Bizony, bizony. Ma ájulásig tanultam a közigazgatási jogot. Kitettem magamért!
Na jó, nem is. Mármint nem is tettem ki magamért. De azért ájulásig tanultam! Legalábbis jól hangzik. Az a baj, hogy sose voltam egy szorgalmas ember, és ez nem túl nagy előny a jogi egyetemen. Pláne nem estin. Pláne, hogy minden vizsgám írásban volt, így még a szimpatikus arcomat sem használhattam fel a jobb jegy érdekében. De semmi probléma, az utóvizsgák szóban vannak! (ollé!)
Tehát ma reggel felkeltem, ettem műzlit, megnéztem az e-mailemet - nem írt senki - a híreket és a blogokat, tanultam közig jogot, ebédeltem fácán levest, tanultam közig jogot, utána munka jogot, utána bealudtam egy órára. Felkeltem, megnéztem az e-mailem - továbbra sem írt senki - megnéztem a híreket, a szokásos blogokat, majd lementünk vacsorát készíteni.
A konyhában pedig elájultam tésztakészítés közben.
No, nem, nem úgy kell ezt elképzelni, hogy nokedli kavarás közben egy színpadias mozdulattal a földre hullok, magamra rántva mindent, mi a közelemben van, nem, én ettől előreláttóbb vagyok. Enyhe hányingert és sötét foltokat követően gyorsan leültem egy székre, és jeleztem környezetemnek, hogy épp nem látok, és el fogok ájulni. Kis levegő, anyós enyhe pánikja, ő vérnyomása föl, enyém le. Vérnyomásmérés: 64/43 - sosem volt erősségem a vérnyomás. Kávé, kis pihi, újabb mérés: 96/72 - ez az én esetemben normálisnak tekinthető. Néhány perc múlva végülis már visszatérhettem a nokedlihez.
Kezd betenni nekem a négy fal és a könyvek, meg a mozgásszegénység - másfél hónapja nem voltam aerobicon sem. 50 kiló vagyok (legalábbis remélem, annyi még vagyok), híznom is kéne. Többet ennem, lehetőleg zöldeket, amiket nem nagyon szeretek. Azt hiszem, rászokom a vörösborra - minden nap egy deci.
Szombaton mindenképpen véget ér számomra a vizsgaidőszak. Már csak addig kell kibírnom. Tanulásról posztolgatok, te szent ég! Ez már itt a vég.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése