Időtlenség

Az időtlenség a Twilight című filmről jutott eszembe, mely - bár elég gyengécske vámpítörténet, szórakozató esti tinifilm - felelevenítette bennem a legjobb vámpír könyvet, amelyet olvastam, s amely oly kiválóan ragadja meg a vámpírlét örökkönvalóságát. Távol áll a Twilight romantikus érzelem kavalkádjától, minthogy a vámpíroktól épp az érzelmek állnak legmesszebb. Magányos megfigyelők ők, akik kívülállnak az időn, és nem vágynak semmire - tán a halált kivéve.

Fenti könyv - mely nemes egyszerűséggel a Vámpírok címet viselte - első regénye olyannyira magával ragadott anno, hogy képtelen voltam elolvasni a másik két novellát, amit még tartalmazott. Nem akartam megtörtni a regény passzív, sztoikus hangulatát, mely azon lényekre jellemző, akikről szólt. Belesüppedtem ebbe a passzív, szemlélődő időtlenségre, és - magamat is meglepve - szerettem volna ilyen léten és időn kívüli magányos alakká válni. Akit nem érint meg semmi, alig árthat neki valaki, és teljesen elfogulatlanul mered a felette vánszorgó évszázadok eseményeire.

Rengeteget írnék. Akkoriban úgy gondoltam, az embereket figyelném. Évezredes korommal sosem tudnám őket felnőttként látni. Örök gyerekkorra vannak kárhoztatva, s mire tán megértenek valamit az őket körülvevő világból, tetteik következményeiből, a többi ember természetéből, már véget is ért az életük. Sokan azonban még eddig sem jutnak el.

Ma sokkal valószínűbbnek tartom, hogy az emberektől elfordulva, a természetet lesném. A Földet magát. Megismerném a legkietlenebb és egyben legyszebb tájait. Együtt lélegeznék a széllel, együtt sírnék az esővel. Időm végtelen, megismerhetném a természet minden rezdülését, a Föld minden pontját. Semmi okom nem lenne emberek közé menni - a létfenntartás szükségét kivéve.

Egy halhatatlan lény olyan szemmel nézi a világot, amelyet nem tudna átadni egy röpke emberi életnek, és mely röpke emberi élet nem is lenne képes megérteni azt. A vámpír nem ember. Túlságosan régen volt az ahhoz, hogy fel tudná idézni, mint is jelent az érzelmek forgatagában élni. Ezért tartom nevetségesnek a "gonosz vámpír" vagy a "jó vámpír" képét. A vámpír nem jó vagy rossz. Egyszerűen csak létezik. Időn és történelmen kívül.