett. Kancsil volt, kancsil van. Hogy lesz-e, az most az emberen múlik.

Elismerés

Úgy tűnik, mostanság onnan kapok elismerést, ahonnan a legkevésbbé várnám. Például egy hithű katolikus blog szerzője* úgy gondolta, "Kreatív blogger" díjjal jutalmaz egy olyan "istentelen", és a keresztenységgel kapcsolatban finoman fogalmazva is eretnek nézeteket valló szerzőt, mint én. Teszi ezt annak ellenére, hogy nem ért velem egyet vallási kérdésekben, hogy jobban vagy épp kevésbbé rúgtam már össze a port az ő blogjáról az enyémre tévedt olvasóival, vagy épp az ő blogján a saját olvasóival.

A vallásos intolerancia rá nem jellemző. Ám olvastam már felháborodott kommentet az ő oldalán, mely felrótta neki, hogy egy olyan embert népszerűsít, s olyannal barátkozik, aki a Katolikus Egyház pusztulását akarja (ez volnék én).

Most tovább kellene adnom a díjat hét embernek, de sajnos mindig én vagyok az a galád ember, aki az ilyen láncokat megszakítja. Én nem adom tovább. Elteszem magamnak ezt a meglepő elismerést. 

* A szerzőt és az írásait kéretik nem bántani!

2010. június 15., kedd

Elkárhozott

Tényleg nem értem magam, mégis miért állok le fanatikusokkal, mindenesetre megkértem muszlim tudós "barátomat", hogy ne fárasszon azzal, hogy a Korán tele van tudományos tényekkel, ne küldözgessen nekem videókat és hagyjon békén. Amely könyvben azt írják, hogy a Nap a Föld körül kering, az nem tudományos.

Íme a válasza:

"you must well verified.

those who die while not believing that "There is no god but God and Mohammed is His messenger", or are not Muslim will lose forever the chance to be admitted to Paradise and will be sent to Hell.

but ok I quit!"

Így jártam. Pokolra jutok. De legalább értelmes, gondolkodó emberek vesznek majd körül.

Élhet?

Megszoktuk, hogy a fejünk felett az ég kék, a nap fényes korongja szórja ránk vakító sugarait, megszoktuk egyetlen Holdunkat a fejünk felett, a levegőt, melyet belélegzünk, a 24 órás napokat, a 365 napos éveket, a 14 Celsius fokos átlaghőmérsékeletet, a saját súlyunkat, a víz állandó jelenlétét és még számtalan dolgot, melyet oly evidensnek gondolunk, hogy fel sem merül bennünk az, hogy más is lehet.

Megszoktuk a Földet. De most ébredjünk fel egy másik „bolygón”.

Váratlanul ér bennünket, ahogy szinte kirepülünk az ágyunkból. A mérlegre állva meglepetten tapasztaljuk, hogy megszokott, mondjuk 60 kilónk helyett az csak 8,4 kilót mutat. Az ablakon kitekintve a Napot szokatlanul aprócskának látjuk, a narancssárgás égbolton. Még jobban meglepődünk azon, hogy megszokott egyetlen holdunk helyett most több, kisebb-nagyobb folt tarkítja az égboltot. A hőmérőre nézve ereinkben is megfagy a vér: -180 fokban jobb ha ki sem megyünk a házból. Ám hiába a zárt ajtók, kintről átható benzinszag szivárog be. Hátra szaladunk a teraszajtóhoz, hogy többet lássunk a bennünket körülvevő idegen világból, és földbe (holdba?) gyökerezik a lábunk. Az eget egy hatalmas égitest uralja, alakját vékony gyűrű öleli.

A Titánon vagyunk, kb. 1 351 800 000 km-re a Földtől.

A Titán a Szaturnusz holdja, a második legnagyobb Hold a naprendszerben. Átmérője 5150 km. Őt csak a Jupiter Ganymedes nevű holdja előzi meg, amely 5262 km-es átmérővel vezeti a sort. (saját holdunk 3476 km-rel csupán a hatodik) Bár mérete szerint csak a második helyre szorult, több dologban egyedülálló a Naprendszerben.


