Szendi Gábor: A jó, a rossz és az evolúció

Minden kor embere tudta, mi az erkölcsi jó és rossz, még ha nem is feltétlen ezek szerint élt. Az erkölcsnek különös tulajdonsága ez, nem kell tanítani, valahogy mégis mindenki érzi és érti. Honnan ered ez a belső szorongás, amely elönti az ember lelkét, ha megszegi az íratlan szabályokat?

Az erkölcs kényszerítő ereje oly rejtélyes, hogy az ókor embere jobb ötlete nem lévén, a morális parancsokat istentől eredeztette: Hammurápi törvényeit a Napistentől származtatták, s az Ótestamentum szerint Mózesnek az Úr adta a Tízparancsolatot. A görögök úgy tartották, hogy a morális érzék és a morális parancsok Zeusztól származnak. De már Platón, a gondolkodás nagymestere, felismerte, hogy a morál istentől való eredeztetése ellentmondást teremt. Euthüphrónnal folytatott vitájában Szókratésszel ezt mondatja: "Vajon azért szeretik az istenek azt, ami jámbor dolog, mert jámbor, vagy azért jámbor dolog, mert szeretik az istenek?"

S mint Platón - Szókratész szájába adva a szavakat - levezeti, a jámborságnak az istenektől függetlenül léteznie kell, hisz tetszésüket éppen a jámborság kelti fel. Platóntól Arisztotelészen át Kantig a legtöbb nagy filozófus szerint az erkölcs lényegében megfelelő következtetés, tehát a gondolkodás világába sorolható.

Az erkölcsi gondolkodás fejlődése

Az embert a gondolkodás tette naggyá, logikus hát, hogy a pszichoklógiában az emberi viselkedésről egyre inkább áttolódott a hangsúly az ember megismerő folyamataira.

A gyerekek kezdetben egocentrikusan gondolkodnak, vagyis nem tudják elképzelni a dolgokat mások szemszögéből. A morális fejlődés első szintje ennek megfelelően az, amikor a gyerekek egy cselekvés morális értékét az alapján ítélik meg, hogy jár-e érte büntetés, vagy sem. Egy cselekedet morális értéke tehát csupán attól függ, hogy a gyermek számára fontos tekintélyszemély, általában a szülő, hogyan ítéli azt meg.

Kohlberg az erkölcsi fejlettségi szintet történetekkel vizsgálta. Egyik híres történetében egy férfi, Heinz, felesége haldoklik, de a férfinek nincs pénze megvenni a drága gyógyszert. Hiába kérleli a gyógyszerészt, hogy az adja olcsóbban, vagy adjon fizetéshalasztást, a gyógyszerész hajthatatlan. A kérdés az, betörhet-e a férfi a gyógyszertárba, hogy megszerezze a nélkülözhetelen orvossgáot felesége számára, vagy sem?

Az I. fejlettségi szinten álló gyerekek - úgy 6-7 éves korig - azt feleik erre, hogy tettéért Heinz börtönbe kerülne, tehát rossz ember lenne. Betörni erkölcsileg azért rossz, mert büntetés jár érte. Ezen a szinten a gyerekek mindent az engedelmesség és a büntetés elkerülése felől vizsgálnak, vagyis az erkölcsi jó azonos azzal, amit a hatalom jónak ítél.

7-11 év között a gyerekek már a saját érdekeik szerint latolgatják a cselekedet helyességét. Heinz igenis törjön be a patikába, mert különben a felesége halála nagyon elszomorítaná. A gyerekek már elvileg tudják, mi a jó, de úgy vélik, azt csak akkor érdemes betartani, ha érdekükben is áll. Puskázni nem szép dolog, de aki nem puskázik, az kiszúr magával. Vagyis "nem pusikáznék, ha a többiek sem puskáznának". Kölcsönös erkölcsi zárványok maradnak meg az emberekben ebből a korszakukból. Pácienseim közt újra és újra felbukkannak emberek, akik megcsalják házastársukat, de ettől valahogy nincsen különösebb lelkiismeret-furdalásuk. Legtöbbjüknél kiderül, hogy gyermekkorukban tudomásuk volt arról, hogyan csalta meg egyik szülőjük a másikat. Az "öröklődő minta" tulajdonképpen egy erkölcsi érték, a hűség kioltódása. Vagyis a szülők képesek viselkedésükkel hatálytalanítani.

