Szendi

Tegnap épp az Astoriánál tartottam az egyetem felé, amikor a buszmegállóban megpillantottam egy ismerős arcot. Lessítottam, bár épp késésben voltam, hogy meggyőződjem, valóban ő e az az ismerős arc, akire gondolok. "Igen, ez valóban ő, Szendi Gábor." Egy dossziét lapozgatott, és néha felpillantott, nem jön-e a busz.

Mielőtt mérlegeltem volna, már vitt is felé a lábam - a következő pillanatban ott álltam előtte. Egyébként nem szokásom ismert embereket az utcán letámadni, de "A nő felemelkedése és tündöklése" című könyve kapcsán rengeteg gondolatom támadt. Nagyon tetszett, amiket írt, s arra is gondoltam, írok neki egy levelet minde kapcsán.

- Bocsánat - kezdtem, hogy rám figyeljen a dossziéja helyett - Szendi Gábor?

- Igen - felelte. Én meg szerettem volna neki valami értelmeset mondani, ám persze sejthető, nem jött össze...

- Olvastam a könyvét - kezdtem - aminek épp a címe sem jut az eszembe, mert kissé zavarba jöttem - zavartam nevettem is - azt, amelyiket a nőkről írta. Illetve már megvan az is, amit legutóbb írt, de arra eddig még nem volt időm...

Ekkor már ő is mosolygott, bár láthatóan kicsit meglepte, hogy valaki ismeretlenül csak úgy odalép hozzá az utcán. Ha a nevét ismerik is, az arcát azért kevesebben.

- Igen tudom, melyikre gondol - nevetett. Barátságos volt, de továbbra is meglepettnek tűnt.

- Nagyon jó gondolatokat jegyzett le. A párommal vitatkoztunk is rajta, mert ő egy kicsit nőellenesnek érezte, de én nő létemre egyáltalán nem.

- Nem, nem nőellenesnek írtam. Azonban örülök, hogy a könyvem a férfiak is elolvassák.

- Nos... én is igazán örültem, hogy személyesen találkoztunk, és személyesen gratulálhattam - mondtam végül, majd elköszöntem. Ő megköszönte, és szintén elköszönt.

Lett egy jó napom. Mint írtam, tényleg nem szokásom ismert embereket leszólítani az utcán, de hozzá valahogy akaratlanul odaléptem. És talán egy kicsit "lökött csaj" benyomását kelthettem benne, mert a zavarom végig érezhető volt, de talán én is szerezem neki ezzel egy jó napot.