2009. április 16., csütörtök

Angyal?

Lecsüccsentem a battai személyvonat régi, nyúzott műbőrülésére, az ajtó közelébe. Velem szemben fiatal fiú foglalt helyet, finom, lányos arca felett álmatag, hatalmas zöld szemei uralkodtak, olyan szempillákkal, hogy bármely nő becsületére vált volna. Első ránézésre semmi furcsa, hiszen a fiatal fiúkban mindig van valami lányos. Nem tudtam, mennyi idős lehet: 14-15 körüli, akinek sokat engednek a szülei, vagy későnérő 18-20 éves. Karjai, csuklója vékonyak, mint nekem, és a vállai is rendkívül keskenyek. Teste nem férfié, hanem egy gyereké. Természetes szőke hajával rendkívűli módon harmonizált dús, világosbarna szemöldöke. (itt jegyzem meg: a kép csak illusztráció - a rajta láthó fiú túl nagydarab a szóban forgóhoz képest, és a haját is festi)

A fiú - amellett, hogy rendkívül feminim alkat volt - érdekes testékszerekkel is rendelkezett. Bal fülében számomra rendkívül visszataszító fültágító gyűrű, másikban apró kő. Mindemellett szája két szeglete alatt egy-egy hegyes piercing, amelyet láthatóan folyamatosan rágcsált belülről. Ruházata egyébként jellegtelen: zöld póló magafestette mintákkal a mellkasán, és egy világos nadrág. Táskája mellédobva, és szintén mintákkal festve össze.

Az a morbid gondolatom támadt, ahogy a haját igazgatta, hogy a római birodalom egyes előkelőségei hasonló fiúk társaságában élhették ki ferde hajlamikat.

És itt a kulcs: a hajigazgatás! Ez volt az a mozdulatsor, ami miatt az út végére - illetve már előtte is - kedvem lett volna felpofozni, és rákiáltani: ember, légy férfi! Mert ilyet, még nőtől sem láttam. A fiú a ma oly divatos előrefésült frizurát viselte - ezzel nem is lenne gond, a divat koronként változik. De folyamatosan turkált ujjaival a hajszálai között, hogy a tincsek megfelelő módon és szögben kunkorodjanak a homlokára. Miköben én hagytam, hogy a vonaton csapdosó huzat a hajamba kapjon, megrántva, majd elengedve azt, ő minden fuvallat után kényszeres hajkurkászásba kezdett. Ezzel olyannyira irritálóvá vált a szememben, hogy akaratlanul is fantáziálni kezdtem arról, amint nomád körülmények közé száműzöm őt, fésű és hajlakk nélkül, ahol esetleg felsettenkedhet pár izmgóc szánalmas kis vézna karjaira, és beesett mellkasára.

Sóhajtottam egyet.

Akárhogy is, megint kiderült, hogy nem haladok a korral. Nekem még mindig akkor férfi a férfi, ha - egyszerűen foglamazva - nagy és szőrös. Emellett egyébként nem baj, ha még jól is néz ki.

Kihalófélben vagyok.

2 megjegyzés:

Loxon írta...

Mindig meg tud lepni. Most a nagy és szőröset szereti?

http://sentimpress.blogspot.com/2009/01/daniel-cloud-campus.html

Ő is az? :>

Sedith írta...

A kivétel erősíti a szabályt, Loxon. Nem tudta? :D