2010. január 2., szombat

Népszerűségem töretlen!

A fantasztikus iwiw-en begyűjtött kedves ismerőseim (és ismeretleneim) között bandukolva megláttam egyik volt főiskolás társamat, akinek egy olyan kép volt kitéve profilképnek, melyet hosszú évekkel ezelőtt én csináltam róla. Tükör előtt álltunk a kolifürdőben a reggeli készülődés során, ő nevetett, az én arcom pedig eltűnt a vaku csillanása mögött. A gépet direkt kicsit ferdén tartottam, hogy érdekesebb legyen a fotó. Megörültem a rég látott, spontán képnek, és nosztalgikus hangulatban kommentáltam is.

Két nap múlva leszedte.

Pedig nem is én szóltam be rá egykor, mikor nem vette észre, hogy a háta mögött állok, és a legkisebb rossz érzés sem volt bennem felé, mikor később sírva bocsánatot kért. És az sem én voltam, aki direkt nem adta oda a kiszivárgott ZH kérdeseket, de ezt követően sem volt bennem rossz érzés. Hisz tudtam, hogy nagy a teher rajta, mert komoly önértékelési zavarokkal küzd, maximalista, rengeteget tanul, mindig a legjobb volt a gimnáziumban, erre jövök én, aki nem tanul semmit, rettenetesen önelégült, szép, és hozza azt az átlagot, amit ő.

Még jó, hogy az egómon semmi nem ejt csorbát... (ez zavarta őt is...)

4 megjegyzés:

bubuka_visszater írta...

Szervusz Sedith

Az egyik régebbi bejegyzésedet szeretném a blogomra kirakni (Légvárak ablakából a földre hullani címűt), pontosabban egy bekezdést plusz linket.
Nyílván azért írsz blogot h minnél többen olvassák (meg ami neten van az praktikusan mindenkié), de ahogy látom inkább személyes jellegű a blogod, előbb azért megkérdezem.

Szervusz
bubuka

Sedith írta...

Szia Bubuka!

Á, az egyik kedvenc bejegyzésem. :)
Persze, tűzd be nyugodtan, csak írd oda légyszi, hogy tőlem van.

Üdv!

bubuka_visszater írta...

Köszi! Közben még találtam pár érdekes bejegyzést. Le a kalappal.

UI: a macskás widget... hát addiktív... :)

Sedith írta...

Szívesen! :)