2008. november 11., kedd

Ez nem kereskedelem, ez marketing*

Hát megtettem. Óvó szavak ellenére, melyek utamat kísérték, elmentem egy aloe vera termékbemutatóra. Mert udvarias vagyok, és kedvelem a lányt, aki már több alkalommal hívott, és mert hátha találok ott valamit, mert hát miért is ne lehetnének jók a termékek?

A termékbemutatót Petra tartotta. Nem tudom, Petra milyen ember lehet, mert azalatt a másfél óra alatt, amíg beszélt velem (a termékbemutatón csak én voltam jelen, a többiek az utolsó pillanatban lemondták - talán tudtak valamit) nem láttam belőle semmit a szélesre húzott marketing mosolytól ("szavazz rám" mosolytól?). Annyit mindenesetre leszűrtem, hogy hisz a saját termékeiben, tehát hazugnak nem mondhatom, de őszintének sem. Petra, a marketing mosollyal, másfél órán keresztül magyarázta nekem, mi mindenre jó az MLM rendszerre épülő cégük által terjesztett aloe vera, illetve a termékeik.

Nem voltam jó ügyfél. Se allergiám, se hátfájásom, se fájdalmas menstruációm, se emésztési zavarim, se problémás bőröm nincsen, nem vagyok kitéve rendszeres stressznek, jól alszom, és lehet, hogy kicsit kuszák a fogaim, de olyanok, mint a márvány. Vannak viszont erős körmeim, egészséges és dús hajam, és mindig iszom legalább napi két liter folyadékot. Így aztán elég szűkössé vált az a terület, ahol az aloe vera jótékony hatását kifejthetné rajtam.

Én érdeklődve hallgattam végig a termékbemutatót. De komolyan! Csak ne akart volna belerágatni abba a fránya MLM rendszerbe! Már a vita kibontakozásában tisztáztam: nem érdekel a kereskedelem, nem tartom alkalmasnak magam erre a tevékenységre. De mindenki alkalmas rá. Váltsak ki kártyát, nem kerül semmibe. De én nem akarok ezzel foglalkozni, csak a termékek érdekelnek (azok is egyre kevésbbé). De ha valaki rajtam keresztül vesz terméket, profitálhatok belőle. De engem tényleg nem érdekel a kereskedelem, és nem akarok mások bőrén profitálni. Dehát ez nem kereskedelem, ez marketing!

Itt adtam fel.

Nézd, engem nem érdekel a pénz, nem szeretem, sőt, utálom, és nem akarom, hogy az életem a megszerzése körül forogjon.

Petra a mosolya mögött úgy nézett rám, mint egy elmeháborodottra. Azt hiszem, ez volt az egyetlen őszinte pillanata az este folyamán. Aztán betudta a fiatalságomnak és a tapasztalatlanságomnak, és elmondta, hogy ő is így gondolta, amíg nyakába nem vett egy lakáshitelt, egy autóhitelt, és ha majd nekem is lesz... Már van. Akkor ha van pénz, akkor nem kell megfosztanom magam kellemes élményektől. Én nem érzem, hogy bármely kellemes élménytől megfosztanám magam (na jó, Egyiptomba nem holnap fogok utazni, de kétlem, hogy épp az MLM rendszerű aloe cég juttatna el odáig). Persze végül ő is feladta. Láttam rajta, hogy nem hiszi el, hogy valaki lehet boldog anélkül, hogy pénzt akarna keresni. Láttam rajta, hogy nem érti, miért nem csillog lázasan a szemem a többszázezres havi jövedelem gondolatára.

Fura. Én eddig komolyan azt hittem, hogy... hogy ilyen emberek nincsenek, csak filmekben. De Petra úgy tudott áradozni a céget vezető milliárdos üzletemberről, a pénze miatt, mint ahogy én áradoztam néhány hete egy asszonyról, aki 29 lelencgyereket nevelt fel, és jelenleg hajláktalanok és kisemmizett nyugdíjasok segítéséből áll az élete.

