Buta liba

Az egyik legsúlyosabb sztereotípia, amellyel a nőknek szembe kell nézniük, az az, hogy buták. A buta szőkés viccekkel Dunát lehet rekeszteni, és szegény barna hajú nők is úgy nevetnek rajta, mintha semmi közük nem lenne az egészhez, és csak a szőke hajzattal megáldott (befestett) hajú hölgyekről volna szó. Pedig nem: a szőke nő általában minden nő szimbolikája.

Utoljára akkor gondolkodtam el a női butaságon, amikor kezembe akadt egy felkapott női magazin. Abban olvastam sirámokat arról, miért is van oly kevés nő, akit Széchenyi-díjjal jutalmaznak. A hozzáállás a szokásos: a férfiak kiszorítják a nőket, irigyek rájuk, és szegény tudós nők nem nyerhetnek miattuk teret. A sirám kissé komikusnak tűnt, tekintettel arra, hogy a cikket megelőzően sztárok magánéletéről, horoszkópról és valami újfajta ezredik egészen-biztosan-tuti-hatásos alternatív gyógymódról olvashattam. Mégis mire alapozza ennél a lapnál, ilyen tartalommal bárki, hogy oly sok elnyomott tudósasszony kesereg az elszalasztott Széchenyi-díj miatt, ha ők maguk hétről hétre olyan silánynak tartják a nők érdeklődési körét, hogy az a horoszkópon és a fogyókúrákon nem terjed túl?

A tendencia általános: a női magazinok jelentős többsége sekélyes tartamú, silány minőségű, ugyanakkor ha valami olyan területről van szó, ahol a férfiak jobbak, vagy többen vannak, azonnal légvárakra épített cikket kerekítenek elnyomott női sorsokról.

Összegezve: a női magazinok kiadói maguk is butának és felszínes érdeklődési körűnek gondolják olvasóközönségüket, ha véleményük szerint ilyen alacsony színvonalú tartalommal is el lehet adni az újságjaikat. És mit látunk? Hogy mi nők teszünk is annak érdekében, hogy igazuk legyen. Elég a horoszkóp, a fogyókúra, és néhány szaftos sztárpletyka, hogy a női olvasó lelke megkapja, amire vágyik, és az újság szép számban elkeljen.

Ami bennem kezdetektől felmerült: vajon az elégedetlenkedő szerző szeretett volna-e óvodás korában kutató lenni? Érdekelte-e a matematika, a fizika, a kémia, foglalkoztatták-e a kvantumelméletek vagy a genetika? Merthogy valljuk be: a lányokat ez általában* nem érdekli. A lányokat az irodalom érdekli, az ének-zene, esetleg a biológia, a reál tárgyak általában a fiúkhoz állnak közelebb, ez szinte általános. Míg én irodalomból brillíroztam, padtársam, István, kirázta a kisujjából a kémiát, azonban a helyesírása annak ellenére volt katasztrofális, hogy rengeteget olvasott. Osztályom fiú tagjainak általában kevesebb tanulásra volt szüksége bármely reál tárgyat illetően, és könnyebben meg is értették azokat. Az osztályból csak egy lány volt, aki nem szorgalma, hanem saját érdeklődése miatt volt kiemelkedő ezekből a tárgyakből - ő ma arra hajt, hogy kutatóorvos legyen (ez 13 lányból 1).

Persze kutatást nem végeztem, saját tapasztalataimat írom ki ide. Az elégedetlen szerző mellett, vajon a nők elnyomásán puffogó háziasszonynak voltak-e ambíciói mondjuk az elméleti fizika területén, melyek a gonosz kirekesztő férfi társadalomnak köszönhetően hiúsultak meg? Erősen kétlem. Akkor mégis min háborodik fel? A természettudományok általában nem a nőket vonzzák. Általában. Mert hogy itt is vannak nők, ez tény. De ők nem is olvassák ezeket a magazinokat. És nem foglalkoznak ilyen téren feminizmussal.**

És visszakanyarodom a szokásos mondandómhoz: a feministák ismét összemossák az egyenlőséget az egyformasággal. A nők általában nem akarnak kutatni, nem akarnak tudósok lenni. A nők általában másra vágynak, másról álmodoznak. Ha tudomány, akkor is társadalomtudomány, szociológia, pszichológia, esetleg az ezekkel összefüggő kisebb tudományágak érdeklik őket, itt vannak többen, hiszen az emberi kapcsolatok általában jobban motiválják őket, mint a molekulák szerkezete. Mivel alapvetően érzelmibbek a férfiaknál, ugyan hogyan várhatnánk el tőlük, hogy többségük száraz kémiai szakkönyveket bújjon, és laborokban analizáljon?

És ezzel nincs is semmi baj, a két nem soha nem lehet egyforma. A nők az érzelem, a férfiak az értelem. A nők ettől nem lesznek butábbak, mint ahogy a férfiakat sem lenne szabad racionalitásuk miatt érzelmi analfabétának tartani. Nem vagyunk egyformák. És ne is akarjunk egyformák lenni. Az érzelmek túlhangsúlyozása csak a modern kor terméke.

Miután 10 éves koromtól kezdve a főiskola végéig végigdacoltam az éveimet a nőiséggel szemben, bátran mondhatom: a cicababa harcnak semmi értelme. Csúnyának, egyszerűnek lenni csak azért, hogy nehogy már a férfiak miatt kelljen többet adni magunkra, nehogy a külsőnk fogja meg őket, baromság. Mint ahogy az is az, ha azzal áltatjuk magunkat, hogy ha a másik megismer, meglátja bennünk a nőt, és megszeret (kivétel erősíti a szabályt). Mert a férfiak azokat a nőket keresik, akik külsőre is nők. A fiús, egyszerű lányok mindig haverok maradnak. És bár úgy tűnik, jobban kijönnek a férfiakkal, azt, amire igazán vágynak sokkal nehezebben kapják meg tőlük. Ez tanultam meg a legjobban. Az ilyen nőkre nem nőként tekintenek - így anno rám sem tudott úgy nézni egyik fiú sem, akibe beleestem.

Meg azt, hogy a férfi mellett tud igazán nő lenni a nő. De ahhoz, hogy ehhez férfit találjon, adnia kell a benne élő nőre. És ha szereti magát, nőnek tartja magát, az megjelenik mind az öltözködésében, mind a kisugárzásában.

A nőknek általában nem a kutatás, a tudás kajtatása vagy - hogy még egy népszerű de minden értelem nélkül erőltetett pályát hozzak ide – a politikai karrier adja meg a boldogságot. A lehetőségük minderre a mai napon már adott. Aki akar, mehet. Mégis miért kell mindezt annyira erőltetni?
____________________________________________________________________

*általában, tehát az esetek többségében, ugyanakkor ne vegye magára mindenki

**konkrétan több női kutatóval olvastam riportot, nem sírtak arról hogy bármi hátrány érné őket a nőiségük miatt. S bizony ha máshol nem, nekem egy olyan férfias területen, mint a kőműves szakma, szintén lehetne sok negatív tapasztalatom. De nincs. Anno egy évfolyamtársam a nők rossz helyzetéről akart írni ezen munkaterületen, csinált kutatást is. Az eredmény: a nők egyáltalán nem érzik magukat elnyomva, kőművesség ide, vagy oda.

megj.: fenti sorokat egy olyan nő írta, akinek racionalitása jóval az átlag férfi felett, míg érzelmi intelligenciája jóval az átlag férfi alatt húzódik meg