2009. november 3., kedd

A Nap és a Rák

Akartam már írni a bőrgyógyásznál tett rutin látogatásomról. Ehhez tudni kell rólam: fehérbőrű vagyok, hamar lekap a nap, sok anyajegyem van. Ezek közül az egyik időszakonként fokozott érzékenységet mutat, így hát úgy döntöttem, orvoshoz fordulok, mielőtt elvisz a melanoma. Az SZTK rendelésen közölték, hogy fél év múlva van időpontjuk, majd kiröhögtek, mikor jeleztem az aggodalmaimat.

Ez vezetett ahhoz, hogy magánpraxisba menjek, egy elismert bőrgyógyász főorvoshoz, és inkább kicsengessem a 6.000 forintot egy rutinvizsgálatért, minthogy csúnya véget érjek egy hónapokkal elkésve felfedezett melanoma miatt (igen, túldramatizáltam, de inkább, minthogy elsikkadjon valami, ami valóban probléma lehet).

A doktorurat felhívtam hétfőn, és szerdára már meg is volt az időpont.

Első benyomás: a doki sokkalta szimpatikusabb élőben, mint képeken. A második, hogy igen magabiztos a saját tudását és szakértelmét illetően, és kellően határozott is, ami úgy vélem, elengedhetetlen az orvosi pályán, ahol emberek élete a tét.

Elmondtam a panaszom, ő pedig hozzá is kezdett a kb. 50+ db anyajegy vizsgálatának. Közben beszél. A napozásról, és arról, hogy nem igaz az, hogy a napozás okozza a melanómát. A melanómát a leégés okozza. Volt leégésem? Nem? Hogy nem nagyon napozok? Ő azért javasolja nekem a napot, hisz a legújabb kutatások szerint a napfény és az általa a szervezetben keletkező D-vitamin védelmet nyújt a bőrrák, de más ráktípusok ellen is.

- Mintha épp ezért támadná több bőrgyógyász Szendi Gábort - vetettem közbe. A doki hallott a dologról, de nem igazán foglalkozik vele. Folytatta, amit félbeszakítottam.

- Ezek a kutatások oly nagyszámú alany bevonásával készültek, és olyan szignifikáns eredményeket adtak, amelyeket nem lehet ma figyelmen kívül hagynia egy bőrgyógyásznak. Persze megvan az a veszély, hogy a laikus félre érti, és igazoltnak látja a túl sok napozást, mely aztán valóban melanómához vezethet - magyarázza a kollegái aggodalmát.

Tehát napozást ajánlott. A párom unszolására egyébként sokkal gyakrabban voltam napon idén nyáron, mint korábban. De mindig csak délután három-négy óra körül, vagy délelőtt. Naptejet pedig nem használok, csak nagyon ritkán, ha valóban erősen tűző napra megyek ki, egyrészt mert sosem tudod magad rendesen bekenni, és a szabadon maradt bőrfelületek leégése éppúgy okozhat rákot, másrészt mert olvastam egy nemzetközi tanulmányt a naptejekről, mely szerint nem védenek az UVA sugaraktól, és sok közülük olyan kemikáliákat tartalmaz, amely nap nélkül is rákkeltő.

A történet vége az, hogy teljesen egészséges vagyok, a néha érzékeny anyajegy - mely egyébként a vizsgálatkor épp nem volt érzékeny - is normális, mégcsak meg sincs sérülve. Azt, hogy néha fáj, okozhatja rosszabb anyagú ruhanemű. A levételét az orvos nem javasolta.

Amire figyelnem kell: az eltérő anyajegy. Egy emberen - ahogy rajtam is - hasonló típusú anyajegyek vannak. Ami veszélyes lehet, ha egy ezektől eltérő folt jelenik meg. Pl. egy egészen lapos, fekete színű. Ilyenkor azonnal irány az orvos. De normál esetben ilyen fehér bőr esetén, mint az enyém, elég az éves kontroll.

Így, hogy szakembertől hallottam, már bátrabban merem javasolni mindenkinek: ne bujkáljon a nap elől. Csak legyen mindig észnél! Ne a legmagasabb UV sugárzásban menjen ki, és ne süsse magát ropogósra. Sem a napon, pláne nem a szoláriumban. Nemcsak csúnya lesz, de akár bele is halhat.

4 megjegyzés:

Mirjam írta...

A szolárium után olyan furcsa színe van a bőrnek...

Én szeptember környékén szeretek leginkább napozni. Akkor már nem erős a napsugárzás, csak kellemes. Nyáron meg 4-5 óra körül a legjobb.

juc írta...

es a szolirol mit mondott? sokak szerint, ha mar valami, akkor az kevésbbé árt mint a nap.

Sedith írta...

Szia Juc! :)

A Nap nem árt!!! Ez volna írásom lényege. (az ózon réteggel kapcsolatban annyit, hogy a CFC és HFC gázok visszaszorítása óta az ózonréteg állapota javult, az ózonlyuk mérete csökkent) Szendi Gábor kimerítő a témában, olvass utána!

Csak ne égesd magad ropogósra, ennyi. Ha rendszeresen felületi égéseket okozol magadnak, az sosem lesz egészséges, mindegy, hogy a napon vagy, vagy belesülsz a szoláriumba. Ahogy nem egészséges az sem, ha a legmagasabb fokú UV sugárzás idején napozol, egyszerűen azért, mert pillanatok alatt leégsz. De egynéger pl. nem ég le. És melanomára is kevésbbé hajlamsoak a sötét bőrűek.

Szoláriumról nem volt szó, mert nem járok, épp azért, mert úgy tudom, az is fokozza a melanoma kockázatát, mert csak UVA tartományban sugároz és a bőr mélyebb rétegeit károsítja, mint a Nap. Ezzel pedig iszonyúan öregíti is a bőrt.

Névtelen írta...

Ahány évig szoliztál, annyi évvel nézel ki öregebbnek a korodnál.