Már nincs ébresztőórám. A telefon zizegésére kelek. Meg sem várom, hogy dalra fakadjon az ágy melletti kis asztalon, csak kinyújtom ólomkezem a takaró alól, és megnyomom a gombot: hallgass! Hány percet, másodpercet engedhetek még meg magamnak? Hisz nehéz mindenem, még az ágy is enyves. Beleragad a testem. Az álmok még nem foszlottak szét, örvényként keringenek körülöttem a darabjai, próbálják visszahúzni elmém a pihentető illúzió világába. Hagyom magam. De vajon fog még zizegni a munkába kergető hajcsárom - csak halkan hallom a gondolatom - vagy végleg beszippant az álomtenger? Utolsó szókat váltom velük. Elvarrom a szálakat, hogy senkit se lepjen meg hiretelen távozásom a valóságba. Majd riadtan felülök: elkéstem! Ám a falióra szerint csak két perc telt el.
Indulhat a nap.
3 megjegyzés:
Ez érdekes volt, tetszik :)
Én magamtól kelek mindig, egyszerűen felébredek, amikor szeretnék. Így pedig nem szakad meg az álmom, mert be van kalibrálva előre. Nagyon pihentető.
Üdv!
Névtelen vagyok.
Ehhez a témához annyit fűznék hozzá,hogy ha időre kell kelnem ,általában én is felébredek magamtól,sőt előtte többször is felriadok,s konstatálom,hogy még 2 ,még 1 még fél órát alhatok,s ha csörög a mobil én is hajlamos vagyok még 5-10 percet heverészni,s velem is előfordul olykor,hogy pár percre visszaalszok.
Úgyhogy valszeg ez 1 általános emberi állapot,szerencsére talán 1-2 kivételtől eltekintve még nem aludtam mélyen vissza,ezt igazából nagyon igyekszem elkerülni.
Szép álmokat mindenkinek!)))
Ó, ez a kis szösszenet nem általában jellemző rám, hanem egy konkrét reggelt dolgoz fel. Általában én is magamtól felkelek a csörgés előtt kb. 10 perccel.
Megjegyzés küldése