George V. Coyne S.J. mindenképpen megérdemel pár sort ezen a blogon. Coyne atya jezsuita pap és csillagász. 1933. január 19-én született, 1969-től a Vatikán Obszervatórium tagja, 1978-tól pedig az igazgatója.
hangúlyozza, ezek a saját nézetei, és nem katolikus egyház álláspontja. A War on Science című angol dokumentumfilmben kijelentette, hogy az ID nem tudomány, de még a hírhedt módon vallásellenes Richard Dawkins-szal is szóba állt. Nézete szerint az evolúciókritikusok alábecsülik Isten azon akaratát, hogy "szabadságot" adjon a természet működésének.
Sajnos előre kell bocsátanom, hogy Pléh Csaba előadásáról inkább nem írok, mert nem tudnám jól összefoglalni. Előadása túl szakszerű, egyes pontokon nehezen követhető volt a számomra (talán túl fáradt is voltam már egy este 7-kor kezdődő előadáshoz a tréning miatt), ezért nem akarom megkockáztatni, hogy valamit rosszul adok vissza. Az előadásából egyébként épp az alcímet hiányoltam: az evolúciós pszichológia ígéretét. 
Csányi Vilmos azonban nem okozott csalódást. Mivel az általa írottakat a szakdolgozozatomhoz is felhasználtam anno, kíváncsian vártam, milyen lesz élőben. Csányi nézőpontja azért érdekes, mert etológusként az emberrel sem tesz különbséget, a Föld többi fajához hasonló szemszögből vizsgálja - mint állatot. 
Csányi kitért az individualizmusban rejlő önellentmondásra is. Az emberi közösségre jellemzőek a közös akciók, a közös hiedelmek, a közös konstitúciók és a közösséghez való hűség - a közösség érdeke az egyén előtt. Ezek együtt alkotják az emberi kultúrát, azt a tényezőt, amelyben lényegesen különbözünk bármely, a Földön élő állattól. Az individualizmus korában a fentiek által motivált csoportalkotási kényszer kerül szembe az egyszemélyes csoportttal - azaz az egyénnel. Ismét erősödik az egyének közti versenés jelentősége, s az emberiség hajnalán működéképes kis 100-150 fős csoportok sem lehetnek többé működőképesek 7milliárdos népességszámnál. 
2. Kristen McMenamy
3. Scarlett Johansson
4. Claudia Schiffer
5. Cindy Crawford
6. Amber Valletta
7. Eva Herzigova
8. Helena Christensen
10. Nadja Auermann
11. Shalom Harlow
12. Tatjana Patitz
Mentségére legyen mondva, sokkal jobbnak tűnik, mint 25 éves elődje. Persze valódi kényelmére vonatkozóan csak reggel fogok tudni nyilatkozni. Mindenesetre most, hogy lefényképeztem, hogy ragyogó küllemét itt is közzé tegyem, inkább lefedem egy ágytakaróval.
Az időtlenség a Twilight című filmről jutott eszembe, mely - bár elég gyengécske vámpítörténet, szórakozató esti tinifilm - felelevenítette bennem a legjobb vámpír könyvet, amelyet olvastam, s amely oly kiválóan ragadja meg a vámpírlét örökkönvalóságát. Távol áll a Twilight romantikus érzelem kavalkádjától, minthogy a vámpíroktól épp az érzelmek állnak legmesszebb. Magányos megfigyelők ők, akik kívülállnak az időn, és nem vágynak semmire - tán a halált kivéve. Fenti könyv - mely nemes egyszerűséggel a Vámpírok címet viselte - első regénye olyannyira magával ragadott anno, hogy képtelen voltam elolvasni a másik két novellát, amit még tartalmazott. Nem akartam megtörtni a regény passzív, sztoikus hangulatát, mely azon lényekre jellemző, akikről szólt. Belesüppedtem ebbe a passzív, szemlélődő időtlenségre, és - magamat is meglepve - szerettem volna ilyen léten és időn kívüli magányos alakká válni. Akit nem érint meg semmi, alig árthat neki valaki, és teljesen elfogulatlanul mered a felette vánszorgó évszázadok eseményeire.
ám őket felnőttként látni. Örök gyerekkorra vannak kárhoztatva, s mire tán megértenek valamit az őket körülvevő világból, tetteik következményeiből, a többi ember természetéből, már véget is ért az életük. Sokan azonban még eddig sem jutnak el.