A következő szint a Konvencionális erkölcs, melynek I. szakaszába 10-11 éves kor körül lépnek be a gyerekek. Ekkor már a környezet ítélete és a megfelelni vágyás szabja meg az erkölcsös viselkedést. A "jó" nem alku tárgya. A gyerekekben él a vágy, hogy mások szemében jók legyenek, de nem feltétlenül a büntetés elkerülése végett, hanem az elvárások miatt. Ezen a szinten például helytálló érvelés, hogy Heinznek azért kell betörnie, mert akkor "jó férj" lesz, vagyis megfelel a felesége és a rokonai elvárásának. De az is jogos érvelés, mely szerint nem törhet be, mert az emberek többsége ezért elítélné.

A Konvencionális erkölcs II. szintjén az erkölcsi jó már elvont eszménnyé válik, fontos a Törvény és a Rend tisztlete. Az erkölcsi jó azonos azzal, ami szolgálja a társadalmat és a közjót. Egy társadalom normális működéséhez az szükséges, hogy tagjai elérjék a Konvencionális erkölcsi szint I. vagy II. szakaszát. Az olyan erősen korrupt társadalmaknban, mint a mienk is, emberek tömegei maradnak meg gyermeki szinten. A kettős erkölcs arra tanít, hogy az erkölcs játékszabály, amit csak azzal szemben kell betartani, akivel szemben érdekünkben áll, vagy aki velünk szemben is betartja. Ez azonban a betyárbecsület, és nem a tiszta erkölcs világa.

Az úgynevezett Posztkonvencionális szinten az egyén jogot formál arra, hogy a magasabb rendű erkölcs nevében felülbírálja akár a törvényt, akár az uralkodó ekölcsöt. Amikor Ghandi az angolokkal szemben békés ellenállásra szólított fel, olyan egyetemes emberi jogokra hivatkozott, mint amilyen a szabadsághoz és egyenlőséghez való emberi jog. Ezen a szinten azt mondhatjuk, Heinznek joga volt lopni, mert egy embei élet megmentése felette áll a tulajdonjog védelmének.

Az erkölcs fejlődése teljes heteronómián át tart a teljes autonómiáig. A morális gondolkodás fejlődése követi a gondolkodás fejlődésének folyamatát, melynek során a gyermek először csak azt tudja elképzelni, amit ő gondol, aztán fokozatosan képes lesz más nézőpontját is felvenni, majd végül el tudja képzelni a világot, mint szubjektumtól függetlenül létezőt. Ahogy a gondolkodás tart az egoista szubjektivitástól az objektivitásig, úgy válik morális ítélete is egyre fügetlenebbé a saját, majd az emberek, majd a társadalmi osztálya érdekeitől, s válik végül elvont értékké.

De vajon csupán azért, mert létezik morális okfejtés, biztos, hogy morál maga gondolkodási termék? Jonathan Haidt morálpszichológus szerint Platóntól Kohlbergig tévedésben élnek a morálfilozófusok. "Az emocionális kutya racionális farka" című, 2001-ben megjelent tanulmányában a következő történettel indít:

"Julie és Mark testvérek. Nyári vakációra indulnak, s egy éjszaka úgy döntenek, kipróbálják egymással a szexet. Mindketten védekeznek. A szerelmeskedést élvezik, de elhatározzák, hogy ez egy egyszeri és megismételhetelen alkalom volt csupán. Vajon helyénvaló volt ez a szerelmeskedés?" - kérdezte Haidt kísérleti alanyait. Mindenki azonnal azt felete, hogy nem, aztán a legkülönfélébb magyarázatokkal próbálták ítéletüket alátámasztani. Sokan csak azt mondták, nem tudjék megindokolni, miért, de tudják, hogy ez rossz dolog volt. Miért olyan biztosak az emberk az ítéletükben, miközben bizonytalanok indokaikban? Haidt szerint azért, mert előbb születik meg intuíció révén az erkölcsi ítélet, s csak ezt követően a morális érvelés.

