2009. január 1., csütörtök

Újévi gondolatok

Éjfélkor, ahogy néztem a nagy tüzijáték áradatot mindenfelől, most valahogy sehogy se tudott úgy tetszeni, mint régen. Túl sablonos lett. Bárki által elérhető. Kissé elvesztette ünnepi ragyogását. Egyébként sincs sok értelme. Egy fickó például bele is halt. A kiskutyánk pedig lehet, hogy örökre sánta marad.

Érdekes. Betyár annyira tökéletes kiskutya, hogy a lelkem mélyén folyamatosan aggódtam, nehogy valami baja essen. Nehogy elveszítsük, hiszen annyira különleges. Egy guru megirigyelhetné a türelmét és az önuralmát. Ha lenne dalai láma a kutyáknál, ő lenne az ifjú kiválasztott. És akkor Szilveszter napján, délelőtt, valami barom petárdája miatt (ami egyébként is TILOS!) annyira megijed, hogy vagy leesett a lépcsőről, vagy nekiszaladt a falnak, a lényeg, hogy a lehető legszerencsétlenebb helyen tört el a lába, és a szája is felrepedt. Úgy sírt szegénykém, hogy halálra rémült az egész család. Az első ijedtséget követően azonban ismét felülkerekedett az önuralma, a kórházban zokszó nélkül tűrte a röntgent, a vizsgálatokat, a kötést. A lábát műteni kell, de nincs orvos, csak január 4. után, és akkor is csak Nyíregyházán. Az állatorvosok úgy tűnik olyan szinten vannak, mintha minden orvos csak háziorvos lenne, és lenne országonként két sebész, két patológus, stb. De még ha sikeres is lesz a műtét, akkor is nagy a kockázat, hogy sánta marad. Mindezt azért, mert mi emberek folytonos durrantgatással szeretjük köszönteni az új évet. Hát ennek így aztán volt értelme.

Elméláztam a jövőn is. Azon gondolkodtam, hogy milyen furcsa, hogy bár annyi ember él a földön, hogy a bolygó lassan belerokkan az eltartásunkba, mi emberek épp most tartjuk a legfontosabbnak azt, hogy minden fogyatékos, elmebeteg embert életben tartsunk, olyanokat is, akik képtelenek normális életet élni. És olyanokat is, akiket mondjuk ki kellene végezni, mert veszélyesek a társadalomra. Épp most, mikor a legnagyobb okunk lenne arra, hogy valóban csak erős, egészséges gyerekek szülessenek, betegekkel ne terheljük ezt a bolygót. Persze, egyébként nem lenne miről cikkezni a Fókuszban meg a Naplóban, hogy épp milyen beteg kisgyerek milyen műtéten van túl. Fantasztikus. Lehet engem kegyetlen demagógnak nevezni, lehet emlegetni a "bezzeg ha a te gyereked lenne" dumát. Attól még betegnek tartom azt, hogy ha egy családban két egészséges gyerek mellé születik egy beteg, akkor az egész család a beteggel van elfoglalva, ráköltenek egy csomó pénzt, az egészségessel meg alig törődnek. Szerintem ez a beteg dolog.

Elgondolkodtam, vajon én mit tehetek a Föld tehermentesítéséért, hiszen fogyasztok, szemetet gyártok, autózom, bár sokat buszozom is, de még az anyagcserémmel is szennyezem a környezetet. Gyűjthetem szelektíven a hulladékot, vehetek újrahasznosított termékeket, de végül arra a következtetésre jutottam, hogy a Földnek akkor használnék a legtöbbet, ha mondjuk 5milliárd embertársammal együtt felkötnénk magunkat az első fára.
Így aztán lett egy kis bűntudatom a létezésem miatt.

Persze nem kezdem ám rosszul az évet, még ha fenti gondolatok nem is épp pozitívak. Ha ugyanis igaz az, hogy amit Újév napján csinálsz, azt csinálod majd egész évben, akkor az év hátralévő részének jelentős hányadát fogom végigturbékolni a párommal. És valljuk be, ez azért egy igen jó kezdet!

1 megjegyzés:

k írta...

Annyira sajnálom Betyárt! :( És jobbulást neki, meg remélem minden rendben lesz!

(Alapból gyűlölöm a petárdázást, ilyen hallatán meg főleg...)