A sárga planéta

Az utóbbi napokban meg tudnak lepni az álmaim. Tengap éjjel egy idegen planétán jártam.

A sós, kénes tó partján változatos élővilág burjánzott, szoktalan, vörös, korallszerű "növényekkel" és olyan állatokkal melyekről - paradox módon - még csak nem is álmondhatnék. A világ színeit a sárga uralta. A tenger, a hegyek, a sárga különféle árnyalatiban pompáztak. A levegőben ló méretű fura jószág úszott el mellettem, mintha fütyült volna a fizikára. Alakja ormótlan volt, végtagokkal nem rendelkezett, feje busa, színe sárga és királykék. Testét valami olyan "szőrzet" fedte, amit semmihez sem tudok hasonlítani. Abban sem vagyok biztos, hogy helyes dolog "szőrzetnek" nevezni, és nem a bőréhez tartozott-e egyáltalán. Leírni is nehéz, mivel sem tollhoz, sem szőrzethez vagy pikkelyhez nem hasonlított. Kerek valamik tömkelege, melyek gumiszerű szálakból tevődtek össze.

A világ egyetlen ismerős teremtményei a rákok voltak. De nem ezek a nagy ollós rákok, hanem egészen kicsi rákocskák, akik álmom egyetlen olyan elemei, amelyről tudom, hogy honnan kutyulta az agyam.

Az álom kapcsán azon gondolkodtam, hogy bár az kellően absztrakt és a valóságtól elrugaszkodott volt, mégsem hinném, hogy el tudok képzelni vagy meg tudok álmodni egy idegen világot. Azt meg különösen kétlem, hogy meg tudnám érteni.

A bálnák jutnak eszembe.

A bálnák és a definek a Föld azon élőlényei, akiknek az agykérge az ember után a legfejlettebb. Van éntudatuk, felismerik magukat a tükörben, delfineknél megfigyelték az eszközhasználatot is. Mégsem értjük a bálnákat. A főemlős majmokat meg tudjuk ismerni, de a bálnákat alig. Levadásszuk őket, kutyaeledelt és rúzst főzünk belőlük, holott nagy valószínűség szerint intelligenciájuk nem sokkal marad el a miénk mögött. Csak egyszerűen nem értjük, gondolkodásuk a miénktől messze esik. Bár itt élünk egy bolygón, ennyire különbözünk.

Ilyenkor kételkedem abban, hogy valaha is képesek lennénk megérteni egy idegen bolygó élővilágát. Hogyan tudnánk, ha a saját bolygónk legintelligensebb tagjait sem tudjuk kiismerni? Nem értjük a nyelvüket, a motivációikat, az életüket. Elgondolkodtam azon is, hogy vajon törvényszerű-e az, hogy az intelligencia kultúrát hozzon létre?

És azon is elgondolkodtam, hogy nem lenne-e sokkal békésebb hely a Föld, ha kultúrát teremtő egyedei nem a majomfélék, hanem a bálnák vagy a delfinek utódaiból kerültek volna ki? Valamiért az az érzésem a válasz egyértelmű: de igen. Talán ha túlélik az embert, ha az mégis kipusztítja önmagát (remélhetőleg a Földet nem), kapnak egy esélyt, hogy jobbá tegyék a bolygót. De jobb lenne, ha nem kellene ezzel megvárni a bálnákat.