Mérő László elgondolkodtató felvetést tett, kiterjesztette az evolúciót a gazdasági életre is, és bemutatta, hogyan működhetnek a biológiai életben megfigyelt jelenségek a gazdasági életben. Most találkoztam először a món fogalmával (a vállalat azon tulajdonsága, mely tőkét tud vonzani), mely a génekhez vagy a mémekhez hasonlóan terjed a vállalatok között, s mely a globalizációhoz is elvezet. Mérő szerint egyébként „a globalizáció ellen lázadni olyan, mintha egy genetikai kód ellen lázadnánk, mert nem tetszik, hogy olyan evolúciót alapozott meg, mely szúnyogokat is létrehozott”.
Kampis György – számomra is meglepő módon – tudott nekem újat mondani a kreacionizmusról, és a hozzá kapcsolódó intellingens tervezettség mozgalomról, de erről majd a végén.
Kampis felvázolta a kreacionizmus kiindulópontját, mely a William Paley: Természeti teológia c. esszéjében található óra metafóra. Ennek lényege, hogy ha a sivatagban találunk egy órát, természetes hogy arra gondolunk, hogy valaki elvesztette, hogy azt valaki létrehozta, s nem arra, hogy az óra magától létrejött a sivatagban. Innen jut oda, hogy minden komplex, működőképes struktúra egy teremtővel kell bírjon. S erre építenek a kreacionisták is, amikor próbálják azt a látszatot kelteni, mintha az evolúció hitelessége tudományos probléma volna.
Azt hazudják (mert erre most jobb szót nem tudok, lévén hogy az állítás nem igaz, csak a paleontológia általában nem laikusbarát eléggé ahhoz, hogy az ID hívők kézbe vegyék és megértsék) hogy nincsenek átmenetek. Az evolúciót – teljesen rosszul – úgy szemlélik, mintha valamely szervnek, lénynek a kifejlődése célja lenne a természetnek, holott nincs szó másról, mint konstans alkalmazkodásról és változásról. Ha százmillió évet visszamennénk az időben, nem félkész állatokat látnánk. Azt tapasztalnánk, hogy azok a lények is éppúgy belesimulnak az őket körülvevő környezetbe, ahogy a mai állatok. Külünben sem igaz -hogy csak a legnagyobb kreacionista közhelyeket említsem - hogy fél szárnnyal nem lehet repülni, mert a vitorlázás lehetősége adott. Mint ahogy az sem igaz, hogy „fél szemmel nem lehet látni”, hisz a szem evolúciós fejlődése is tökéletesen rekonstruálható.
Érdekes volt hallanom a homeobox vagy hox génekről, melyek lehetővé tehetik a komolyabb változásokat egy fajon belül. Meglepő módon pl. a százlábúban található egyik ilyen homeobox gén átkapcsolása hátlábú „százlábút” hoz létre – ahány lába a rovaroknak általában van.
Kampis szerint ezen túl az intelligens tervezettség tudományfilozófiailag is rendkívül gyenge lábakon áll, mikor az evolúciót az emberi logika alapján igyekszik megcáfolni. A természet nem egy esetben tesz az emberi logikára (elég a kvantummechanikára gondolni, ahol egy dolog lehet egyszerre két helyen). Az intelligens tervezettség nagy baja, - amit magam is gyakran tapasztalok – hogy a „mi történt?” kérdést összekeveri a „hogyan történt?” kérdéssel. Az evolúció folyamata még sok helyen vár megfejtésre, ha teljesen megoldott lenne, az ezzel foglalkozó kutatók szépen összecsomagolhatnának, és haza is mehetnének. Hiszen akkor mindent tudunk, nincs miről beszélni, nincs mit kérdezni. Csak mert több estben nem ismerjük a választ arra, hogyan történt az evolúció egy-egy konkrét esetben, az még nem jelenti azt, hogy nincs is evolúció – ahogy ezt felszínes teremtéspártolók hangoztatják.
A teremtés elmélet hívei nem akarják látni, hogy teremtőjük – amennyiben a jelenlegi fajokat jelenleg ismert formájukban teremtette, mint állítják – igencsak rosszindulatú. Amellett, hogy energiáit nem kímélve, a fajokat, alfajokat ennyire komplex és látszólag egymással összefüggő módon helyezte el a földön, arra is volt ideje, hogy bennünket, embereket alattomos módon megtévesszen ezzel a látszólagos összefonódással.
