Reggel, ahogy kinéztem az erkélyen, csodálkozva láttam, hogy a törött tricikli még mindig ott van az út szélén. Sóhajtottam egyet. Valahol jellemzőnek éreztem, hogy nem takarítanak el maguk után. Mindig a jelen a fontos, a múlt, s még kevésbbé a jövő egyáltalán nem az. Még így is szerencsés véget értek a tegnapi események.
Csak egy csattanást hallottunk, fékcsikorgás, sírás. Kirohantunk a párommal a erkélyre, s azt láttuk, amire már hónapok óta számítottunk: elütöttek egyet a rendszeresen, felügyelet nélkül az úton játszó cigánygyerekek közül. Épp a házunk előtt. Az öt éves forma kisfiú vérző fejjel feküdt sírva a kereszteződésben, két másik elszaladt ijedtében. Messziről már két húsz év körüli srác közeledett (mint kiderült, az egyik a sérült gyerek bátyja), és hangosan üvöltözve nekiálltak a sofőrnek. Lekiabáltam, hogy ne merjenek a férfihoz nyúlni, de nem foglalkoztak vele. A kisfiúra épp ránéztek, egy másik autó vezetőjének felesége ment oda hozzá megnézni, mi van vele. Az erkélyről látszott, hogy a kereszteződés minden irányából közelednek többen, ezért a párommal leszaladtunk a helyszínre.
Az embernek akaratlanul is Szögi Lajos tanár úr és a hasonló esetek jutnak eszébe, pláne ha látja, hogy pillanatokon belül kb. harminc feldühödött emberrel áll szemben, akiknek fontosabb a veszekedés, a bosszú, mint a gyerek. Megdöbbentő volt, hogy ilyen gyorsan ennyire sokan lettek, és hogy meg sem nézik, mi van a kisfiúval, akit egy vadidegen nő ápolgatott, csak a sofőrnek kiabálnak, fenyegetik. A sofőr kétségbe van esve, magyarázkodik, elnézést kér, mentegetőzik. Láthatóan megviselik a történtek, és a félelmen túl a lelkiismeretét is bántja, hogy elgázolt egy kisfiút.
Ilyen közegbe érkeztünk, hogy megpróbáljuk elejét venni annak, hogy akár egy ütés is megtörténjen. Ennyi elég lehet ugyanis ahhoz, hogy elszabaduljon a pokol. Húztam az időt, a párom telefonált, én meg beszélgettem a feldühödött családdal, győzködtem őket arról, hogy most nem az a megoldás, ha bosszút állnak. A kisfiú bátyja dühösen veszekedett velem, hogy őt nem érdekli mi a megoldás, mikor elütötték a testvérét. Azt a kérdésemet, hogy hol volt, mikor a kisöccse felügyelet nélkül gurult az utcán, mintha meg sem hallotta volna.
Az asszonyok értek ki utoljára. Az anya első megmozdulása ellenem irányult volna, ő sem a gyerekhez ment, támadott, de a férfiak rászóltak, hogy nem én vezettem. (utólag ezért többen elnézést is kértek) Ekkor mentek végül oda a kisfiúhoz. Próbáltam rájuk szólni, hogy ne nyúljanak hozzá, ne állítsák fel, mert nem tudjuk, hogy mi baja van, de csak odébb vitték, forgatták, én pedig jobbnak láttam nem ellenkezni.
Szerencsére a mentők hamar kint voltak, így már inkább velük voltak elfoglalva, mint az autó vezetőjével, aki ekkor megköszönte nekünk a segítséget. Alig két-három percre rá megjöttek a rendőrök is. Tíz perc alatt mindenki ott volt. A kisfiút megvizsgálták, csontja nem törött, s úgy tűnt, a fejsérülésén túl nincs nagy baja. A sofőr vezetője elsírta magát a megkönnyebbüléstől, s ennek örömére az egyik fickó megölelgette, hogy mostmár nincs semmi probléma. A család lenyugodott, csak innen-onnan hallatszott még elégedetlenkedés. Holott az alapján amit ott elmondtak, a baleset nem volt elkerülhető, és ha a férfi gyorsan hajtott volna, a kisfiú nem úszta volna meg ennyivel.
A kereszteződéshez érve ugyanis egy autó megadta az elsőbbséget a gázoló sofőrnek, aki ennek megfelelően ment volna tovább. Arra azonban egyiken sem számítottak, hogy az elsőbbséget adó autó mellől nagy lendülettel kigurul egy triciklivel ez a kisfiú (akinek valószínűleg sosem magyarázta el senki, hogy az utca veszélyes, oda kell figyelni, szét kell nézni). A gázolóautó sofőrje nem is láthatta. Így sikerült elütni.
