Minden nő... micsoda is?

Az alábbi gondolataim mibenlétéhez tisztázzuk először is gondolataim forrását: a buszvezetőt. A buszvezető 45-50 év körüli, markáns arcú, szikár férfi, cigarettától mély és rekedtes, női füleknek kellemes hanggal és szürkéből fehérbe vegyülő hajjal. Férfias és szimpatikus. Emlékszem, mikor egyszer lerobbantunk, és feltűrt ingujjal buherálta a masinát, mígnem jól összkente magát, bár menni akkor sem mentünk tovább. A nők azonban szeretik az ilyen életképeket férfiakról.

A buszsofőrre minden reggel rámosolygom és visszamosolyog. Ez amolyan szükséges kelléke a reggeleimnek munkába menet. Egyik reggel azonban azt kellett látnom, hogy a buszvezető egy 35év körüli, agyonszoláriumozott, túlsmikelt, hosszú, festett (!) szőke hajú nővel beszélget.

És nem mosolygott rám.

Annyira lefoglalta ez a leginkább kivénhedt, agyon had ne mondjam mit csinált, had ne mondjam minek látszó nő, hogy rám sem nézett! És én megsértődtem. Egész úton ott bájolgott, a nő tette neki a szépet, ő pedig vette a lapot, ami rendkívül idegesített. Egyfelől csalódás volt, hogy ilyen nőkkel flörtölget jó kedvűen, másrészt csapás volt az öntérzetemnek, hogy egy ilyen nő miatt rám se néz!

De miért is? Én sosem akartam vele bájologni, beszélgetni, nem akartam randira hívni, sőt, egyáltlán nem akartam tőle semmit, és ha ő akart volna, valósznűleg finom iróniával elmagyarátam volna neki, miért nem lehet róla szó, és hogy lépjen le. Csak a reggeli mosolyomat akartam, ami nekem, az én nőiségemnek, szépségemnek, kedvességemnek és fiatalságomnak szól, jár, és amitől jól érzem magam, mert érzem belőle, hogy mint nő, tetszem. Úgy éreztem, megloptak. És pont egy ilyen... egy ilyen lopja el a reggeli mosolyomat. Gyalázat!

Szóval ebből a sértett büszkeségből kiindulva kezdtem el gondolkodni magamon. Mert nézzük a dolgot a buszsofőr szemszögéből! Adva van egy szép, csinos (és szerény) fiatal lány, aki minden reggel kedvesen rámosolyog felszálláskor és sokszor leszálláskor is. Simán vehetné akár kezdeményeznek - már miért is ne? És nem értené, hogy miért lépek három lépést vissza, ha válaszol erre a "kezdeményezésre", miért leszek kényszeredett, és végül, miért koccantom le. Munka után, egy sör mellett, megbeszélné a haverokkal, megállapítanák, hogy a kiscsaj azt sem tudta, mit akar, túl fiatal, szűzkurva, stb. Holott a kiscsaj pontosan tudja mit akar: a reggeli mosolyt, amiből érzi, hogy a másiknak tetszik és jól néz ki! Ennyit, és nem többet. És ha többet akar sofőrünk, akkor a kiscsaj ennyit sem fog akarni.

Ennek alapján aztán eljutottam oda, hogy "problémámmal" nem vagyok egyedül, a férfiak ugyanis rendszeresen férfeértelmezik a nőknek ezeket az apró figyelemfelkeltő kacérságát, amiért aztán minket okolnak, és csúnya szavakkal illetnek bennünket. (hozzáteszem, sokszor joggal, mert vannak nők, akik túl messzire mennek, és egy bizonyos vonalon túl akarnak megálljt parancsolni a férfinek, illetve azt is hozzáteszem, hogy nekem eddig nem volt semmi problémám, egyrészt mert jól választok "hódolókat", másrészt nem feszegetem a határaikat) Hogy is áll mindez nálam? Nem, nem várom el mindenkitől, hogy tetszek neki. Csak bizonyos, nekem tetsző illetve szimpatikus személyektől, akikhez egyébként sok közöm nincs is. Kell az elismerés, had legyezze a hiúságom, ugyanakkor vannak férfiak, akiket azért meg tudnék ütni, mert rám merészlet nézni "úgy". Mert mégis hova gondol?

A férfiak ennél egyszerűbb lények, mintha nem ismernék ezeket a finom tónusokat. Csak a "dugnám - nem dugnám" kategóriákat. Azt hiszem, ez alapvető gond a két nem közti kommunikációban, és a férfiak sokszor ezért érzik becsapva magukat. Meg a nők is.

Mindebből nem feltétlenül következik az, hogy a nők hülyék, és hogy minden nő az amire most az olvasó gondol. Inkább a férfiak túl egyszerűek. De ezt elnézzük nekik, és szeretjük őket.

Másnap a - már kivénhedt nőszemély nélküli - buszvezetőre nem mosolyogtam rá. Aztán útközben meguntam a saját duzzogásom, és elől szálltam le, hogy kieszközöljem jól megérdemelt mosolyomat, melyet - természetesen - meg is kaptam. A buszvezető a kis lelki miniatűr drámámból semmit nem vett észre. És ez így van jól.