Mindenképpen említésre méltó még a biohistorigeográfia. Darwin óta tudjuk, hogy a határ két faj között egyáltalán nem olyan éles, ahogyan azt sokan láttatni szeretnék, vagy ahogy ezt korábban láttuk. Földrajzilag pl. lineárisan kísérhető a fokozatos eltérés (gyűrűfajok). Ennek egyetlen elfogadható magyarázata, hogy a fajok egymásból fejlődtek ki, s fokozatosan tértek el egyre jobban egymástól. Míg a földrajzi evolúciós vonalon a két szomszédos faj között csupán apró különbségek mutatkoznak, addig a vonal két végén elhelyezkedő rokon faj már alig hasonlít egymásra. (pl.: ha Nagy-Britanniából kiindulva az ezüstsirályokat nyomon követjük az Északi-sark körül Észak-Amerikáig, majd Alaszkán át Szibériáig, azt tapasztaljuk, hogy az ezüstsirály egyre kevésbé hasonlít ezüstsirályra, de egyre jobban hasonlít a heringsirályra)
Kampis felhívta a figyelmet arra is, hogy csak mert valamit nem tudunk cáfolni, még nem lesz igaz. Az, hogy tudományosan nem lehet cáfolni a teremtő létét, még nem jelenti, hogy létezik, ahogy – Bertrand Russel hasonlatát alkalmazva – nem kering teáskanna sem a Naprendszerben csak azért, mert ezt az állítást nem tudjuk megcáfolni.
Ami számomra viszont újszerű megközelítés volt, az az, ahogy a teremtéselméletet mint társadalmi jelenséget próbálta jellemezni. Mi lehet az oka, hogy ekkora népszerűségnek örvend az emberek körében? Kampis hozzáteszem jóval jóindulatúbb és engedékenyebb volt a jelenséggel kapcsolatban, mint például én (igaz, véleménye szerint egyértelmű, hogy a kreacionizmus eredeti célja azon pénzek megszerzése, melyeket ma tudományos megismerésre fordítanak – jelentős összegekről van szó – kérdés csupán az, mégis mit kutatna az, aki szerint mindaz, amit látunk, így lett készen gyártva). Elfogadta, hogy a teremtéselmélet egyfajta kísérlet arra, hogy az embert visszahelyezze a középpontba, ahonnan a tudomány fokozatosan kiszorította. Kísérlet arra, hogy a XXI. században az emberek üresnek és haszontalannak tartott életüket valami értelemmel, reménnyel töltsék ki. De hát ez volna a legmegfelelőbb módja? – kérdem én.
Én magam nagyon egyet értek, Kampis következő állításával: ebben az információs robbanásban, amikor szinte mindenről kész és használható adatokhoz juthatunk az internet segítségével, már semmiképpen sem megengedett az, hogy egy tudós leereszkedően, netalántán arrogánsan szóljon egy laikushoz. Ugyanis a laikus ma már nem feltétlenül inkompetens. Még ha nem is rendelkezik olyan mély ismeretekkel. Én magam ezért tartanám fontosnak színvonalas tudományos műsorok készítését, hiszen ezek segíthetnének abban is, hogy a megszerzett részinformációkat egy egész keretbe foglalja.
Kampissal rengeteg ponton értettem egyet, amit azonban nem tudtam elfogadni, az a nihilista cinizmusa (szerinte buddhista hozzáállás), ahogy a kreacionizmus terjedésének esetleges következményeihez hozzáállt. Én magam is elfogadom azt, hogy a világ változik, és a tudományos kutatások nem feltétlenül lesznek a jövőben is a megismerés útjai. Azt is elfogadom, hogy kellemes lehetett az élet a középkorban, egy kolostorban kódexeket másolgatva. Azt azonban nem tudom elfogadni, hogy ha látom, hogy a kreacionizmus terjedésének következménye lehet, hogy – sarkítva – visszatérünk a középkorba, ebbe belenyugodjak, és passzív szemlélőként nézzem a romlást.
Ismét kénytelen vagyok visszanyúlni a nagyszerű Carl Saganhoz, aki a Korok és démonokban ír nagyjából a következőkről: kultúránk, ahogy ma ismerjük, erősen technikafüggő. Ha hagyjuk, hogy a társadalom elbutuljon, babonákban, áltudományokban higgyen, hogy egyre kevesebben értsék a technikát, a tudományt, a bennünket körülvevő hétköznapivá vált eszközök működését, a megszokott gyógyszereink hatásmechanizmusát, akkor előbb-utóbb elbukik a kultúránk, és visszasüllyedünk a sötétségbe.
Egy kérdésem van: megéri ezt az emberi hiúság?