Ez a történet tehát jó véget ért, ugyanakkor ijesztő és megdöbbentő volt látni, hogy a sérült kisfiúval a kutya sem foglalkozik a családjából, csak a fenyegetés, a kiabálás, az agresszió ment. Még az anya részéről is ez volt az első. Nem a gyerekhez szalad, hanem ellenséget keres. Ekkor látható, mennyire nem tudja kezelni a nehéz helyzeteket a cigányság, mennyire nincs eszközük az erőszakon kívül a probléma megoldására. Mentőt sem hívott egyik sem, de arról tudtak gondoskodni, hogy öt percen belül ott legyenek vagy harmincan. Ez egy tanult magatartás, ami az évszázadok alatt valószínűleg rendesen beivódott a viselkedésükbe, s egyértelműen az egyik legnagyobb probléma a cigányság beilleszkedését illetően. Lehet beszélni "heves vérmérsékletről" vagy "eltérő kultúráról" én azonban úgy vélem, ezt a fajta magatartást nem kellene tolerálni semmilyen körülmények között. Ember legyen a talpán, aki valódi megoldást tud kínálni rá.
3 megjegyzés:
Kedves Sedit! Hogy ne csípőből tüzelés legyen itt is, tisztázom, amit írsz, azzal majdnem teljes egészében egyetértek. Hogy megnyerjelek, írhatnám tiszteletkörök, hogy ebben meg ebben milyen igazad van. Nem hiszem, hogy enélkül nem lenne meg a napi sikerélményed, de azt se szeretném, ha most ugyanúgy támadnál amiatt, amit írok, mint azt a kisgyerek bátyja tette. Vagy ne is olvasd tovább, vagy szép, nem személyeskedő érvekkel válaszolj.
Miért az a cím, hogy örökólt erőszék? Hogyan örökölt? Genetikailag, kulturálisan? Netán ez valami etnikai jellemző? Ugyanolyan társadalmi és kulturális helyzetbe sodorva nem cigány ember nem viselkedhet így? Egy cigánytól mindig ezt a viselkedést várod?
Köszönöm előre a válaszaidat! Ezek kérdések, nem feltételezek semmit sem bennük rólad.
(Kafa vagyok, egy főiskolát végzett cigány Baranyából származom, Budapesten dolgozom, előtte Pécsett éltem és dolgoztam, a Pollackra jártam - hogy ne hidd, álnév mögé bújt névtelen lennék. Ja, és nem balra szavaztam, hogy még onnan elfogultnak se higgy!)
Szia Kafa!
Ha normálisan szólsz, nem szokásom csípőből tüzelni. Én borsodban nőttem fel, a cigánysággal kapcsolatos tapasztalatom onnan van. Édesanyám jelenleg is ott családsegítő, rengeteget dolgozik a cigányokkal, sokszor a hatáskörén túllépve is segít nekik.
Én pedig sose szavaztam jobbra, bár úgy néz ki többet nem is fogok sehova se.
Az örökölt erőszakot kultúrálisan értettem. A gyerek sem lát mást, mint probléma esetén az ütést, a pofont. Családon belül vagy kívül, teljesen mindegy. Nincs előttük más aláternatíva, és ők sem nyújtanak más alternatívát. A gyerek üt az iskolában is, ahogy otthon látta. Ez természesen a szegény vagy alulképzett családokra jellemző, akikből rengeteg van az ország észak-keleti részén.
Nem cigány nem viselkedhet-e így hasonló kultúrális közegben? De. Csak valahogy mégsem jellemző, mert nem nagyon kerül bele ebbe a körbe. Lehet hozni ellenpéldát, de nem fogja felülírni az emberek általános tapasztalatát. Ha más nem, azt mondják rá, úgy viselkedik, mint a cigányok.
Az, hogy az erőszak ennyire hétköznapi eszköz a probléma megoldásban komoly baj. Neked is az, mert a cigánysággal szembeni előítéletek épp ebből táplálkoznak. És ezért lehet neked is nehezebb az életed.
Nem képviselek szélsőséges nézeteket, általában nem nagyon foglalkoztat az emberek etnikuma. Csak azt szeretném, ha felismernénk végre: igenis súlyos gond van a cigányságnál, mert jelentős részük több generáció óta nem dolgozik, nincs jövőképük, és feljogosítva érzik maguk arra, hogy ingyen kapjanak házat, pénzt. Épp nektek kellene segítenetek nekik. A magyaroktól nem úgy fogadják a segítséget, mint tőletek fogadnák.
Amíg tagadásban élünk, amíg rasszistának nevezik azt, aki mindezt kimondja, csak újabb táptalajt ad a Gárdának és a Jobbiknak. Akik bele sem merek gondolni, milyen megoldást hozhatnak.
*******
Megjegyzés küldése