Visszatérő jelenet a kalandfilmekben az a konfliktus, amikor egy ártatlan embert kellene cserbenhagyni sok más megmentése érdekében, de a hős képtelen rá, tétovázik. Ezt a konfliktust szimulálták két döntési helyzettel. Az egyikben egy kar meghúzásával meg lehetne menteni öt embert, egy viszont áldozatul esne. Mindenki a kar meghúzása mellett dönt. De amikor öt ember megmentése érdekében egy kocsi elé kéne lökni egy arra járó ártatlan embert, az emberek 85%-a erre képtelennek bizonyul. Logikailag a két helyzet közt nincs különbség, érzelmileg viszont óriási.

Az állati erkölcs

Az evolúciós kutatások arra vallanak, hogy nincs olyan emberi tulajdonság, amelynek ne volnának állati előzményei. Amikor a '70-es években a szociobiológia újraértelmezte az evolúciós gondolatot, és megfogalmazta az összesített aalkalmasság elvét, hirtelen kiderült hogy az "önző gén" önös érdekből akár még önzetlen is lehet. Az összesített alkalmasság azt jelenti, hogy egy állat evolúciós sikerességét génjei elterjedtsége jelenti. Így a szülő érdekelt utódja felnevelésében és szaporodási sikerében, hiszen ezzel is saját génjeit terjeszti. A testvérek is érdekletek egymás érdekeit szolgálni, hiszen ezzel közös génjeik elterjesztésén munkálkodnak. Még általánosabban, a rokonszelekciós elmélet szerint minden génrokon rokonsági fokának megfelelő mértékben fogja segíteni rokonát. A rokonok közti önfeláldozó magatartás, vagy az áldozatos szülői viselkedés levezethető tehát abból az "önző" igyekezetből, hogy az adott állat minél jobban elterjessze génjeit. Az evolúció során a gének elterjedését optimalizásó stratágiák ösztönös viselkedésekben és érzelmekben jelennek meg. Ezek a jelenségek a társas életet élő állatoknál még kifinomultabbak.

A szociális hierarchiában élő állatokban számos olyan viselkedés és érzelem fejlődött ki, amelyek a társas együttélést teszik lehetővé. Ha ezek nem alakultak volna ki, és nem jellemeznék a csoport minden tagját, a kölcsönös előnyökkel járó szövetség felbomlana. Így a szociális állatoknál megfigyelhető egymás segítése, védelme, a kölcsönös kurkászás, az egymással szembeni korrektség (például zsákmány elosztása) s a hierarchiában feljebb valóval szembeni alázatosság. Majmok, kutáyk között ismert a koldulás, ha az egyiknek van, ad a fajtársnak. Farkasok a zsákmányból visznek a vadászatban részt nem vett társaiknak. Delfinek órákon át segítenek sérült társuknak a felszínen maradni, hogy levegőt tudjon venni. Ezek a viselkedések és érzelmek az erkölcs előképei, hiszen az önzetlenség, a kölcsönös segítség- és védelemnyújtás morális értékek megvalósulását is jelenti.

A viselkedési szabályok evolúciója nem csak úgy valósulhatott meg, ha bizonyos viselkedések évmilliókon keresztül túlélési és szaporodási előnnyel jártak az egyedek részére. Ebből két dolog következik. Az egyik, hogy a morális viselkedés az egyén érdekeit szolgálja, még ha közvetlenül csoportérdekeket is tükröz. A másik, hogy olyan örökletes mentális folyamatokon keresztül valósulhat meg, amelyek bizonyos kulcshelyzetekben aktiválódnak, és kiváltják a megfelelő viselkedést.

Az emberi erkölcs alapjai

Ahogy az álatoknak, úgy az embereknek sem kell gondolkodiuk erkölcsi ítéleteiken, hanem azok spontán megjelenő érzelmekből fakadnak, mondják Jonathan Haidt és Jesse Graham 2007-es tanulmányukban.

Kultúrák összehasonlító vizsgálatával mutatták ki, hogy a morális érzelmek vagy morális intuíció minden emberben öt pszichológiai emóciórendszer működéséből fakad. Ahogy kialakult a nyelv, a fogalmi gondolkodás, a társadalmi-kultúrális intézmények, úgy az erkölcsi érzelmek eszmékké absztrahálódtak, és önálló életre keltek. A morálfilozófia azért bizonyult zsákutcának, mert fogalmi úton akarta levezetni, ami nem foglami úton született.

