Húrok

Kb. 5 órája hallgatok folyamatosan Eric Claptont. A hányattatott sorsú világsztár - akinek élete közel sem zökkenőmentes a sikerei ellenére, s úgy vélem ebben jelentős szerepe volt annak is, hogy a kábítószer rabságából az alkohol karjaiba zuhant - jó ideje szimpatikus, olyannyira, hogy öcsémnek az utóbbi időben folyton Clapton lemezeket veszek ajándékba, merthát ő a zenész. Aztán magamba néztem, és rá kellett jöjjek: Clapton valójában nekem tetszik ennyire. Épp most fedezem fel jobban. A dallamai olyan harmóniában pendülnek lelkem húrjaival, mint amilyen harmóniában 10 évesen voltam a Beatles-szel. (ha nem mondtam volna még, nagy Beatles rajongó vagyok) Ami nem is olyan meglepő, hiszen Clapton több alkalommal zenélt együtt a Beatles tagjaival. (bár maga Clapton azt mondta a korai Beatles-ről, hogy amikor először meghallotta, nem hitte el, hogy van ember, aki meghallgatja ezt a sz**t).

Szóval a mai délutánt - merthogy nem dolgozom - olvasással, böngészéssel, és egy kis zenével töltöm. Pihenek, amíg lehet. (valójában már ma is tanulnom kellett volna, elvégre közel a vizsgaidőszak)