Az építkezés minden dolgozóját pszichológiai alkalmassági vizsgálat alá vetették ezen héten. Megnézték, nem okoz-e nekünk túl nagy stressz a téglapakolás vagy a betonkeverő zúgása, illetve felmérték a véleményünk az építésvezetőkről és a fizetésről. Immáron hivatásos pszichológus is megállapította, hogy túlzott racionalitásom a nőiességem rovására megy. Viszont közölte, hogy kifejezetten vezetőalkat vagyok (a vezetőim ennek biztos nagyon örülnek, pláne, hogy épp egyetemet végzek, mely képzettséggel ők nem rendelkeznek) azonban sokszor túlságosan erőből akarom megoldani a problémákat, ahelyett, hogy azt a nőiségem fejlesztésével és felhasználásával tenném (tehát ha kell valami, elveszem, és nem rebegtetem csábosan a szempilláim).
Vicces ez a mostani eredmény, mert a tavalyi vizsgálaton azt mondták, gyermeteg vagyok, csak mert az általam rajzolt fa egyik ágára elhelyeztem egy baglyot is. Pedig csak azért tettem, hogy tudásvágyamra hívjam fel a figyelmet, de úgy tűnik félreértették. Újabb bizonyíték arra, hogy a pszichológia kb. annyira megbízható tudomány, mint a tenyérjóslás. Ha akarom igen, ha akarom nem. Arról nem is beszélve, hogy mivel rendelkezem átlagon feletti intelligenciával, olyanra írhatom meg a tesztet, amilyenre akarom. De általában az igazat írom, kíváncsi vagyok, mit hoznak ki belőle. Nem is értem. Leírok a tesztben valamit, amit tudok magamról, aztán az elbeszélgetésen a pszichológus elmondja nekem, amit már leírtam, és tudok. De persze szükség van rá, pár embert el is küldtek betegszabadságra. Hiába, a betonkeverő...
Hozzáteszem, talán az sem javított a nőiességem megítélésén, hogy nemmel válaszoltam arra a kérdésre, mely szerint helyesnek tartom-e a nők szexuális szabadságának kiterjesztését. Nem, nem tartom helyesnek, és meg is mondom miért. A szűklátókörű feminizmusnak köszönhetik a mai nők a boldogtalanságukat, akik arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy nekünk nőknek mindaz jó, ami a férfiaknak is az, és amit eddig nem tehettünk meg. A választójoggal kapcsoaltban igazuk van, mint ahogy a művelődéshez való joggal is. De nem így a szexuális szabadsággal. Mi ugyanis nők vagyunk, és nem férfiak.
Értelmezzük a helyzetet először szemantikailag: egy aktus során a férfi magáévá tesz. Ellenben a nő odaadja magát. (hajj, szép magyar anyanyelvünk!) A férfi elvesz, a nő ad. A férfi betör, a nő befogad. A férfi szereti azt, ha sok nőt tehet magáévá, mert ezzel úgy érzi, gyarapodott. Ellenben vajon valóban jó egy nőnek az, ha sok embernek adja oda magát, azonban semmit nem kap érte cserébe (legfeljebb pillanatnyi orgazmust, vagy annyit se)? Nem, nem jó. Egy darabig talán elhiteti magával, hogy az, hogy micsoda jó pasikat tudott eddig az ágyba vinni, boldoggá teszi, de előbb-utább kiég. És fásult lesz. És nem is érti, mi a baj vele.
Továbbá valjuk be: férfiakat csak ágyba vinni nem nagy bűvészet, ellenben egy nőt meghódítani!Ez már sokkal nehezebb... legalábbis, az volt, amíg volt a női nemben méltóság...
A fásultség érzése férfiakkal is megesik, de nem olyan könnyen, mint egy nővel. A nő partnert keres és stabilitást. Apát, még ha éppen nem is akar gyereket. Persze kivételek mindig vannak, azonban az átlag nő nem pasi gyűjtő karrierista. És az se százas, aki szerint az volna a természetes. A férfiaknál más tészta. De mi nők, nem ilyenek vagyunk. (mondja ezt Sedith, aki racionalitása folytán nem elég nőies - egyébként fent leírtakkal nem arra célzok, hogy a nőknek csak EGY legyen egész életükben, és a házasságig tartsák meg a szüzességüket, hanem egyensúlyra akarok mutatni)
Mindenesetre, mikor a pszichológustól kijöttem, és elmondtam a kollegáimnak, hogy az értékelés szerint nem vagyok elég nőies, az férfikollegáim hevesen tiltakozását váltotta ki, majd egyikük felajánlotta, hogy ha vezető leszek, lesz majd a bulldogom (mondjuk ez a mondata kevéssé értelmezhető "kőműves kontextusban"...). Így aztán megnyugtattam magam a nőiségemet illetően: valamit minden bizonnyal jól csinálok, tesztek ide vagy oda.
2 megjegyzés:
"helyesnek tartom-e a nők szexuális szabadságának kiterjesztését"
"arról igyekeznek meggyőzni bennünket, hogy nekünk nőknek mindaz jó, ami a férfiaknak is az, és amit eddig nem tehettünk meg"
A szabadság nem a hogy valaki meggyőz arról hogy ezentúl másképp kötelező, hanem arról, hogy SZABAD, azaz nem köpnek le vagy zárnak börtönbe érte. A legtöbb nő máig nem érzi magát jól ha sok férfival lefekszik, csak úgy, a kaland kedvéért. Aztán meg van néhány nő, aki igen. Meg van néhány aki nem tudja, de miután kipróbálta, rájött hogy egyik vagy másik. Azért jöttek rá, mert kipróbálták, mert SZABAD.
Es nincs olyan hogy "egy nő" vagy "egy férfi" statisztikák vannak és tendenciák, sok átlag nő és átlag férfi, meg néhány nem átlagos.
Lehessen javaslatot tenni mint ahogy te teszed, de mást is lehessen gondolni. Ha mindeközben van némi önismerete az embernek akkor úgyis rájön hogy mi az amit igazán szeretne.
Mellesleg a szexuális szabadság kiterjesztése előtt olyan nemszabadság volt, ami igen gyakran boldogtalanná tette azokat a nőket is, akik olyanok mint amilyennek leírod, komoly küzdelem kellett a felszámolásához. Nem csoda hogy a küzdők kissé elszálltak, átestek a túloldalra de mostmár múlik... (lásdmég neked túlzott a raionalitásod és ehelyett fejlesztened kellene a nőiességedet, mint diagnózis)
Ebben a régi társadalomban az is baj volt, ha egy nő olyan eszközöket használt mint te, azaz nem női eszközöket. Te sem lettél volna boldog.
Az a baj, hogy egy 20-25 éves lányt nem neveznék "küzdőnek". Mégis ezt teszi, holott neki már csak a letaposott úton kellene haladnia.
Most egyik végletből kilendültünk a másik végletbe. Egyik sem jó, egyik sem tesz boldoggá. A közép utat megtalálni nehéz.
Számtalan barátnőmön, ismerősömön látom ezt, és nem értik, miért depressziósok, mikor különösebb előítéletek nélkül tehetik, amit szeretnének.
Úgy gondolom, csak mert valamit ki szabad próbálni, nem biztos, hogy ki is kéne. Egy értelmes ember enélkül is el tudja dönteni, mi a jó neki.
Persze a trendek mást mutatnak. Ezek a trendek azonban rengeteg csalódott, megfásult fiatal nőt szülnek.
Megjegyzés küldése