Ha nem lenne kiegyensúlyozott életem, sokkal izgalmasabb blogot tudnék írni. Meg akkor is izgalmasabb blogot tudnék írni, ha nyíltan írhatnék a kőműves szakma rejtelmeiről... buktatóiról... hibáiról... ááá, ilyen nincs is.
Az olvasók pechére azonban kiegyensúlyozott életem van. Stabil állásom, minden reggel bemegyek dolgozni, minden nap hazajövök, a hétvégém szabad, bár néha bent kell maradnom éjszaka, de ez nem jellemző. Persze írhatnék megjegyzéseket a munkatársaimról, hogy milyen béna volt a haja az egyiknek, mekkora bunkó volt a másik, mert beleszólt a dolgomba, vagy a főnökeimről is írhatnék szépeket, de ez sem lenne túl... izgalmas. Az meg még kevésbbé lenne az, ha arról írnék, milyen rendesek.
Stabil a párkapcsolatom is, nem tudom ide kiteregetni a "mocskos kis titkaimat", leszólni az exeimet (azt az egyet, akit hivatalosan annak nevezhetek), elmesélni fergeteges éjjeli kalandjaimat, vagy bármi olyan bulvár jellegű hírt közölni, ami ma érdekelheti az embereket. (például mostanság nagyon felkapott a szakítós blog még könyvet is írtak belőle)
Stabil a családi hátterem is. Apa, anya testvér, és még szeretjük is egymást. Bár néha deviánsnak érzem magam mindezzel. Alapvetően konzervatív vagyok, így semmi izgalmasat és újat nem nyújthatok a netfüggő ifjúság számára, mert még kinevetnének. Bár ma nagyon jól esett, azt mondták nekem: koromhoz képest rendkívül bölcs vagyok. Igen, bölcs! Néha mégis olyan gyermetegnek érzem magam.
Ha megnézzük a művészeket, általában azok alkottak nagyot, akik szenvedtek. Világfájdalmuk volt. És nem csak néha, hanem úgy általában.
A boldogsáról nincs mit írni. Naplót is akkor írok legtöbbet, ha szenvedek. Ha boldog vagyok, és kiegyensúlyozott, akkor nem. Szóval minden rosszban van valami jó, így az ihlet hiányában is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése