Liberalizmus, individualizmus, feminizmus

Igen, ezt a három szót gyűlölöm ma legjobban. A társadalom jelenlegi alakulásáért, a depressziós emberekért, az elidegenedésért, ezeket tartom felelősnek.

A liberalizmus szó hallatán ma már keveseknek jut eszébe a szabad piac, inkább a homoszexuális házasságokat és az emberi jogokat idézi. A liberalizmus karba öltve jár az individualizmussal. "Engem nem érdekel, hogy mit tesznek mások, ha nekem is szabad azt tennem, amit csak akarok, annak érdekében, hogy önmagamat megvalósíthassam."

És lőn az egyén a közösség felett.

Mindenki önmagával van elfoglalva, mindent megtesz a saját boldogulása érdekében, mégsem érti, hogy őt miért nem fogadják el a többiek. Mert a liberális szellem csak látszólagos. Talán elfodjuk a homoszexualitást, nem vagyunk rasszisták, de én inkább úgy fogalmaznék, hogy már nem érdekel minket a homoszexualitás, s nem érdekelnek más népek sem. Egymást sem érdekeljük. Ha azt sem tudom, hogy ki lakik a szomszéd ajtó mögött, miért sír a szám azért, mert magányos vagyok? Miért csodálkozom azon, hogy rendkívül magamra hagyottan, és egyedül érzem magam? Én tán nem hagyom magára a többeiket magam miatt?

A liberalizmus és az individualizmus szülte a feminizmust. Azonban a feminizmus lényege nem a női nem jogainak kiterjesztésében, hanem a férfiak utánzásában feneklett meg. Értelmetlen bizonyítani akarás lett belőle. A nők kiálltak, és megmutatták, hogy ők is képesek arra, amire a férfiak. Ha kell, akár férfi nélkül felnevelik az utódokat. Persze, ehhez kétség sem fér, a nők képesek erre. De mégis mi szükség van rá? Minek a kisebbségi komplexusos bizonyítási vágy?Kinek akarunk még mindig bizonyítani, és miért? Miért akarunk még mozdonyvezetők is lenni, miért dobnánk le mindent, ami nővé tesz? Hisz a nőt a férfi teszi igazán nővé. Férfi nélkül csak egy ember marad.

A feminizmus másik ákta az elnőiesedett férfi generáció megjelenése. Azt hiszem, kihaló félben lévő egyed vagyok azzal, hogy a nagydarab szőrös állat férfiakat vonzónak találom, s visszatetszést kelt bennem a festett férfi üstök, vagy kihúzott férfi szemek. A nemek közti különbségeket a feminizmus elmossa.

És mit eredményezett mindez? A nyugati kultúra a saját mocskába fog belefulladni. A korlátokat ledöntötte a liberalizmus, a lehetőségeket végletekig kihasználja az individualizmus, a családokat szétszedte a feminizmus. Egy értékek és morál nélküli társadalmat építettek fel. Az individum szenved az individualizmusban, és nem érti miért. Magányos nők sírnak a feminizmus szobra tövében, és nem értik, miért. A liberalizmus leveszi a szülők gyeplőjét a gyerekről, s mégis így lesz rab igazán.

Jobb szeretnék egy erősebben szabályozott közösség tagja lenni. Egy olyan közösségé, ahol a morál nem aljasult olcsó mozik olcsó, csöpögős trükkjeivé. Az emberek nem vadidegenekként élnek egymás mellett, hanem ismerősökként, akár barátokként. A szabályokat nem csak a rendőr tartatná be (vagy az se) hanem a közösség tagjai magukénak éreznék azokat, s aki ellene vét, a közözsség maga is kivetné. Nem lenne erény a bűn. Az ajtón előre engednek a férfiak, mert nő vagyok, és nem kellene bizonygatnom nekik semmit azért, hogy bízzak magamban.

Egy közösség addig közösség, amíg az emberek között van kommunikáció. Köztünk egyre kevesebb van. Nemhogy a szomszédot nem ismerjük, az esti sorozatot bámuljuk ahelyett, hogy caládtagjainkkal beszélgetnénk. Ha bűnt látunk, törvényszegést, elfordulunk, maradjon csak a másik baja. Az egyén érdeke az, hogy nem akar bíróságra járni. S a közösségé hiába lenne az elkövető feltalálása, az nem érdekli. Bezzeg sértett és csalódott, ha az áldozat helyére maga kerül. Átkozza a szívtelen embereket.

A liberlaizmus-individualizmus-feminizmus csapdája abban rejlik, hogy elhitetik veled, hogy jó neked. A lehető legjobb. Erre volt szükséged, és ami mindezt megelőzte, csak rosszabb volt. Elhiteti, hogy ők a fény az alagút végén, és ha alkalmazkodni kezdesz, ha feladsz magadból, azzal csak kevesebb leszel. És te hiszel nekik. És magányos maradsz.