2009. november 23., hétfő

Egyetlen romantikám

Kihasználtam, hogy a mai napot egyedül töltöm. Reggeliztem, majd beletemetkeztem a Tövismadarak című klasszikusba, és este kilencre ki is végeztem a 600 oldalas könyvből hátralévő 400 oldalt. Nem ettem, nem ittam, még pisilni is csak akkor mentem ki, ha már kezdett fájni a hólyagom. De letennem akkor sem akaródzott a könyvet. Magába szippantott az ausztrál birtok és az emberi tragédák sora, élén egy vidéki lány és egy pap sírig tartó szerelmével.

Nem rajongok túlságosan a szerelemes történetekért, tizenévesen is inkább magamnak írtam ilyeneket saját magamról és általam kiválasztott elérhetelen férfiakról, minthogy más idegen képzeletét olvassam. De ez több, mint egy szerelmes történet. Ez több generáció története és tragédiája.

Bár a Tövismadarak gyerekkorom óta kísér, most olvastam először könyvben. A könyv természetesen sokkal többet mesélt el, mint a film. Ahogy mindig, a történet is mást jelentett nekem, más üzenetet hordozott, mint mikor legutóbb láttam a filmet. Gyerekként, 8-10 évesen csak az elérhetelen szerelmet láttam. Vak maradtam olyan finomságokra, mint a szereplők saját felelőssége a sorsuk iránt. Úgy láttam, hogy a szerelmi szálat a kötelesség béklyója teszi lehetelenné, egy külső tényező: papnak nem lehet felesége. És ez mindkét felet kínozza, akik nem tehetnek ellene semmit.

16-17 éves korom körül nem értettem, hogy nem láttam eddig, hogy Ralph tehet mindenről! Nem isteni köteleségtudat, hanem az ő gőgje, önzése, becsvágya teszi boldogtalanná mindekettőjüket. Haragudtam rá, és szántam egyszerre.

Most Maggiet tartom felelősnek a saját boldogtalanságáért. Egy ember sose lehet ennyire kiszolgáltatva az érzelmeinek, hiszen épp attól ember, hogy képes legyen uralkodnia rajtuk. De Maggie nem akarta ezt tenni. Nem akarta elfelejteni a papot. Még férjhez is miatta ment, forró fejjel, meggondolatlanul egy rossz emberhez. Kit terhelne mindezért a felelősség, ha nem őt magát?

Vajon pár év múlva, ha ismét előkerül a könyv vagy a film, hogyan fogom látni szereplői sorsát?

Mégis, bárkit terhel is a felelősség, a Tövismadarak felülmúlhatalan romantikája a beteljesületlen szerelem keserédes kínjában gyökerezik. Az évekig tartó egymás nélküliség fásult, néha már észrevétlen bánatában és a rövid, néhány órás vagy napos, lelket szaggató együttlétekben. Mit is mondhatnék: a nők ilyen hülyék, meg vannak veszve a hasonló történetekért, és még irigylik is a hősnő szenvedéseit azért a néhány tiltott, fékevesztett pásztoróráért, ahogy tizenévesen magam is irigyeltem. Ma már kétlem, hogy megérné. Talán azért is, mert öregszem, talán mert világnézetem ellenzi azt, hogy ennyire kiszolgáltassuk magunkat érzelmeink játékainak. Igaz, nem is vagyok már szerelemre áhítozó kamasz, sem négy fal között élő elhanyagolt asszonyka, hogy okom lenne irigykedni.

Mindenesetre a könyv utolsó bekezdését most is rendesen elsirattam. De most nem az elveszett boldogság vagy a beteljesületlen szerelem miatt, hanem az idő miatt, amit elvesztegettek, ami eljárt a hősök felett, és amit nem lehet visszafordítani soha már.






3 megjegyzés:

Mirjam írta...

Nem láttam az egész filmet, csak részleteket belőle kis koromban. Egyik kedvenc könyvem E.L.Voynich-tól "The Gadfly"(magyar címét sajnos nem tudom). Egy hasonló viszonyból született fiú tragédiája.

Sok szent esetében sejteni lehet, hogy érzelmi szálak fűzték össze őket, de mivel nem engedtek a kísértésnek, a szenvedés is kristály tisztára csiszolta a lelküket. Zeffirelli "Napfivér, Holdnővér" filmje is ezt próbálta bemutatni.

A romantikán kívül, lehet azért is tud sok embert érdekelni ez a történet, mert hasonló feszültségek mindenki életében jelen vannak. A kötelességtudat, az önuralom(vagy annak hiánya),tiltott vágyak és a lelkiismeret.

Sedith írta...

Olvasd el a könyvet Mirjam, szerintem érdemes.

Az a helyzet, hogy épp nem a kötelességtudat áll kettejük közé. Ralph atya ígéretes pap, a történet végére a Vatikánban szolgál, és sokan a legjobb papként tekintenek rá. Azért, hogy ezt elérje, a lány családját gyakorlatilag megfosztja az örökségétől. Még akkor is, ha egyébként nem kell nélkülözniuük egész életükben, mert gondoskodik róluk.

Nem egyszerű.

hblvnc írta...

Teljesen odavoltam a filmért anno...