Érdekes dolog történt velem: a Facebookon ismerősnek jelölt egy szlovák lány, akinek a vezetékneve azonos az enyémmel. Ez igazán meglepő volt a számomra, mert a vezetéknevem országos szinten ritka, de a szülőhelyemen és környékén viszonylag gyakori magyar név, melyet tudtommal először az 1400-as években jegyeztek fel.
Levelezésbe kezdtünk a lánnyal, aki mondta, hogy azért jelölt be, mert az ő vezetékneve Szlovákiában ritka. Először azt hittem, a lány apja magyar, de nem. Szlovákok. Angolul is levelezünk, mert nem beszél magyarul. Végülis Kassa nincs messze Borsod-Abaúj-Zemplén megyétől tehát több mint valószínű, hogy közös tőről fakadunk. Mégis, ők szlovákoknak, míg én magyarnak vallom magam.
A lehetséges rokonság gondolata rendkívüli módon meghat és lelkesít, szinte nevetve meséltem otthon. És ilyenkor lesz rendkívül abszurd a magyar-szlovák ellentét. Mégis miről beszélünk, mikor az évszázadok alatt összeforrt a történelmünk és szinte teljesen elkeveredtünk?
Nem kívánok vitát nyitni sem Trianonról, sem arról, hogy ki kezdte ezt az egészet. Én csupán egyetlen felelőst vagyok hajlandó elismerni: a nacionalizmust. Bő kétszáz év alatt beette magát a gondolkodásunkba, egészen a csontjainkig.
2 megjegyzés:
Egyik volt csoporttársam félig szlovák, félig magyar. Mondta, hogy mindkét oldalt a magáénak érzi. Gondolom nem esett neki jól az itteni szlovák-kritizálás(bár ennek is megvan az alapja).
Ahogy az ő nézőpontjuknak is megvan.
Megjegyzés küldése