A morális emóciók evolúciósan kitüntetett emberi viszonylatokat szabályoznak. A morális emóciók lényege, hogy az egyén bizonyos helyzetekben belső kényszer érez arra, hogy "morálisan helyesen" cselekedjen. E cselekvések mozgatórugója nem a morál, hanem a szorongó rossz érzés elkerülése, illetve a belső jutalom és megelégedettség állapotának elérése. A végeredmény azonban olyan lesz, mintha az egyént morális elvek irányítanák. A hegeli "nem tudják, de teszik" mondás - bár Hegel nem erre szánta - remekül megragadja azt, hogyan formálódnak magasabb rendű morális elvek megvalósítására az evolúció során a lelki folyamatok és a viselkedés. A morális érzelmek átélése révén az emerek természetesen képesek morális ítéleteket is hozni, hiszen érzelmeik "megsúgják" nekik, mi a helynvaló, és mi a helytelen. Az elvont morál tehát nem tapasztalásól független racionális levezetés, hanem evolúciósan kimunkált együttélési elvek absztrakt megfogalmazása.

A túlélést s a sikeres szaporodást befolyásoló egyik legfontosabb viszonylat a szülő-gyermek kapcsolat. Mivel az emlősállatok sok időt és energiát fektetnek utódaik felnevelésébe, kialakult egy érzelmi reakciókészlet, amely arra serkenti a szülőt, hogy siessen bajba jutott vagy szenvedő utódjának megsegítésére. Jól ismert, milyen ellenállhatalan hívójel az állat vagy ember kicsinyánek sírása. A feljett emlősöknél, s különösen az embernél ez az utódra irányuló segítési-gondozási késztetés kiterjedt a csoport minden tagjára, így mások szenvedése önkéntelen részvétet és segíteni akarást vált ki. A szenvedéssel és kegyetlenséggel szembeni ellenérzésekből alakult ki a szenvedést, fájdalmat elhárító személyek nagyra értékelése. Minden társadalomban tisztelik az önfeláldozást vagy a gyógyító személyeket. Ezeket az emóciókat az ártalommal és gondolkodással kapcsolatos morális elvek alapjának tekintjük.

A szociális életet élő emlősöknél és az embernél a csoporttagok közötti szövetségkötés és kooperáció nagy túlélési előnyt biztosított, ezért kialakultak azok az érzelmek, amelyek kölcsönös önzetlenséget és együttműködési készséget biztosítottak. Ebbe az érzelemnyalábba tartozik a hála, a lekötelezettség érzése, de a csalás és becstelenség miatti bűntudat és harag is. Ezek az érzelmek nemcsak akkor jelennek meg, amikor éppen kölcsönösségi viszonyba kerülünk, hanem akkor is, amikor ilyet tapasztalunk. A társadalmakban kialakult becsületesség és igazságosság eszménye, amely a kölcsönösséget szolszolgáló érzelmek absztakciója. Az emberk mindennapos beszédtémája a korrupció, a tisztességtelenség. A vizsgálatok szerint a csalók arcára jobban emlékezünk, és amikor valaki meg akar téveszteni minket, azt bizonyos jelekből képesek vagyunk észrevenni. Ez az érzelemcsoport a korrektség, becsületesség, kölcsönösség morális elveit alapozza meg.

A csoportban élés hatalmas előnyökkel jár, az embert a csoportszelekció tette naggyá. A szociális élethez nélkülözhetelenek azok a késztetések és érzelmek, hogy a csoport tagjai vágyjanak együtt lenni a csoport többi tagjával, fejlődjön ki bennük erős lojalitás a csoporttal szemben, érezzék lételemüknek csoporthoz tartozást, legyenek képesek saját érdekeiket a csoport érdekeinek alárendelni, tudjanak bízni a csoportban. A csoportidentitás része az, hogy a csoportttagok idegenkedést, ellenszenvet, előítéletet vagy éppen gyűlöletet éreznek a más csoporthoz tartozókkal szemben. Ez az előítéletek forrása is.

