2009. július 26., vasárnap

Sötét képernyő

Már megint olyan szerencsétlen voltam, hogy ment a tévé, mikor lementem vacsorázni a konyhába. Vajon hány agysejtem bánja? A TV2 magasröptű riportműsorában, a Naplóban - én bolond, még reklámozom is! - Klári néni csodálatos médiumi képességit csillogtatta éppen, és megtudthattuk, hogy Japánban annyira oda meg vissza vannak tőle, hogy lassan felhúznak neki egy templomot, és külön kultusza lesz, mert megtalálta egy elveszett kisfiú csontjait. Klári néninek persze kb. 5 kiló arany volt a nyakában és az ujjain, de biztos csak azért, mert azon keresztül jobban tudja tartani a kapcsolatot a túlvilággal.

Ám már hozzászoktam az effajta hülyeséghez. Ami mégis betette a kaput, az a riporter - fogalmam sincs kicsoda - égbekiáltóan buta, sötét, hülye, idióta végszava volt, melyet sajnos szó szerint nem tudok visszaadni, de a lényege az, hogy nem is számít, hogy Klári néni mit tesz, tényleg érzi-e a holtakat, meg hogy lesz-e világvége 2012-ben, a lényeg, hogy elgondolkodjunk azon, hogy a világ nem olyan egyszerű, mint ahogyan azt az iskolai biológia és fizika órán tanultuk.

Ebből természetesen azonnal levontam a következtetést, hogy a riporter úr vagy géniusz, vagy nem járt sem biológia, sem fizika órára (és inkább ez utóbbi). A kedves riporter urat leültetném beszélgetni egy fizikussal a világ létezéséről, keletkezéséről, aztán megnézném mennyit értene meg belőle. Valószínűleg jóval kevesebbet, mint Klári néni gyógyegér szájtépéséből arról, hogyan hangolódik rá a fényképen lévő szellemre. Rendesen feldühített a sötétségnek ez a buta, korlátolt, imbecil megnyilvánulása. Hát már tényleg ennyire nem erény a gondolkodás?

Anyósom aztán feltette a koronát minderre azzal a kérdéssel, hogy én vajon miként cselekedtem volna Liptai Claudia helyében, aki - mint megtudtam a soron következő riportból - válik, de csúnyákat írnak róla az újságok, és ez rosszul esik neki. Mivel nem tudtam, hogy mivel kapcsolatban kellene, hogyan reagálnom, és elszégyelltem magam tudatlanságom és tájékozatlanságom miatt, közöltem, hogy nem nagyon motiválnak Liptai Claudia cselekedetei, ha akar váljon el. Ő dolga.

Aztán megsimogattam a macskát, majd távoztam a frissen vasalt ingemmel, és megírtam ezt az értelmes bejegyzést.

9 megjegyzés:

juc írta...

a lényeg abban rejlik, hogy miért bosszant téged fel ez ennyire, és miért érzed veszélyben a saját agysejtjeidet?!

Mirjam írta...

A hülyeség bizony idegesítő tud lenni :) Kitartás, az élet nem habos torta, és a nemzetközi helyzet egyre fokozódik :)) Még jó hogy messze van Japán ;)

Loxon írta...

A macskasimogatásért megérte. Liptai Claudia (ne) b*szódjon meg, Klári néni meg üzleti fogás, naná, hogy a riporter nem mondja ki, amit gondol. Kirúgnák.

Névtelen írta...

Üdv!
Névtelen vagyok.
Tv2-n csak Monkot a lúgos nyomozót szabad nézni.
Az legalább szórakoztató és humoros.

Mirjam írta...

Azért a Doktor House-t se felejtsük el. Bár sokszor csak a régi részeket ismétlik, de így is érdekes.

Névtelen írta...

Üdv!
Névtelen vagyok.
Dr. Háuzt még sosem néztem,de ha azt mondod jó,talán teszek vele egy kísérletet.)))

Sedith írta...

Juc, felbosszant, mert hülyül a magyar, és ezt a hasonló magasröptű fejtegetéskenek köszönhetjük.

Mirjam, én szeretem Japánt. :)
Olvasd el a Sógunt.

juc írta...

nem hiszem, hogy aki okos, az ettől hülyülne el

Sedith írta...

Persze hogy nem. Én is a költői túlzűs eszközével élek néha. :D

Ez egy folyamat: gyerekként nézik a hülye meséket, felnőttként a hülye műsorokat.