29

Furcsa belegondolni, de 15 évesen valahogy jobban értettem John Lennont, mint ma. Az egész hairpeace-es, imagine-es eszmeiség valahogy jobban a részemet képezte és teljes egészében azonosultam vele.

Legyen csak egy az egész emberiség, tűnjenek el az országok, a nemzetek, a kisebbségek, vallások, legyen egy nyelv, és egyáltalán, szűnjön meg minden, ami a feszültségeket, háborúkat okoz. Mert a háborúk a különbségekre épülnek. Nem igazán zavart az a gondolat sem, hogy esetleg a magyar nyelvem, vagy a magyarság lenne ennek az ára. Levetettem, mint egy kinőtt kabátot. Nem kell. Több kárt okoz, mint használ.

Aztán idővel - főként tőlem idősebbek véleménye miatt - kezdtem értékelni a nemzeti hovatartozásom. A magyar nyelvet különös szabályai és nehézsége miatt eddig is különösen kedveltem, ragaszkodni kezdtem hozzá, s úgy véltem, hogy a nemzetek eltűnésével a világ szürkévé és unalmas hellyé válna. Nem értettem egyet John Lennonnal. Naiv idealista.

Az utóbbi hónapokban azonban kezdek visszatalálni ahhoz a nézőponthoz, amit hátrahagytam. Az emberiségnek ki kellene nőnie, hogy nemzetek, fajok, rasszok, vallások alapján határozza meg önmagát. És oda nem tartozása miatt határoz meg másokat. Belegondolva, nem valószínű, hogy egy homogénebb emberiség által alkotott Föld unalmas hely lenne. De gyökeresen különbözne a jelenlegitől, ez egészen biztos.

A különbségek eltűnésével eltűnnének ugyan színfoltok, bizonyos kutlúrák (hozzáteszem, nem első alkalommal fordulna ez elő az emberiség történetében) de jönne valami új is. Azokat az energiáinkat ugyanis, melyet most a versengésbe, a háborúkba vagy az egyszerű helyi gyűlölködésre fordítunk, egészen másképp lennénk kénytelenek felhasználni. Együtt, közösen.

Jonh Lennont ma 29 éve gyilkolta meg Mark David Chapman New Yorkban, a háza előtt. Öt lövést kapott.

Talán mégis neki volt igaza.