A csoportban élő állatok elüldözik maguk mellől az idegen csoportból érkezőket, a csoportok harcokat vívnak egymással a területért, ivóvízforrásért. A szociálpszichológiai vizsgálatok kimutatták, hogy már az embergyerekekben is hihetelenül erős csoportképzési erők munkálkodnak, véletlenszerűen azonos csoportba sorolt gyerekekben igen gyorsan kialakul a csoportidentitás, és a másik csoporttal szembeni gyanakvás, lenézés. Mindenki ismeri iskolai élményeiből az "Ások" és "Bések" közti ellentéteket. Az emberek még egy multikutúrális társadalomban is különösen szükségét érzik annak, hogy mgukat referenciacsoportjukba tartozásukkal definiálják. A társadalom tele van egymást átfedő csoportokkal: a melegek, a heavy metal rajongók, a Fradi-drukkerek, a jobboldaliak és a baloldaliak, a környezetvédők, az öregek és a fiatalok, a motorosok, felsorolni is lehetelen a megannyi alkalmi és állandó csoportot. A csoportlojalitás alapja az identitásnak, a hazafiságnak, a hazáért, csoportért hozott hősi áldozatnak. A történelem során az egyik legkomoylabb büntetés a csoportból való kizárás volt. Száműzetés, jogoktól való megfosztás, kiátkozás, megbélyegzés, kizárás a klubból vagy a "társaságból". A bebörtönzés és a büntetett előélettel való megbélyegzés a kirekesztés modern formái.

Csoport nem létezik hierarchia nélkül, hierarchia viszont nem létezik tekintélytisztelet és presztízs nélkül. Minden szociálisan szerveződő csoportban vannak vezetők, létezik csípésrend vagy alá-és fölérendeltség. A legtöbb emberben nyílt vagy rejtett csodálat vagy irigység van a nagy presztízsű emberekkel szemben. Az emberek arról álmodoznak, hogy egy nap majd ők is híresek és vezetők lesznek, mohón olvassák-nézik a hírességek életének titkait. Kialakult a kötelessgétudat, az engedelmesség és persze a hatalomvágy, a karizma és a vezezői képességek.

A morál biológiája

Az a tény, hogy már az állatoknál is megfigyelhetőek a morális értékek, azt jelzi, hogy a moráis ösztön genetikailag kódolt. Külön nevelt ikrek erős egyezést mutatnak a lelkiismeretesség és a kooperatív hajlam tekintetében. A "morális vakságnak" egy speciális személyiségtípus fel meg, amit pszichopátiának nevezünk. A pszichopaták fő jellemzője, hogy nincs empátiájuk, és nem éreznek bűntudatot vagy szorongást a morális szabályok megszegésekor. A pszichoptia erős genetikai öröklődékenységet mutat, és a pszichopatáknál bizonyítottan deficit mutatható ki a homloklebeny alsó, úgynevezett orbitális területén. Az e területet ért sérülés pszeudpszichopátiát eredményez, vagyis a beteg úgy kezd viselkedni, mintha született pszichopata volna.

Úgy látszik tehát, hogy az agy normális fejlődése esetén magában hordozza a morális készségeket, vagyis - akárcsak a nyelv esetén - létezik egy készség, amely minden embert képessé tesz arra, hogy "kivonja" környezetéből az adott kor morális szabályait. Ezeknek a szabályoknak azonban összhangban kell lenniük az evolúció során kikristályosodott öt nagy morális elvvel. Az emberek számár a morális elvek követése és a morális igazságosság úgy tűnik, mindennél fontosabb. Az összes nagy emberi történet hűségről, önfeláldozásról, egymás megsegítéséről, vagy éppen nagy árulásokról, cserbenhagyásokról szól.

Különös módon jelenkorunk megosztottságát, vagy a kultúrák harcát ugyancsak felfoghatjuk morális konfliktusoknak vagy félreértéseknek. A muszlimok harca a nyugati világgal szemben egyértelműen a hagyományos értékek védelmében történik, melyeket kikezd a nyugati világ egalitariánus eszmerendszere. Úgy tűnik, a magyar politikai megosztottság a homoszexualitás destigmalizációja vagy az azonos neműek házasságának kérdéseiben is e frontvonalak mentén érthetőek meg. Míg a liberálisok igazságtalannak éreznek minden hátrányos megkülönböztetést, a konzervatívok a hagyományos értékek pusztulását látják az emberi szexualitás vagy házasság liberalizálásában. Csak remélhetjük, hogy a morális érzelmek kutatása lebontja a bal- és jobboldal között az áthatolhatalannak tűnő falakat.

___________________________________________________________

IPM Magazin, 2009.július, VIII. évfolyam 7. szám