Émelyegni kezdtem. Lám, a pénz valóban olyan korszellemmé vált, mint a középkorban a kereszténység. És Petra egy térítő szerzetese az új vallásnak. Ott ült velem szemben, hús-vér lény volt: a XXI. század valósága. Elméjében teljesen összemosódtak az értékek: a gazdag emberre fel kell nézni amiatt, mert a vagyont megteremtette. Értékes emberré válik a pénz miatt. Magát a jellemet idealizálja a pénz miatt. Kinek pénze van, rossz ember nem lehet. Valami hasonló szűrődőtt ki Petra monológjából.

Talán vettem volna magamnak egy dezodort. Meg talán egy szemvitamint is. De egyrészt az aloe vera nem csodaszer, ahogy azt itt beállítani akarták, hanem egy gyógynövény, amely kiválóan alkalmas a bélrendszer tisztítására, az emésztés könnyítésére - és ennyi. Másrészt nem akarok hozzájárulni egy ilyen "vallás" terjedéséhez vagy terjesztéséhez. Kapcsolatba sem akarok kerülni senkivel ebből a beteg értékrenddel rendelkező körből.

Az a lány, aki hívott, még csak most kezdett bele mindebbe. Saját kárán kell megtapasztalnia, hogy az MLM rendszer nem az ő gazdagodását szolgálja. Nem neki lesz ebből pénze, hanem az általa idealizált pénzembereknek. Csalódást fogok neki okozni, mikor közlöm vele, hogy nem veszek semmit. Mint ahogy csalódás lesz számára az, hogy mások se nagyon fognak vásárolni, miután lecsengett az újdonság varázsa.

Én meg inkább veszek magmanak egy jó felsőt, vagy egy tápláló hajpakolást a LUSH-ban.


*marketing: fn 1. közig marketing, piacszervezés, piacbefolyásolás 2. a.) piaci adásvétel, vásározás; go ~ bevásárolni / piacra megy b.) értékesítés, forgalomba hozatal; ~ of a product vmilyen cikk forgalomba hozatala (v. értékesítése)
Országh-Magay-Futász-Kövecses: Angol-magyar kéziszótár

6 megjegyzés:

Sedith írta...

Na most ez a drága jó rendszer az utolsó előtti három bekezdésemet gyakorlatilag egybe szedte, nem fogja fel, hogy én ezeket enterekkel el akarom választani egymástól. Hiába módosítom 10x, akkor is így közli le.

Aki ismeri annak módját, hogy a bloggernek elmagyarázzam, mi az az ENTER, szólhatna.

Köszi.

bemapoe írta...

< br >

ez az új sor jele, de neked nem is ez kell, hanem a

< p >

ez új bekezdést jelent.
csak ne tegyél szóközt a p, illetve a br elé, illetve után: kacsacsőr-p-kacsacsőr (csak máshogy nem fogadta el itt nekem)

Halász Péter írta...

komment:):
a marketing és a reklám jó:) én szeretem valszeg mert ezzel akarok foglalkozni:) privát perverzió tudom:)

MLM rendszer:) vannak erre szép megjegyzések magyarul is és angolul is... legrövidebben:) nem köszi:)

Engem is megpróbáltak bele rángatni egészen addig hittem is amíg nem vettem részt egy képzésen... leesett a tantusz és menekültem:)

annalight írta...

mondtam
ezek beteg emberek, a "mi egy nagy család vagyunk" hozzáállásukkal együtt, undorító. legszívesebben arcon vágnám őket, hogy te hallod hogy mit beszélsz?!

a reklámma, marketinggel, önmagában nincs semmi baj. van, kell, érdekes és kész.
de ez...

Sedith írta...

Köszi Bem!

Areklámmal nincs baj. Az elferdült értékrendű agresszív hülyékkel van baj. Ez ellen én be vagyok oltva.

Névtelen írta...

MLM = Menjetek Lejmolni Máshová

:-DDD