Először is ő az egyetlen hold, amely sűrű atmoszférával rendelkezik. Ez egészen 2004-ig szinte lehetetlenné tette, hogy a felszínét megtekinthessük. Ekkor a Huygens szondának sikerül felvételeket készítenie a rejtőzködő Titánról. Másodszor, nincs még egy olyan égitest (természetesen a Földet nem számítva), amelynek felszínén bármilyen anyag tartósan folyékony halmazállapotban lenne jelen. A Titán felszínén metán tavak állnak, metán folyók folynak, s az égből metán eső hullik. Légköre annyiban hasonlít a Földéhez, hogy jelentősebb hányada nitrogénből áll. Azonban amíg ez az arány a Földön csupán 78%, a Titánon 95%. A légkör többi része 3% metánból és 2%-ban hidrogénből, argonból és más egyéb szénhidrogénekből áll.

Miért érdekes a Titán még? Egyrészt azért, mert felszínén fagyott állapotban jelen lehetnek olyan kémiai anyagok, amelyeknek szerepe lehetett a földi élet kialakulásában, másrészt – és ez az érdekesebb, legalábbis szerintem – azért, mert a légkörben jelen lévő szerves anyagok lehetővé teszik az élet jelenlétének lehetőségét a holdon. Egy metán alapú, a miénktől teljesen eltérő élet kialakulására gondolok.

És nem csak én.

Pár nappal ezelőtt kiderült, hogy a titáni élet lehetősége kezd kicsit komolyabbá válni, mint egy kósza lehetőség, bár az észlelt jelenség magyarázatát illetően továbbra sem ez a legkézenfekvőbb magyarázat. A lényeg, hogy a Titán felszínéről eltűnik a hidrogén és az acetilén, melynek ott nagy koncentrációban kellene jelen lennie. Erről részletesebben itt, angolul pedig itt lehet olvasni.

Uralkodnom kell magamon, hogy ne szárnyaljon magasra a képzeletem, hiszen annyira szeretném, ha valóban valami élő fogyasztaná el a rejtélyesen eltűnő anyagokat. De tudom, hogy az élet kialakulása nem egy egyszerű folyamat. Mégis: többmilliárd év állt rendelkezésre, hogy kialakuljon. S ennyi idő alatt miért ne eshetne meg többször, akár egyetlen naprendszerben?

2010. június 14., hétfő

Felhívás

Felhívnám azt a lelketlen férget, aki ma reggel keresztül lőtte légpuskával Cirmót, hogy büntetéséért jelentkezhet nálam, "szeretettel" várom. Azt ugyan még nem találtam ki, hogy mit érdemel az, aki egy játékos, ártalmatlan, teljesen békés (mert ivartlanított) cicát lelő (valószínűleg közelről), így elfogadom az ötleteket.

Cirmó jelenleg az állatkórházban van, mert műteni kell. (láttatok már olyat, hogy egy macska szó szerint kapaszkodik a gazdájába?)

Elegem van ebből a sok lövöldöző idiótából. A kutyánk is egy ilyen miatt maradt sánta.

UPDATE: Cirmóból kiszedték a golyót, a gerince alatt ment át, és a vese mellett állt meg. Létfontosságú szervet nem ért, ma még bent tartják megfigyelésen, de holnap haza hozzuk. Nagy szerencséje volt.

Iszlám tudomány

Rámcuppant valami idióta a Facebookon, és azzal tömi a fejem, hogy a tudósok szerint a Korán tele van tudományosan bizonyítható tényekkel. Folyamatosan iszlámra tért megvilágosodott "tudósok" videóival bombáz, vagy épp Dr. Zaghlool Al Najjar objektív véleményével.

Elküldtem neki ezt, de ezzel csak olajat öntöttem a tűzre, és kaptam még vagy 3-4 jól megalapozott "bizonyítékot" (értsd: youtube videot).

Így aztán inkább visszaküldtem iskolába. Bár tudom, hogy reménytelen.