2009. július 20., hétfő

Híresek, szépek, vonzóak


Itt látható azon három híres nő, illetve férfi, akik szerintem a legszebbek, illetve legvonzóbbak.

Az abszolút No.1. hölgy nálam az isteni Catherine Zeta Jones, a maga mindent betöltő végtelen nőiességével. A szimpátiát csak fokozták számomra az olyan nyilatkozatai, melyek szerint abszolút nem feminista, és szerinte egy nőnek igenis nőnek kell maradnia. Mindezt sugározza is magából. Igazi nő.

Ahogy Beyonce is. Tiszta erotika, és az alakja is csodálatos. Meg kell nézni a Single Ladies klipjét, annyira tetszik ez a fajta nem gebe nőiség. (én gebe vagyok, de nem azért mert éhezem, és épp ezért jól is áll) Anno le is rajzoltam, és én is meglepődtem rajta, milyen jól sikerült.

A harmadik hölgy Gregor Bernadett. Mert szép. A Playboy egyik régi lapjában "szerettem bele", mikor egyiptomi sminkkel és kiegészítőkkel fotózták. Egyszerűen töléketes. Erkölcsisége meg nem ide tartozik.

A férfiaknál Brad Pitt az első. Nem is kívánom kommentálni. Alap.

Brandon Lee. Tinikorom nagy szerelme (állandóan gyászolni voltam kénytelen a kedvenceimet. Először John Lennont, igaz, évekkel a halála után, majd őt). Arcának egészen egyedi karaktert kölcsönöz ázsiai származása. A testéről is tehettem volna fel képet, az is tökéletes - köszönet a kung-funak. Rendkívül férfias.

Chad Kroegert már akkor bírtam, mikor csak Amerikában voltak híresek. Az utóbbi időben meglepően fel van kapva. Ő nem annyira jóképű - szerintem - mégis van benne valami vonzó. Legalábbis nekem. Egyébként sokan nem bírják.

Az a bolond ötletem támadt, hogy összevetem véleményemet a férjem véleményével. Így aztán megkérdeztem, hogy ki az a három híres nő, akit a legszebbnek, és ki az a három híres ferfi, akit a legférfiasabbnak talál. Az eredmény itt látható:


A nőknél Claudia Schiffer (abszolút kedvence), Nicole Kidman és Jennifer Aniston (akit én mindig igen jellegtelen nőnek láttam, a párom szerint azonban épp ez a - szerinte - szerénység olyan megkapó benne). A férfiak terén Arnold Schwarzenegger a No.1. pasi (gyerekkora kedvenc filmje, a Conan a barbár miatt), majd Tom Cruise (valóban nem rossz választás) és végül Terence Hill, de utóbbi talán csak a személyes szimpátia miatt (bár nekem gyerekkori első sztárszerelmem).

Az mindenesetre megállapítható, hogy a férjem a szőkékre bukik. Illetve inkább a kék szeműekre. Ezt nem is tagadja, én is szőke vagyok, kék szemmel. A barna szemű nők, elmondása szerint, sose vonzották. Még ha volt is barna szemű barátnője, nem tudta olyan komolyan gondolni. Egyszerűen nem az tetszik neki.

És ezt látom a férfiaknál is. Arnold Schwarzenegger, Tom Cruise, Terence Hill, mind kék szeműek. Ráadásul az első kettő arcformában még hasonlít is a páromra (aki szintén kék szemű), neki is ilyen markáns, szögletes álkapcsa van.

Az hiszem, ami következtetést levonhatok, az az, hogy a páromnak van ideálja, nekem meg nincs. Illetve, hogy ő a szőke nőkre bukik, én meg a barnákra. (az általam favorizált nők neki egyáltalán nem tetszenek)

A vicces az lenne, ha ezek után feldobnám a saját képünket, összehasonlítás végett. Az eredmény az lenne, hogy a párom által választott nők rám, a férfiak valamiben rá hasonlítanak. Míg az általam választottak nem hasonlítanak egyikünkre sem. (na jó, végülis Brad Pitt is kicsit szögletes arcú)

Sok tanulsága nincs a dolognak, de én azért jól elvoltam vele.

Nincsenek megjegyzések: