Madárcsicsergésre (legalábbis ennek gúnyolják) ébredni rendkívül szentimentális is lehet, kivéve ha hajnali ötkor történik mindez, hivatalos ébredésem előtt egy órával. Ezt már tavaly is volt alkalmam megtapasztalni: a galád apró kismadarak, mintha csak az én boszantásomra üvöltöznének befelé a félig nyitott erkély ajtón, függetlenül attól, hétköznap van, vagy hétvége. Igen, üvöltöznek, rikoltoznak, dallamosan virnyákolnak vígan, talán még az erkénykorlátra is ráülnek, csak hogy jobban halljam őket, nehogy véletlenül békességben teljen az az alig több mint egy óra. Alávaló kis rozsdafarkúakról van szó. És bár vidéki lány volnék, amit ezek itten leművelnek, az sokszor még nekem is sok. Persze általában túl fáradt vagyok ahhoz, hogy felkeljek, és elriasszam őket. Helyette inkább beleépítem füttyögésük az álmaimba (amíg olyan közel nem jönnek, hogy ismét fölkeltenek). Különben meg úgyis visszajönnének.
És inkább ezt hallgassam, mint a két sarokkal odébb lévő kocsmába igyekvőket.
(jól meggyőztem saját magam így a végére, hogy de jó dolgom van, mert rozsdafarkú nyígásra kelek reggelente...)
1 megjegyzés:
Hello!
Névtelen vagyok!
Nálam is ez a helyzet,ahogy hasad a hajnal,rázenditenek a házi rozsdafarkúak a kellemesnek egyáltalán nem nevezhető énekükre, cak úgy visszhangzik tőlük a ltp.)))
Megjegyzés küldése